Bűvölj ​el alkonyatkor (Hathawayek 3.) 292 csillagozás

Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor

A ​férfi mindent megtestesít, amit a lány korábban kerülni akart.

Poppy Hathaway imádja a nem szokványos családját, ám szokásos állapotokra vágyik. Sorsa arra kényszeríti, hogy találkozzon Harry Rutledge-dzsal, a titokzatos szállodatulajdonossal és feltalálóval, kinek vagyona és befolyása van, élete pedig titkos és veszélyes. Amikor flörtjük nyomán Poppy elveszti jó hírnevét, azzal döbbent meg mindenkit, hogy elfogadja a férfi házassági ajánlatát – azonban azt kell tapasztalnia, hogy férje a szenvedélyét ugyan megosztja vele, de bizalmát már nem.

Harrynek egyedül csak rá volt szüksége…

Harry mindenre hajlandó volt, hogy megszerezze magának Poppyt – egyedül a szívét nem akarja feltárni. Egész életében távol tartotta magától a világot… de az éles eszű, fondorlatos Poppy azt követeli, hogy minden létező módon a felesége lehessen. Kettejükben a vágy mégis fokozódik, ám ellenség ólálkodik a sötétben. Most, ha Harry maga mellett akarja tartani… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2013
438 oldal · ISBN: 9789632547879 · Fordította: Tóth Attila
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2013
438 oldal · ISBN: 9789632548715 · Fordította: Tóth Attila

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Leo Hathaway · Cam Rohan · Kev Merripen · Beatrix Hathaway · Jay Harry Rutledge · Amelia Hathaway · Catherine (Cat) Marks · Poppy Hathaway · Winnifred Hathaway

Helyszínek népszerűség szerint

Stony Cross · Hampshire


Kedvencelte 43

Várólistára tette 60

Kívánságlistára tette 43

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Niki_néni_olvas P>!
Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor

– Te vagy a leggonoszabb ember…
– Igen – mormolta Harry elégedetten.
Mindketten tudták, hogy nem lennének együtt, ha nem így volna.

Engem sikerült elbűvölnie.
Poppy igaz egyéniség és próbálja megtalálni a szerelmet, olyan szerelmet, ami boldogságot ígér neki. Pechére összefut Harryvel, a titokzatos szállodatulajdonossal.

Eleinte nagyon szimpatizáltam Harry intellektusával, majd a kezébe vette a dolgok irányítását. Ezt már nem vettem jó néven. Ennek ellenőre végig szurkoltam, hogy javuljanak meg a dolgok, nyíljanak meg egymás előtt.
Ez nem egy szenvedélyes szerelem története, hanem egy olyan történet, ami során két ember megismeri egymást és a kölcsönös vonzalom mély szerelemmé alakul. ♥

Ismét egy dolgozó ember, egy olyan dolgozó ember, akinek minden ellenségeskedése ellenére a dolgozói szinte a családja.

Cam és Kev elképesztő módon tartja össze és óvja családot.

Leo is sok fejlődésen ment keresztül az eltelt idő során.
Megtudjuk végre (részben), hogy ki ez a titokzatos Miss Marks, mi köze is van Harryhez?

Beatrix a kedvenc Hathawayem, annyira örülök, hogy ebben a kötetben sokat olvashattam róla is. ♥

Nem lehet nem szeretni! ♥

Valeria729>!
Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor

Ez a sorozat megvett engem kilóra. Poppy eddig is nagyon szimpatikus volt, de most igazán megszerettem. Harry karaktere is tetszett. Igazán tetszik, hogy a sorozat minden részében olvashatunk a korábbi szereplők életéről is. Nekem még mindig Cam és Amelia a kedvenceim.

nope>!
Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor

Időről-időre újraolvasom ezt a könyvet, amikor épp romantikust olvasnék, de nem találok semmi kedvemre valót. A kedvenc Lisa Kleypas regényem off és az egyik kedvenc történelmi romantikusom. Szórakoztató a történet, kiemelkedően szimpatikusak a karakterek és még ha nincs is részletezve minden apróra, legalább eltelik pár hét, mire a szereplők igazán összecsiszolódnak.
Sokadig olvasásra már nem ragadott annyira magával, mint elsőre, de még mindig tudtam élvezni és különösebb hibával sem találkoztam, ami csak a többedik olvasásokkor bukkan fel. A kategóriájában remek, kikapcsolódásnak tökéletes.

1 hozzászólás
latenight_reader P>!
Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor

„A tündérmesékben….. bizonyára én lennék a gonosz.” – Hát… ha minden gonosz ilyen lenne, mint amilyen Harry Rutledge, akkor hősökre nem is igazán lenne szükség.
Az eddigi részek közül ez tetszett a legjobban. Poppy és Harry kapcsolata nem volt szerelem első látásra spoiler, de mégis az egyik legjobb az eddig megismertek közül. Nagyon megszerettem a párosukat és a szálloda alkalmazottjait is. De leginkább Leo és Cat évődéseit imádtam a legjobban és ez a függővég csak még inkább megerősítette irántuk érzett szimpátiámat. :)

felícia97>!
Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor

Jaj,hogy ez a rész is mennyire jó volt! *-* Azért most már el tudom képzelni,mit gondolhatnak azok akik látják,hogy megint egy 5 csillagos és ömlengős értékelés jön egy Lisa Kleypas könyvről,de nem tehetek róla emberek,mert ez a nő annyira az én ízlésemnek megfelelő sztorikat ír,hogy esélyem sem volt arra hogy ne imádjam,az általa alkotott kis csodákat. :D Poppy az eddigi részekben nem kapott kiemelkedő szerepet így csak egy viszonylagos elképzelésem volt az ő karakteréről,azonban abszolút pozitívan csalódtam.Meg merem kockáztatni,hogy a lányok közül talán eddig őt kedveltem meg a legjobban.Kedves,kissé különc,ugyanakkor kimondottan értelmes hősnő,akárcsak a többi Hathaway lány,és természetesen határozott is ha arra van szükség. :) A férfi hősünk sem marad el a korábbiaktól,bár Harry az elbűvölősége mellett is határozottan ördögi figura,aki inkább a gonoszt testesíti meg semmint a szőke herceget.De mindezek ellenére sem lehet ellenállni neki,viszont azt kifejezetten jó volt olvasni,hogy Poppy nem alélt rögtön a férfi karjaiba,hanem igenis feladta a leckét Harry-nek a nem éppen tisztességes cselekedetei miatt.A végére pedig nagyszerű párossá kovácsolódtak,és ahogy Cam mondta Harry tökéletesen beleillik ebbe a nem hétköznapi családba. :)) Az oly gyakran emlegetett család itt most nem szerepelt annyit mint az előző kötetben,amit picit bántam,de azért meg volt az egyensúly és mindenki felbukkant ha más nem egy-egy jelenet erejéig,amivel mosolyt csaltak az arcomra.Leo egy kicsit nagyobb szerepet kapott most,érezhetően látszik ,hogy az írónő előkészítette az ő részét is,és épp ezért nagy kár hogy azt már nem adták ki magyarul.Nagyon megszerettem ezt a sorozatot,(talán még a Wallflowers-nél is jobban) és bármennyit tudnék még olvasni Poppy-ról és Harry-ről,Win-ről és Merripen-ről,különösen pedig Cam-ről és Amelia-ról,na meg még a többiekről. Khmm… azt hiszem kicsit fanatikus lettem,de nyugodtam kijelenthetem,hogy minden percét élvezem :D

kocybaba P>!
Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor

„Én is madár vagyok? Pacsirta? Vörösbegy?
– Nem, te nyúl vagy.
– Nyúl? – Poppy fancsali képet vágott. – Ez nem túl kedves. Miért
lennék nyúl?
– Mert a nyulak szép és puha állatok, imádják, ha dédelgetik őket.
Társasági lények, de kettesben érzik magukat a legjobban.
– De gyávák – tiltakozott Poppy.
……
– Azt akartam mondani, hogy Mr. Rutledge macska. Magányos
vadász. És nyilvánvalóan szereti a nyulakat.”

Nahát, megint sikerült meglepni, ez alkalommal azzal, hogy a férfifőszereplő igazán piszkosan játszott! Harry Rutledge titokzatosságával, zárkózottságával, érzéketlenségével egyszerre vonzott és taszított. Nem is volt könnyű dolguk Poppyval. Tényleg olyanok voltak, mint a nyúl és a macska. Szerencsére a lányt nem kellett félteni és tökéletesen kezelte a férfit. Végül nagyon megszerettem kettejüket. Történetük közben pedig Leó is szépen felkapaszkodott, és alig várom, hogy az ő részére vethessem magam.

catilde>!
Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor

Nagyon jó kikapcsolódást nyújtó könyv volt. Hathaway családot sikerült még jobban megszeretnem. Harry elég arrogáns fickó, de nagyon jó volt nyomon követni, hogy Poppy megtanítja szeretni.
Komolyan úgy olvasnám tovább Leo és Cat története nagyon érdekel. *-*

Silverlight>!
Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor

A Hathaweyek nagy kedvenceim. Nagy és összetartó család, akik mindig segítenek egymásnak, kiállnak egymás mellett. Poppy nem egy tipikus hölgy, hiszen sokkal szabadabban gondolkodik az arisztokrata lányokhoz képest. Ebben a történetben is van történés rendesen. Nekem nagyon tetszett az egész, bár ha egy kicsit jobban húzta volna az írónő az eseményeket az elején még inkább jó lett volna, de így is tökéletesre sikeredett. Harry szintén nem egy tipikus arisztokrata. Tökéles páros alkotnak Poppyval, még ha sokszor nem is tűnik úgy. Sok benne a humoros rész. Igazi családias történet, amelyben bőven akad romantika is, de nem az émelyítő módon.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2013
438 oldal · ISBN: 9789632547879 · Fordította: Tóth Attila
_Leelan_>!
Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor

Bírom az elbénázott pasikat :))
Harry Egy határozott pasi,aki tudja, hogy mit akar és nem fél mindent felhasználni a célja eléréséhez. A cél szentesíti az eszközt, szoktam volt mondani :))
Szóval engem egyáltalán nem zavart, hogy ilyen aljas húzásokat tett. Sokkal emberibb természet ez, mint a virágok imádata, sajnálatos módon persze,de ettől sokkal életszagúbb volt az egész.
Nagyon tetszett. Néha talán máshogy alakítottam,írtam volna meg pl.: Poppy néhány mondatát, vagy helyzetre való reagálásár, de az már egy másik történet lenne akkor :)
Poppy kellemes női karakter,aki bar nem került hozzám közel és nem is értettem vele egyet sokszor, mégis ilyen alaknak kell lennie. Illik Harryhez. Kiegészíti, jobbá teszi.
Amúgy.. Mi ez a vég?! Ne már… :(
Beatrix történetére pedig nagyon kíváncsi vagyok, persze Leo könyve is érdekel, főleg most… Borzalmasan szenvedek,hogy nincs több könyv itthon megjelenve ebből a sorozatból.
A családtagokat imádom, érdekes módon Win most sokkal kellemesebb volt, mint a saját könyvében, igaz, hogy csak pár mondata volt.
Cam pedig… Olyan pasi,akit minden nő szeretne maga mellé, vagyis a többség.. Azt hiszem :)
Családfő, akinek a felesége és a gyermeke a mindene,egy féltő báty, egy védelmező,szerelmes férfi. Olyan jó ezekben a részekben is viszontlátni, hogy viselkedik a családjával.

angelmanna>!
Lisa Kleypas: Bűvölj el alkonyatkor

Hát Harry nem lopta be rögtön magát a szívembe, mert nem volt nyerő számomra a mindenenésmindenkinátgázolokazértamitakarok hozzáállása. Poppy meglepetés volt számomra, mert ő előlem valahogy megbújt a testvérei között. Soha nem szenteltem nagyobb figyelmet őrá, és itt ebben a történetben meglepődtem mennyire okos, és erős lány.
Remekül kezelte Harry-t, és akaratlanul is elérte, hogy menthetetlenül belé szeressen a férfi.

Csak ismételni tudom magam, amikor azt írom, hogy szerettem olvasni ezt a könyvet. Úgy néz ki, ez a sorozat is kedvenc lesz, mert nagyon eltalálja a szerző a szám ízét karaktereivel, stílusával, és történetvezetésével. Mindig kikapcsol, és szórakoztat a sorozatból aktuálisan olvasott könyv, és minden egyes alkalommal érdekel a folytatása is.


Népszerű idézetek

szokehugi>!

– Nézd, milyen méltóságteljes és udvarias mindenki – mondta Leo, ahogy a tömeget figyelte. – Nem maradhatunk sokáig. Valaki még hatással lehet rám.

115. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Leo Hathaway
Kicsicsillag123 P>!

– Sok ellenséged van? – kérdezte Poppy halkan.
– Igen, hála istennek. Közel sincs annyi baj velük, mint a barátokkal.

1 hozzászólás
nykyriana>!

– Hol vannak a többiek? – kérdezte Leo.
[…]
– Cam Lord Westcliffnél jár látogatóban a Stony Cross Parkban. Amelia bent van a kisbabával, Beatrix az erdőben csatangol, Merripen pedig néhány bérlővel beszélget a kerítésről.
A szó megragadta Leo figyelmét.
– Erről én is sokat tudok. Ha valaki nem akar bordélyházba menni, ismerek embereket Londonban, akik kerítéssel foglalkoznak.
Léckerítés, Leo – mondta Win. – A birtok különböző részeinek elválasztására.
– Ó! Erről viszont semmit nem tudok.

Szelén>!

– A londoni idény körülbelül annyira érdekes, mint egy verseny csigák számára. Januárban. Döglött csigákkal.

Kapcsolódó szócikkek: Beatrix Hathaway
Vicky3>!

– Kev – szólalt meg nyugodtan Win, és előrébb ment. – Szeretnék beszélni veled valamiről.
Merripen most is figyelt a feleségére, mint mindig, és komor arccal ránézett.
– Most?
– Igen, most.
– Nem lehet később?
– Nem – felelte Win nyugodtan.
Ahogy a férfi továbbra is habozott, folytatta:
– Már várom.
Merripen pislogott.
– Mit vársz?
– Kisbabát.
Mindannyian figyelték, Merripen arca hogyan válik hamuszínűvé.
– De miképpen… – kérdezte kábultan, és szinte botladozott, ahogy Win felé indult.
– Miképpen? – ismételte meg Leo. – Merripen, nem emlékszel a beszélgetésre, amelyet az esküvőtök éjszakája előtt folytattunk? – Vigyorgott, mert Merripen figyelmeztető pillantást küldött felé. Win füléhez hajolt, és azt mormolta:
– Remek húzás. De mit mondasz majd neki, amikor rájön, hogy csak trükk volt?
– Nem trükk – mondta Win vidáman.
Leo mosolya lehervadt, ahogy homlokához emelte a kezét.
– Jézus – dörmögte. – Hol van a brandym?
Ezután eltűnt a házban.
– Biztosra veszem, hogy gratulálni akart – jegyezte meg Beatrix vidáman, és követte a csoportot, mert mindenki bement.

Csoszi>!

– Soha ne bízz a jó szándékú férfiakban! Folyton csalódnod kell bennük.

Kapcsolódó szócikkek: Leo Hathaway
Vicky3>!

– Nagyon bátor vagy – állapította meg Belinda. – És ne feledd, Poppy, egy nap találsz majd egy békát, amelyik csinos herceggé változik.
– Remek – mondta Beatrix. – Ugyanis eddig csak hercegekkel találkozott, akik békává változtak.
Belinda meghökkent, de sikerült mosolyt erőltetni az arcára, és elment.
– Mr. Bayning nem béka – tiltakozott Poppy.
– Igazad van – mondta Beatrix. – A megjegyzés nagyon dehonesztáló volt a békákra nézve, amelyek kedves teremtmények.

Kapcsolódó szócikkek: Beatrix Hathaway · Poppy Hathaway
Vicky3>!

– A vadászat nem sport – mondta Leo. – Csak akkor lenne az, ha mindkét félnek egyenlő fegyverei volnának.

Kapcsolódó szócikkek: Leo Hathaway
Ancsúr>!

– […] A férfiak szeretik, ha elnézik a bűneiket. Így könnyebben viseljük, hogy képtelenek vagyunk tanulni a hibáinkból.

281. oldal

oldmoviegirl01>!

– Maradhatunk két hetet?
– Tíz napot.
– Tizenegyet? – kérdezte a nő reménykedve.
[…]
– Miért ne? – dünnyögte. – Három nap után bizonyára úgyis megőrülök.
– Nem baj – válaszolta Poppy vidáman. – Itt senkinek nem fog feltűnni.


Hasonló könyvek címkék alapján

Eloisa James: Az én hercegem
Julia Quinn – Shonda Rhimes: Sarolta királyné
V. E. Schwab: A Fényigéző
Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett
Kate Morton: Az órásmester lánya
Maggie Fenton: Erényes gazember
Anna Todd: After We Fell – Miután elbuktunk
Julia London: A tüzes skót
Papp Csilla: Szerelem újraírva
Gaby Roney: A Huszár esküje