VIII. ​Henrik önéletrajza 91% 26 csillagozás

Olvasmányosabb volt, mint amennyire alapos kutatómunka előzhette meg az írást, legalább is legtöbbször a legköztudottabb történelmi tényeket szajkózva beszél dolgokról, holott ha az ember( lánya) csak pár történelmi életrajzot, netán magazint olvasgat a témában, annyit azért maga is tud, hogy némelyikkel szemben manapság legalább is kétségek merültek fel (pl. III. Richárd „gonoszsága” és hogy ki tette el láb alól a kishercegeket)
Szóval különösebb saját új szempontokkal a könyvben nem találkozni, a szerző nem lép túl a történelmi közhelyeken.
Ezzel együtt a regény elején egy érdekes szempont ad annyit, hogy a könyvet megérje elolvasni, hiszen itt gyakorlatilag arra keresi a választ, hogy lett Henrik az, aki, hol vannak a gyökerei elképesztő személyiségének, a zsarnokságának. Ez nyilvánvalóan találgatás, tehát fikciónak tekintendő dolog, de ettől függetlenül még akár igaza is lehet és érdekes a nézőpont…
Viszont onnan, hogy Henrik „felnő” (gyakorlatilag Wolsey menesztése környékén) sajnos az egész különleges szempont is értelmét veszti, hiszen amit innen az író leír, azt már tényleg ezer és egy könyvben lehetett olvasni. Ráadásul az itteni mesélés elég sztereotípra sikerül, a standard tényeket sem helyezi semmilyen más fénybe, a figurák papírmasék, senki nem rossz, nem ármánykodik, senki nem ravaszkodik, magyarán a szerplőknek nincs több rétege…. Minden tkp. véletlen alakul úgy, ahogy. Tehát Wolsey-t meneszteni KELL (nem azért, mert belebukott valamibe, hanem egyszerűen túlnőttek rajta a körülmények), és kétség nincs, halála öngyilkosság (igen tudjuk, hogy a középkorban a hirtelen rosszullét, gyomor problémák utáni halál a közvélemény szemében -hiszen más magyarázatot nem tudtak rá adni, ellensége az illetőnek meg a legtöbbször volt- MINDIG mérgezés volt, de ettől még nem biztos, hogy néha nem volt tényleg igazuk :-D).
És Boleyn Anna (vagy családja) sem kelleti egy pillanatig sem magát a királynak, egyszerűen csak megtörténnek a dolgok, Anna jókor (és rosszkor) volt a jó (rossz helyen) és kész. Szó nincs hatalomvágyról, saját pecsenye sütögetésről. A legnagyobb negatívum ANnáról, hogy Will Sommers, az udvari bolond annyit jegyez meg, hogy csak az első felesége szerette Henriket, tehát Anna SEM, De mivel a középkor nem a szerelmi házasságok ideje volt, különösen, ha az ember lányát egy király kérte meg, alapból ez sem negatív töltetű kritika.
De még ez sem látszik Henrik elbeszéléséből… ami persze fakadhat abból is, hogy Henrik az adott pillanatban épp annyit tud, amit a szerző a szájába ad (tehát nem tudja, hogy Anna nem szerelmes belé, hiszi, hogy igen), mi viszont jóval többet tudunk (Willtől is, meg a történelemből általában), de akkor is hiányzik innen valami kis írói rafinéria, ami legalább sejtetné, hogy Anna taktikázik, nem egy kelepcébe került ártatlan vadállat, hanem maga is vadász, aki a saját csapdájába esik bele és részben ez okozza a halálát. (ettől még lehet vele együtt érezni meg szánni is: kockáztatott, nem jött be).
Számomra az egyetlen meglepő karakter-bemutatás Ferencé volt (sajnos nem pozitívan lepett meg- , bár itt sem valamiféle hatalmas felfedezést éreztem mögötte, hanem egyszerűen a franciák angolszász író általi lesajnálását. Ferencről is elég sokat olvastam, kétségtelen kéjenc meg a szórakozásnak élő személyiség volt, de vajon tényleg csak annyi volt benne, mint ahogy itt megjelenik? Semmi erénye nem volt, egyszerű jellem volt, és ennyi? Hiába élte országa a fénykorát, az csak véletlen volt, része a királynak nem volt benne?

Megosztó érzéseket keltett bennem a regény, és bár tetszett, bevallom kicsit többre számítottam tőle.
Pozitívum, hogy bepillantást engedett nyernem az akkori Angliai mindennapokba, továbbá abba, hogy a vallás mennyire fontos szerepet töltött be az emberek életében.
A regény segítségével végig követhettem a különböző történelmi eseményeket VIII. Henrik szemén keresztül, de ezt sok helyen kicsit túlírtnak éreztem. Az, ahogy az írónő VIII. Henrik jellemét felépítette, számomra nem mindig volt valósághű, sokszor éreztem karakteridegennek a király gondolatait, tetteit. Feleségei nagyrészt szürke egyszerű jellemtelen emberekként voltak jelen a regényben, Will pedig inkább volt mesélő, mint udvari bolond.

Helyenként borzalmasan túlírt, de azért összességében kimondottan jó regény, amiben egy más, belső szemszögből ismerhetjük meg az európai történelem egyik leghírhedtebb uralkodóját.
Aki sodró történelmi kalandregényre vágyik, az ne kezdjen bele, de akit érdekel a kor és általában a brit monarchia, annak erősen ajánlott.

Végre egy jól megírt könyv VIII. Henrikről. Élvezet volt olvasni!

Nekem nagyon tetszett a könyv, imádtam! Nagyon olvasmányosan mutatja be az írónő az akkori Angliát, királyi életmódot. Henriket szerintem egy kicsit jobb színben tűnteti fel, mint amilyen az életben volt. Rendkívül befolyásolható és irányítható volt, és nem vette észre, hogy az emberek zöme csak számításból van mellette. Talán mert annyira vágyott a szeretetre, mások elimerésére? Én úgy gondolom, hogy Brandon és More (na meg Will) lehettek az igaz barátai, és a feleségei közül Aragóniai Katalin és Jane Seymur szerette őt igazán.
Azért nem kis hírnévre tett szert a hódításaival és az anglikán egyház megalapításával.
Rendkívűl hosszú könyv, de egy percig nem unalmas, nagyon olvasmányos.

Nagyon sok könyvet olvastam már a témában. Száraz történelmi és regényes, könnyedebb formában is. Alapos, szórakoztató és hiteles történetet kaptam. Bár kicsit hosszú lére eresztve, de olvasmányosan.