Miért ​más Románia? 20 csillagozás

Lucian Boia: Miért más Románia?

A román történelemszemlélet és -kutatás szempontjából ha nem is fordulatot, de mindenképp az eddigi úzustól való egyértelmű eltávolodást jelző folyamat jeles képviselője Lucian Boia. Legutóbbi kötetével a történész kilép a historikus eddigi, rigorózus szerepéből, és az olvasmányosan színvonalas tudományos értekezés medrében tekinti át a román társadalom fejlődéstörténetének dilemmáit, ellentmondásosságait, a sajátosan összetett, fonákságokat ötvöző gazdasági és szociálpolitikai, illetve kulturális folyamatokat. Az etnogenezis homályos foltjai, a történelmi léptékekkel mérhető megkésettség, az újításra való nyitottság, illetve a továbbra is rurális világra alapozó Románia konzervativizmusa egyaránt foglalkoztatja Lucian Boiát.

>!
Koinónia, Kolozsvár, 2016
120 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789731650982 · Fordította: Rostás-Péter István
>!
Koinónia, Kolozsvár, 2013
124 oldal · ISBN: 9789731650852 · Fordította: Rostás-Péter István

Enciklopédia 20

Szereplők népszerűség szerint

román

Helyszínek népszerűség szerint

Románia · Segesvár


Most olvassa 2

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

eme>!
Lucian Boia: Miért más Románia?

Miért más Románia? Minden ország más a maga módján, Románia azonban másként más – állítja Lucian Boia történész, aki ha nem is úttörő módon, de mindenképp eléggé ritkán taposott ösvényen jár a román történelem különböző aspektusait kutatva. Boia elsősorban mítoszrombolásáról híres, arról, hogyan dekonstruálja a főleg a kommunista történelemszemlélet által kialakított ködös, de dicső és még ma is megkérdőjelezhetetlen meséket etnogenézisről, nemzeti hősökről és hőstörténetekről.
Jelen kötete rendkívül olvasmányos, közvetlen hangvételű, de távolságtartó, objektív szemléletű esszé, amely a román másság kérdésére igyekszik választ adni. Hidegvérrel néz szembe a valósággal – legalábbis az általa rekonstruált valósággal. Kapott is érte hideget-meleget, nem meglepő, nálunk is sokan néznének ferdén arra, aki így nézne szembe a magyar múlttal. Nehéz lemondani a dicső múlt, a felsőbbrendűség ábrándjáról, minden nemzet úgy szeretné tudni, hogy ő a kiválasztott nép, és természetes az is, hogy ő fedezte fel a spanyolviaszt. Lucian Boia ezzel a szemlélettel próbál leszámolni. A román térség földrajzi-politikai helyzetét szemlélve követi nyomon a románság évszázadait, próbál magyarázatot adni arra, amit ő megkésettségnek nevez. A késői államalapítást, nemzetté formálódást, a műveltség és művészet nyugat felé tekintésének megkésettségét és így tovább. Kisebbrendűségi komplexus, kompenzációvágy, a behódolás szokása, politikai opportunizmus, a kompromisszumok kultúrája, tartalom nélküli formák – csak egy pár tényező, amely nagy mértékben meghatározza a románságot. Mindezek ellenére szó sincs önostorozásról és egyirányú vádaskodásról, inkább egy józanul látó, humort és (ön)iróniát sem nélkülöző szerzőt ismerhetünk meg. Boia a negatív aspektusok mellet felmutat jó pár pozitívumot is, de gondolom az már nem nagyon nyom a latban azok számára, akik a dákok Krisztus előtti kereszténységét és hasonlókat hiszik és vallják. Persze, mi tudjuk: mi hamarabb itt voltunk, és amúgy Krisztus magyar volt. ;)
Alig több, mint száz oldal – de tetemes gondolkodnivaló. Annak is, akit közvetlenül érint, annak is, akit közvetve. Nem tudom, mennyire helytállóak Boia megállapításai, de mindenképp le a kalappal, amiért szembeszállt az árral. Szerencsére kezdenek egyre többen lenni az értelmiségi körökben, de nem csak. Boia kötete ma már bestsellernek is mondható. Lehet példát venni.

6 hozzászólás
keccsu>!
Lucian Boia: Miért más Románia?

A mai átlagos román embert, tágabb értelemben, társadalmat ismerve, teljes tiszteletet és elismerést érdemel Lucian Boia ennek a merész, szókimondó könyvnek a megírásához.
Romániában születtem a Ceausescu korszakban és ott is éltem, élek (Székelyföldön).
Az átlagemberként személyesen tapasztaltam, tapasztalom nap mint nap, a „román életvitel”-t (gondolkodásmód, viselkedés, erkölcs, stb.) Máig nem sikerült megszoknom. Remélem a leírtakkal nem sértettem meg senkit.

mohapapa I>!
Lucian Boia: Miért más Románia?

Miért? Más Románia? Mihez képest más? Kérdezhetné az ember fialánya. Balkán az Balkán, eb ura fakó! De ennyivel mégsem lehet elintézni a helyzetet. Nyilván.

A LOBSTER SZENCEN, SZLOVÁKIÁBAN, 2019-BEN
Két hete, 2019 májusában voltunk Szencen, egy pompás nyaralóhelyen (reklám: Lobster a hely neve), ahol a tizedig házassági évfordulónkat ünnepeltük, meg a tizenkettedik évet, amit együtt töltöttünk. Szence egykor Magyarország része volt, Trianon óta Szlovákiáé. Nincsen messze, Komárom felé százkilencvenegy kilométer. De egy másik ország. Immár.

Amikor megérkeztünk a Lobsterbe, éppen vacak idő volt, sehol senki, csak a hely volt pöpec (te teljesen olyan, mintha Jack Sparrow vendégelt volna meg, nézd csak!). Alig találtunk valahol valakit. Egy fiatal lány volt, aki keresett egy másikat, aki tud angolul. Aki előkerített egy pasit, akiről kiderült, hogy ő a tulaj. Kicsit zavarban voltak, amikor mondtuk, hogy jöttünk nyaralni a tavaszi télbe. Azért voltak zavarban, mert nem tudtak rólunk. Mint kiderült, a foglalásunk véglegesítése óta tulajt váltott a Lobster. De mondták, ha foglaltunk, akkor maradjunk. Mennyiért is foglaltunk? Reggelivel együtt ennyiért? Igen? Jó, akkor annyiért maradjunk, reggelivel együtt. (Apám, milyen mennyiség volt!)
(Az eredeti bejegyzésben itt mutatok képeket is:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2019/06/14/lucian_boia_…)
A tulaj szlovák. Mi magyarok vagyunk. Ugye. Minden reggel jött oda hozzánk beszélgetni, amikor reggeliztünk. Kiderült, elég jól beszél magyarul. Nem is küzdöttünk utána az angollal. Öt éve járt Budapesten, a Natural Testépítő olimpián, vagy min, hatodik lett. Mutatta a fényképet is. Tényleg tök jól festett, aranyra volt festve az egész pasas, úgy domborított.
– Vigyétek el szobába, ha kell, van hűttő, gyümölcst is, kelyhet is, sájtot is, bármit. Jó az lesz!
Mondta a szlovák a magyarnak, aki, mint később kiderült, de nem a szlovák, hanem az internet által, gyakorlatilag féláron házasság-ünnepelt, mert a tulajváltással magasabbak lettek az árak, de jóval. Szóval valóban vendégei voltak a magyarok a szlováknak.

De a gondolat, ami miatt ezt az egészet írom, még csak nem is a Lobsterban született, hanem Pozsonyban. Mászkáltunk az Óvárosban, emléktábla hegyek, Széchenyi, Liszt, miegymás. Miközben, ugye, külföldön vagyunk. A patikán tábla: Gyógyszertár. S ugye, mi magyarok ebben az esetben külföldön vagyunk.

Ugyanez Erdélyben, úgy tíz éve, rettenetesen bosszantott. Most valahogy másképpen csapódott le. Néztem az embereket, iparkodtam kiszűrni, ki a turista, ki a helyi. És valahogy az rakódott rám, bár óbudai lokálpatrióta vagyok, szeretem a hazámat, Magyarországot, szerintem van jelentősége a családnak, a nemzetnek, a hazának, nem szeretem a mai liberalizmusnak hazudott elvtelen, de diktatórikus katyvaszt, de mégis az a gondolat szállt meg ott Pozsony Óvárosában, hogy mekkora, de mekkora baromság az a velünk született és belénk nevelt agresszió, amivel egymás ellen fordulunk, csak azért, mert máshol születtünk és máshogyan mondjuk hogy: haza és azt, hogy édesanya! Közben pedig csak emberek vagyunk mindnyájan, a szlovák is, a magyar is, mindenki is, félelmekkel, reményekkel, vágyakkal, örömökkel, bánatokkal, szenvedéssel, és mindennel. Tök ugyanazok.Mert az az anya, aki ott tolja babakocsiban, kis színes nyári ruhájába bújva a gyerekét, simán lehetne egy panelproli a házunkban, Kaszásdűlőn. Csak itt tudom, hogy nem magyarul mondja, hogy kisfiam. (Vagy éppen de…, ám ez most egy másik kérdés.)

És lám, a szlovák vendégül látott bennünket, és elengedett egy csomó pénzt nekünk.

ROMÁNIA, 2010
2010-ben voltunk Erdélyben, akkor családilag, mindhárom gyerekkel, illetve a legnagyobb párjával (akivel, Istennek és a bölcsességüknek hála, a mai napig együtt vannak). Akkor nem voltak ilyen nemes gondolataim. Valahogy csak az jött át, hogy a rohad életbe!

A második vagy a harmadik napon ültünk egy gyimesi falucska, Gyimesfelsőlok kis faházának a teraszán, mi hatan, a házigazdánk, Mihály, az erdész, Gyula és a segédje Zoltán. A magunkkal hozott három üveg, egyenként kétliteres Hargita sör ár elfogyott, és az egész nyaralásra szánt pálinkának is a végére jártunk (később ezt a helyiek az igen egyszerű, de ugyanannyira ütős köményessel pótolták), már Gyula borát ittuk, amit a kocsi csomagtartójából Zoltán csempészett az asztalra, az ujját csitítva a szájára téve„ amikor fennhangon kérdezni akartam, honnan van?
– Csak pohár kellene! – mondta. Ráhagytam, kerítettünk poharakat.
Nem csak udvariasságból sokkal inkább tudatlanságból kérdeztem Gyulát.
– Régebben tudom mi volt ideát, de a váltás, a forradalom óta annyira nem lehet naprakészen hallani. Mi van itt Erdélyben a magyarokkal, Gyula?
Gyula rám nézett, aztán a pálinkás pohárra. Nem felelt azonnal, hanem oda tartotta a pohárkát. Töltöttem neki a pálinka végéből. Ő lehúzta, és csak utána felelt.
– A hazaiknak románok vagyunk. Ideát bozgorok. Mi pedig csak csángó magyarok vagyunk.
Nem tudtam mit felelni. Kifacsartam a pálinkás üvegből az utolsó cseppet is, kétfelé osztva.
– Egészségére, Gyula!
Koccintottunk.

Az Isten áldja meg azt az erdészt, hogy a gúnyhatáron túli kis csonka ország lakói még mindig hazaiak! Az Isten áldja meg azt, akit az ősi hazájában lakva egy másik nép, akinek az országa úgy igazából csak a XX. század elején született meg, akkor sem saját erejéből, hanem másokéból, azt mondja rá: bozgor, vagyis idegen. Az Isten áldja meg az erdészt, aki ki tudja hány év szenvedés, megaláztatás után is egyszerűen csak csángó magyarnak vallja magát!

A MÁS ROMÁNIA
Boia olyan könyvet írt, hogy borsódzik tőle a gyönyörűségtől az ember gerinc-tája. Mármint, ha magyar. Ha román, akkor valószínűleg a bicska nyílik a zsebében, és keresgéli az önuralma utolsó morzsáit. (Mint kiderült, ez egy románnak sokkal könnyebb. Majd később mondom, miért.)

Mert Boia könyvének több olvasata van. Ha magyarként olvasom, akkor végre egy reális, becsületes román, aki szembenézett az országa permanens történelmi baromságaival, a népe milyenségével, és megpróbálja a józanság útjára visszasíríteni a népét. Aki miközben tiltakozik a nemzeti karakterek megléte ellen, váltig ilyennek meg olyannak mondja a saját népét, és milyen jól teszi, mert valóban olyanok!

S neki elhiszem, hogy nem az előítéleteim beszélnek, amikor azt olvasom, hogy a román történelem voltaképpen alig hosszabb, mint a szlovák, vagy ha hosszabb is, a fele sem igaz, vagy nem úgy, ahogy tudni akarják. S hogy a románok mindig csak kullogtak mindenben mások után, hol a bolgárok voltak a példaképek (akkor cirill betűkkel írtak), hol a franciák (akkor már a latin dívott), hol így öltöztek, hol úgy de európaiul csak a XIX. században kezdtek el. S többre becsülik a megalázkodó pragmatizmust („a lehajtott fejet nem vágja le a szablya”) a becsületnél. S kiváló utánzók, mert önálló alkotásra alig képesek (igen, bizony még Eminescu felett is lehetne vitatkozni, de nem lehet, mert nem szabad, ő szent tehén még mindig, pedig…), szobrászatuk a XIX. századig nem volt, és a legmarkánsabb bukaresti épületeket jobbára külföldiek, leginkább franciák építették őket. S hogy a románok permanens kisebbségi érzéssel küzdenek. Mert még az írásuk is csak egy nagyon későn kialakult valami, aminek a szabályaival a mai napig hadilábon állnak. Az az Akadémia, ami az egyik legutolsó alapítású volt Európában.

Románia ábrázolására semmilyen sajátosan román elemet nem találtak.Való igaz, hogy a hagyományos falu kivételével alig léteznek jellegzetesen román civilizációs elemek. Az ország legszebb városai Erdélyben vannak, és mások keze nyomát viselik. A főváros jelképének tekintett Román Athenaeumot francia építész tervezte (és nem valamiféle „román” stílusban) Drakula – az idegenforgalom nemzeti hőse! – ír szerző tollából született. Románia mindenféle darabokból összeeszkábált ország – varázsa, már amennyi van, éppen ebben az eklektikusságban rejlik. A „kis Párizsként” emlegetett Bukarest építészeti összevisszaságával inkább Párizs ellenpólusaként hat. Meglehet, Románia legeredetibb „brandje” az, hogy egyetlen brandje sincs. (97.)

Meg hogy igazából nincs román politika, csupán a románok egyedeinek az érdeke van. Azért nincs politika, mert nincsen eszme, amit a románok a magukévá tennének. Illetve eszme van, de nincs román, aki hű hozzá, mert akkor behatárolja a saját, egyéni túlélési lehetőségeit. A románok kivétel nélkül úgy váltogatják a politikai eszméket, mint egy jó angol a tweed-zakóját: mikor milyen nap van, mikor mit diktál az egyéni érdek. Éppen ezért a megalkuvás, a kompromisszum sokkal nagyobb értékkel bír, mint a becsület.

[…]

A román értelmiségről is karakteres véleménye van a szerzőnek.
„Röviden szólva, a román elit egy nagy keverék. Bárki láthatja, hogyan néz ki az ország politikai osztálya, ha az élő közvetítéseket követi a tévében. Sok politikus a legjobb jóindulattal sem nevezhető pallérozottnak, ami pedig az intellektuális szintet illet…”
[…]

Éppen ezért a románok bármilyen politikai rendszert elfogadnak. Csont nélkül lépnek át a monarchiából a kommunizmusba, majd vissza a vadkapitalizmusba. Mert a románoknak tökmindegy, ki van odafent.

Aztán a románok fő jellemvonása, hogy soha nem állnak ki a saját érdekeik mellett, legalábbis nyíltan nem. Bólogatnak mindenre, aláírják, amit eléjük tesznek, aztán később az egészet egészen másképpen csinálják, kakkantanak arra, amit vállaltak, amire igent mondtak. Mert minek a konfliktus? Ha valamilyen tiltakozáson háromszáz ember összegyűlik, az már össztársadalmi megmozdulás. Náluk nem divat a tüntike.

Nem részletezem tovább. Pedig nem érintettem még mindent. Egyszáztizenhat oldal a könyvecske. Ebből is látszik, hogy tömör olvasmány. Minden olvasmányossága mellett.

A végső összefoglalása így hangozhat (nincsen könnyű dolgom): a román nép, Románia egy szedett-vedett nép, szedett-vedett múlttal, minden ízében összetákolt kultúrával, gazdasággal, értelmiségi és politikai elittel, minden stabil eszmeiség nélkül, felülről kezelve az egész világot, különösen a saját űzött, elüldözött kisebbségüket, miközben jobbára mindent ezeknek a kisebbségeknek köszönhetnek. Alkalmazkodni, törleszkedni, sütögetni a gesztenyét, a saját pecsenyét, s tenni mindenre, ami elv, ami magasztos. Minden látszat, minden olyan, mintha…

Az értékelés azonban nem ér itt véget. Ha kiváncsi vagy a folytatásra, itt elolvashatod:
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2019/06/14/lucian_boia_…

nanena>!
Lucian Boia: Miért más Románia?

Az esszé alcíme lehetett volna az is “Miért más Magyarország és Lengyelország?”. Hiszen sokszor a románság tulajdonságainak ellentételezésre a mi nemzeteink tulajdonságait hozza elő. Ami sajnos a történelem vesztesei közé lök bennünket, míg a románokat a győztesekhez. A kérdés az, hogy melyik jobb? Büszkén, öntudatosan veszíteni, vagy megalkuvóan, sunnyogva, csalva győzni. Persze általánosítani nem lehet, a szerző mégis megteszi ezt, hiszen nyilvánvaló, hogy minden nemzetnek vannak sajátságai, nemcsak az egyéneknek. Mégha ezt nem is mindenki ismeri el. Hiszen kivételek vannak. Örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet, így sokat megérthettem a közelmúlt és a jelen történelméből, miért történtek úgy események, ahogy megtörténtek. S hogy miért nem szabad sohasem olyanokra bíznunk magunkat, akik olyanokkal fognak össze, akik színlelnek, s semmit sem tartanak be a megegyezésekből. S nem azért, mert ők eredendően rosszak, csak a túlélésüket jelentette, hogy ezt a társadalmi kultúrát (kultúrálatlanságot?) sajátították el.

Cseti>!
Lucian Boia: Miért más Románia?

Ennek a könyvnek csak egy hibája van: rövid. Egyébként fergeteges! Minden, amit köztük élve már kis gyerekkorom óta láttam, éreztem, sőt tudtam zsigerből, már jóval azelőtt, hogy tanultam volna róla, az benne van (azaz inkább olvastam volna, mert iskolában sosem tanulhattuk még abban az időben, csak a hivatalos román verziót – pl. hogy a székelyek románok :D). Igazán bátor dolog a szerzőtől, hogy ezeket így ki meri mondani. Már az előszóból is látszik hányan támadták emiatt honfitársai közül és félek tőle, sok víznek kell lefolynia a Dunán, míg kutatásai elfogadott ténnyé válnak „odaát”.

Bartha_Helga>!
Lucian Boia: Miért más Románia?

Boia fájó igazságokat mond ki, a fogadtatás is nagyon ellentmondásos volt. Viszont a számvetés az fontos, országként is, nemzetként is. És ez nem csak Romániára vonatkozóan!

Lhachtalion>!
Lucian Boia: Miért más Románia?

Nagyon tetszett. A szerző románként románoknak ír a nemzetük, országuk gondjairól. Igen kritikus szemlélet mögött a témával kapcsolatos életmű érződik.

Részletesebben itt írok az esszéről:
https://medium.com/@Lhachtalion/lucian-boia-miért-más-r…


Népszerű idézetek

Anton_Gorogyeckij P>!

Egy úriember valamikor dühtől forrongva mutatott nekem egy francia nyelvű könyvet az európai népekről és országokról. Romániáról két képet közöltek benne: az egyik egy cigányszállást, másik a segesvári várat ábrázolta. Az úriember felháborodása az első képre vonatkozott: hogy lehet így illusztrálni Romániát? Felhívtam rá a figyelmét, hogy a segesvári vár (amely egyáltalán nem zavarta, sőt) legalább annyira nem román, mint a cigányszállás.

96-97. oldal, Országbrand: egy zöld levél. Nemzet-e még a román? (Koinónia, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: cigány · Románia · Segesvár
Anton_Gorogyeckij P>!

Utat tör magának egy szokatlan, de jogos kérdés: nemzet-e még a román? Nem elegendő, hogy egyazon nyelvet beszélj, és időnként legorombítsd a magyarokat ahhoz, hogy nemzet legyél a szó legszorosabb értelmében. Ez a töredezett, atomizált ország nem képes saját arcélét beazonosítani – meglehet, azért, mert nincs is neki.

96. oldal, Országbrand: egy zöld levél. Nemzet-e még a román? (Koinónia, 2013)

Anton_Gorogyeckij P>!

A román sohasem hódol be csak úgy egyszerűen, hanem előbb aláveti magát, majd úgy tesz, mintha nem értette volna meg eléggé a lényeget.

102. oldal, A román közöny (Koinónia, 2013)

Anton_Gorogyeckij P>!

„A lehajtott fejet nem vágja le a szablya” – egyike a leggyakrabban idézett román közmondásoknak.

51. oldal, Tartalom nélküli forma (Koinónia, 2013)

Anton_Gorogyeckij P>!

Nagy-Románia összeomlásával számos olyan vonás került előtérbe, amely már korábban is erőteljesen körvonalazódott. Az „alkalmazkodás” és a „következetesség” közül a románok rendszerint az előbbit választják, ami némileg indokolt, hiszen egy nem túl erős ország számára bölcsebb, ha a körülményekhez idomul, és ha szükséges, aláveti magát a történelemnek, mintsem hogy megpróbáljon szembeszállni vele. A heroizáló mitológiától (az ősök dicső tetteitől) függetlenül a románokra inkább a kompromisszum kultúrája jellemző, és nem az ellenállásé vagy a meginghatatlan elvszerűségé. Egyébként már a kezdetek kezdetétől is így maradt fenn ez a két kis fejedelemség a szomszédos nagyhatalmak között…

65. oldal, De mi lesz a becsülettel? (Koinónia, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: Románia
Anton_Gorogyeckij P>!

Románia szavahihetősége alaposan megkopott. Lengyelország vagy Magyarország jóval kockázatosabb politikát folytatott, és több ízben is megfizetett érte. Éppen ezért hitelesebbek, mint Románia, és nagyobb tiszteletnek is örvendenek.

65. oldal, De mi lesz a becsülettel? (Koinónia, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: Lengyelország · Magyarország · Románia
Anton_Gorogyeckij P>!

Túl sok a cigány, a románok szerint, akik egy ideje arra is rádöbbentek, hogy németből, és lehet, hogy zsidóból is túl kevés maradt. Ki ezért a hibás? Vajon nem a románok azok, akik „egységes nemzetállamként” akarták, illetve akarják magukat meghatározni? Akkor hát úgy legyen! Az igazság persze az, hogy e két kisebbség igencsak hiányzik Romániának, mert mindazon túl, amihez nagyon jól értettek, most kiváló hidakat képeznének az ország és a nyugati világ között.

98. oldal, Országbrand: egy zöld levél. Nemzet-e még a román? (Koinónia, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: cigány · Románia · zsidók
Anton_Gorogyeckij P>!

A román államok – Havasalföld és Moldva – csak tova a XIV. század közepe táján formálódnak, Európa vitathatatlanul sereghajtóiként. Későig, el egészen a XIV. századig a román országok leendő területéről egyetlen szöveg sem származik, egy fia dokumentum sincs, valamennyi róluk szóló információ – az a kevéske – kizárólag külföldi eredetű.

25. oldal, A megkésettség (Koinónia, 2013)

Kapcsolódó szócikkek: Havasalföld · Moldva · XIV. század
Anton_Gorogyeckij P>!

Sokatmondó helyzet, hogy Romániában a kommunizmus idején nem létezett illegális könyvkiadás (az egyetlen szamizdat kiadvány, amely a diktatúra idején (1982-ben) hónapokon keresztül megjelent, a magyar nyelvű Ellenpontok c. folyóirat volt).

72. oldal, Áttérés a kommunizmusra (Koinónia, 2013)

Lhachtalion>!

A történész illetékessége, mely a maga nemében viszonylagos, a mai napnál nem terjed tovább. A holnaphoz már nincs köze.

114. oldal, Epilógus. A történelem sodrában (Boia, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: holnap

Hasonló könyvek címkék alapján

Tim Marshall: A földrajz fogságában
Mark Forsyth: A részegség rövid története
Yuval Noah Harari – David Vandermeulen – Daniel Casanave: Sapiens: Rajzolt történelem – Az emberiség születése
Herta Müller: A király meghajol és gyilkol
Hulej Emese: Egy Teleki gróf Afrikában
Soo Kim: Élj úgy, mint egy koreai
Charles Casillo: Marilyn Monroe
Robert Macfarlane: Lennvilág
Jany János: Az iszlamizmus
Richard Tames: Shakespeare Londonja napi öt garasból