The ​Curious Incident of the Dog in the Night-time 89% 178 csillagozás

Még egy volt kollegám hívta fel rá a figyelmem tavaly, aztán elfelejtődött, meg országot is váltottam, aztán a minap megláttam a főbérlőm 16 éves fiának az éjjeliszekrényén, miközben nyomtuk a Red Dead 2-t.
Kinyitottam, és bár semennyire sem az én világom, nem tudtam letenni, pár óra alatt beharaptam a könyvet, nagyon izgalmas betekintés az Asperger-szindrómával/autizmussal élők gondolkodásába, totál alkalmas érzékenyítésre, és inkább képes telefonjukba beleragadt kölyköket rábírni olvasásra, mint sok klasszikus. Mondjuk én egyelőre képtelen voltam rávenni a kölyköt, mert kisütött a nap és lehet menni deszkázni. Igaza van.

TEO volt a fiammal. :D Nekik kotelezo az iskolaban; en meg veletartottam. Igy ez emelte az elmenyt.
Rendkivul erdekes es jol megirt konyv. Nincsenek melyrehato ismereteim az autistizmusrol; csak amit konyvekbol itt-ott felszedegettem de nekem; laikusnak total meggyozo es hiheto volt….
Annyira nagyon meggyozo volt, hogy a fiam meg is kerdezte, hogy lehet-e hogy az iro valoban autista.
Az egesz konyv egy 15 eves autista/aspergeres gyerek szemszogebol van irva, hogy o hogy latja a dolgokat. Azon kivul hogy meggyozo es hiheto volt ez az eloadas nagyon tetszett a mellekszereplokleirasa is. Szeretheto, esendo emberek. Borzalmasan sajnaltam a szuloket, az apat a leginkabb. Aki minden elkovetett, hogy a gyereknek a legjobbat tudja nyujtani. Kovetett el hibakat, hiszen ember – amin egy egeszseges ember konnyebben tulteszi magat…. de egy autista gyerek szempontjabol aki total racionalisan az erzelmeket kizarva eli eletet elfogadhatatlan es megbocsathatatlan hiba…..

Nagyon orulok, hogy elolvastam azt hiszem ez az a fajta konyv ami megmarad az emberben….

Okos, érdekes és szerethető történet egy aspergeres srác szemszögéből. Remek lehetőség, hogy a világ dolgait egy hasznosan egyszerű látásmódból tudjuk megtekinteni.
Melegen ajánlom azoknak, akik szeretnének elkezdeni angolul olvasni. A szöveg rendkívül könnyen olvasható és élvezetes.

(olvastam mar korabban, magyarul is) a mostani olvasas az leginkabb felolvasas, a munkahelyemen egy sokmindenmas es autista kisfiunak olvasom fel, amig alszik. Kozben kiderult, hogy a kutya utani nyomozas erdekli es dehogy is alszik! A fohos is autista es ahogy betekintunk a vilagaba, erdekes dolgokat fedezunk fel. A kisfium is csak nez neha, csodalkozik, hogy ilyen is van? Aztan megnyugszik. Ugy erzem lathatatlan szalak kezdenek el kinoni a foszereplo es a kisfiu kozott.
A masik tanarja es en meg csak tanulunk, tanulunk, neha magunkrol is.

Nagyon úgy tűnik, hogy az év első fele nálam főként az autizmus témája körül forog. Ez a könyv ugyanis már a 3-dik volt idén a sorban ( ha Az Intézet- et is ide számolom – ahol a főszereplő fiú 12 évesen már egyetemre felvételizett, szóval nagy valószínűséggel Asperger-szindrómás volt –, akkor a 4-dik) és még fogom olvasni hamarosan Lizanka könyvét is :)
Az eddig olvasottak közül ( Rosie update, Kék napon születtem ) úgy érzem, ez a könyv vitt legközelebb ahhoz, hogy megértsem az autisták gondolkodásmódját és az egyes reakcióikat.
Szerintem ez egy nagyon fontos könyv. Nagyon sok mindent meg lehet belőle tanulni az autizmusról. Ráadásul egy regény köntösébe bújtatva, melynek középpontjában egy kisfiú, egy meggyilkolt kutya és egy családi válság áll.

Rengeteg gondolatot és érzést felkavart bennem ez a könyv. Sajnálatot, félelmeket, aggódást – és végül, mikor becsuktam a könyvet, akkor tiszteletet Cristopher szülei iránt. Mert ők ugyanolyan átlagosak, mint mi, a saját gondjaikkal, kicsinyes problémáikkal, megcsalásokkal, hazugsággal, haraggal, impulzivitással – a saját gyermekük számára űrlények, egyszerűen nem tudja értelmezni őket. Ők pedig nem tudják megérteni Cristophert. De legalább próbálják, és elfogadják olyannak, amilyen. Megpróbálják összekapcsolni a két világot, a Cristopher-féle racionális, tényeken, számokon és órarendeken alapuló világát az emberek kaotikus, érzelmek által vezérelt világával. És óvják, és szeretik, a maguk ügyetlen módján. Ahogy csak az ember szeretni tud.
Számomra félelmetesen jól megmutatja a könyv, hogy hogyan működik egy ilyen ember agya. (Persze kíváncsi vagyok egy olyan szakember véleményére is, aki Asperger-szindrómásokkal foglalkozik. )
Nem ítélkezik, nem akarja megmondani a tutit, de észrevétlenül elfogadásra tanít.
Kedvenc lett, örök hálám érte @zsofigirl -nek

Olvastatja magát. Vagy lehet, hogy csak én voltam így vele? Az elméleti tudásom az autizmusról nem valami nagy, de a gyakorlati az már igen. (Három év autista csoportban, ebből két éven át napi 8 óra.) Szóval ismerős volt Christopher világa, cselekedetei, gondolkodásmódja és a félelmei. Még a visítása is. Azt mondjuk nem tudom, Mark Haddon milyen apropóból írt egy Aspergeres fiúról (Talán van egy a családjában? Utána kellene olvasni.) és nem autistához képest szerintem derekas munkát végzett.
Csak a végét érzem valahogy kevésnek, írhatott még volna néhány prímszámos fejezetet…

Akinek tetszett a Rain Man vagy a Virágot Algernonnak, annak kötelező. A többieknek is. Nevetsz, sírsz, mosolyogsz, drukkolsz, együttérzel. Csodálatos könyv, egyben an easy read in English. :)

Hú, de jó könyv volt. Ezt mindenkinek el kellene olvasni, sokat lehet belőle tanulni toleranciáról, odafigyelésről, kapcsolatokról. Mert ez a történet nemcsak arról szól, hogy az Asperger-szindrómás kisfiú kinyomozza, hogy ki ölte meg a szomszéd néni kutyáját.Hanem sokkal többről.
A másságról.Kapcsolatokról. És arról, hogy attól, hogy valaki másképp látja a dolgokat, még ugyanolyan ember mint mi. Sőt. Még az is lehet, hogy az ő nézőpontja sokkal igazabb, helyesebb, mint a miénk. Próbáljunk néha másképp nézni a dolgokra. És arról is szól, hogy milyen a csillagok csendje, és milyen elviselhetetlen egy metróállomás. És a prímszámokról.
Olvassátok el.

a kutya mindenit, az agyam eldobtam ettől a könyvtől.
***

Ezt persze csak úgy mondom, hogy összezavarjam a Christophereket, mert nyilván nem vettem ki az agyamat a fejemből, és hajítottam el jó messzire. Csak úgy képletesen. Eléggé szemfelnyitó élmény ez a könyv, belelátni kicsit, hogyan is gondolkodnak az autisták (vagyis egy autista, hiszen mindegyikük különböző), és hogyan szorítja nagyon szoros korlátok közé az életüket a gondolkodásuk. Számukra nagyon logikus szabályaik kívülről nézve abszurdak és rémesen frusztrálóak. A legérdekesebb persze a saját lényünk az új ismeretek tükrében. Hogyan élnénk együtt Christopherrel? Mit tennénk a szülei helyében? Az ő belső, teljesen új perspektívája rávilágít kicsit arra hogy hol is vannak a határaink, vagy legalábbis a képzeletbeli korlátai az empátiánknak.