Idézetek

Az embert nem vetik meg soha, hacsak meg nem vetette már előbb önmagát.

Helvia vigasztalása (100. oldal)

Hidd meg nekem, nem az a boldogabb, akit a szerencse minden kegyével elhalmoz, hanem az, aki semmiben sem szorul rá.

Polybius vigasztalása (60. oldal)

Akármeddig vádolhatjuk a végzetet, megváltoztatni nincs erőnk: fölmered előttünk keményen és könyörtelen; sem átokkal, sem zokogással meg nem indítja őt senki sem; nem irgalmaz, semmit nem bocsát meg soha senkinek.

Polybius vigasztalása (53. oldal)

Ez a hitványka test, a lélek bilincse és börtöne, minden hányattatás könnyű játékszere; minden kínszenvedés, minden bosszúvágy, minden betegség céltáblája, és martaléka: ám a lélek maga szent és örökkévaló, és nem is emelhet rá kezet senki sem.

HELVIA VIGASZTALÁSA

Tehát ha az ember a természet szabta korlátok között megmarad, sohasem érzi majd szegénynek magát; aki áthágja a természet szabta korlátokat, azt, még ha dúsgazdag is, a szegénység szüntelen nyűgözi.

HELVIA VIGASZTALÁSA

A balszerencse csak azt verhette le, akit a jószerencse megszédített. Azok, akik személyes és örök tulajdonuk gyanánt szerették ajándékait, akik ezek révén hiú dicsőségre vágyódtak, összeomlanak s búslakodnak, midőn a sok hamis és illanó élvezet cserbenhagyja hivalkodó s együgyű lelküket, amelynek semmiféle igaz örömről nem volt soha sejtelme sem: viszont aki a jósorsban nem bízza el magát gőgösen, nem is omlik össze, ha sorsa tán változik. Jó- s balsorsban lelke egyaránt rendíthetetlen marad, szilárdsága már minden próbát megállt; mert épp a boldogságban ismerte meg, hogy a boldogtalanság ellen mi a leghatalmasabb fegyvere. Tehát én magam mindig úgy véltem, hogy azokban, amikre mindenki áhítozik, nincs valódi jó semmi sem, továbbá meggyőződtem róla, hogy mind haszontalan, mind csillogó s csábító színekben tetszeleg, ám ragyogó belsőnek e külső mögött híre sincs: viszont mindabban, amit szerencsétlenségnek neveznek az emberek, nem látok semmi oly embertelenséget és szörnyűséget, amivel rémítgetni szokott a közvélemény.

HELVIA VIGASZTALÁSA

A külső körülmények jelentősége lényegtelen, s nincs is számottevő hatásuk, se jó, se rossz, semmilyen; a bölcs embert a jószerencse nem szédíti meg, s a balsors se csüggeszti el; hiszen mindig abban fáradott, hogy önmagába vesse minden bizalmát, s minden örömét önmagában keresse.

HELVIA VIGASZTALÁSA

Testvéred emlékezetét is örökítsd meg jeles műveidben; mert ez az egyetlen emberi alkotás, amelynek semmi vész meg nem árt, amelyet meg nem rág az idő vasfoga. Egyetlen más emlékmű sem állja az időt, akár kőből, akár márványtömbökből, akár földhányásokból tornyozták mérhetetlen magasba, mert valamennyinek sorsa egy: pusztulás; a szellem emlékezete halhatatlan.

POLYBIUS VIGASZTALÁSA

Hálátlan az, aki hangosan méltatlankodik, ha vége szakad gyöngyéletének, ostoba pedig, aki úgy gondolja: csak a pillanatnyi javaknak van értékük, aki nem nyugszik belé, ha elvesznek, és azt, ami már kisiklott kezéből, nem ítéli biztosabb birtokának, mivel amiatt már nem kell reszketnie, hogy vége szakad. Nagyon is szűkre szabja élete örömeit az, aki úgy gondolja, hogy csak a kézzelfogható és szemmellátható javakat élvezheti, de semmire sem értékeli azokat, amiket már kiélvezett; mert minden gyönyörűség gyorsan illan, szétfoszlik és eltűnik, s szinte még nincs is itt, máris elröppen. Lelkünket tehát a múltra kell irányítanunk, vissza kell idéznünk mindazt, amiben valaha gyönyörűségünk telhetett, és szüntelen véle kell foglalkozni elmélkedéseinkben: sokkal maradandóbb és hűségesebb az emlékezetünkben felédesedő öröm, mint a kézzelfogható.

POLYBIUS VIGASZTALÁSA

Hidd meg nekem, nem az a boldogabb, akit a szerencse minden kegyével elhalmoz, hanem az, aki semmiben sem szorul rá. Mindazokért a javakért, amelyek csillogó, ám csalóka gyönyörűséget szereznek nekünk, a vagyonért, a méltóságért, a hatalomért és sok egyébért, amire áhítattal bámul a vak emberi kapzsiság, megszenved, aki megszerzi, s irigykedik, bárki látja; végül pedig éppen azoknak, akik büszkélkednek velük, egyúttal mind súlyos teher; több bennük a veszedelem, mint a haszon; mind tünékeny és ingatag, s egészen sohasem szilárd birtokunk; mert a szertelen földi boldogság puszta megőrzése is szüntelen nyugtalanság, még akkor is, ha jövőnk miatt nincs okunk félelemre.

POLYBIUS VIGASZTALÁSA