Anyák ​a Bibliában 3 csillagozás

20 portré a ma embere számára
Margot Käßmann: Anyák a Bibliában

Az anyaság csodálatos – ám ami azt illeti, nehéz is tud lenni. És az anyává válás már régen sem volt magától értetődő. A Bibliában találunk gyermektelen asszonyokat, akik gyermekre vágynak, és olyan anyákat is, akiknek korántsem volt könnyű dolguk – olyanokat, mint a szívtelen anya, az idősen gyermeket szülő anya, a sokgyermekes és az örökbefogadó anya. A bibliai anyaportrék meglepő perspektívákat tárnak fel: Margot Käßmann a bibliai anyákról mesél nekünk, rámutatva történeteik mai napig tartó érvényességére.
Margot Käßmann evangélikus lelkész, teológiai doktor és tiszteletbeli doktor 1958-ben született, 1999 óta a Németországi Protestáns Egyház Hannoveri Tartományi Egyházának püspöke, és 2009 óta a Németországi Protestáns Egyház elnök-püspöke 2010-ig. Életének korábbi állomásai: gyülekezeti lelkész, egyetemi tanár, a Német Protestáns Zsinat főtitkára, több nagysikerű publikáció szerzője, négy gyermek édesanyja.

>!
Luther, Budapest, 2013
156 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639979987 · Fordította: Gyökös Réka

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Szentírás
Újszövetség
Biblia
Jutta Seibert (szerk.): A keresztény művészet lexikona
Újszövetség / Zsoltárok / Példabeszédek
Szent Biblia
Magyarázatos Biblia
Etienne Dahler: Teremtés; A pátriárkák
Babits Antal (szerk.): Bibliai nevek és fogalmak
Identitás és útkeresés