Tusculumi ​eszmecsere 3 csillagozás

[…] élni annyi, mint gondolkodni […]

285. oldal, Ötödik könyv - Az erény magában is elegendő a boldog élethez (Allprint, 2004)

Például Arisztotelész szerint a tehetséges emberek mindig melankolikus testalkatúak, ezért engem sem zavar, hogy magam is lassúbb természetű vagyok.

51. oldal, Első könyv - A halál megvetéséről (Allprint, 2004)

[…] a bölcs ember örömmel távozik az itteni homályból […]

47. oldal, Első könyv - A halál megvetéséről (Allprint, 2004)

Cato viszont úgy vált meg az élettől, hogy boldog volt, amiért okot talált a halálra.

47. oldal, Első könyv - A halál megvetéséről (Allprint, 2004)

Nem tudjuk-e, hogy mit esznek a spártaiak a közös étkezéseken? Amikor Dionüsziosz, a zsarnok egy alkalommal náluk ebédelt, kijelentette, hogy nem ízlik neki a fekete leves, az ebéd fő fogása. Erre a szakács: „Nem csodálom; hiányzott belőle a fűszer.” – „Milyen fűszer?" – „Vadászat fáradtsága, izzadás, futás az Euróta partján, éhség, szomjúság; ezzel szokták fűszerezni az ételt a spártaiak.”

244. oldal, Ötödik könyv - Az erény magában is elegendő a boldog élethez (Allprint, 2004)

Szókratész idevágó véleménye kiderül a haláláról szóló könyvből, amelyről már bőségesen szóltam. Miután befejezte elmélkedését a lélek halhatatlanságáról, és már sürgette a halál órájának közelsége, Kritón megkérdezte, hogyan temessék el. „Úgy látszik, barátaim – szólt –, hiába vesztegettem fáradságomat. Kritón barátunkat nem sikerült meggyőznöm arról, hogy én innét el fogok tűnni és belőlem semmi sem fog visszamaradni. Ám legyen, Kritón: ha nyomomra tudsz bukkanni, és valahol rám tudsz találni, temess el ott, ahol legjobbnak látod. De hidd el nekem, eltávozásom után egyikőtök sem fog utolérni.”
Szépen beszélt: barátjának is engedett, de azt is kifejezésre juttatta, hogy az egész üggyel semmit sem törődik. Nyersebb volt Diogenész: ő is ugyanezen a véleményen volt, de cinikus voltának megfelelően durvábban fogalmazott. Azt parancsolta, hogy temetetlenül lökjék félre. Barátai: „A madaraknak és vadállatoknak?” – „Legkevésbé sem. Tegyetek mellém egy botot, hogy elkergessem őket.” – „Erre hogy leszel képes? Hiszen nem leszel tudatodnál!" – „De ha semmiről sem tudok, akkor mi bajom származhatnék a vadállatok marcangolásából?”
Bölcsen nyilatkozott Anaxagorasz. Amikor Lampszakoszban halálos ágyán feküdt, barátai megkérdezték, hogy hazájába, Klazomenébe szállítsák-e, ha valami történik. Így felelt: „Nincs rá szükség. Az alvilágba mindenhonnan egyforma hosszú út vezet."

63. oldal, Első könyv - A halál megvetéséről (Allprint, 2004)

A természet viszont úgy van berendezve, hogy amint minden dolog kezdetét születésünk jelenti számunkra, úgy végét a halál. Tehát, ahogy nem vonatkozott ránk semmi születésünk előtt, úgy nem fog ránk vonatkozni semmi halálunk után. Ebben mi volna rossz, hogyha a halál sem az élőkre, sem a holtakra nem vonatkozik? Az egyik nem létezik, a másikat nem érinti.

57. oldal, Első könyv - A halál megvetéséről (Allprint, 2004)

Hogyan lehet valaki nemes, erős lelkű, az embert érhető csapásokat semmibe vevő – amilyennek a bölcsnek lennie kell –, ha nincs meggyőződve arról, hogy minden, ami valóban reá tartozik, saját magában rejlik?

221. oldal, Ötödik könyv - Az erény magában is elegendő a boldog élethez (Allprint, 2004)

Ki nem tapasztalta, hogy az étvágy mindent fűszerez? Amikor Dareiosz menekülés közben hullákkal szennyezett, zavaros vízhez jutott, kijelentette, hogy sohasem ivott jobbat. Tudniillik még sohasem volt szomjas ivás előtt. Ptolemaiosz sem volt sohasem éhes evés előtt. Amikor egy alkalommal kísérők nélkül járta be Egyiptomot és egy kunyhóban fekete kenyeret kapott, úgy érezte, hogy még semmi sem ízlett neki úgy, mint az a kenyér. Mondják, hogy Szókratész esténként szapora léptekkel járkált, és mikor megkérdezték, hogy ezt miért teszi, azt válaszolta, hogy járkálással fűszerezi éhségét, hogy jobban essen a vacsora.

243-244. oldal, Ötödik könyv - Az erény magában is elegendő a boldog élethez (Allprint, 2004)

Cato írja, hogy a légiók gyakran lelkesen indultak olyan helyre, amelyről tudták, hogy onnan nem fognak visszatérni. Ugyanilyen hős lélekkel estek el a spártaiak Thermopülénél, akikről Szimónidész sírverse szól:

                 Itt nyugszunk, Vándor, vidd hírül a spártaiaknak:
                 megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.

Mit mondott vezérük, Leónidasz? „Bátran előre, lakedaimoniak! Ma az alvilágban fogunk vacsorázni!” Vitéz nép volt, amíg érvényben voltak Lükurgosz törvényei. Egyikük, mikor a perzsa ellenfél szóváltás közben dicsekedett: „Dárdáink és nyilaink tömegétől nem fogjátok látni a napot”, így válaszolt: „Akkor árnyékban fogunk harcolni".

62. oldal, Első könyv - A halál megvetéséről (Allprint, 2004)