Három ​erős nő 76% 10 csillagozás

Ez a könyv alaposan zavarba ejtett. Mindent megkaptam tőle, amit amúgy nagyra értékelek: változatos karakterek, hiteles lelki jelenségek, kendőzetlen naturalizmus – mégis mérhetetlenül untam. Napokig szenvedve-nyöszörögve csipegettem a bekezdéseket, aztán megembereltem magam, lehuppantam a kedvenc fotelembe egy erős feketekávé mellett, egy ültő helyemben elolvastam az utolsó ötven oldalt, és minden egycsapásra kitisztult.

Marie drága a könyvecskéje háromnegyedében egy pillanatra sem hagyja fellélegezni az olvasóit. Ömlesztve kapjuk a nyomort és kilátástalanságot, és a fokozás hiánya ritmustalan masszává sűríti az első két történetet. Főleg a második rész sínyli meg ezt a stílust: túl sok új szálat fon az eredeti cselekménybe, ami még keserűbbé teszi az elbeszélő szereplő gondolatait. Ezzel nem csak nyomasztóvá, de fárasztóvá is teszi az olvasmány-élményt.

A cím pedig örök rejtély marad számomra, hiszen az első két elbeszélésben felbukkanó nőalakok mind kiábrándult, neurotikus ideggócokként tengenek-lengenek az életben. Egyedül a befejező történet főszereplőjében találtam tisztelni való jellemvonást, aki beletörődik ugyan a csapásokba, de mindig szem előtt tartja, hogy van lehetőség az előbbre jutásra, és türelmesen, a lehetőségeihez mérten tesz is azért, hogy javuljon a helyzete, még ha a remélt jutalom egyre elérhetetlenebbnek tűnik is.

Ha az volt az írónő szándéka, hogy a papírra vetett, nyomasztó mocsár kiszipolyozza a maradék életkedvemet, elérte a célját. Emellett sikeresen elérte azt is, hogy véletlenül se nézzek rá többé erre a műre.