!

Imágó 121 csillagozás

Ljudmila Ulickaja: Imágó
Apple iTunes
Könyvtár

Ljudmila Ulickaja legújabb regényében három jó barát – egy zenész, egy költő és egy fotográfus – életsorsán keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle „peresztrojkáig" terjedő időszak, az „olvadás" és a „pangás" korszakának hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás – a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott szövevényes történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai; megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával.

A regényben metaforaként megjelenő biológiai fogalom, az imágó, a rovar kifejlett állapotát jelenti. A rovartan ismer olyan ritka eseteket, amikor a rovar,… (tovább)

Eredeti cím: Зеленый шатер

Eredeti megjelenés éve: 2010


Enciklopédia 5


Hirdetés

Kedvencelte 16

Most olvassa 38

Várólistára tette 106

Kívánságlistára tette 59

Kölcsönkérné 3

Elcserélné vagy eladná

>!
2.500 Ft ★★★★★ Eladó
Katalin_Boros könyve Ljudmila Ulickaja: Imágó
>!
10.000 Ft ★★★★★ Eladó
Andrea_Pïovanni könyve Ljudmila Ulickaja: Imágó

Kiemelt értékelések

+
>!
tgorsy

Eleinte azt hitten na ez nem lesz öt csillagos, aztán ahogy lapoztam egyre sebesebben gyűltek a csillagok.
Pár éve látom Ulickajas módon „egyben” az emberek életét. Azt hiszem ehhez el kell érni egy bizonyos életkort. nem lesz ettől érthetőbb a cselekedet, csak kerek, egész lesz.
Így éltünk mi is, lettünk imágóvá. Talán nem volt ennyire veszélyes a mi életünk, köszönhetően a „vidám barakknak”, de a korosztályom mégis csak magára ismerhet. És ez jó.
Szeretem Ulickajának ezt a „Sztanyiszlavszkijes-módszerét”: mindenkiről mindent megtudunk. lehet, hogy csak később áll össze a kép, de összeáll.
Soha semmi, még hasonló sem történt velem, nem is ismerek senkit, akivel ilyesmi megesett volna. Ennek ellenére ez valami olyan szívbe markoló. Örök. Ilyet csak az oroszok tudnak
„ Elkéstem. ez az exkavátoros tegnap vagy tegnapelőtt a markolókanalával összevissza túrta a földet, felcsippentette a dédapám csontjait is, ráöntötte a teherkocsi platójára, és most ott nyugszanak valahol a városi szeméttelepen. Micsoda szégyen… És ez így marad örökre. Sosem fogom megbocsátani magamnak. Mire vártam ennyi ideig? Anyám is kérte a halála előtt, hogy hamvasszam el, és porait szórjam Ilja sírjára, és azt sem teljesítettem. Mert hát hol van az a München? Hol van az a sír? Az apáink sírja iránt érzett szeretet… A dédapám csontjai a szeméttelepen… Micsoda orosz történet… Igen, ilyenek vagyunk…”
A háta mögött felhangzó kutyamorgásra lett figyelmes. Szívesen hátrafordult, mert a lelke gyorsan belefáradt ebbe a szokatlan bánatba. A frissen kihajtott füvön két kutyasiheder, már majdnem felnőtt kutya hancúrozott, játszadozott gondtalanul. Az egyiknél egy méteres csont, amely alig fért a szájába, a másik pedig rángatta ki a szájából, és pofájával a másik vállát lökdöste.
A csontot már rég lerágták, nem ennivaló, hanem játékszer volt.
Kosztya csak ült a tuskón, és sírt szégyenében és az önmaga iránti dühében.

Amikor felemelte a fejét, mellette két fejkendős öregasszony állt.
– Ne sírjon. Maga lenne az unoka? Pásenyka kiásott minden csontocskát a földből, megmosta őket, szertartási ruhába csavarta, és elvitte Muromba. Azt mondta, keresek egy remetelakot, ott aztán eltemetem. Alekszasa Grigorjev is vele ment, egyedül nem bírta volna elvinni. Mi pedig abból a házból vagyunk, ni, onnan a legszéléről. Pásenyka mondta, hogy üldögéljünk csak itt, oszt várjuk meg magát. Úgyhogy itt ülünk." (583-584. o.)

10 hozzászólás
+
>!
Bélabá P

Ulicjkaja Imágója a korábban olvasott Vámos Miklós által írt Szitakötőre emlékeztet, ugyan az íródott később. Sorsok, életek tárulnak fel benne, amelyeket nehéz is lenne összefoglalni az értékelésben. Mondhatni tipikus volt szocialista országbeli történet is lehetne (pl magyar, csehszlovák, lengyel), több helyen megeshetett hasonló történetsor. Az Imágóban mégis előbukkan időnként az oroszos/szovjet mindennapi lét, a megpróbáltatások, az üldöztetés, a szovjetellenesség jogos vagy jogtalan vádja. Az tetszett a regényben és az nagyon, hogy Ljudmilla Ulickaja jelentősebb kulturális missziót írt bele. Ugyanis ennyi könyv a könyvben hivatkozást még nem láttam egy regényben sem! Élveztem, sőt késztetést érzek a felsorolt művek megismerésére! Ulickaja tehát jól végezte a kultúrmissziós tevékenységet. Legalábbis én így érzek. Ez volt, ami mindig pezsgést vitt a történetbe, így egy percig sem ült le. Meglehetősen bőbeszédűen van megírva, soknak is tűnhet első látásra viszont nagyon olvasmányos, szinte könnyed az időnként komoly és nehéz témák ellenére. 5 csillagot adok (4,7 pont), mert ugyan korábban volt egy csalódásom az írónővel kapcsolatban Szonyecska , de ebben a regényben hatalmas fejlődést látok. Az is előfordulhat hogyha nem találkozok a Szonyecskával, ez csak 4,5 csillagos könyv, de hatalmas „evolúción” esett át Ulickaja, megérdemli a maximális pontot. Ajánlom a kultúra barátainak a rengeteg könyves, zenés hivatkozás miatt meg azoknak, akik „csak” egy jól megírt orosz regényt olvasnának..

3 hozzászólás
+
>!
eme MP

Újabb Ulickaja regény, amit fölhabzsoltam. Annyira olvasmányos, hogy néha már-már bestsellergyanús. Mégsem érzem annak. Ismét legyőz az a számomra megmagyarázhatatlan és lebilincselő oroszos mesélőkedv és mesélni tudás…
Szerettem végig, annak ellenére, hogy láttam bizonyos hiányosságait, gyengéit. Az elején még annyira kompakt történet egy ponton szétesni látszik, a fejezetek novellaszerűek, lazán, csak egyik-másik főszereplő alakja, véletlenek és egybeesések révén fűződnek egymáshoz. Ez a technika Ulickaja több regényére is jellemző, itt viszont mintha a kohéziós erő gyengébb volna. A történet szálai mint kusza indák csavarodnak összevissza, igaz, visszatérnek a kiindulópont alakjaihoz, és a végére úgy tűnik: így, ebben a kaotikus összevisszaságban is van valamiféle rend, hiszen az idő nem A-ból B fele halad, hanem rétegződik, olyan, mint a hagyma, melyben minden egyszerre zajlik
A hagymát vizsgálgatva, mintha Szolzsenyicin könyvének képtelen történeteit láttam volna viszont – picit megválogatva, megszűrve, három gyerek, majd fiatal (valójában inkább csak Ilja) felnőtté válásának, imágóvá alakulásának történetéhez kapcsolódva. A metamorfózis folyamatáról olvastam volna többet, részletesebben. Néha hiányoltam a főszereplőket a regényből, ismét az az érzés fogott el, hogy túl sok mindennek, túl sok mellékszálnak, történetnek kellett belezsúfolódnia az egyébként nem rövid regénybe. Ettől függetlenül élveztem a széles panorámát, a rendkívül gazdagon rétegzett információanyagot az ellenállás különböző formáiról, szamizdatról, irodalomról, zenéről, a kor történelméről, az 1953 utáni szovjet 1984-ről. Mert valójában talán nem is bontogatni kell ezt a hagymát/az időt, nem héjanként vizsgálgatni (hiszen mi marad a végén a kezünkben), hanem egészében nézni, a maga rétegzett teljességében, ahol az újabb és újabb rétegek egymásra borulnak, egymással összefüggnek, ugyanannak az egésznek részei.
Ahogyan Ulickaja regényei is azok. Ugyanazon egész különböző perspektívákból, újabb kiemelt kérdésekkel, vissza-visszatérő típusokkal, helyzetekkel – nem lehet nem érezni a személyes érintettséget sem, a megélt tapasztalást, valaha ismert emberek emlékének lenyomatát. Mondhatnám, hogy gyakran a túl nyilvánvaló hitelesítési szándék ellenére, pontosan az apróbb elemek, a több mű olvasása során felfedezett párhuzamok, megfelelések, ismétlődések révén lesznek igazán hitelesek ezek a történetek.

26 hozzászólás
+
>!
csend_zenésze

Nem, egyszerűen nem találok magasztosabb, kreatívabb vagy találóbb nevet Ulickajának, csak annyit: napjaink legnagyobb orosz mesélője.
Varázslat, hogy észre sem veszem, és peregnek az oldalak. Próbáltam figyelni, hogy miért: a nyelvezetben nincs semmi különös, sőt néha még zavart is a mindentudó narrátor sejtetése a pontpontpontokkal, a történetek néha már barátokköztösen túlzottak.
És mégsem. Minden apró sarkítással, szépítéssel vagy épp hiperrealitással életszagú lesz a kötet, a száz oldalak pedig repülnek, fogynak, én pedig már megint nem akarom elengedni a szereplőket, mint a többi könyvében.
Egyetlen problémám az volt, hogy mintha felborult volna a közepe táján az egyensúly: volt három fiú, akikkel már a hobbijuknál fogva is rögtön tudtam közös hangot találni (fotózás, zongora, és hát az irodalom) – erre csak Ilja és Olja életét tömik le a torkunkon, és amikor azt hinnénk, az ő történetük befejeződött, visszaugrunk, és egy másik szereplőn keresztül megint csak velük találkozunk. Amúgy az ugrálásokkal nincs gond, teljesen követhető maradt a mese, csak hát pont Ilja volt a legkevésbé szimpatikus számomra, de ez már egyéni szocproblem.
Lehet, nem ez a legjobb regénye. De Ulickaja. És gyönyörű, sodró, ízig-vérig olyan regény, amit érdemes olvasni.
Na és azok az orosz nevek, utcák, költők és zenészek…! Nem lehet nem olvadozni.

6 hozzászólás
+
>!
Bíró_Júlia

Túl sok kedvencemet írta Ulickaja, elkényeztetett és elfinnyásított. Ezt pont nem sikerült megszeretnem igazán – másokról szerettem volna többet hallani, és épp azok a karakterek kerültek a lista végére, akik bármikor, bármilyen történetben megvesznek kilóra. Ehhez képest a leginkább főhősnek nevezhető szereplők egy morcos legyintésre voltak elegek – mondom, elkényeztetődtem, de nagyon.
De Ulickajában az a csodálatos, hogy még a nem igazán tetsző könyveiben is megvan sok minden, amit szeretek: mesélni tudás, elegancia, a közönséges és költői elemek annyira pompás vegyítése, hogy például a ruhatetű-forrázás egyszerre kezdi ki a gyomromat és a szívemet. Karakter-építő elemet is loptam már belőle, igazságtalan lenne tehát az „igazi ulickajás varázst” számonkérni rajta.
Ettől még a visszatartott fél csillagot aljasul elosztogatom a Surik, a Daniel Stein és a Szonyecska között.
Mégis inkább sokadik olvasásnak ajánlanám, mint elsőnek – türelem, türelem, szépséges fejezetek vannak itt elszórva, de ehhez nem árt némi előismeret arra nézvést, mire is fogunk várni mindvégig.

3 hozzászólás
+
>!
Emmi_Lotta I

Hatalmas tabló 1953-tól, Sztálin halálának napjától a szovjet kommunista diktatúra enyhülésének időszakáig. Úgy ábrázolja az 50-es, 60-as és 70-es évek lehallgatásokkal, megfigyelésekkel, száműzetésekkel, kitelepítésekkel, bebörtönzésekkel terhes időszakait, ahogy csak egy benne élő, tőle szenvedő ember képes.
Élvezetem a regény művelődéstörténeti vonatkozásait, a sok utalást az orosz irodalom, zene, képzőművészet nagyjaira, a történelemre, az ország különböző helyszíneire, objektumaira. Rengeteget tanultam belőlük, illetve felelevenítették korábbi ismereteim és a Szovjetunióban szerzett saját élményeim, tapasztalataim.
Érdekes könyv, de számos tekintetben csalódást okozott.
Nem koherens, egyenetlen színvonalú, széteső, kimondottan rosszul szerkesztett mű. A regény történéseinek időrendje indokolatlanul nem lineáris, néhol azonban mégis, úgyhogy inkább találomra összefűzött novellák kapcsolatának tűnik. Az írónő kidolgozta az egyes szereplőkkel kapcsolatos részeket, majd ezeket jó megkeverte, és erre a hevenyészett piszkozatra rámondta, hogy regény. Lehetne belőle az is, csak meg kellene rendesen írni. A nyersanyag megfelelő volna ehhez.
Számomra zavaróan hatott, hogy a szerző milyen gyakran él kinyilatkoztatásokkal, amikor egy jellemet bemutat vagy egy történést leír. Az alkotó (kreatív) írással foglalkozó könyvek elemi szabálya, hogy Ne mondd, hanem mutasd! Ulickaja ezt sokszor nem tartja be, ő leírja, kinek milyen a jelleme, nem pedig láttatja a szereplő cselekedeteivel, nem ábrázolja a beszédével stb.
Az összecsapottság a stílusban is szembeötlő, amire nem mentség a nagy terjedelem (620 oldal) sem. Stilizálatlan, szóismétlésekkel tarkított, több helyütt szükségtelenül trágár, vulgáris és pongyola az írásmód. A fordítás is rontott rajta valószínűleg.
Ulickajától ez az első regény, amit olvastam, egyelőre nem tervezek tőle többet. Számomra ez az irodalom túl populárisnak, lektűrszerűnek tűnt. Igényesebb írásra számítottam.

>!
Magvető, Budapest, 2011
622 oldal · ISBN: 9789631428902 · Fordította: Goretity József
30 hozzászólás
+
>!
Chöpp P

Annyira jó, hogy Ulickajában sohasem tudok csalódni! Mindegyik könyve egy fantasztikus kis univerzum, amibe eszméletlenül szeretek élni addig, ameddig csak a történet kitart.
Mindenkinek ajánlom, aki szereti jó írásokat!
Mikor először olvastam Ulickaját, azt éreztem, hogy életre keltek benne az orosz irodalom nagyjai. Repesett a szívem a boldogságtól, hogy az oroszok még mindig tudnak ilyen óriásiakat alkotni! Ráadásul egy fantasztikus hölgy! Minden írása tökéletes, mindegyikben találtam több gondolatot is, ami hozzám szól… és remélem másokhoz is!

+
>!
SteelCurtain

A három fiú történetét olvasva én is abba a tévhitbe ringattam magam, hogy ez egy fejlődésregény. De amikor a történetet egyre jobban kezdte dominálni Ilja és Olja párosa, akkor hirtelen megvilágosodott számomra, hogy ez nem róluk szól, hanem valami egészen más dologról, melyben ők csak epizódszereplők. Valójában Ulickaja nagyszabású tablóban mutatja be a szovjet rendszerrel szembeszegülő szovjet? (inkább orosz) ellenzéket. A kép, melyet rajzolt, meglehetősen vegyes, és gyakran többféle, olykor ellentétes értelmezésre ad lehetőséget. Mégis érdemes tanulmányozni, mert ez a szovjet ellenzék néhány műszaki végzettségűt, katonát és marxista ellenzékit leszámítva, szinte kizárólag humán értelmiségiből áll. Mint – Lengyelországot leszámítva, ahol például egy villanyszerelő vált az ellenzék központi figurájává – szinte az egész szovjet blokkban. Mondhatnánk, ez a szamizdatos szovjet ellenzék Kelet-Európa állatorvosi lova. De milyennek is látja és láttatja ezt a bizarr réteget Ulickaja?
Nagy-nagy jóindulattal nevezhetnénk sokszínűnek is, de realistaként ragaszkodnunk kell a fenntarthatatlanul heterogén meghatározáshoz. Zsidók és antiszemiták, vallási megszállottak, egykori feudális méltóságok leszármazottai, hajlíthatatlan marxisták és merev antimarxisták alakalmi csoportosulása ez, akik csak pillanatnyi érdek, – vagy talán csak feledékenység – miatt nem vágták még el egymás torkát. Van abban valami rémisztő, hogy míg zászlajukra a lelkiismereti szabadságot írják és súlyos retorziókat vállalva terjesztik a tiltott kultúrát, addig készséggel vesznek részt a kultúra megsemmisítésében is. Amikor a regényben az egyébként rendkívül szimpatikus Olja segít egy fiatal lánynak megsemmisíteni a szülei könyvtárát, egész egyszerűen nem tudtam másra gondolni, hogy ők sem jobbak, mint a rendszer, amely ellen küzdenek. Mutathat e irányt egy olyan réteg, melyet türelmetlenség, könyvégetési hajlandóság és intolerancia (is) jellemez? Vagy annyira beteg ez a világ, hogy ez már nem is minősül abszurdnak? Lehet, hogy hatalom és ellenzéke egyaránt őrült? Hiszen a regény egyik szereplője, a hírneves pszichiáter kerek-perec kijelenti, hogy klinikai értelemben a kezelése alatt álló valamennyi ellenzéki őrült. Mondja ezt ő olyan ellenzékiként, akinek, bőven kijutott a munkatáborból. Ugyanakkor viszont szimbolikusnak tekinthető, hogy a Mihát feljelentő iskolai gondnok az egyetlen őszinte sztálinista a regényben. Az egyetlen aki nem hivatali kötelességből, vagy valamilyen előny reményében adja a KGB kezére kollégáját, hanem mély meggyőződésből, s lám neki is diliflepnije van.
Oly őrült világ volt, (van), (lesz?) hogy Ulickajának egy KGB tábornokkal kell kimondatnia, hogy milyen kínos az ellenzék vezérének személye. Az egyébként nagy műveltségű és az ellenzéki irodalmat is jól ismerő és értékelő tábornok teszi fel a költői kérdést Szolzsenyicin Nobel díja kapcsán, hogy milyen bizottság az, amely Tolsztojnak nem adott díjat, de Szolzsenyicinnek igen?
Válasz nincs. Vagyis van. Számtalan. Aztán attól függően, hogy melyiket választjuk, bolyonghatunk az apró megalkuvások dzsungelében, mint ezek az orosz entellektüelek, vagy nyithatunk egy tiszta lapot.

+
>!
Mackólány

Nem ez volt az első könyvem Ulickajától, mondhatom, mindkettőnk szerencséjére. Mert ha ez lett volna, tartok tőle, hogy soha többet nem vettem volna a kezembe egyetlen további művét sem.
A három barát összefonódó és időnként elváló sorsa oly annyi szálon és olyan hosszan kapcsolódik össze, hogy sokszor nem tudtam követni, ki kivel is van éppen.
Biztos bennem van a hiba, de nagyon lassan tudtam haladni vele, pontosan az utánkövetések, önmagam ellenőrzése miatt. Néha azt hittem, átsiklottam valamin, de kiderült, hogy nem, csak más idősíkban vagyunk már megint.
Persze tele van a nagy orosz gondolatokkal, fájdalommal, ez sem könnyíti meg az olvasását.
De nem azt mondom, hogy élvezhetetlen könyv, csak nagyon nagy lelkierő kell hozzá, sok-sok türelem, és persze akarat, hogy csakazértse tegyük le.
A legnagyobb erénye számomra az igazi, mélyről jövő, egyszerű, ám sokat kifejező humor.

+
>!
Dominik_Blasir

Kedvelem az orosz írókat. Legfőképpen azért, mert olyan érdekesen mesélnek az emberi lélekről, hogy az már döbbenetes. Ulickaja sem más, izgalmas szerkezetű meséjének szereplői megelevenednek a szövevényes történetben, élik mindennapjaikat, zenélnek, fotóznak és verset írnak, miközben a háttérben egy rendszer rátelepszik az emberekre. Csodálatos olvasni mindezt, pedig látszólag semmi különleges és kiemelkedő sem történik, egyszerűen csak zajlik az élet. Hol jobban, hol rosszabbul, hol betegségben, hol félelemben, hol boldogságban – hol pedig már a nem is olyan tökéletes nyugaton. Mégis, a kevésbé szimpatikus figurák érzéseit is végigkövethetjük, osztozunk fájdalmukban és gondolataikban, de valahogy mégsem borít el annyira az erősen nyomasztó légkör. Talán mert úgy mesél a fennálló társadalmi rendről, hogy hagyja, beszéljenek helyette inkább karakterei.
Akárhogy is, érdemes Ulickaját olvasni. Mert szép, mert jó, mert orosz.


Népszerű idézetek

++
>!
csillagka P

(…) a szerelemmel kapcsolatban többé-kevésbé minden világos.
De mit kezdjünk a barátsággal? Semmilyen alapösztön nem támasztja alá. A világ összes filozófusa (természetesen férfiak, filozófusnőt Pilama Gajdenkóig nem ismert a világ, hacsak nem számítjuk ide a legendás Hüpatiát) a barátságot az értékek hierarchiájában a legmagasabb szintre helyezi. Arisztotelész bámulatos meghatározását adja, amely mind a mai napig kifogástalannak látszik ellentétben több más gondolatával, amelyek a nevetségességig elavultak. Tehát: „A barátság – specifikusan emberi jelenség, amelynek magyarázatát és célját nem a természet törvényeiben vagy a transzcendens jóban kell keresni, hanem amely kívül kerül az empirikus lét határain.”
Ily módon a barátságot a természet nem felételezi, nincs semmilyen célja, és teljes egészében a rokon lélekre találás az értelme, vagyis hogy megosszuk vele az élményeinket, a gondolatainkat, az érzéseinket, egészen odáig, hogy „az életemet is odaadnám a barátomért.” Ezért a boldogságért azonban a barátságot annak az egyetlen saját életnek az idejével kell táplálni: hol el kell menni a barátoddal járni egyet, mondjuk a Rozsgyesztvenszkij bulváron, meginni vele egy sört még akkor is, ha te más italokat kedvelsz jobban, viszont a barátod a sört szereti, el kell menni vele a nagymamája születésnapjára, ugyanazokat a könyveket kell olvasni, ugyanazt a zenét hallgatni, hogy végül is létrejöjjön a kicsi, zárt és meleg tér, ahol a tréfát már félszavakból is értitek, a véleménycsere egy pillantással is megtörténik, és a kölcsönviszony a barátok között olyan intim, amilyet a másik nem képviselőivel nem lehet elérni. Ritka kivételektől eltekintve.

465-466. oldal

1 hozzászólás
+
>!
csillagka P

– Egyáltalán nem éreztem ezt a bölcsészszenvedélyt. Egy dolog könyvet olvasni, megérteni, mit írnak, gyönyörködni bennük, de minek ebből az élvezetből szakmát csinálni?

122. oldal

+
>!
csillagka P

Igor Vlagyimirovics így oktatta a lányait: Tanuljatok, mert a tanult emberek élete érdekesebb, mint a tanulatlanoké.

327. oldal

+
>!
olvasóbarát

Az irodalom a legeslegjobb, ami az emberiség tulajdona. A költészet az irodalom lelke, a legmagasabb rendű koncentrációja mindannak a nagyszerű dolognak, ami csak a világban és az emberben létezik. A lélek egyetlen tápláléka.

43. oldal

++
>!
Goofry

…mit kezdjünk a barátsággal? Semmilyen alapösztön nem támasztja alá (…) Arisztotelész bámulatos meghatározását adja, amely mind a mai napig kifogástalannak látszik, ellentétben több más gondolatával, amelyek a nevetségességig elavultak. Tehát: „ A barátság – specifikus emberi jelenség, amelynek magyarázatát és célját nem a természet törvényeiben vagy a transzcendens Jóban kell keresni, hanem amely kívül esik az empirikus lét határain.”

465. oldal

+
>!
Bélabá P

Egy kínai bölcs azt mondta, hogy minden kérdésre van hét válasz.

426. oldal

+
>!
Bélabá P

Ötödiktől felsősök lettek, úgyhogy a nyelvtantól a számtanig mindent tanító Natalja Ivanovna, e jóságos asszonyság helyett, aki még Mutyukint és Murigint is meg tudta tanítani az ábécére, és kedveskedőn csak Tolenykának meg Szlávocskának hívta őket, megjelentek a szaktanárok: egy matektanár, egy ruszkitanárnő, egy biosztanárnő, egy töritanárnő, egy fraulein és egy föcitanár. A szaktanárok mind a saját tárgyukba voltak belepistulva, rengeteg házit adtak fel, amivel a „normális srácok” nyilvánvalóan nem boldogultak.

16. oldal

Kapcsolódó szócikkek: tanár
2 hozzászólás
+
>!
Goofry

…nincsen olyan, hogy társadalmi igazságosság ösztöne! A lelkiismeret a túlélés ellenében hat.

427. oldal

2 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Anna Gavalda: Együtt lehetnénk
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején
Gordon Agáta: Kecskerúzs
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma
Zuzana Brabcová: Gyöngyök éve
Peter Shaffer: Equus / Amadeus
Albert Tímea: Gipsz égbolt
Laczkó Géza: Királyhágó

Ha tetszett a könyv, olvasd el ezeket is