Egy ​régimódi lány 86% 105 csillagozás

Ez a könyv olyan volt számomra, mint éhezőnek egy falat kenyér.
Szerettem a történet tisztaságát és a sorok között megbújó bölcsességét. A makulátlan erkölcsi tartással bíró Polly méltó főszereplője volt ennek az üde regénynek. Külön öröm volt számomra, hogy a tizennégy éves fiatal lánynak az életútját végig kísérhettem nagyokat mosolyogva, meghatódva és izgulva egészen a szerelemben való boldog lehorgonyzásáig. Illetve még szeretném kiemelni, hogy Louisa May Alcott figyelemmel volt a mellékszereplők csodálatos jellemfejlődésére is.
Ugyan maga a történet számomra tartalmazott unalmas és lényegtelen eseményeket, amiken viszonylag nehezen rágtam át magam.
Mégis szeretnék bátorítani mindenkit, de legfőképp azokat, akik szerették az írónő Kisasszonyok című írását, hogy ne habozzanak és vessék bele magukat az olvasásába.♥

Szerettem Polly gyakorlatiasságát, azt, hogy bármi történjen, ő tudni fogja mit tegyen. Tetszett, hogy bár látta a különbséget közte és Fanny között, kissé meg is ingott, de tudott következetes maradni és felhasználni azokat az értékeket, amikkel rendelkezett. Ezzel együtt néha megfájdult a fejem Pollytól és a pokolba kívántam, de legalábbis szívesen rávettem volna, hogy lazítson, éljen, legyen gondtalan. Nem, nem volt elég a szánkózós jelenet, mert még azt is képes volt átfordítani jótékonykodásba. Polly sosem azt nézi, hogy neki mi a jó, hanem azt, hogy lehet mások javára. Ez pedig annyira túl van idealizálva, annyira életidegen, hogy megborítja azt az egyensúlyt, ami számomra kellemes lenne, mert éppen az aranyközéputat hiányolom, amit működőképesnek érzek egy kis egészséges önzéssel és kellő odafigyeléssel mások irányába.

Bővebben: https://www.konyvvadaszok.hu/2022/09/louisa-may-alcott-…

A Kisasszonyok filmekből kiindulva nagy vonalakban ilyen hangulatú és cselekményű regényre gondoltam. Nyugis, kedves, szívmelengető és kellemesen kiszámítható, mint egy vasárnap délutáni amerikai film. A karakterei szerethetőek, néhányuknál van jellemfejlődés. Tele van erkölcsi mondanivalóval, amelynek a nagy részét a már szinte tökéletes főszereplő Pollytól kapjuk meg, akinek a megjelenésével minden jobbá válik.
Ok, kicsit túl tökéletes minden, de ellehet nézni neki. Tetszett, hogy egy kis „feminizmus” bele lett szőve, persze csak a kor határain belül. De már magában az is nagy dolog lehetett akkoriban, hogy a főhősnő önállóan próbál saját lábon megélni. Bár az ront egy kicsit a lázadáson, hogy az ő nagy álma is a házasság és nagyjából minden lánynak. Olyan szempontból érthető, hogy nem volt sok lehetőségük.
Jó belépő volt a Kisasszony könyvsorozatra, már nem lehet kifogásom…
Ajánlom azoknak, akik szeretik a romantikus regényeket, és azoknak, akik nem (mint én), de olykor tesznek vele egy-két próbát (ez még belefér)!

Még évekkel ezelőtt olvastam a könyvet, de mint kiderült, az egy rövidített változat volt. De nekem kell a teljes változat, tehát ide vele. Legalábbis remélem, hogy ez már a teljes és nem a csonkított verzió! Egy kicsit más élményt kaptam most, mint akkor, de ugyanúgy élveztem és szerettem a könyvet. Ez egy bájos, bár nem egy akciódús történet, de nagyon el tudja az embert varázsolni. Igaz, a mai ember számára kicsit negédes lehet Alcott stílusa, de ez engem nem igazán zavart. A könyv ahhoz képest, hogy régen íródott, a problémák, amivel foglalkozik, az értékek, amikre próbálja a figyelmet irányítani, nem változtak. Csak a díszlet változott. Vidék kontra város, azaz egyszerűség, becsület, szeretet kontra csillogás, felületesség. Néha kicsit olyan volt, mint egy kommunista propaganda – csak a munka, munka, munka :D :D :D. De ennek ellenére (vagy emiatt) nagyon élvezetes és aranyos volt Polly és barátai története. Főleg a vörös üstökű Tom huncut természetét bírtam ;)

Le sem merem írni, hogy hány éve kaptam ezt a könyvet… Mondjuk azt, hogy nem tegnap volt, arra emlékeztem, hogy anno nagyon tetszett, most felnőtt fejjel is szerzett jó néhány kellemes órát. Polly a szegény leány erkölcsileg felette áll a barátnőjének, igyekszik szerényen, az anyagi lehetőségeinek megfelelően élni, takarékoskodik, dolgozik, segíti családját. Fanny a gazdag lányok életét éli, amíg nem fordul a kocka és nem lesz ő is szegény… Azt gondolom, hogy az írónő célja, csak úgy, mint a Kisasszonyok sorozattal az volt, hogy az olvasói előtt jó példával járjon, egy történetbe beleágyazva. Mit jelent a szorgalom, az alázat, a család, a barátság… Polly már már túlzottan tökéletes volt, míg Fanny és Tom jó irányba változott. Minden jó, ha vége jó happy enddel zárult a történet.

Köszönöm szépen a @Prológus csapatának és a @manó_könyvek Kiadónak a gyönyörű könyvet <3

A Kisasszonyok film hatására természetesen beszereztem a könyvet is, ami tavaly jelent meg a Manó Könyveknél gyönyörű szép új kiadásban. Azonban még nem sikerült időt szakítanom rá, így az írónőtől az első elolvasott könyvem az Egy régimódi lány lett, ami elnyerte a szívemet.

A borító gyönyörű szép, amin meg sem lepődök. Én abszolút odavagyok ezért a lila színvilágért és a virágokért, illetve az arany színű felirat is telitalálat.

Szeretem a bátor, kitartó és tettre kész hősnőket, akik szembe mernek szállni a kor elvárásaival és ebben a történetben Polly abszolút megtestesíti mindezt, habár talán már túl tökéletesnek is tűnhet, ő is esendő és vannak vágyai…

A könyv első felében a fiatalkori Pollyt és a Shaw gyerekeket ismerhetjük meg, amikor kislányként náluk tölt pár hónapot. Ami már az elején kiderül, hogy teljesen más az anyagi helyzete a két családnak, mégis érezzük, hogy nem Polly a szegényebb valójában. A Shaw gyerekek mindent megkapnak, amire csak vágynak mégis folyton elégedetlenek. Engem lenginkább a kis Maud viselkedése borított ki, hogy szinte tipegőként a felnőtteket szeretné utánozni, bálokra járna és udvarlót szeretne. Nem csoda, hogy ezen Polly is nagyokat néz hiszen számára ezek teljesen idegen dolgok. Polly a testvéreivel segít a háztartásban és gyerekként játszanak. Fanny se egyszerű eset, hiszen számára is a külsőségek a fontosak a pletykás társaság miatt, ha nem megfelelő a kalapod vagy a kesztyűd, akkor pletykálnak rólad és lenéznek. Fanny és Polly ugyan jóbarátnők mégis a társadalmi helyzetük nagy befolyással van a kapcsolatukra, ami később még inkább elválasztja egymástól őket. A Shaw testvérek közül Tom volt a kedvencem, mert fiúként sokkal több szabadságot élvezet és ki is használta.

A könyv másik felében ugrunk jópár évet az időben, ahol már fiatal felnőttként látjuk viszont a szereplőinket. Ami szembeötlő, hogy a Shaw testvérek ugyanolyan nagyvilági pazarló életet élnek mint eddig is. Polly viszont sokat változott.. Még elszántabb lett és önállóbb mint valaha. Visszatér a nagyvárosba, hogy zenét oktason gyerekeknek, azonban a bevételt nem saját magának, hanem testvéreinek szánja. Polly ezzel szembemegy a korban szokásos elvárásokkal és nem egy férj révén próbál vagyonhoz jutni… Azonban sok nehézséggel kell szembenéznie, amit nem mindig könnyű egyedülálló fiatalnőként legyőzni. Szerencsére Polly természete magához vonza a hasonló szellemű nőket, akik segítik egymást.

Az én szívemet abszolút elnyerte a könyv és úgy hiszem, hogy napjainkban is helytállóak azok az értékek, amit Polly képvisel, a kitartása és eltökéltsége pedig példaértékű.
Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlom olvasásra ♥

„A fiatalemberek gyakran kinevetik az értelmes lányokat, akiket titokban tisztelnek, és úgy tesznek, mintha csodálnák a butákat, akiket titokban lenéznek – s mindezt azért teszik, mert a komolyság, az ész és a női méltóság nem divatos.”

Egy 14 éves kisasszony. Polly Milton, avagy egy kisvárosi idegen lányt várnak egy előkelő, összeszokott táraságba. Vidékies kislány, lázadó ártatlanság az előkelő hölgyek között.

Baldachinos ágy, önelégült tekintet, göndörödő frufru, fényes gombok, fejen tronyosuló hajtömeg. Fátyolos tekintettel figyeli mindezt egy olyan pirospozsgás kislány, aki tizennégy évesen nem fiatal hölgyként lépked, hanem sokkal inkább korabeli gyerekként korcsolyázik, szánkózik, lovagol, ugrálókötelezik, és gyermeki mosollyal szemléli az életet.

„Az én időmben a tizennégy-tizenöt évesek nem öltöztek a legutolsó divat szerint, és nem jártak olyan vagy majdnem olyan összejövetelekre, mint a felnőttek. Nem éltek tétlen, kótyagos, egészségtelen életet, és nem csömörlöttek meg húszéves korukra. Mi gyerekek maradtunk tizennyolc éves korunkig, gyerek módra dolgoztunk, tanultunk, öltöztünk, játszottunk, és tiszteltük a szüleinket. És mintha akkor hosszabbak lettek volna a napok, mint most.”

Egy régimódi lány sétál a csupán külsőségeket értékelő lányok között. Egy régimódi lány, régimódi értékekkel? Önzetlen adni akarás, apró figyelmességek varázsdoboza, láthatatlan szeretet, remélhetőleg örök időkig kitartó értékek. A pénz homokszemcséiből nem tudsz szeretetvárat építeni.

„Szegény Mr. Shaw-t teljesen lekötötte a meggazdagodás, így nem jutott ideje megtanítani a gyerekeit arra, hogy szeressék. Kevesünknek van bármi hatása a világra, de ha megmutatod a világnak, hogy az elégedett szív és a boldog arc jobban ékesít, mint a párizsi cifraságok, talán másokkal is jót teszel.”
Egy idős nagymama ráncai történeteket rejtegetnek. Kivel oszthatná meg mindezt, ha nem az unokáival, akik csillogó szemmel hallgatnak egy asszonyt, aki felett eljártak az évek, szeméből mégis egy egykoron előkelő lány szeme kacsint vissza: csak megöregedtem, valahol mégis egy csalafinta lány maradtam, fodros, csipkézett szoknyában.
Az egykori levelek mögött pedig sorsok pihennek meg. Egykori jövőképek, sóhajokba ölelkező életcélok. Személyes levelek, amik egy nagymama polcában várták a figyelmet, hogy egyszer kíváncsi szemek kövessék a sorokat, és kiszólhassanak az utókornak.
„Ha utánam tudnád küldeni egykori rózsás arcomat, fényes szememet és vidámságomat, megköszönném. Minthogy ez képtelenség, arra kérlek, küldj nekem egy üveg júniusi esővizet, mert a szobalányom szerint az bármely kozmetikumnál jobb, márpedig az én bőrömön meglátszik az éjszakázás.”

A szegénység is képes tanítani, a nélkülözés gyűrűtlen ujja afelé mutatni, amit csak az képes meglátni, aki már került olyan választás elé, hogy aznap jól lakjon vagy inkább korgó gyomorral, de félre tegyen rosszabb időkre.

„– Jót tenne neked egy kis nélkülözés, Fanny. Csak annyi, hogy rájöjj, milyen jó dolog a munka, és ha ezt egyszer megtanultad, soha többé nem fogsz csüggedésre panaszkodni – válaszolta Polly, aki hálás volt a nehéz leckéért, amelyre húsz év vidáman tűrt szegénysége tanította.”

Egy régimódi szegény kislányról, aki a leggazdagabb volt a gazdagok között! Nem volt rózsaszín selyemruhája és korall fülbevalója, mégis olyan kincseket őrzött, amihez pénzzel nem lehetett hozzájutni: apróságokból álmokat teremtett.

Majd eltelt hat év. Kislányokból fiatal nők nyíltak ki, akár a bimbós virág, mi kezdetben nehezen adja magát, végül mégis megmutatja élénken virító szirmait.

Festéket és púdert használó lánykák, kormosra égetett hajtűvel feketített szempilla, a fiúk szerint szélhámosság, a lányok szerint színésznői magaslatokat súroló külcsín.
Írói kiszólások, ironikus humor, folyton “fejfájós” kisasszonyok, a szerénység derekát átölelő, egyszerű, természetes szépség mellett bólogató szemlélet. A szerénység mellett kiálló regény.

„A szív sajnos szeret ellenkezni, és nem engedelmeskedik sem észnek, sem akaratnak, de még a hálának sem.”

Kedves történet egy életvidám, dolgos lányról, Pollyról.
Nagyon tetszett Polly természete. Az hogy mennyire tevékeny, és épp ezért mennyivel jobban érzi magát korosztálya kedélybeteg hölgyeinél. Az, hogy sokszor érezte a késztetést, hogy rossz vagy önző legyen, de mindig gyakorlatiasan megbeszélte magával, miért nem lesz az. Ahogy segített a környezetén és megmutatta a Shaw családnak, miként szerethetik egymást egy családként. Az, ahogy kitartóan szeretett, és várt, hogy az érzései viszonzásra leljenek.
Csak jót tudok mondani róla, és a világunk sokkal jobb lenne sokkal több Pollyval :)
A másik kedvencem természetesen Tom volt. A vörös haja miatt egyértelműen, de a humora sem volt utolsó.

A történetet ugyan néhány helyen túlírtnak éreztem, illetve, mintha az írónő direkte praktikus háztartási tanácsokat rejtett volna el benne kora női olvasóinak. Az ilyen részeknél mindig úgy éreztem, mintha egy korabeli divatlapot tartanék a kezeim között. De így is megadtam az öt csillagot, mert annyira kedves az egész könyv a kedves szereplőivel, hogy nincs szívem kevesebbet adni rá. Mosolyogtam, miközben olvastam, és ez pont így volt jó. :)

Nagyon tetszett nekem ez a már „felnőttesebb”, kosztümös leányregény :). Tetszett Polly életútja és izgalmas volt megismerni a „fogadott családját is”, akik elindították az útján. Tetszett a bálok, ruhák, teázások, opera, korzózás világa. Nevettem a fiatal Tom bolondozásain, főleg a csínytevéseken :D. Szerettem a Nagymamát, Mr. Shawot. Nagyon tetszett, ahogy fiatal lányként Polly saját lábra áll, ó én is szívesen élnék így fiatal lányként! Nagyon közel áll hozzám a munka is amit magának választott. Nagyon tetszettek a jócselekedetek, a könyv végén lévő dráma, a család történetének alakulása és végül a szerelmesek révbe érése is tetszett nagyon, kicsit gyors lefolyású volt, de abszolút nem maradt hiányérzetem. Nagyon tetszett és fogom még forgatni a könyvet, röppült is a kedvencek közé.

UI: Ó, köszönöm kedves Louisa írónő, hogy írt még egy olyan szép lányregényt is, ami méltán lett ugyanolyan remek, mint a Kisasszonyok sorozat! Nagyon szomorú vagyok, hogy nem írt 30-40 könyvet, bár az sem lenne elég! Mert ilyen stílust csak ön tudott, és én vevő vagyok rá! Nagyon várom az ismerkedést a 8 unokaöccs sorozattal, úgyhogy nem maradok Louisa May Alcott (Jo) történetei nélkül :) ♥

Kicsit félve kezdtem bele ebbe a könyvbe, mert a Kisasszonyokat és az írónő karácsonyi novelláskötetét szerettem, a Jó feleségek viszont csalódás volt, és egy időre el is vette a kedvemet a további próbálkozástól. Az Egy régimódi lány valahol a kettő között van.

Én alapvetően szeretem a lányregényes bájt, Lucy Maud Montgomery pl. nagy kedvencem, de Louisa May Alcott egyszerűen nem tudja visszafogni magát, ha nevelő szándékról van szó. Ez a történet amúgy is elég lassú folyású, az írónő ráadásul túltolja a kioktatást, Polly pedig annyira tökéletes, ártatlan, makulátlan és önzetlen személyiség, hogy még Teréz anya is megirigyelhetné. Nagyon próbáltam szeretni, de némi sajnálatot (amikor gonoszkodtak vele) és elismerést leszámítva (amiért a saját lábára állt) semmilyen pozitív érzést nem váltott ki belőlem. Nagyon ráfért volna némi szerethető gyarlóság.
A többi szereplő se jobb, Polly helyében biztos nem lettem volna úgy oda a felszínes Shaw családért. A végére azért sokat fejlődtek, és volt egy-két jobb pillanatuk, amikor mindenki elengedte magát, de nekem nem tűnt olyan erősnek a kötelékük, hogy ennyi éven át kitartson.

Megmosolyogtatott, amikor az írónő arra célozgatott az utolsó fejezetben, hogy most aztán mindenkit összehoz, nehogy megint kiakassza az olvasót – feltételezem, hogy ez a Jó feleségekre tett utalás, és akkor bizony én is az elégedetlenkedők táborát erősítem –, de engem megint nem sikerült boldoggá tennie, mert ugyanúgy erőltetettnek éreztem a romantikus végkifejletet. Teljesen máshogy kevertem volna a szálakat. spoiler

Szerencsére volt egy-két pozitív dolog, ami ellensúlyozta a népnevelő szándékot, és abból is szépen kiválogattam magamnak azt, amivel egyetértettem és nem volt annyira szájbarágós, mint pl. hogy próbáljuk meglátni mindennek a jó oldalát és a nehéz helyzetekből is kihozni a legjobbat. Nagyon tetszett, ahogy megjelent a történetben a feminizmus szelleme és a női egyenjogúság kérdése, fel is éledt a lelkesedésem, amikor Polly csatlakozott az alkotó, önálló nők társaságához, és sajnálom, hogy ők végül nem kaptak nagyobb szerepet. Illetve a mazsolatortás hasonlatért is odavagyok.

Mindent összevetve nem volt rossz, nem bánom, hogy elolvastam, de azt se, hogy vége lett. Kevesebb cukormázzal és realisztikusabb karakterekkel többet is ki lehetett volna hozni belőle.