Az aranyszemű mágus sárkányai (Az elveszett krónikák 3.) 93% 14 csillagozás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Raistlin, a Dragonlance-univerzum legnagyobb trollja ezúttal sem bír megülni a hátsóján. Kavar jobbra is, balra is, olyannyira, hogy még az isteneket is sikerül megvezetnie, de a lényeg persze, hogy neki jó legyen. Azért néha néha felszínre tör a lelkiismerete, amit általában igyekszik páros lábbal taposni a földbe, de hát végül is ezért szeretjük. :)

Igazából akár egyetlen szóval is jellemezni lehetne a könyvet, és minden Dragonlance-rajongó megértené. Raistlin.
Igen, Raistlin. Számomra a valaha volt legzseniálisabb antihős, legtöbb váratlan fordulatot teremtő szereplő a fantasy-könyvek között, amiket eddig olvastam.
Ennyit Raistlin fényezéséről, mert eddig már nem egy helyen estem túlzásba, és dicsértem oldalakon keresztül.
A könyv hihetetlen jó. A második felétől. Az első fele három napot igényelt, annyira döcögős volt, és be kell valljam, annyi ellentmondást fedeztem fel benne, mind a Sárkánydárda-, mind a legendák-trilógiával, hogy sokszor már-már elvette a kedvemet a folytatástól. Ám hajtott előre az, hogy ez A Könyv, ami „csak” Raistlinról szól. Egy mű, amivel végre bepótolhatom azt az óriási hiányérzetet, ami a Tavaszi hajnal sárkányai után maradt.
A második fele viszont annyira izgalmasra sikeredett, hogy elég volt hozzá röpke három óra. Ármány, árulás, óriási és látványos csaták.
Ám mégis maradt egy kis keserű szájíz utána. A paradoxonokon kívül van egy-két olyan dolog, aminek a magyarázata nem sikerült olyan jól, illetve a magyarázattal odalett a misztikum, ami izgalmasabb volt, amíg nem tudtam mi áll mögötte. De szerencsére ezek a kevésbé jól sikerült elemek voltak kisebbségben.
Az utolsó pár oldal viszont pótolt mindenért. A lezárás pedig annyira, de annyira…bocsánat, de jobb szót nem találok rá…Epikus volt. Legalább annyira, mint anno a Tavaszi hajnal sárkányai, amikor először olvastam azt.
Ezúton is köszönöm a Margaret Weis-Tracy Hickman írópárosnak, hogy megajándékoztak a Dárda Hőseinek történeteivel, amelyek máig a legnagyobb élményeim közé tartoznak.

A sorozatból ez tetszett a legjobban. Igaz a kedvenc szereplőm is Raistlin, úgyhogy ez nem meglepő. egyet sajnálok: szerintem rövid :D

Túl sokat nem vártam a könyvtől. Egy kiegészítő történet, ami mögött az is lehet, hogy egy újabb bőrt lehúzni egy történetről. Nos nem így van, vagy ha igen, én nem éreztem a regényen. A könyv nem hosszú, de végig élvezetes. Raist teljesen szimpatikus. A köpenyének a színe, meg mintha nem is számítana neki, csak a mágia. Ebben a könyvben lélekben közelebb áll a fehér köpenyesekhez.
A történet nekem nagyon bejött. Ez egy olyan kiegészítő, aminek a polcon van a helye. Aki szereti a DragonLance-t annak tetszeni fog.

Jó volt ez az „elveszett” történetek-trilógia. A Dragonlance eredeti krónikáit sokkal többre tartom mint a gyűrűkura és egyéb hasonló „jaj-de-irodalom-high-fantasy” könyveket. És ez a 3 könyv most visszarepített a klasszikus érába, a klasszikus hősök világába. Raistlin külön története pedig igazán lenyűgöző, igazi antihős. Megvan benne a vágy hogy elfogadják az emberek, érez a barátai iránt, de mindig kitaszított marad mert igazából nem illik sehova. Örök kivülálló, akiben megvan viszont a cél, a becsvágy ugyanúgy mint a pozitív hősökben.
Nem tehetek róla, de nekem az a regényhős maradandó, aki összetett jellem, és van jó és még ennél is erősebben rossz oldala mint Howard vagy Moorcock hőseinek, vagy Renier Sötét Mersant-ja. Raistlin Majere a feketeköpenyes pedig illik a sorba és a története rendkívüli olvasmány.

Raistint még jobban szeretem, a Sötétség Királynőjét meg még jobban utálom. Tetszett, a trilógia legjobban sikerült része volt. Ellenben csak lestem a 330 oldalt látva. Rövid volt, de mégsem éreztem elnyújtottnak, vagy összecsapottnak. Csak azért nem öt csillag, mert már így is túl elfogult vagyok. :D

Kicsit vékonyka regény lett a trilógia első két részéhez viszonyítva, bár túl sokat nem lehetett nyújtani a sztorin, hisz eléggé be volt határolva A tavaszi hajnal sárkányai által. Arra tökéletes volt, hogy bemutassa az utat miként lesz a Krónikák 3. kötetének elején eltűnő, fél-holt mágusból, a kötet végén felbukkanó hatalmas, megállíthatatlan varázsló.

A kötettel teljessé vált a Társaság története, az összes nagy történeti lyuk befoltozásra került, egyben a Weis-Hickman páros is búcsút intett Krynnek. Tracy ugyan még szerkesztett egy Dragonlance sorozatot, ám párosként nem terveznek több DL regényt. Ennek fényében vizsgálva a kötetet méltó búcsúzásról beszélhetünk.

Az egészen kellemes első részt egy közepes második követte, de szerencsére az Elveszett krónikák harmadik kötete felért a várakozásokhoz. Raistlin a Dragonlance univerzum egyik legérdekesebb és legizgalmasabb alakja, ezt a vele történt események is csak alátámasztani tudják. A sötétebb hangulat kiválóan illik a jellemekhez, akik közül főleg Raistet sokkal jobban megismerjük, mint eddig bármikor.
Ugyan nem egy túl vastag a könyv, de nincsenek unalmasabb pillanatok, végig pörög a cselekmény. Hiába akad néhány ellentmondás a Krónikákkal szemben, mégis nagyszerűen kitölti az eddig csak vázlatosan vagy még úgy sem ismert történetet, remek bővítése a főbb szálaknak.
Összességében Az aranyszemű mágus sárkányai a trilógia legjobbja, s egyáltalán nem bánom, hogy a szerzőpáros nekifogott a Krónikákban található üres foltok elmeséléséhez.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2012-01-04+12%3A00%3A00/margaret-weis-tracy-hickman-az-aranyszemu-magus-sarkanyai

Tökéletesen leélhető nélküle az élet…én is szeretem a DL-t én is szeretem a szereplőit, de túl sok bőrt kezdünk húzogatni róla. Egyszerűen nem ad hozzá, csak a sok megszállott fan majd úgyis elolvassa. Ahogy én is.