Az ember tragédiája 85% 1348 csillagozás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Gondolatok az egyik szereplőről
A különböző színek során történtek végére Lucifer végérvényesen elbukik, mikor Ádám mégsem vet véget önkezével életének.
Mindeközben Ádám reménykedve fordul az Úr felé, hátha nem ez az ember sorsa, csak Lucifer torzította el álmaiban. Az isten újra kegyelmébe veszi, ám a jövőt nem árulja el neki. Ha feltárná előtte, az ember célját vesztené, megszüntetné a küzdést.
Ám e küzdésben Lucifernek is helye van. Romboló, pusztító hatása csak még biztosabbá teszi azt a tudatot, hogy ez a cél létezik. Az ember mindig harcolni fog a rossz ellen, képtelen lesz elfogadni azt, szüntelenül keresni fogja a jót ebben a világban.
Lucifer nem érthette meg, hogy ha elveszi az embertől a bizonytalanságot, s elárulja a jövőt, akkor megfosztja őt az élete értelmétől. Időnk végességének ismerete nincs pusztító hatással ránk. Épp ellenkezőleg.
A halhatatlanság nem tenné jobbá az emberiséget, semmittevésre kárhoztatná őt. A biztos halál tudata megszépíti minden pillanatunkat. A halandó embert pedig a remény élteti.
Ez pedig szerintem nem olyan nagy tragédia.

Nem tudom méltón értékelni ezt a művet. Még nem. Kedvenc kötelezőm, kedvenc magyar művem. Az, hogy ebből érettségiztem ha tudod, hogy sorban vannak a tételek és ügyesen ki is számolod, úgy, hogy előtted már ketten húztak belőle, akkor meg meg is érdemled :P, a legjobb, ami történhetett. Nagyon is elgondolkodtató, mély, keserű, szomorú, lehangoló, de bizakodó és reménykeltő is egyben. Lucifer valóban létezik, bennünk. Az Úr is, a lényeg az elején volt, ő alkotott, majd lepihent. Van Úr, nem hagyott el minket, csak már nem szól bele semmibe. Valószínűleg remekül szórakozik. Ahogyan Lucifer is, aki lényéből az almán keresztül adott az embereknek is, így továbbra is mi vagyunk saját magunk legnagyobb ellenségei. A lényeg, hogy küzdünk, s bízunk, remélünk, élünk majd meghalunk. De miért s kiért? Mi értelme? Kapunk egy kis időt, ki kevesebbet, ki többet, mégis mindannyian ugyanannyit, és igyekszünk túlélni, átélni, megélni. És kapaszkodunk. Valamibe, bármibe, de mindig találunk valamit, hogy tovább tudjuk csinálni, és elmondhassuk, hogy van értelme ennek az egésznek, saját Luciferünket akarjuk meggyőzni, saját magunkat, de ezzel ugyanúgy újabb s újabb munkát adunk neki. Az élet egy körforgás. Mi magunk is köröket teszünk életünk során, folyamatosan. Hol lassabban, hol gyorsabban forog az a kerék, de megállni csak egyszer fog. Küzdhetünk, bízhatunk, remélhetünk, szerethetünk, gyűlölhetünk, félhetünk, a legfontosabb, hogy a végén megérje megállni. Így is, úgy is meg fogunk, de akkor már miért ne úgy lépjünk át egy újabb kerékbe, hogy elmondhassuk: megérte?
Nem első, nem utolsó olvasás, van még mit megértenem, de szeretem, nagyon is, olvasni, idézni, emlékezni rá s elmélkedni rajta. És igen, ilyenkor büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok

Gondolkodtam, hogy csak annyit írok az értékelés mezőbe, hogy „húha”, de ilyen keveset mégsem merek. Óriási dráma, szinte minden sora fontos és megjegyzendő, súlyos és mély. Igazi magyar alkotás, ilyen pesszimizmus nem fér bele a franciákba meg az angolokba, meg a többi sok világnépbe, ilyet írni csak magyar tud.
Igazából most egy csöppet kétségeim támadtak az élet értelmével kapcsolatban, mert Madáchnak igaza van, története során az emberiség már mindent kitalált és minden eszmében csalódott. Mi vigyen hát előre? A remény, hogy majd az utódok megteszik azt, amire én nem voltam képes? Egyáltalán kell-e nekem az egész emberiségre gondolnom tetteimmel, vagy egyszerűen éljem egyik napot a másik után? Van-e szabad akaratom magam felett?
Huhh, ez az ember tragédiája, ez a sok kétség és megválaszolatlan kérdés, nem igaz?

Utoljára kb. 10 éve olvashattam, nagy kedvenc volt. Kíváncsi voltam, hogy ennyi év után is szeretni fogom-e annyira és hát igen. Imádom Az ember tragédiáját, imádom Madách gondolatait, a megfogalmazását, ahogy a múltat lefestette és ahogy a jövőt felvezette, zseniális. Egyszerűen örök darab. A gondolatai, a tanulsága, minden.

Azon kevés klasszikus mű egyike, amit kifejezetten szeretek olvasni! :)

Az ember tragédiáját nem szabad úgy olvasni, ahogy én most tettem, magyar szakosként kevés időt hagyva a megemésztésre, másfél nap alatt. Nem szabad, mert ennek a könyvnek olyan mély a mondandója, és olyan sok is, hogy erről normális értelmezést nem is tudok írni, erről sok oldalas dolgozatokat kellene megtölteni, ahogy sokan meg is tették már.
Szerintem zseniális az alapgondolat. Az egyik legfontosabb magyar műnek tartom, mert benne találom az egész világot. Ettől függetlenül nem olyan egyszerű olvasmány, és fura, hogy tizenegyedikesekkel olvastatják, de hát mikor máskor, ha akkor nem?! Persze én is jobban örültem volna, ha regény formában van tálalva, de ami kell, az így is átjön.
Hogy az emberiségnek sosem volt olyan korszaka, ami igazán jó lett volna, ahol „megpihenhet”, „Mert itt van már a Kánaán!”.
És hogy az ember sorsának értelme – utolsó sor –, maga a küzdés.
…
Nagyon sok mindent lehetne ehhez a könyvhöz írni.

(Olvasván Lucifer hangja fejemben abszolút Kulka János volt. Az Úr pedig Sinkovits Imre.)

Az gáz, ha Lucifert bírom a könyvben a leginkább? :D Egy csomó olyat mond, amivel teljesen egyetértek. :) Főleg miatta szeretem ezt a történetet. :)

Amikor nekem valaki azt mondja, hogy „Te ezt még úgy sem értenéd meg!”, akkor nálam beindul a csakazértis funkció. Ezt a könyvet így olvastam el. Be akartam bizonyítani, hogy igenis meg fogom érteni attól, hogy még csak 12 éves vagyok. És csodák csodájára: sikerült. Szerintem remek mű, de persze ha majd később olvasom biztosan már más szempontból is látni fogom a történteket.

Bár nem értettem mindent, de amit igen az tetszett:) Tényleg voltak benne gondolatok , amik nagyon találóak és elgondolkodtatóak voltak. ennek örülök, hogy kötelező, mert így legalább elolvastam, megismertem:)

Molyom, mondd, ugye te is meghökkentél a legvégén, mikor imígyen szóla az Úr: Ember, küdj és bízva bízzál De azt megfigyelted már, hogy igazából nyelvbe zárt világok beszélnek el egymás mellett? Hogy az eseménysorozatot mind-mind másként értelmezik, s ezt nyelvük, beszédük is tükrözi? Nem Madách a fura, amikor az előbb idézettet mondatja a transzcendencia pozitív, teremtő képviselőjével, hanem pompás kifejezése annak, amit a bűnbeesés jelent: elszakadt nyelvi világ. Az ember nem érti az Istent, és vica versa. Más dimenziókba kerültek/záródtak be.
Madách ékes példája a szubjektum szóródásának. Pedig a hivatalos előírások szerint nem kellene ez így legyen (Ti. azok szerint semmi köze a műfajhoz – pedig mégis)