A ​csillagos ég alatt (Delfin Napló 4.) 82% 12 csillagozás

Lucy Daniels könyveinek mindig is megvolt a maga varázsa, melyet gyerekfejjel még képtelen voltam körülhatárolni, de azt hiszem, felnőtt fejjel már tehetek egy próbát a definiálásával.
A Szerző tökéletesen építi fel az atmoszférát, vázolja fel a szereplőgárda egyes tagjai között feszülő húrokat, és lát el állat- és emberszeretettel kapcsolatos nagy igazságokkal úgy, hogy egy pillanatra sem válik szájbarágóssá. Pár éve volt egy beszélgetés a molyon arról, hogy Lucy Daniels lényegében úgy érzékenyít, hogy az átlagtól eltérő szereplőit nem tolja az olvasó arcába, hanem természetesen kezeli a jelenlétüket – emiatt vált számomra hitelessé. A családi gondok (elvált szülők gyermeke, örökbefogadott gyermek) és egyes hátrányt jelentő betegségek, tulajdonságok (figyelemzavar, diszlexia) úgy simulnak bele a cselekmény szálaiba, hogy koherens töltelékként hatnak, nem összegzi az információt rögvest az elején, azt sugallva, hogy a szereplők hátrányos helyzetével szándékozza megalapozni az olvasó szimpátiáját. Nem. Információblokkok helyett szinte mindig a dialógusokon belül hangzanak el az esszenciális adatok, olyan mértékben és olyan időközönként adagolva, melyet a mai ifjúsági könyvíróknak tanítani kéne – bár hova tovább, kezdem úgy érezni, hogy ez a stílus manapság már utánozhatatlannak hat.
És mindez megspékelve a tenger élővilágával, sok-sok ennivaló delfinnel, miközben egy percre sem próbálja ámítani a gyerekkorú olvasóit – a sünis könyvében, és most már itt is alaposan tetten érhető a természet törvényeiből fakadó, emberi szemmel nézve igazságtalan élethelyzetek, mint pl. a természetes kiválasztódás. Jelen kötet esetében külön örömömre szolgált, hogy a delfinek körében felbukkanó kalamajka nem annyira látványosan, de felbukkan az emberszereplők körében, egyszerre tudunk aggódni mindkét tábornak – ezzel is azt sugallja a Szerző, hogy az állatvilág és az emberiség összetartozik, össze kell tartoznia.
Mégis kénytelen vagyok csillagokat levonni. Nem magában a műben fedeztem fel kivetnivaló tulajdonságot, hanem a kiadványban. A gyerekkoromban elolvasott Lucy Daniels könyvekben is már tetten értem helyesírási hibákat, félresiklott tördelést, így félő volt, hogy felnőtt fejjel még többre fogok akadni (ezek száma a végére pedig gyalázatosan megszaporodott). Ez nem jó. Csak azért mert fiataloknak szánt könyvről van szó, nem szabad fércmunkát végezni, mert a gyerekolvasó (saját tapasztalat) ha többször találkozik hibákkal, elírásokkal a nyomtatott szövegben, tudattalanul is elkezdi alkalmazni a helytelen formákat. Igaz, a kacifántosabb kifejezések egy része még a maga korában újdonságnak hatott (pl. "web oldal"), és elhiszem, hogy a fordítónak, lektornak még korántsem hangzottak természetesnek ezek a kifejezések, de egy mai gyerek simán kiröhögheti a sorok elkövetőjét, annyira a mindennapjaink részévé vált az akkor még egzotikus technológia.
Mindenképpen jól öregedett mű, mely kortalan, és megérné rászánni a figyelmet. Örülök, hogy majdnem húsz év után folytathattam a szériát, és immáron a kötetek végére is érhetek. Csak bízni tudok benne, hogy egy kiadó perifériájába kerül, és megél legalább egy-két újrakiadást a bakik kiküszöbölésével, mert, úgy érzem, nagy igény lenne rá.

Nem tudok mást mondani, mint hogy imádtam! Úgy érzem hamar ki fogom olvasni ezt a sorozatot.
Ezúttal nem a delfinek fajtája volt új, hanem az állapotuk, és azt kell mondjam, hogy Jody izgatottsága bizony rám is rámragadt, ahogy haladtam előre a történetben. spoiler És most már értem, hogy miért ezt a címet kapta a kötet.
A legjobban annak örültem, hogy végre Brittany-t is meg tudtam kedvelni, hacsak egy kicsit is. spoiler
A fél csillag sajnos ezúttal is jár a tördelésre, és ezúttal is, ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor járna mind az öt csillag!