Imágó 201 csillagozás

Ljudmila Ulickaja: Imágó

Ljudmila ​Ulickaja legújabb regényében három jó barát – egy zenész, egy költő és egy fotográfus – életsorsán keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle „peresztrojkáig" terjedő időszak, az „olvadás" és a „pangás" korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás – a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai; megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával.

A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar,… (tovább)

Eredeti cím: Зеленый шатер

Eredeti megjelenés éve: 2010

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2018
622 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428902 · Fordította: Goretity József
>!
Magvető, Budapest, 2016
622 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428902 · Fordította: Goretity József
>!
Magvető, Budapest, 2013
622 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428902 · Fordította: Goretity József

2 további kiadás


Enciklopédia 134

Helyszínek népszerűség szerint

Prága


Kedvencelte 30

Most olvassa 38

Várólistára tette 149

Kívánságlistára tette 88

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Bélabá>!
Ljudmila Ulickaja: Imágó

Ulicjkaja Imágója a korábban olvasott Vámos Miklós által írt Szitakötőre emlékeztet, ugyan az íródott később. Sorsok, életek tárulnak fel benne, amelyeket nehéz is lenne összefoglalni az értékelésben. Mondhatni tipikus volt szocialista országbeli történet is lehetne (pl magyar, csehszlovák, lengyel), több helyen megeshetett hasonló történetsor. Az Imágóban mégis előbukkan időnként az oroszos/szovjet mindennapi lét, a megpróbáltatások, az üldöztetés, a szovjetellenesség jogos vagy jogtalan vádja. Az tetszett a regényben és az nagyon, hogy Ljudmilla Ulickaja jelentősebb kulturális missziót írt bele. Ugyanis ennyi könyv a könyvben hivatkozást még nem láttam egy regényben sem! Élveztem, sőt késztetést érzek a felsorolt művek megismerésére! Ulickaja tehát jól végezte a kultúrmissziós tevékenységet. Legalábbis én így érzek. Ez volt, ami mindig pezsgést vitt a történetbe, így egy percig sem ült le. Meglehetősen bőbeszédűen van megírva, soknak is tűnhet első látásra viszont nagyon olvasmányos, szinte könnyed az időnként komoly és nehéz témák ellenére. 5 csillagot adok (4,7 pont), mert ugyan korábban volt egy csalódásom az írónővel kapcsolatban Szonyecska , de ebben a regényben hatalmas fejlődést látok. Az is előfordulhat hogyha nem találkozok a Szonyecskával, ez csak 4,5 csillagos könyv, de hatalmas „evolúción” esett át Ulickaja, megérdemli a maximális pontot. Ajánlom a kultúra barátainak a rengeteg könyves, zenés hivatkozás miatt meg azoknak, akik „csak” egy jól megírt orosz regényt olvasnának..

5 hozzászólás
tgorsy>!
Ljudmila Ulickaja: Imágó

Eleinte azt hitten na ez nem lesz öt csillagos, aztán ahogy lapoztam egyre sebesebben gyűltek a csillagok.
Pár éve látom Ulickajas módon „egyben” az emberek életét. Azt hiszem ehhez el kell érni egy bizonyos életkort. nem lesz ettől érthetőbb a cselekedet, csak kerek, egész lesz.
Így éltünk mi is, lettünk imágóvá. Talán nem volt ennyire veszélyes a mi életünk, köszönhetően a „vidám barakknak”, de a korosztályom mégis csak magára ismerhet. És ez jó.
Szeretem Ulickajának ezt a „Sztanyiszlavszkijes-módszerét”: mindenkiről mindent megtudunk. lehet, hogy csak később áll össze a kép, de összeáll.
Soha semmi, még hasonló sem történt velem, nem is ismerek senkit, akivel ilyesmi megesett volna. Ennek ellenére ez valami olyan szívbe markoló. Örök. Ilyet csak az oroszok tudnak
„ Elkéstem. ez az exkavátoros tegnap vagy tegnapelőtt a markolókanalával összevissza túrta a földet, felcsippentette a dédapám csontjait is, ráöntötte a teherkocsi platójára, és most ott nyugszanak valahol a városi szeméttelepen. Micsoda szégyen… És ez így marad örökre. Sosem fogom megbocsátani magamnak. Mire vártam ennyi ideig? Anyám is kérte a halála előtt, hogy hamvasszam el, és porait szórjam Ilja sírjára, és azt sem teljesítettem. Mert hát hol van az a München? Hol van az a sír? Az apáink sírja iránt érzett szeretet… A dédapám csontjai a szeméttelepen… Micsoda orosz történet… Igen, ilyenek vagyunk…”
A háta mögött felhangzó kutyamorgásra lett figyelmes. Szívesen hátrafordult, mert a lelke gyorsan belefáradt ebbe a szokatlan bánatba. A frissen kihajtott füvön két kutyasiheder, már majdnem felnőtt kutya hancúrozott, játszadozott gondtalanul. Az egyiknél egy méteres csont, amely alig fért a szájába, a másik pedig rángatta ki a szájából, és pofájával a másik vállát lökdöste.
A csontot már rég lerágták, nem ennivaló, hanem játékszer volt.
Kosztya csak ült a tuskón, és sírt szégyenében és az önmaga iránti dühében.

Amikor felemelte a fejét, mellette két fejkendős öregasszony állt.
– Ne sírjon. Maga lenne az unoka? Pásenyka kiásott minden csontocskát a földből, megmosta őket, szertartási ruhába csavarta, és elvitte Muromba. Azt mondta, keresek egy remetelakot, ott aztán eltemetem. Alekszasa Grigorjev is vele ment, egyedül nem bírta volna elvinni. Mi pedig abból a házból vagyunk, ni, onnan a legszéléről. Pásenyka mondta, hogy üldögéljünk csak itt, oszt várjuk meg magát. Úgyhogy itt ülünk." (583-584. o.)

16 hozzászólás
Kovaxka P>!
Ljudmila Ulickaja: Imágó

Nagy kedvencem Ulickaja, sokadik könyvem tőle ez, de még sosem éreztem olvasás közben, hogy bárcsak elfogytak volna már az oldalak. Rögtön berántott a három jóbarát gyermekkora, de kisvártatva egész más szerkezetűvé vált a regény, mint szerettem volna. Frusztrált, hogy sem az irodalmat, sem a politikát, sem a történelmet, de még a zenetörténetet se ismerem annyira, hogy értsem és élvezzem a szöveg java részét. A rengeteg szereplővel, azok véletlennek tűnő kapcsolódásával, a novellafüzérszerű szerkesztéssel nem volt problémám – az érdekes történetek, életutak minden esetben lekötöttek, a különböző idősíkok keveredését is érdekesnek találtam. Csak tömény volt, iszonyú tömény! off Fura volt, hogy ennyire férfiközpontú, csak Nyuta tűnt olyan erős egyéniségnek, mint a szerző nőalakjai más regényeiben. Bizonyos részeket nagyon szerettem, másokat sokkal kevésbé, bár a humora végig szórakoztatott. Nagy regény, nagy orosz regény, jó regény, de rajtam azért kifogott.

2 hozzászólás
Cipőfűző>!
Ljudmila Ulickaja: Imágó

A kommunizmus fősodra utáni időszakban vagyunk. Meghalt a rettegett vezér. A társadalmi kontextusnak ez adja a löketet, egyből egy új korszakba lépünk a regény elején.
Alapjáraton három jó barát örök kapcsolatát vehetnénk számon, legalábbis eleinte azt hihetjük. De Ulickaja egy széles tablót tár elénk, ahol meglehetős kuszaságban csomózza össze a szovjetellenes „földalatti”, szellemi tevékenységet űzők kapcsolati hálóját, melyet a párthatalom a maga komótos, de félelmetes módján egyre kevesebb levegőhöz hagy jutni. És szerintem ez baromi jól van szőve. Az állandó névváltozatok, az a rengeteg új szereplő belépése, vagy épp régi-újak ki-belépése. Maga a regény felépítése is, az ide-oda ugrálás az időben egy bizonytalanságot generál, az összekuszálódott háló része, és közben mi is konspirálódunk ezzel a szövevénnyel. Sokáig gondolkoztam, hogy mi lehet a célja ennek a konstrukciónak, és azt hiszem, hogy ez. A történetvezetésben önmagában legalábbis nem láttam indokoltnak. Egyébként mindig találunk kapcsolódási pontokat, de mondom, egy terjedelmes kapcsolati hálót sző Ulickaja.
Egyébként az író képes bármelyik karakterét közel hozni, mintha már régóta ismerősek lennének. Itt meg lehetne feddni esetleg azért, mert készen adja karaktereinek jellemét, nem várnak kibontásra az olvasó által. De igazából pont ez az érdekes, hogy így is működik a fentebbi dolog.
A figyelem fenntartását profi módon megoldotta. Van egy szövegrészlet, ahol valami olyasmi van, hogy a tanult, művelt emberrel mindig történik valami érdekes. Na, hát ebben a regényben szinte mindenki kultúrlény, ami lehet, hogy szemfényvesztés, de hőseink érdeklődése a világ iránt fenntartja az érdeklődést a könyv iránt.
Nem tartom hibátlannak, néhol halványan gyermetegnek éreztem a szöveget, és szerintem hirtelen éles kanyart vettünk az ifjúság taglalása után, vagy csak egész egyszerűen olyan jóleső volt olvasni azt a részt, hogy még maradtam volna a hangulatában. Mondjuk az is igaz, hogy bizony főhőseink nem válnak rögtön imágóvá, permanens viaskodás folyik hol a hatalommal, hol a nőkkel, és tulajdonképpen előzetesen várt fejlődésregényből is kapunk valamit, nem is keveset. Kicsit az egyik feleség, Olga/Olja történetének végkifejletét tartom kilógónak.
Mit mondhatnék még, ja, például azt, hogy ez volt az első Ulickaja könyvem, de nem az utolsó.

eme>!
Ljudmila Ulickaja: Imágó

Újabb Ulickaja regény, amit fölhabzsoltam. Annyira olvasmányos, hogy néha már-már bestsellergyanús. Mégsem érzem annak. Ismét legyőz az a számomra megmagyarázhatatlan és lebilincselő oroszos mesélőkedv és mesélni tudás…
Szerettem végig, annak ellenére, hogy láttam bizonyos hiányosságait, gyengéit. Az elején még annyira kompakt történet egy ponton szétesni látszik, a fejezetek novellaszerűek, lazán, csak egyik-másik főszereplő alakja, véletlenek és egybeesések révén fűződnek egymáshoz. Ez a technika Ulickaja több regényére is jellemző, itt viszont mintha a kohéziós erő gyengébb volna. A történet szálai mint kusza indák csavarodnak összevissza, igaz, visszatérnek a kiindulópont alakjaihoz, és a végére úgy tűnik: így, ebben a kaotikus összevisszaságban is van valamiféle rend, hiszen az idő nem A-ból B fele halad, hanem rétegződik, olyan, mint a hagyma, melyben minden egyszerre zajlik
A hagymát vizsgálgatva, mintha Szolzsenyicin könyvének képtelen történeteit láttam volna viszont – picit megválogatva, megszűrve, három gyerek, majd fiatal (valójában inkább csak Ilja) felnőtté válásának, imágóvá alakulásának történetéhez kapcsolódva. A metamorfózis folyamatáról olvastam volna többet, részletesebben. Néha hiányoltam a főszereplőket a regényből, ismét az az érzés fogott el, hogy túl sok mindennek, túl sok mellékszálnak, történetnek kellett belezsúfolódnia az egyébként nem rövid regénybe. Ettől függetlenül élveztem a széles panorámát, a rendkívül gazdagon rétegzett információanyagot az ellenállás különböző formáiról, szamizdatról, irodalomról, zenéről, a kor történelméről, az 1953 utáni szovjet 1984-ről. Mert valójában talán nem is bontogatni kell ezt a hagymát/az időt, nem héjanként vizsgálgatni (hiszen mi marad a végén a kezünkben), hanem egészében nézni, a maga rétegzett teljességében, ahol az újabb és újabb rétegek egymásra borulnak, egymással összefüggnek, ugyanannak az egésznek részei.
Ahogyan Ulickaja regényei is azok. Ugyanazon egész különböző perspektívákból, újabb kiemelt kérdésekkel, vissza-visszatérő típusokkal, helyzetekkel – nem lehet nem érezni a személyes érintettséget sem, a megélt tapasztalást, valaha ismert emberek emlékének lenyomatát. Mondhatnám, hogy gyakran a túl nyilvánvaló hitelesítési szándék ellenére, pontosan az apróbb elemek, a több mű olvasása során felfedezett párhuzamok, megfelelések, ismétlődések révén lesznek igazán hitelesek ezek a történetek.

26 hozzászólás
dwistvan P>!
Ljudmila Ulickaja: Imágó

A hétköznapi történéseken át, a személyes sorsokhoz közel kerülve olyan betekintést kapunk a szovjet idők elleni belső tiltakozásról, amit máshogy elmesélni és megérteni nem lehet. Ulickaja az emberközeli megrázó és mindig fordulatos történeteivel oda invitál ahol a történelem zajlik, úgy hogy azt magunk is átéljük. Érezni a szolidaritását azokkal, akik sokat szenvedtek, akiknek fontos volt az igazság és a tisztesség. Akik nem akartak lázadni, de nem bírták az elnyomást. Vagy csak normálisan akartak élni, de nem hagyták nekik. A művészet úgy tűnik, hogy életet ad, megment, felülemelkedik politikai irányzatokon. A Krim szeretete Ulicakaja sok regényében felbukkan, mint ahogy itt is. Érzelmekben gazdag olvasmány volt. Nem nevezhetem egyszerűen történetnek, mert egy egész korszak vonul végig ebben a könyvben. Jó volt, talán több is van a könyvben, de a nevek és a szereplők nálam ismét összekeveredtek olykor. Pedig éreztem, hogy az eltérő időszakokban újra felbukkanó nevek felismerése, kapcsolataik megértése még több élményt adhatott volna.

nagy_csilla>!
Ljudmila Ulickaja: Imágó

Nagyon akartam szeretni, de csak felemás érzelmeket tudott kiváltani belőlem. Szerettem, ahogy a három barát gyerekkorát bemutatta, szerettem a művészettörténeti részeket, de , mégis hiányérzetem volt, amikor befejeztem.Lehet hogy túl nagyok voltak az elvárásaim.

Bíró_Júlia>!
Ljudmila Ulickaja: Imágó

Túl sok kedvencemet írta Ulickaja, elkényeztetett és elfinnyásított. Ezt pont nem sikerült megszeretnem igazán – másokról szerettem volna többet hallani, és épp azok a karakterek kerültek a lista végére, akik bármikor, bármilyen történetben megvesznek kilóra. Ehhez képest a leginkább főhősnek nevezhető szereplők egy morcos legyintésre voltak elegek – mondom, elkényeztetődtem, de nagyon.
De Ulickajában az a csodálatos, hogy még a nem igazán tetsző könyveiben is megvan sok minden, amit szeretek: mesélni tudás, elegancia, a közönséges és költői elemek annyira pompás vegyítése, hogy például a ruhatetű-forrázás egyszerre kezdi ki a gyomromat és a szívemet. Karakter-építő elemet is loptam már belőle, igazságtalan lenne tehát az „igazi ulickajás varázst” számonkérni rajta. Ettől még a visszatartott fél csillagot aljasul elosztogatom a Surik, a Daniel Stein és a Szonyecska között. Mégis inkább sokadik olvasásnak ajánlanám, mint elsőnek – türelem, türelem, szépséges fejezetek vannak itt elszórva, de ehhez nem árt némi előismeret arra nézvést, mire is fogunk várni mindvégig.

4 hozzászólás
csend_zenésze>!
Ljudmila Ulickaja: Imágó

Nem, egyszerűen nem találok magasztosabb, kreatívabb vagy találóbb nevet Ulickajának, csak annyit: napjaink legnagyobb orosz mesélője.
Varázslat, hogy észre sem veszem, és peregnek az oldalak. Próbáltam figyelni, hogy miért: a nyelvezetben nincs semmi különös, sőt néha még zavart is a mindentudó narrátor sejtetése a pontpontpontokkal, a történetek néha már barátokköztösen túlzottak.
És mégsem. Minden apró sarkítással, szépítéssel vagy épp hiperrealitással életszagú lesz a kötet, a száz oldalak pedig repülnek, fogynak, én pedig már megint nem akarom elengedni a szereplőket, mint a többi könyvében.
Egyetlen problémám az volt, hogy mintha felborult volna a közepe táján az egyensúly: volt három fiú, akikkel már a hobbijuknál fogva is rögtön tudtam közös hangot találni (fotózás, zongora, és hát az irodalom) – erre csak Ilja és Olja életét tömik le a torkunkon, és amikor azt hinnénk, az ő történetük befejeződött, visszaugrunk, és egy másik szereplőn keresztül megint csak velük találkozunk. Amúgy az ugrálásokkal nincs gond, teljesen követhető maradt a mese, csak hát pont Ilja volt a legkevésbé szimpatikus számomra, de ez már egyéni szocproblem.
Lehet, nem ez a legjobb regénye. De Ulickaja. És gyönyörű, sodró, ízig-vérig olyan regény, amit érdemes olvasni.
Na és azok az orosz nevek, utcák, költők és zenészek…! Nem lehet nem olvadozni.

6 hozzászólás
modus_operandi>!
Ljudmila Ulickaja: Imágó

Egy hónapnyi nehéz szülésbe telt elolvasni, de megérte. Abszolút protezsálnám, ha szerepelne a Moly címkeadatbázisában, hogy orosz nagyregény, ugyanis ez az. Orosz is és nagy is, és ettől regényesebb regényt aligha tudnék felhozni az olvasmányaimból. (De ez még nem jelenti azt, hogy a Háború és béke, illetve a Zsivago doktor ne előkelőbb helyen állnának a képzeletbeli listámon.)
Ulickaja-hoz képest is meglepően sok újdonsággal szolgált a regény: egy köztudottan a női lelkek ismerője ismeretlen talajra és gondolatvilágba helyeződik.. a kollektív orosz férfitudatba.
Az egész cselekményfüzér engem egy pókhálóra emlékeztetett, ahol a fő vezérfonalat 3 kiskamasz fiú barátsága és kalandja adja, mindezt úgy, hogy teljesen ágas-bogassá tekerednek a cselekmények és eseménysorok és hirtelen meggörbül a tér-idő kontinuum és a linearitás szétesik és nincs jelentősége a múltnak, sem a jelennek. Engem ez a kusza, rend nélküli rendszer nagyon megfogott (ahogy olvastam mások értékelését, ezt hozták fel épp fő hibának), annyira átadja azt a demoralizált, egymás mellé sodródott emberek sorsviszonyait.
Orosz irodalom mindig volt, van és lesz. Az ilyenek miatt, mint Ljudmila Ulickaja, például.
spoiler

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Bélabá>!

Egy kínai bölcs azt mondta, hogy minden kérdésre van hét válasz.

426. oldal

7 hozzászólás
csillagka>!

[…] a szerelemmel kapcsolatban többé-kevésbé minden világos.
De mit kezdjünk a barátsággal? Semmilyen alapösztön nem támasztja alá. A világ összes filozófusa (természetesen férfiak, filozófusnőt Pilama Gajdenkóig nem ismert a világ, hacsak nem számítjuk ide a legendás Hüpatiát) a barátságot az értékek hierarchiájában a legmagasabb szintre helyezi. Arisztotelész bámulatos meghatározását adja, amely mind a mai napig kifogástalannak látszik ellentétben több más gondolatával, amelyek a nevetségességig elavultak. Tehát: „A barátság – specifikusan emberi jelenség, amelynek magyarázatát és célját nem a természet törvényeiben vagy a transzcendens jóban kell keresni, hanem amely kívül kerül az empirikus lét határain.”
Ily módon a barátságot a természet nem felételezi, nincs semmilyen célja, és teljes egészében a rokon lélekre találás az értelme, vagyis hogy megosszuk vele az élményeinket, a gondolatainkat, az érzéseinket, egészen odáig, hogy „az életemet is odaadnám a barátomért.” Ezért a boldogságért azonban a barátságot annak az egyetlen saját életnek az idejével kell táplálni: hol el kell menni a barátoddal járni egyet, mondjuk a Rozsgyesztvenszkij bulváron, meginni vele egy sört még akkor is, ha te más italokat kedvelsz jobban, viszont a barátod a sört szereti, el kell menni vele a nagymamája születésnapjára, ugyanazokat a könyveket kell olvasni, ugyanazt a zenét hallgatni, hogy végül is létrejöjjön a kicsi, zárt és meleg tér, ahol a tréfát már félszavakból is értitek, a véleménycsere egy pillantással is megtörténik, és a kölcsönviszony a barátok között olyan intim, amilyet a másik nem képviselőivel nem lehet elérni. Ritka kivételektől eltekintve.

465-466. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Arkhimédész · barátság · Hüpatia · könyv · szerelem · születésnap
2 hozzászólás
csillagka>!

Igor Vlagyimirovics így oktatta a lányait: Tanuljatok, mert a tanult emberek élete érdekesebb, mint a tanulatlanoké.

327. oldal

csillagka>!

– Egyáltalán nem éreztem ezt a bölcsészszenvedélyt. Egy dolog könyvet olvasni, megérteni, mit írnak, gyönyörködni bennük, de minek ebből az élvezetből szakmát csinálni?

122. oldal

Fleurs>!

[…] a magára valamit is adó férfi nem tárgyalja ki a nőket.

88. oldal

9 hozzászólás
olvasóbarát>!

Az irodalom a legeslegjobb, ami az emberiség tulajdona. A költészet az irodalom lelke, a legmagasabb rendű koncentrációja mindannak a nagyszerű dolognak, ami csak a világban és az emberben létezik. A lélek egyetlen tápláléka.

43. oldal

Chöpp >!

– Anya, milyen kenyérről beszélsz? Még vodkánk sincs.

61. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kenyér · vodka
Goofry>!

…mit kezdjünk a barátsággal? Semmilyen alapösztön nem támasztja alá […] Arisztotelész bámulatos meghatározását adja, amely mind a mai napig kifogástalannak látszik, ellentétben több más gondolatával, amelyek a nevetségességig elavultak. Tehát: „ A barátság – specifikus emberi jelenség, amelynek magyarázatát és célját nem a természet törvényeiben vagy a transzcendens Jóban kell keresni, hanem amely kívül esik az empirikus lét határain.”

465. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

David Benioff: Tolvajok tele
Nino Haratisvili: A nyolcadik élet
Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink
Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap
Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène
Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap
Margaret Mazzantini: Újjászületés
Kristin Hannah: Menekülés Alaszkába
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet
Cserhalmi Dániel: Szibériai csapda