Értékelések

Csalódtam. Többet vártam tőle és eddig ez az egyetlen Márai könyv, amelyik nem ragadott magával. Azt nem mondanám, hogy nem tetszett, csak nem annyira, mint amennyire egy Márai könyv szokott. :) Ahhoz képest, hogy mikor íródott a könyv, vannak benne nagyon szép és időszerű gondolatok, amelyket, ebben a mai elcseszett világban is megfogadhatnánk atyai jótanácsként, ugyanakkor vannak olyan felesleges és unalmas részek is, amelyeket legszivesebben átlapoztam volna (sajnos ezekből volt több).

Őszintén: ekkora egy túlértékelt sznobságot…

Bevallom, ez az első olvasmányom Máraitól, néhány versétől eltekintve. Nem tudtam rá több csillagot adni.
Hiába volt rengeteg dolog, amivel egyet értettem, és ami velem is előfordult, sokszor éreztem úgy, hogy saját magának is ellentmond.
A válságos 10 percekről írt rész, annyira valóságos, hogy az már hátborzongató. Rengetegszer éreztem már én is a leírtakat, és talán ezentúl erőt tudok meríteni Márai szavaiból.
A könyvolvasással kapcsolatban írtak is hihetetlenül jók. Talán bele sem gondolunk, hogy azzal, hogy kinyitunk egy könyvet és elolvassuk, órákat „áldozunk fel” az életünkből a tudás/szórakozás oltárán. Ha ebbe belegondolunk, talán jobban fogjuk megválasztani az olvasmányainkat, vagy nem vesztegetjük az időnket olyan könyvekre, amik nem is igazán tetszenek.
Ami viszont nagyon negatív volt, az a zenéről írt rész. Sokszor hangoztatom, hogy a zene talán az egyik legcsodálatosabb dolog a világon, szinte folyamatosan zenét hallgatok, minden pillanatra van egy megfelelő dal vagy csak dallam, az a hangsor, ami pontosan illik a helyzethez. Ehhez képest itt a zenét így írja körbe, mint valami ördögtől való dolgot. Olyan, mintha számára csak a munka és az alkotás létezne.
Ennek ellenére hatalmas igazságokat tartalmaz ez a füveskönyv, és úgy érzem, hogy ebben az esetben ez a pár óra, amit rááldoztam, nem volt hiábavaló. :)

Szeretem Márai Sándor füveskönyvét. Csak igy egyszerűen. Jó fellapozni időről-időre ezt a kis könyvecskét, ami tele van értékes, néhol gyógyító gondolatokkal.

Rájöttem, hogy a 202 darab szösszenetet naponta kellene olvasni. Egyet-egyet, mert érdemes elgondolkodni rajtuk.
Hogy mi az élet értéke? Hogy hogyan kellene élnünk? vagy hogy mi az igazi feladatunk az életben? Ezekkel indítja Márai a kötetet, de kitér az olvasás minőségének a fontosságára, de még a sárgarépára is.
Miről kell elszámolni, hogyan kell viselkednünk, és az érzelmeinkről, tulajdonságokról: a szomorúságtól az örömeinkig, a boldogságig; vagy éppen a lustaságról, fecsegésről.
Sok-sok olyan dolgot említ, részletez, amelyek felett elsiklunk nap, mint nap, amelyekről nem is gondoljuk, hogy befolyásolják életünket, hangulatainkat, napjainkat. Hogyan érdemes élni, hogy kellenek-e tervek, higgyünk-e a csodákban?