!

A Kockavető 40 csillagozás

Luke Rhinehart: A Kockavető

„Az élet az unalom tengerén elszórt eksztázisszigetekből áll, és harminc fölött már ritkán látni a szárazföldet” – állapítja meg Luke Rhinehart, az elismert pszichiáter, aki egy nap rádöbben, mennyire a rutinszerű hétköznapok, a gépiesen játszott szerepek kényszerzubbonyában él. Unja önmagát, és unja az életét. Dr. Rhinehart ezért elhatározza, hogy kiszabadul a megszokások börtönéből, és a véletlenre bízza a sorsát. Pontosabban, a dobókockára. Különféle opciókat gyárt magának, miként cselekedjen, milyen szerepeket játsszon, és a Nagy Dobás Napjától kezdve nincs számára visszaút: a kocka egyre jobban hatalmába keríti, s kezdetét veszi életének kiszámíthatatlan, szeszély diktálta zűrzavara. A Kockavető mulatságos, provokatív, helyenként merészen szalonképtelen regény a korai hetvenes évekből. Véletlenről, szexről, lázadásról. Kultkönyv a javából. Nem biztos, hogy megváltoztatja az életedet. De jó esélyed van rá.

A Nagy Dobás, mely… (tovább)

>!
464 oldal · ISBN: 9637424032 · Fordította: Kovács Levente
Hirdetés

Kedvencnek jelölte 14

Most olvassa 3

Várólistán 35

Kívánságlistán 11

Kölcsönkérné 1

Elcserélné vagy eladná

>!
2.000 Ft Eladó Elcserélhető
Judy301 könyve

Népszerű értékelések

+
>!
Lara P

Érdekes élmény volt ez a könyv; olyan ember ajánlotta nekem, akinek megbízom az ízlésében, de kicsit meglepett, hogy vajon miért gondolta, hogy ezt el kell olvasnom.
A könyv arról szól, hogy az unalmat úgy lehet elkerülni az életben, ha nem vagyunk önmagunk, hanem szerepeket játszunk, akármilyeneket, amiket a véletlen (a „Kocka") előír számunkra. Természetesen az ötlet vicces, de én épp az ellenkezőjét gondolom: eleve legtöbbször szerepet játszunk, mivel ahhoz a társasághoz vagy személyhez "igazítjuk” a viselkedésünk, amellyel/akivel éppen vagyunk – tehát felesleges szerepeket vállalni, amit a kocka oszt ránk, mivel enélkül is sajnos szerepeket vagyunk kénytelenek játszani. Természetesen unaloműző játéknak jó ötlet, és érdekes számunkra teljesen idegen élethelyzetekbe kerülni, ahol nem szabad a saját személyiségünk szerint viselkednünk, no meg talán a neurózist is le lehet győzni (egy időre), ha kockavetéssel töltjük az időnk, de azért egy egész életet feltenni erre túlzás. De egy szezon mondjuk még rendben lenne.
„Had I not had to immerse myself in Miller I would never have had the nerve to write The Dice Man.” – mondja George Cockcroft (Luke Rhinehart) egy interjúban, és ezen nem is lepődtem meg, mert eléggé érezhető volt a regényen, hogy az író igen sok Henry Millert olvasott.
Az eleje egyébként nagyon szórakoztató volt a könyvnek, biztos az én hibám, hogy a második felétől nem élveztem annyira – azt hiszem, maradok inkább Henry Millernél. :)

3 hozzászólás
+
>!
Mizu

Egy kocsmában kipróbálni, aztán megijedni, majd jót röhögni, de azért titkon nagyon beszarva lenni, hogy majdnem hatos…

Feldobja az életet, az biztos:)

+
>!
piccola

Nem rossz, bár a hetvenes években biztos nagyobbat ütött. Azért nem 5 csillag, mert a közepén eléggé ellaposodott a könyv. Az utolsó 100-120 oldal aztán megint nagyon ott van. Mire a végére értem, egészen megváltozott a véleményem a kockázásról… Sok igazság van abban, amit a „normális” személyiségről mond. Én legalábbis sok mindenen elgondolkodtam, és talán ez a legtöbb, amit egy könyv adhat :) És nagyon tetszett, hogy a fejezetek stílusa ennyire változatos.

+
>!
Diszi

Nekem nagyon tetszett anno, de végtelenül beteg egy könyv. Egyik barátnőmnek ajánlottam aki ezen felbuzdulva végigolvasta, de szidott, hogy nekem ez hogy tetszhetett. Egyébként azt mondta, hogy nem tudta letenni, de csak azért mert idegesítette, ami mindent elmond..:)

+
>!
Mária_Csikai

Retro a könyv de valódi. Tényleg el lehet érni ezt az állapotot amikor már anynira unod magad értsd önmagad, hogy valaki mást szeretnél magadból faragni bármi áron. Szerintem nem vicces. Kicsi amatőr pszichológus mellékággal

++
>!
Németh_Veronika

Elég vegyes érzelmeim vannak a könyvvel kapcsolatban, tehát nem mondhatom hogy pocsék volt, viszont számomra tökéletesen elfogadhatatlan az a viselkedés amit leírt a könyv. Unalomból manipulálni a környezetünket… Hányinger. Viszont érdekes ötlet!

++
>!
eeszter 

Érdekes ötlet, és örülök, hogy ez a regény ilyen jól leírja a különböző lehetőségeket, így legalább nem kell a valóságban kipróbálni, elég volt „átélni” a könyvön keresztül :)

+
>!
Krisztina_Szedenik

Az alapötlet izgalmas és sodró, a főhős karaktere és az erőteljes szexuális vonal viszont másodosztályú ponyvává teszi. Kár érte.


Népszerű idézetek

+
>!
Lara P

Azért gyűlöltem magamat és a világot, mert nem voltam képes elfogadni személyiségem, és elismerni az élet támasztotta korlátokat. Ezt az elutasítást az irodalom romantikának, a pszichológia neurózisnak hívja.

14. oldal

10 hozzászólás
+
>!
piccola

„A stílus maga az egyéniség” – mondta valaha Richard Nixon, és egész életét annak szentelte, hogy halálra untassa olvasóit.

(első mondat)

+
>!
Lara P

– Soha nem érezted még a szeretet és melegség őszinte kitörését valaki iránt, esetleg az egész emberiség iránt?
A nő felemelte a fejét, elgondolkodott.
– Néha éreztem.
– És minek tulajdonítanád?
– Az alkoholnak.

113. oldal

+
>!
Lara P

Miért tűnnek a gyerekek olyan spontánnak, örömtelinek és koncentráltnak, míg a felnőttek szétszórtak és tele vannak szorongással?

125. oldal

+
>!
Lara P

Betegeim kezelésében épp akkora sikert könyvelhettem el, mint kollégáim: jelentéktelent.

14. oldal

+
>!
Lara P

Gyermekből felnőtté válásunk során sémák ketrecébe kényszerítjük magunkat, hogy elkerüljük az új problémákat, a lehetséges kudarcokat; és idővel az ember unatkozni kezd, mivel nincsenek előtte új problémák. Ilyen az élet a kudarctól való félelem miatt.

130. oldal

+
>!
piccola

Ezért az összes illúzió közül, amely elrabolja az embertől isteni képességeit, az számít a legelvetemültebbnek, ha a „karakter” és „egyéniség” sziklakemény, súlyos páncélját hisszük a legnagyobb teljesítménynek, amit ember valaha véghezvitt. Akárha egy hajót a horgonya miatt dicsérnénk.

48. fejezet

2 hozzászólás
+
>!
nltamas

– Úgy érzi, hogy minden egyes vágya egyformán tetszőleges, értelmetlen és jelentéktelen?
– Igen.
– Bizonyos értelemben tökéletesen mindegy, mit csinál – vagy éppen mit nem?
– Pontosan.
– Akkor miért nem bízza a dobókockára -a véletlenre-, hogy eldöntse, mit is csináljon?

201. oldal


Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el