A ​nagyság átka 4 csillagozás

Publicisztika 1937-39
Márai Sándor: A nagyság átka

Pályája igazi kezdetétől, 1919-től a német csapatok 1944-es magyarországi megszállásáig írja tárcáit, tudósításait. A lehetetlenre vállalkozik, amikor naponta akár két-három írással is jelentkezik: a keltezéssel ellátott napi sajtóban megragadni a végtelent és maradandóvá tenni azt, ami elenyészik s mindezt az írott szó felelősségének tudatában… Az új kötet a 1937-39-es publicisztikákat tartalmazza.

>!
Helikon, Budapest, 2011
456 oldal · ISBN: 9789632273082

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

újságíró


Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

csiga1>!
Márai Sándor: A nagyság átka

Márai Sándor: A nagyság átka Publicisztika 1937-39

Ez a publicisztikai kötet is tartalmaz remek írásokat. Vannak kiemelkedően jó tárcák benne, és aktualitását adja néhány olyan örök érvényűnek tűnő írás, amely a 2. világháború kitörése előtt és után fogalmazza meg a háború élményeit – ekkor még némi távolságból.


Népszerű idézetek

Frank_Waters I>!

Közismert tény, hogy mindegyik [újságíró] szegény, s valamennyinek, állandóan, nikotinmérgezése van.

Újságot írni (1937)

Márai Sándor: A nagyság átka Publicisztika 1937-39

Kapcsolódó szócikkek: dohányzás · újságíró
csiga1>!

…semmi nem igaz csak a rágalom, a pletykásított világűr a nap minden órájában megtelik ellenőrizhetetlen hírekkel, melyeknek cáfolatát mindenki elfelejti ugyan, de a pletykára mindenki szívesen emlékszik.

Pletya (433. old.)

Márai Sándor: A nagyság átka Publicisztika 1937-39

csiga1>!

…az emberi dolgok alján világít a reménység. Gyenge fény ez. A mi dolgunk, írók dolga, hogy leheletünkkel élesszük.

A boldogság dicsérete (338. old.)

Márai Sándor: A nagyság átka Publicisztika 1937-39

csiga1>!

A civilizáció arra nevelt, hogy az emberi együttélés dúvadszerű veszélyeit egyetlen módon lehet csak közömbösíteni: tapintattal.

Egy percre (305. old.)

Márai Sándor: A nagyság átka Publicisztika 1937-39

csiga1>!

Ő tudta, a százéves gróf a budai utcákon, hogy mindez sokkal egyszerűbb lesz tíz vagy húsz év múlva; tudta, hogy nem az emberek igazítják az időt, hanem az idő igazítja az emberek sorsát.

Egy szemtanú (243. old.)

Márai Sándor: A nagyság átka Publicisztika 1937-39

csiga1>!

Vergiliusszal tartok, s félek e századtól, akkor is, ha ajándékot hoz.

A száad ajándéka, 204. old.

Márai Sándor: A nagyság átka Publicisztika 1937-39

csiga1>!

… nemcsak film, hanem egy, a civilizációba beleszíntelenedett képzelőerejű emberiség bonyolult vágyálma.

Az özönvíz (236-7. old.)

Márai Sándor: A nagyság átka Publicisztika 1937-39

csiga1>!

A „cselekmény” nem mindig a tett; a színpadon éppen oly kevéssé, mint az életben. Hamlet monológja legalább úgy „cselekmény”, mint Richárd gyilkosságai.

Aktuális Richárd - 181. oldal

Márai Sándor: A nagyság átka Publicisztika 1937-39

csiga1>!

Fáradtak és idegesek az emberek? Igen. De ugyanakkor felületesek is; az a lelki erőfeszítés, mely múlhatatlanul szükséges az olvasás élményéhez, terhükre van; aki olvas, kissé jellemével és sorsával olvas, belead valamit az olvasás élményébe, e különös párharcba, két lélek – az író és az olvasó – viaskodásába. Aki rádiót hallgat, közben akár römizhet is; a fényképet elég megnézni és elhajítani, nem kényszerít olyan erővel állásfoglalásra, mint a betű. Ez a vád nem újkeletű. Valami igazság lesz az alján. Számomra még elképzelhetetlen könyv nélkül a világ; de lehet, hogy él már egy nemzedék, , mely beéri a képpel és a rádióval. Nem vitatkozom velük, csak sajnálom őket.

…olvasni: várni egy könyvet, melynek jelentőségéről rejtélyes módon értesültünk már, nekikészülni lelkileg a könyvnek, megvárni azt a csendesebb órát vagy pillanatot , mikor igazán oda tudunk figyelni, vitatkozni a könyvvel, visszatérni a kétes vagy elragadó részekhez, megérteni tartamlát, értelmi és külsőséges tartalmat, s aztán azt a másik, bensőségesebb tartalmat, egy írás zenéjét, különös hangját, melyet az értelem hallásával éppen úgy érzékelünk, mint a zenét, mert az írásnak is van akusztikája … ez volt az olvasás, az igazi.

Olvasni (204-6. old.)

Márai Sándor: A nagyság átka Publicisztika 1937-39

csiga1>!

… mindenestere könnyebb bezárni valamit, mint megnyitni, könnyebb elvonni egy csapat embert a keresettől, mint kenyeret adni nekik, könnyebb megvonni egy sereg fővárosi szegény embertől a nyár esti szórakozás e szerény válfaját, mint cserébe üdülést adni nekik. Mindig könnyebb valamit elhamarkodva megszüntetni, lerombolni, bezárni és megsemmisíteni, mint valamit – a legcsekélyebbet is – alkotni.

A színkör balladája (144. old.)

Márai Sándor: A nagyság átka Publicisztika 1937-39


Hasonló könyvek címkék alapján

Kodolányi János: Szív és pohár
Németh Zoltán: Olvasáserotika
Tamás István: Az esti hajó
Schöpflin Aladár: Egy apolitikus elmélkedései
Gábor Andor: Gábor Andor válogatott művei
Fehér Ferenc: Egyazon ég alatt
Schäffer Erzsébet: Pókfonálon
Esterházy Péter: Az olvasó országa
Csikós Zsolt: Életemet egy rozsdás roncsért
Nádasdy Ádám: Prédikál és szónokol