Maréknyi ​becsület (Vorkosigan Saga 1.) 72% 20 csillagozás

Egy remek sorozat felejthető előzménye. Egyáltalán, mi értelme van egy Vorkosigan-regénynek, amiben Miles Vorkosigan még csak meg sem született? :) Az író netán egy „női sors” történetet akart írni SF köntösben, de 1986-ban még egy kicsit kevés volt ehhez. (Egyébként másfél évtizeddel később a Lelkek lovagjában végül remekbe szabottan megírta azt, amit itt nem sikerült.) A Vorkosigan univerzum világa önmagában sosem volt annyira izgalmas, hogy jó főhős nélkül megálljon: hagyományos űroperáról van szó, űrháborúkkal és különböző mértékben anakronisztikus bolygó-királyságokkal.
Erre a sorozatra egy nagyon egyszerű szabály vonatkozik: ha szerepel benne Miles Vorkosigan, akkor olvassátok. Ha nem, akkor nem különösebben érdemes

Ahhoz képest, hogy milyen lesújtó értékeléseket olvastam néhol, jobbat kaptam. De nem olyan sokkal.
Űrbéli, romantikus kaland háborús környezetben. Igazából nem sok értelmét láttam annak, hogy ez egy sci-fi regény, ezt a történetet bármilyen más zsánerben el lehetett volna mesélni. Van idegen bolygó, űrhajó, űrcsata, idegen bolygók idegen állatai és növénye, na meg persze féregjárat, néhány futurisztikus kütyü,de a történetre sok befolyását nem vettem észre a felsoroltaknak.
A cselekmény hullámzó volt a számomra. Néhol az érdektelenségbe süllyedt, egyes helyeken meg felcsigázott. A karakterek sem különösebben eredetiek, olyan közepesnek mondanám őket, klisészerűek, de még nem túl idegesítő mértékben.
Néhol voltak egészen jó pillanatai (mondatai) a könyvnek, de nem túl gyakran.
Végig ezt a hullámzó teljesítményt érzékeltem, vagyis van potenciál az írónőben, de nem forrta még ki magát. Ez annyira nem meglepő, hiszen tudtommal első regény, a későbbiek lehetnek sokkal jobbak (több Hugo-díjas is van köztük). Szerintem a magyarul megjelent folytatását (Barrayar) még elolvasom, de ahhoz nem hozta meg a kedvem, hogy angolul nekiessek a sorozat tizenvalahány regényének.

Kicsit nehéz ezt a könyvet értékelni, most épp úgy érzem olyan 3,16-3,2 csillag körül mozog, de a 3,5-öt nem éri el, holnap viszont már lehet hogy jobbnak/rosszabbnak gondolnám.
Ennek több oka is lehet, nagyon erőteljes benne a ponyva-érzet, ami negatív irányba billenti, ugyanakkor elég mozgalmas, és időnként igencsak elgondolkodtató dolgokat mond a szerző.
Valahogy azonban az összkép nem tudta megugrani nálam ezt a 3,5-ös határt.
Sci-fi lévén hiányoltam belőle némi technológiai fejtegetést. Említ ugyan spoiler, de szinte soha nem részletez, sokkal inkább az emberi kapcsolatokra koncentrál, elsősorban Cordelia főhősnő kibontakozó szerelmére és személyiségére. A főszereplőkön kívül nekem kicsit hiányoztak az igazán érdekes karakterek, tucatból viszont van jó néhány.
Egyébként ha nem tudom, hogy kitől olvasok, akkor is nagy eséllyel fogadtam volna rá, hogy hölgy írta a könyvet, némi enyhe feminizmus is átfolydogált pl olyan mondatokon keresztül, mint: „Fontolgatta, hogy kiszökik a szobából, ahogy katonai kötelességei diktálják, és belekezd egy egyasszonyos szabotázsba”. A nemek ilyen szintű hangsúlyozása nálam kicsit olyan „ history --> HERstory ” érzetet kelt, viszont ha csak a fordításnak köszönhető, akkor megkövetem a szerzőt. Pluszpont, hogy időnként gyengének, törékenynek állítja be, illetve a férfi szereplők pozitív tulajdonságai sem szorulnak háttérbe, ennek köszönhetően nem volt zavaró ez a kis plusz feminin töltet. Ezzel együtt is abszolút kedvelhető karakter Cordelia.
Nem hiányoznak a fordulatok, és a humor sem, de olyan igazi nagy csavarok nincsenek benne, amitől igazán olvastatná magát, simán letettem napokra, ezért úgy érzem, önálló könyvként nem elég erős, viszont sorozatindító kötetként eleget tesz a funkciójának, hogy felkeltse az érdeklődésem, ezért a másik magyarul megjelent részt biztosan elolvasom.

Nem olyan rossz, de nem több, mint egyszerű ponyva. Az elejét nagyon untam, végére már kezdett érdekelni, de a mellékszereplőkkel való bánásmód nagyon zavart. Az utójátékot teljesen feleslegesnek és funkciótlannak tartom.

Maga a koncepció, miszerint egy univerzumban léteznek eltérő nézetű emberei birodalmak, az nem újdonság, személy szerint számomra az egész Vorkosigan Saga világa javarészt a 70-80-as évekbeli klasszikus űropera alkategóriába sorolnám. Tán mintha egy csöppnyi igyekezetet figyelhetnénk meg némi hard-scifi jelenlét belecsempészésére, de nem számottevő (csupán a laikusság teljességét igyekezne némileg lohasztani). Aki a klasszikus érzésre vár scifi téren, ajánlatos kézbe vennie e könyvet. Nemrég jutottam hozzá a sorozat második kötetéhez. Amint végeztem, azt is értékelem.

Egyszerű ponyva, de kategóriájában remek darab. 250 oldal tömör gyönyör. Szórakoztató, kalandos, izgalmas regény.

Ez egy nagyon jó könyv! … de nem fogom kifejteni.
Ugyanakkor csak, hogy egy kicsit „árnyaljam” az alábbi rengeteg negatív véleményt, pár „apró” dolog a könyvről, és a szerzőről … nehogy elsikkadjon … aztán mindenki nyugodtan eldöntheti érdemes lehet-e mégis kézbe venni ezt a könyvet:
1. az író jelenleg azt hiszem épp hatszoros Hugo-díj nyertes
2. ez a könyv (kidolgozatlan karaktereivel) egy tizen részes sorozat második kötete
3. ennek a sorozatnak több kötete (a több nem kettő) is Hugo-díjas lett
4. a sorozat több része pedig Hugo-díj jelölt volt
5. ennek a kötetnek az előzménye a jelölésig jutott
6. a folytatása pedig a 92’es Hugo-díjas regény
(szép-szép, de mi a túró az az Hugo-díj ?! … nos, ez legyen házi feladat … csak hogy tudjuk pozícionálni a Nebula, a Locus és a többi sci-fi és fantasy díjhoz képest)