Szokatlan művet kap kezébe a magyar olvasó, egy színes, csodákkal teli, egzotikus mesét, melynek hőse, Makunaíma, a tapanyumas-indiánok utolsó sarja vándorútra indul a brazil őserdőből, hogy megkeresse elveszett talizmánját. Szertelen jókedve, csillapíthatatlan szerelmi étvágya furcsábbnál furcsább kalandokba sodorja az út során, míg végül eljut Sao Paulo kőrengetegébe, a Gépek városába, ahol Esunak, a négerek ördögének túlvilágról érkező segítségével legyőzi Venceslau Pietro Pietrát, a venezuelai óriást. A modern mese, mely Brazíliát, ezt a földrésznyi országot varázsolja elénk, egy francia példákon nevelkedett szürrealista költő boldog hazatalálása szülőföldjének „bennszülött” kultúrájába, az indián mítoszok fantasztikus világába. Ebben a világban minden megtörténhet: nincs, ami gátat vetne a trópusi növényzet bujaságával tenyésző fantáziának.
Makunaíma 22 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1928
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető
Enciklopédia 5
Helyszínek népszerűség szerint
Most olvassa 1
Várólistára tette 14
Kívánságlistára tette 4
Kiemelt értékelések
Ez nagyon random volt. Ebben a könyvben minden megtörténetett és meg is történt. Nagyjából ott kezdődött, hogy főszereplőnk már 6 évesen elvitte testvére feleségét az erdőbe, majd királyfivá változott és „ficánkoltak”. És ezt követően nagyjából minden útjába kerülő nővel ficánkol (nyilván mindegyiknek örök hűséget ígér, amit aztán nem tart be). Így tesz többek között az amazonok királynőjével is. Kalandos útja során, melyen bátyjai is elkísérik – akik közül az egyik amúgy varázsolni is tud (teszem hozzá a főszereplő is tud néha egy kicsit, amikor a helyzet úgy kívánja) – eljut a falujából egy városba, majd visszatér. Közben tényleg minden megtörténik, beleértve spoiler. Nem vettem túl komolyan a könyvet, így végtelenül szórakoztató volt, de kétlem hogy mindenkinek tetszene ez a stílus.
Úgy emlékszem, hogy az online Könyvjelző Magazinban olvastam róla, egy cikkben említették, mintegy mellékes könyvként – lévén a szürrealizmus műfajába tartozik ez -,amit a dél-amerikai mágikus realizmusról írtak. Aztán nem sokkal rá megláttam a könyvtári leselejtezett könyvek között, már épp menni készültem, de rám kiabált a címe, én meg emlékeztem rá (pedig akkor már másodszorra néztem rá a kupacra) és rögtön vittem is, nem tudtam tulajdonképpen, hogy mi is az (de 50 Ft-ot simán megért).
Szokatlan regény (az utószóban prózai eposzként is említik), egyáltalán nem mentes a szürreális, mágikus, hiedelemvilág-béli eseményektől. Hiányzik belőle a történelmi, földrajzi és időbeli következetesség, ezért olykor érthetetlennek, zavarosnak és felfoghatatlannak tűnik (de hát elvégre ez lenne a szürrealizmus lényege!).
Makunaíma kalandja ott kezdődik, amikor ellopják tőle a kedvesétől, a vadon anyjától kapott talizmánt, és ő testvéreivel, egy buta, mihaszna emberrel és egy varázslóval együtt útnak indul, bejárják egész Brazíliát, az őserdőből eljutnak Sao Paolóba, a gépek városába, ahol, mintegy elfeledkezve úti céljukról, léha és egy teljesen más életet kezdenek élni, használják a különféle gépeket, a telefongépeket, a ruhagépeket, a cipőgépeket, az autógépeket, szóval mindenféle és fajta gépet, amit csak el tud képzelni az ember. (Ez egy kicsit összeegyeztethetetlen a vadonban megszokott életmóddal, túl hamar kiismerik és elfogadják, túl sokat időznek a városban.) Útközben persze minden lehetséges ellenséggel összeakadnak, többször szenvednek halálos sebekben és betegségekben, többször meg is halnak, de persze fel is támadnak, mindig mindenki legyőznek és maguk mögött hagynak, minden útjukba akadó fehérszeméllyel fickándoznak, mindig összevesznek, egymásnak keresztbe tesznek, de végül nem elsz ebből harag, majd visszatérnek az őserdőbe, ahol Makunaíma a hős, a császár, de már elpusztult minden, elmentek az emberek, csak a magány és a sivárság az, amit látnak.
Egyébként már az eleje is szokatlan felütéssel kezd: Makunaímát az éjszakát betöltő félelem hozta a világra, 6 éves koráig nem beszélt, akkor hirtelen elkezdett úgy beszélni, mint mások, nem volt gyerekkora, egy varázslétől vált férfivá, ami kikerülte a fejét, így termete izmos, meglett, sudár férfitest, míg arca egy 6 éves gyermeké. Bár csak arról volt szó, hogy a hős egyik testvére varázsló, Makunaíma is gyakran varázsol, gyakran használ mágikus tárgyakat (pl. tökhéjat, amivel minden halat ki lehet fogni a vízből), így fordítja meg sokszor a lehetetlen helyzeteket.
Szó esik benne az indiánok babonáiról, hiedelemvilágáról, az emberek és a világ teremtéséről. Kezdetben minden ember volt, az állatok, a fák, a vizek, a kövek, a nap, még a hold is, csak furcsa helyzetekbe keveredtek, így mindenki átváltozott azzá, ami a cselekedeteiben megnyilatkozott. Nagyon sok mese is beleszövődik a világ különböző dolgainak kialakulásáról, mindent megmagyaráz, sok szót, mondást, helyzetet Makunaíma talált fel a furcsa viselkedésével. Bár látszólag nincs sok értelme, de nagyon kreatív, vicces és ha jobban belegondol az ember, tényleg történhetett akár úgy is.
Szinte minden fejezetben megesik egy kis fickándozás, a hős mindenkinek ígérget hetet-havat, de persze nem tartja meg senkinek sem a hűségét, mert mindig jön egy jobb fajta fehérszemély, aki megkaphat. Ekkor aztán jön a bánat, meg a büntetés, és fájdalmában mindenki felmegy az égbe, üstökössé vagy csillagképpé válik. spoiler
Ami zavart benne, az a természetvilág gyakorta megeső halmozott felsorolása. Ha kicsit jobban odafigyelek rá, most tudnám, hányféle hal, madár, papagáj, hangya és egyebek léteznek, de ez inkább fárasztó, semmint érdekes. A másik a hős jellemtelensége, illetve, hogy ennyiféle módon megnyilatkozik, de az utószó szerint az író azért így találta ki, hogy az egész brazil népet belesűrítse. Egy kicsit talán a következetlensége is felróható, az egyes kalandok között nincsen konkrét összefüggés, és ok-okozati kapcsolat, s bár ez a stílusjegyéből adódik, olykor egy kicsit mégis zavaró volt.
Az illusztrációk külön megérdemelnek egy misét, de erősen 18+-os felhívásokkal. Egyikről sem süt a szemérmesség, nagyon is nyíltak, még a szövegeknél is. De szép színesek.
Még egy hiba: talán a leselejtezés okára mutathat rá, de 6 db egész oldal hiányzott belőle az elejéről, egész egyszerűen üresek voltak. Szerencsére sok mindenről nem maradtam le, az őserdőből való kiszabadulást írta le, és erre aprócska részletekben visszautalás történik a végéről.
Mindent összevetve nagyon érdekes és egyedi regény volt, szürrealizmus a javából! Nem csoda, hogy az eddigi olvasóknak nem nagyon tetszett, de aki fogékony a műfajra, annak kötelező darab! Nem csak korai születése (1928), és az automatikus írás egy jeles képviselése miatt, hanem egzotikusságából adódóan is, lévén Dél-Amerika, ráadásként egy kis indián miszticizmussal. Nem sok ilyen kombináció létezik.
Népszerű idézetek
…és megkeresztelte őt az isten nevében, aki nemsokára leszáll a földre, és félig hal-, félig tapírformája lesz.
Ha vízzé változna, meginnák, ha szúnyog lenne, elhessentenék, ha vonat lenne, kisiklana, ha folyó volna, rárajzolnák a térképre…
Másnap alig pitymallott még, amikor Makunaíma beült a fatörzs-kenuba, és elevezett a Fekete-folyó torkolatához, hogy elvigye lelkiismeretét a Marapatá-szigetre. Egy tíz méter magas oszlopkaktusz legtetejére tűzte, hogy a szauba-hangyák meg ne rágják.
– Lássuk a whiskyt – mondta aztán.
Elmentek a whiskyfa alá, és amikor az Angolok megrázták, levált két láda whisky, Makunaíma még röptükben elkapta őket. Köszönetet mondott az Angoloknak, és visszament a penzióba.
A kullancs is ember volt valamikor, akárcsak mi… Réges-régen egy kis boltot állított fel az országút mellett, nagyon sok vevője volt, mert mindenkinek adott hitelbe is. Annyit hitelezett, annyit hitelezett, annyi sok brazil ember nem fizetett neki, hogy a kullancs végül tönkrement, és ott kellett hagynia a boltját. Azért csimpaszkodik most bele minden emberbe, hogy behajtsa rajta a tartozását.
Kék szeméből csorogtak a könnyek, és lehullottak a mező fehér virágaira. A virágok színe kékre változott, és belőlük lett a nefelejcs.
Makunaíma, a mi fajtánk hőse az étintetlen őserdő mélyén született. Koromfekete volt, és az éjszakát betöltő félelem hozta őt világra. Volt egy olyan pillanat, amikor akkorára nőtt az Uraricoera folyó mormolását hallgató csendesség, hogy egy tapanyumas-indián asszony egy rút csecsemőt szült. Ezt a csecsemőt nevezték el Makunaímának.
9. oldal
…mivel Vei csak egy veresképű öregasszony volt, akiről patakokban csorgott a víz, Makunaíma nem sejtette, hogy ez a vénség maga a Nap, a jóságos Nap, a szegények takarója.
128. oldal, VIII. Vei, a nap (Magvető, 1983)
Makunaíma mentegetőzött egy keveset, azután beült a fatörzs-kenuba, és elevezett a Negro folyó torkolatába, hogy megkeresse a Marapatá szigeten hagyott lelkiismeretét. A kajmán tán megtalálta volna, de nem ő! Akkor elvette egy latin-amerikai lelkiismeretét, a fejébe csapta, és ugyanolyan jó volt neki, mint a sajátja.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Ruby Saw: Inferno 90% ·
Összehasonlítás - Molnár Gábor: Bíborviskó ·
Összehasonlítás - Diana Gabaldon: A lángoló kereszt 1-2. 88% ·
Összehasonlítás - Alberto Vojtěch Frič: Karaí Pukú ·
Összehasonlítás - Artur Heye: Három világrész csavargója ·
Összehasonlítás - R. Arden: A paradiso-i csapda ·
Összehasonlítás - Gaston Leroux: A Nap felesége 71% ·
Összehasonlítás - B. Traven: Aranyásók 95% ·
Összehasonlítás - Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró 92% ·
Összehasonlítás - Robert Bolt: A misszió 91% ·
Összehasonlítás