Ingókövek 125 csillagozás

Sztálingrád másik csatája
Lőrinczy Judit: Ingókövek

Sztálingrádot elátkozta a neve. A németek és szovjetek több százezer áldozatot követelő csatájáról mindenki hallott már – ám a másik, melyet a város és a halál vívnak egymással, évszázadok óta folyik, és mind a győzelem, mind a vereség lelkekbe kerül… Wilhelm Galler, a magányos mesterlövész életre kelő szobrok és különös látomások között bolyong a néptelen városban; Wolfgang Lindt hadnagy a lelkét elemésztő emlékek elől menekülne, ám Sztálingrád nem ereszti; Galina, a pilótanő a Volga túlsó partjáról száll az elátkozott vidék fölé; a sztálingrádi Vaszilij pedig ismeretlenné vált utcákon kísérti a sorsot – és próbálja lefizetni a végzetét. Négy ember, szembenálló felek, akiket azonban mégis összeköt a közös sors és a láthatatlan gúzs, amelyet Sztálingrád font köréjük.

>!
Ad Astra, Budapest, 2013
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155229329
>!
Ad Astra, Budapest, 2013
448 oldal · ISBN: 9786155229336

Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Sztálin

Helyszínek népszerűség szerint

Sztálingrád


Kedvencelte 17

Most olvassa 2

Várólistára tette 143

Kívánságlistára tette 110

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Lőrinczy Judit: Ingókövek

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

Kísértetváros. Állóháború. Bujkálás egy földi pokollá tett település romjai között. Néhány kétségbeesett lépés az élelem, a pár órányi túlélés felé, fegyverdördülés, csend, halál.
Lőrinczy Judit művének témája Sztálingrád ostroma, de olyan formába öntve, ahogyan nem olvastunk róla talán még soha. Háborús regény tehát? Minden történelmi adat szigorúan hiteles, de inkább fakó árnyak céltalan bolyongása ez a sűrű, áthatolhatatlan ködben, fagyban, hóesésben, halálfélelemtől elgyötörten, minden üres ideológiából végképp kiábrándultan, elkeseredetten.
Oroszok állnak szemben németekkel, de nem egymást tartják a legfélelmetesebbnek, hanem Sztálingrád szellemét, a város utánuk nyúl, hozzájuk hajol, a nevüket suttogja, néha megelevenedett szoboralakokkal találkoznak, és túlvilági, félelmetes folyóként vonzza-taszítja őket a Volga. Ahogy fogy a harci kedv, úgy erősödik a város, úgy válik egyre pusztítóbbá és legyőzhetetlenebbé.
Mindkét szembenálló táborból két-két szereplő néhány napját kísérhetjük végig, van köztük olyan, akit hite szerint a babonás rituálék, míg másvalakit az emlékei tartanak életben. Az egyetlen fontos női szereplő megtapasztalhatja a természetfeletti érintését, ha pedig valamelyiküknek mégis át kell lépnie az életet és halált elválasztó szűk határmezsgyét, az úgy történik meg, hogy az olvasó szinte észre sem veszi. Finoman misztikus, a valóság és az álom, a hallucináció határán egyensúlyozó az a képlékeny lelki táj, ahol a szereplőkkel járunk, ugyanakkor állandóan jelen van a háború véres kegyetlensége, brutalitása, a folytonos életveszély, a közelgő fagyhalál. Nem véletlen, hogy a legtöbbször emlegetett irodalmi nagyság itt Dante, az a szerző, aki mindent tudott a jeges pokolról.
Sztálingrád lenyűgöző főszereplőjévé válik a regénynek, állandó figyelő tekintete, éjszakai hangjai, az emberéletek felett gyakorolt hatalma zavartalanul fonódik egybe azzal a könyörtelen realitással, ami a második világháború legvéresebb ütközetét jellemezte.

vicomte P>!
Lőrinczy Judit: Ingókövek

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

Én még akkor nőttem fel, amikor az nyári szünetben szinte minden évben lement a Négy páncélos és a kutya, számtalan másik, a felszabadító Vörös Hadsereg hős katonáiról meg a megszállt területeken vonatsíneket robbantó partizánokról szóló film társaságában.
Gyerekként persze könnyű volt ezzel a többnyire nagyon is leegyszerűsítő szemléletmóddal azonosulni, és szorítani a tele torokból hurrát ordítva rohamozó szovjet katonáknak. Igaz, már akkor sem nagyon tudtam összerakni, hogy ugyanezek a szovjet katonák a nagyszüleim történetében, miért voltak tolvajnak, meg annál is rosszabbnak lefestve…

Aztán persze szembesültem azzal, hogy a II. Világháború már egyáltalán nem a hősökről szólt, és minden hadban álló fél iszonyatos tetteket követett el.
S ez különösen igaz volt a keleti frontra, ahol a XX. század két legvéresebb kezű, megalomán diktátora csapott össze, akik számára az emberéletek milliói még kartoték adatként is érdektelenek voltak, ha a saját céljaik eléréséről volt szó.
A Szovjetuniót lerohanó náci seregek az egyik legkeményebb csatájukat Sztálingrádnál vívták. Nem véletlenül: mindkét diktátor presztízskérdésként kezelte, hogy a város kinek a markában marad, s ezért számomra elképzelhetetlen közönnyel küldték a háborús húsdarálóba az embereiket, noha magának a városnak a stratégiai jelentősége nem indokolta volna ilyen méretű összecsapás kibontakozását.
De a morálra annál nagyobb befolyással bírt ez a csata.
Nem véletlenül emlegetik a szereplők, hogy a városra az új neve vonta az átkot.

A regényben ezt az ostromot követhetjük végig négy nézőpontból. Két orosz és két német szereplő szemén át, szenvedéseiken és egyre nagyobb fatalizmussal viselt drámájukon keresztül ismerhetjük meg azt a nehezen elképzelhető, de mindennél kétségbe ejtőbb helyzetet, amely során élőhalottként*, tévképzetektől zavarodottan és paranoiásan támolyogtak végig azon a közel féléven, amíg a város ostroma zajlott, miközben szó szerint egyik percről a másikra éltek, és soha nem tudhatták, hogy honnan less rájuk a halál.

Nem merek belegondolni, hogy milyen érzés lehet permanens halálfélelemben létezni – de azt hiszem, az emberi elme képtelen ezt elfogadni, és elmenekül. Ez történik a szereplőkkel is. Bármennyire is rabjai a városnak, amely tébolyodott vadállatként csimpaszkodik a testükbe, ők mégis próbálnak elmenekülni – a rituálék, babonák és álmok közé, hol gyűlölködve, hol teljes apátiába sülyedve.

De a háború irrealitása nem csak így szivárogtat mágikus – bár gyakran rémálomba illő – szereplőket és helyzeteket a történet lapjai közzé, de egyszer-egyszer feltűnnek azok a sötét legendákból ismert figurák is, akik a halál és az elmúlás szolgálatában állnak.

Erős és elgondolkoztató könyv ez, ami rengeteget mesél egy olyan háború borzalmairól, amit mi még nem éltünk meg.
És csak reménykedni tudok, hogy soha nem kell hasonlót a saját bőrünkön megtapasztalni.

*spoiler

2 hozzászólás
gesztenye63>!
Lőrinczy Judit: Ingókövek

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

Ritkán fordul elő velem, hogy a könyv olvasását követően A szerző utószavában a saját gondolataimat találom. Az Ingókövek után Lőrinczy Judit megírta az értékelésemet, szép kerek mondatokban, tisztán, áttekinthetően összefoglalta a regénnyel kapcsolatos elsődleges érzéseimet, invencióimat.
Az Ingókövek nem dokumentarista naplóregény, nem történelmi fikciós mű, de még csak nem is a mágikus realizmus eszközeit felhasználó urban fantasy. Mégis, az Ingókövek mindezek együttese. De miért is?
Sztálingrádról, mint a 2. világháború emblematikus, fordulópontot jelentő hadszínteréről több tízezer oldalnyi tudományos és egyéb irodalmi alkotás született az elmúlt hét évtized során. A borzalom 199 napjáról tudunk minden számadatot, ismerjük a nyers hadászati tényeket a gyújtóbombázástól, a csapdába került, katlanba zárt 6. német hadsereg agóniájáig. Történelmi-hadtörténeti szakirodalomból minden tényt, adatot megismerhetünk az offenzíváról, Paulus és von Seydlitz-Kurzbach hadmozdulatairól, Csujkov és Sumilov védekező lépéseiről, vagy Rogyimcev gárdahadosztályának és a város lakóinak hősies, önfeláldozó cselekedeteiről. De mindez a nagy betűs történelem lapjaira tartozik.

Lőrinczy Judit az Ingókövekben úgy őrizte meg a történelmi hitelességet, hogy a város jelképes szerepét állítja a történet középpontjába és a sztálingrádi csata résztvevőinek sorából kiemel néhány jellegzetes figurát, négy kisembert, és az ő személyes sorsukon keresztül, az ő borzalmas 199 napjukon keresztül mutatja be a rettenetet.
Jellegzetes szereplője a harcoknak a Wehrmacht egyszerű hadnagya spoiler. A német mesterlövész ugyancsak a sztálingrádi barikádharcok egyik archetípusa, ahogy a városvédő gyári munkás is spoiler. S a szerző szerepet ad a legendás „égi boszorkányok” egyikének is, az ifjú lánykának, aki átalakított mezőgazdasági repülőjével, a Kukuruznyikkal éjszakánként berepül az ostromlott város fölé, és ellátmányt dob le a védőknek és bent rekedteknek.
Mind a négyük élete, napjaik folyása és jellemük alakulása az ostrom alatt tipikusnak és egyben jelképesnek mondható. Ahogyan jelképes Lőrinczy Judit regényében a város szerepe is. Mire a borzalmak kiteljesednek már minden karakter hittel hiszi spoiler, hogy a Caricinből erőszakkal Sztálin városává tett település önálló entitásként él és működik. Ennek a Sztálingrádnak saját, sötét lelke van, amely nem ereszti az ellene vétkezőket, csapdába csalja, börtönbe zárja és elpusztítja foglyait, de még akit hírmondóként meghagy közülük, annak is megöli a lelkét. A város már nem tesz különbséget védő és hódító között, mint egy bomlott elme, aki névadóját jelképezi, a markába szorít mindent és mindenkit, és amit csak megkaparint, azt már nem ereszti. Hiszen az őrület elhatalmasodásával csak a pusztításra képes, ahogyan névadója, Joszip cár is.

Az Ingókövek legnagyobb erénye szerintem az, hogy úgy mutatja meg a háború minden mocskát és borzalmát, hogy közben nem ítélkezik a hadat viselő felek fölött, csupán a második nagy háború egyik hős városának banálisan brutálissá tett jelképét tárja az olvasó elé örök mementóként – a két őrült diktátor, Hitler és Sztálin döntő összecsapásának szerencsétlen helyszíneként.

A városunk élni akar. Tisztán, a természet adta hatalmánál fogva, ne mocskoljuk be hát saját kicsinyes, alantas lózungjainkkal.
Olvassátok az Ingóköveket, kiváló alkotás! :)

4 hozzászólás
Nikolett0907 P>!
Lőrinczy Judit: Ingókövek

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

„Mind a halál peremén egyensúlyozunk, akár az ingókövek: egy szélfuvallat a sors, vagy talán vak szerencse, mely életről és halálról dönt.”

Nem tudom miért olvastam el a könyvet, ugyanis csak kíváncsiságból leemeltem egy kedves barátom polcáról.
Aztán ahogy már lenni szokott a kezemhez ragadt, kicsit szépen kellett mosolyogjak érte és már hozhattam haza, hogy befejezzem az olvasást.

Nem szeretem a háborúkat, elszomorít és átjár egy bizonyos tehetetlenség érzése.
Mégis ebben a formában fogyaszthatóvá vált a számomra is.
Sokkal közelebb hozta számomra az írónő ezt a korszakot, a élet fontosságának megítélését, és bár a legfontosabb immáron számomra, hogy „életben tartsak”, az akkor elhunytak emléke miatt is úgy érzem, néha érdemes eme korból olvasni.
Hogy ne felejtsem el, kik áldozták életüket azért, hogy most élhessek, minden túlzás nélkül.

A cselekményszál megfogó, bár képtelen vagyok a kedvenceim közé tenni, mindenképpen befogadhatóvá vált a számomra is.
Ha pedig ezt egy író eléri nálam, a fent említettek ellenére, igazán figyelemre méltó a számomra és szívesen olvasnék más könyvét is.

Egy olvasásnak tökéletesen megfelelt.

Leonidas>!
Lőrinczy Judit: Ingókövek

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

A Sztálingrád ostroma volt a 2. világháború legszörnyűbb csatája. Pedig elkerülhető lett volna, de Hitler világraszóló diadalt akart. Elvenni Sztálin városát és megalázni nagy riválisát.
Az írónő erezhetően alaposan beleásta magát a témába. Magam is elég jól ismerem az ostrom menetét. Jól elénk tárta szörnyű körülményeket, az emberek elképesztő szenvedéseit. Innen senki nem tért haza, hiába élted túl, Sztálingrád megváltoztatta a lelked, többé már nem voltál ugyanaz az ember.
A szereplők közül Lindt hadnagy kedveltem a legjobban. Gellert hátborzongató bolyongása nagyon izgalmas volt. Vaszilij babonáit és Galina vágyait is jól megírta a szerző. A szerelmi szált már picit erőltetettnek találtam.
A történet fantasy részével sem volt gondom. Az amúgy is borzalmas ostromot még lidércnyomásosabbá tette.
Nagyon jó regény. Várom az írónő következő művét.

3 hozzászólás
zamil>!
Lőrinczy Judit: Ingókövek

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

Nem ez volt az első II. Világháborús könyv amit olvastam, de tény más volt mint a többi. Persze ez több mint egy háborús könyv. Amiben más volt az, hogy nem volt győztes oldal, itt mindenki vesztes volt, a katona, az átlag ember története.
Amiben több volt, mint egy háborús regény, az a „Város” és a körülötte lengő miszticizmus.
Minden elismerésem az írónőnek, aki beleásta magát a történelembe, és olyan pluszt adott a történethez, ami egyedivé tette. (Már egy régebbi Galaktikás novellájánál felfigyeltem, hogy milyen jó stílusban ír, itt se kellett csalódnom.)
Mindenkinek ajánlom, ezt olvasni kell.

TiaManta>!
Lőrinczy Judit: Ingókövek

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

Nagyon hangulatos, nagyon tetszett. Valami megfoghatatlan vonzereje volt a könyvnek. Minőséget szagolok a levegőben is olvasás közben, ahogy az Ad Astra csodás borítóját, és a könyv egészét. Nagyon jó érzés.
A bevezető kis szöveg különösen megragadt már az elején is. Ahogy leírja hogy minden városnak, és bennük az utcáknak, házaknak lelke van, az nagyon megfog.
Minden oldalról láthatunk emberi sorokat, de az írónő nem foglal állást. Nem nyom le torkunkon semmit. Csak elmondja a történeteket.

Lőrinczy Juditnak nagyon várom a következő regényét, művét. Bármit, csak írjon a tisztelt írónő, mert nagyon igénylem az ilyen alkotásokat.

pat P>!
Lőrinczy Judit: Ingókövek

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

Hát, ez kedvenc könyv lett. És ha belegondolok, hogy majdnem el sem olvastam… Csak mert háborús könyv, és az engem kicsit sem érdekel, meg mert már a csapból is urban fantasy meg mágikus realizmus folyik, és ugyan, hogy lehetne már nem erőltetett a kettő ötvözete.
Pedig ez tényleg egy háborús könyv. Nagyon háborús. Ostrom van benne, lövöldözés, bombázás, félelem, halál, fájdalom, tetvek, éhezés, értelmetlen áldozatok, pusztítás, sötét, hideg és nyomorúság. És a mágikus-misztikus oldal sem derűsebb, sőt, még a szögreális valóságnál is hidegebb, kegyetlenebb arca a világnak.
Természetesen elég szívszorító olvasni. De mindig van kiért izgulni, és mindig van remény, és végig érzed, hogy a kulisszák mögött azért lapul valami igazán fontos, jó és tiszta.
Mindemellett, technikailag is brutálisan profin megírt könyv. A stílus, a tempó, a történetvezetés, a karakterek, a cselekmény íve – így kell, és így érdemes írni. Pont így.

20 hozzászólás
Bíró_Júlia>!
Lőrinczy Judit: Ingókövek

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

… Próbálnám én értékelni, de annyi csillag a világon nincs. Merthogy.

Hátborzongató keverék háborús történetből, lidércnyomásos misztikumból, balladai homályból, kínzóan reális dokumentarista elemekből, fűszerezve a mindenkori kívülállók éles és gyanakvó figyelmével. A szereplők zseniálisan lettek összerakva, nem csupán a főhősök, de az egyszer-kétszer felbukkanó arcok és hangok is. A veszteségeik fájnak, félelmeik tárgyától igenis van mit félni, az örömeik – már amennyi – nem tudnak nem megérinteni.
Még csak embernek sem kell lenniük mindehhez.

Ehhez pedig nagyon kell tudni írni is, kutatni is, részleteket adagolni és szükség szerint homályban hagyni is. Lőrinczy Judit pedig tud ezt is, azt is. Ami még fontosabb: mindezek birtokában sem veszett el a technikai finomságokban, még mindig volt mit mondania. Az utolsó oldal utolsó soraiban is.

Kedvenc. Író is, könyv is.

7 hozzászólás
NewL P>!
Lőrinczy Judit: Ingókövek

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

Egy nagyon jó történelmi könyv, kis mágiával, azaz icipici fantasy -val fűszerezve. A regényen végig éreztem, hogy megelőzte a megírását egy komolyabb kutatómunka, és hogy az írója szereti a saját könyvét, ezért csodálatos volt olvasni.
A sok nézőpont pedig nagyon változatossá tette.
Ajánlom mindenkinek, akit érdekel a történelem, és nem zavarja, hogy a valóság mellé egy kis fantasztikum is becsúszik.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

A köd megint megsűrűsödött, időnként még a túloldal házait sem látta. Állati ürülék friss, fanyar bűze csapta meg az orrát. Lovak! Érezte a szőrük szagát, a cserzett bőr – a lószerszámok – szagát, de nem látta őket. A lovasokat elnyelte a köd, elnyelte a város – egyik pillanatról a másikra.

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

2 hozzászólás
E_W I>!

Minden városnak lelke van. Az arcuk változékony, akár az embereké, tízezer ablakszemükkel követik lépteinket, bennük élünk, és ők is mibennünk, láthatatlan pókhálófonalakkal kötődünk a helyhez, amelyet otthonnak nevezünk.

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

winrudi>!

Kérdést sosem szabad feltenni a sorsnak. Nem válaszol, csak megtörténik.

345. oldal (Ad Astra, 2013.)

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

Amadea>!

A halálfélelem az egyetlen biztos dolog, amiből tudja az ember, hogy még él.

209. oldal

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

3 hozzászólás
gesztenye63>!

Mind a halál peremén egyensúlyozunk, akár az ingókövek: egy szélfuvallat a sors, vagy talán vak szerencse, mely életről és halálról dönt.

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

Amadea>!

Mind fizetnünk kell a városnak. Ki kerülővel, ki verssel, ki némasággal, kiöntött vodkával, földre szórt morzsával… és ha elmulasztjuk az adót, vérrel és könnyekkel.

179. oldal

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

gesztenye63>!

A városok olyanok, akár az emberi test. Elvesztheti egy karját, de attól még a szív dobogni fog, az elme pedig gondolkodni.

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

gesztenye63>!

Minden a harccal kezdődött, amikor a város egyetlen nap alatt szörnyeteggé változott. Azóta fojtogatta a romok ölelő labirintusa, és ha csak tehette, elkerülte. Barátai a horhosok, lövészárkok, rókalyukak voltak, ellensége pedig a pincék mélye.

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

Kapcsolódó szócikkek: Sztálingrád
gesztenye63>!

– Mindenki fatalista! Ha nem Sztálingrádnak hívnák ezt a várost, talán nem is támadták volna meg!

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája

Kapcsolódó szócikkek: Sztálingrád
Amadea>!

Minél nagyobb valahol az élet, annál nagyobb a pusztítás.

89. oldal

Lőrinczy Judit: Ingókövek Sztálingrád másik csatája


Hasonló könyvek címkék alapján

Nino Haratisvili: A nyolcadik élet
David Benioff: Tolvajok tele
Závada Pál: Természetes fény
Fábián Janka: Emma évszázada
Ken Follett: A megfagyott világ
Kate Quinn: A vadásznő
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Marton Emma: Még nem mehetünk haza
F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye
László Boglárka: A Bánlaky-örökség