Az ​éhes lélek gyógyítása 92% 241 csillagozás

Az önismeret felé vezető első lépés, hogy elfogadod magad, ami pedig azzal kezdődik, hogy megvizsgálod milyen a kapcsolatod a testeddel.. vagy inkább az evéssel. Rendkívül izgalmas téma, aminek nagyszerű szakmai alapja a könyv. A legdurvább, hogy ez az a téma, amire szerintem 10-ből 7 ember azt gondolja elsőre, hogy őt ez nem érinti, miközben 100%, hogy mindenkit érint. (Vagy van valakije akit értint.)
Ma, amikor a magyarok 62%-a elhízott biztos vagyok benne, hogy a többségnél (tudom, óvatosan az általánosítással) a mentális okoknál kell keressük a probléma forrását!
Ebből sok mindenre rájöhetsz!
A szerző már írja a „folytatást” ősszel érkezik. Remélem sok újdonságot tartogat majd az is.

Rengeteg új infót adott, és roppant olvasmányos is volt, különösen a fiktív, ám valós anyagra épülő monológok voltak nagyon érdekesek. Kicsit mélyebbre áshatott volna, mert maradtak még kèrdéseim magammal kapcsolatban, meg lehetett volna gyakorlatiasabb is, mert attól a résztől jóval többet vártam.

Az egyik legjobb önismereti könyv, amivel találkoztam. Meglehet csak nagyon jó pillanatomban talált rám a könyv, de kedvencem lett, és jó szívvel ajánlom mindenkinek, akinek a legkisebb táplálkozási problémája van, és azoknak is, akinek nincs, mert nagyon átfogó, és sok elakadás okára is fény derül. Szülőknek is kifejezetten ajánlom az elolvasását, hiszen az evési zavarok nagy része kivédhető lenne, ha lenne rálátásunk, mik azok az okok, amik a későbbiekben problémákhoz vezetnek.
Senki ne várjon azonban 20 pontban megfogalmazott cselekvési tervet a változtatásokhoz, hiszen a pszichológia jó esetben nem arról szól, hogy a szakember megmondja, mit és hogyan csináljunk holnaptól. Ha azonban valaki képes szembenézni önmagával, felismerni saját problémáinak az alapját, és van benne elszántság, hogy változtasson ezeken, annak nagyon hasznos segítség lesz Lukács Liza könyve. De vigyázat! Nem lesz egyszerű!
Rendelésen egy bulimiás, mozgásfüggő beteg panaszkodott, hogy a nagyjából karbantartott, elfogadható mértékű bulimiája most újra tetőfokára hágott, pedig most minden rendben van az életében. Ajánlottam neki a könyvet, de köszönte, már ismeri. Súlyos betegként is nagyon jó szakirodalomnak tartja, viszonylag régebben olvasta. Felvetettem, hogy vegye elő, és olvassa el újra, mire nagyot sóhajtott: „Igen, de olyan rossz, amikor szembesülnöm kell a dolgokkal!” Számomra ez a sóhajtás bizonyította legjobban, hogy ez egy szuper jó önsegítő könyv.

Valahol mindig is tudtam, hogy a fogyás-hízás nem (csak) „fejben dől el” és nem feltétlenül azon múlik, hogy valaki eléggé elhatározta-e magát és elég kitartó-e. Ezt főleg a karantén időszak alatt éreztem én is, amikor összejött minden és nem voltam rendben pár hónapig, hogy nem szimplán a fáradtság miatt tömöm magamba a szemetet és hagytam fel a sportolással. Tehát számomra (és feltételezem mások számára is) a mentális jóllét elengedhetetlen az egészséges életmód hosszú távú fenntartásához.
Ez a könyv rengeteg új információval szolgált, sok mindenre rávilágított. Nem meglepő módon az étkezési zavarokat is a gyermekkorig lehet visszavezetni, aztán persze jönnek más tényezők is, amik elferdíthetik az ember önképét, de a lényeg az, hogy akinek már kialakult evészavara van, azon dolgozni kell, akár pszichológus segítségével is.
A könyv jó kiindulási alap lehet abban, hogy megértsük, hogy mindennek lelki okai vannak, és hagyjunk fel az önostorozással, valamint segít abban is, hogy feltárjuk ezeket az okokat.
Biztosan újra fogom még egyszer olvasni.

Sokkal több csillagot adnék ha lehetne… Évek óta várta a könyv, hogy végre neki álljak olvasni. Féltem tőle.. okkal.. Sokkal mélyebbre nyúlik, mint maga az evés ténye, fogalma. Egészen kiskorig sőt az élet elejére megy vissza és járja végig milyen hatások érik az embert és ez mit/hogyan válthat ki. Emberek/betegek gondolataiba láthatunk be. Milyen érzésekkel küzdenek. Sokszor magamra ismertem. Újra kell olvasnom, mert rengeteget jegyzeteltem illetve nem is tudtam csak úgy „ledarálni”. Időnként meg kellett állni, átgondolni. Úgy gondolom aki nem küzd semmilyen evési problémával annak is hasznos lehet a könyv, mert a környezetünkben rengeteget ilyen ember van és így jobban átérezhetjük mi jár a fejükben, mivel küzdenek. Ajánlom mindenkinek akit kicsit is érdekel a téma.

Rájöttem, hogy nem volt szerencsés, ahogyan a könyvet olvastam, mert kevés időm jutott egyszerre az olvasásra, sokszor nehezen rázódtam vissza újra egy-egy nap kihagyás után a témába. Ezért úgy döntöttem, ha több időm lesz, újra nekifutok. A téma érdekes, érdekel is, mert pár dologban felfedeztem hasonlóságot a saját táplálkozásommal, ezért azt gondolom, célszerű lesz alaposabban is tanulmányoznom a könyvet, főleg a túlevéses részeket.
Az már így első olvasásra látszik, hogy a doktornő részletesen összeszedte az evési zavarokkal kapcsolatos tüneteket, tudnivalókat, valamint egy picit a megoldásokat is, bár tény, hogy mindenképpen érdemes szakember segítségét is kérni, ha valakinek komoly problémája van, szerintem legalábbis nehéz egy könyv segítségével megismerni magunkat. Esetleg annak felfedezésében segíthet egy-egy önsegítő könyv, hogy egyáltalán rájöjjünk, segítségre van szükségünk.

Az írónő másik könyvét nagyon szerettem, így alig vártam hogy végre ezt is olvashassam, de valamiért nagyon nagyon lassan haladtam vele.
Az értékelések alapján pedig nagyon nagy elvárásokkal álltam neki, és talán ez volt a baj. Mert sajnos nem tetszett annyira, mint amit vártam.
Bár voltak benne nagyon hasznos dolgok, az igazi AHA élmény most elmaradt :(

A könyv szerint akinek egyszer volt evészavara, annak mindig dolga lesz ezzel a témával. Boncolgatja, hogy milyen érzelmeinket, hiányainkat „esszük meg”. A legjobb könyv eddig szerintem a műfajban. Nem emészthető könnyen, és nem olvasmányos, inkább nehéz, fajsúlyos könyv. Fontos a fejezetek végén lévő kérdéseket is feldolgozni.

Érdemes elolvasni, de inkább csak érdekesség szinten és nem, mint szakkönyv. Szakkönyv értéke sajnos nem nagyon van. Mert mond is dolgokat, meg nem is, ki is fejti, de nem nagyon, tehát ez egy olyan terápia előtti dolog lehet. Amolyan „olvass utána, azt menj pszichológushoz”, mert folyamat sugallja, hogy ezekből a betegségekből csak orvosi segítséggel lehet kitörni. Már, ha ki lehet.

Bővebben:
http://jeffi-olvas.blogspot.hu/2016/09/lukacs-liza-az-e…

Habár a pszichológiai kihívásra választottam a kötetet, érdekelt is a téma, tekintve, hogy én is állandóan fogyni szeretnék. Ez akkor is így volt – s erre az érzetre ki is tér a kötet – amikor 58 kg voltam. Valamiért akkor is kerekdednek éreztem, láttam magam. Bár annyi lennék most Örömködnék…
Nekem leginkább a 3. fejezet tetszett, amikor az anorexia, a bulaemia, és a túlevés került bemutatásra általánosságban.
Szerencsére nem volt, és nem gondolnám, hogy valaha lesz hasonló gondom, betegségem, így a pszichológiai éhségtípusok közé próbáltam beilleszteni magam. Nos, nem sikerült. Ez azért jó, mert akkor én amiatt indultam hízásnak, mert szimplán csak szeretek enni és főzni, kipróbálni új ízeket. Meg ugye a hormonális változások… Persze, amikor több édességet eszek, és arra fogom, hogy kell a boldogsághormon, akkor ott ugye már van valami a háttérben.
Egy a lényeg, a könyv szerint minden kóros az enyém még nem az elhízás – helyesebben a túlzott evés – hátterében áll valami pszichogén ok. Érdekes volt olvasni ezt, de nem újdonság számomra, hogy a kóros falás, a rohamok pótcselekvések, és nem csak az ízek, hanem más – megvont dolgok – (pót)élvezetét is nyújtják.
A közbeiktatott vallomások, élettörténetek tetszettek a leginkább, ezek mindegyikét érdeklődve olvastam.
Ez a könyv is – ahogy az előzőleg olvasott pszichológia témájú szintén – kiemeli, hogy milyen fontos a nevelés során az az egyensúly, hogy érezze a gyermek a biztonságot, de közben megkapja a kellő szabadságot is.
Nem minden oldalát olvastam maximális érdeklődéssel, de összességében érdekes volt, és könnyen lehetett haladni vele.
Amin megütköztem: kétszer is említi a szerző, hogy az evészavaros személy mennyi pénzt költ havonta az ételére. Ez egyik esetben 300-500 ezer, a másikban 300 ezer. Ez a kötet 2015-ben jelent meg. Ebből arra következtetnék, hogy a szegény ember – de még az (nem a statisztikai adat alapján) átlagos színvonalon élő magyar ember sem engedheti meg magának, hogy túlevéses zavarban szenvedjen.
Csak egy megjegyzés még a borítóra: jópofa és találó!