Vince és Joy 80% 81 vélemény

Az igazat megvallva, a gimis Júliák-Tiffanyk korszaka óta nem nagyon került a kezembe ilyen témájú könyv – most, gondoltam, semmit sem ártok vele, ha beiktatok egyet… nem tudom, jót tettem-e – amióta olvastam az Ahol a szivárvány véget ér-t, azt a hangulatot, a hasonló benyomásokat keresem, és nem sikerül megtalálom…
szerettem volna, ha találok pozitív szereplőt, a szereplők közül a szememben Alan túl aljas és undorító, Barbara túl magatehetetlen és önfeláldozó;
Vince túlságosan mamlasz és pipogya – megőrülnék egy olyan pasi mellett, aki túl jó, aki feláldozza magát, aki elnéz mindent, aki nem tesz szóvá semmit, csak éli életét azzal, aki mellette van, és még arra is lusta, hogy megfogalmazza magában azt, hogy ez így nem jó – csak érzi, de azon túl semmit nem tesz: csupán egy nagy strucc (!);
Vince szülei túl amerikaiak, akiknek minden bejön, akik végre egész életükre boldogok és gondtalanok; Julia jólelkű, de mintha más életének bátorításával, pátyolgatásával a saját életét remélné rendbe hozni, és nekem kicsit „koszos” is; az első pozitív szereplő Bella, ha leszámítjuk traszvesztita állapotát, de igazi barátként kerül elő akár jóról, akár bajról legyen is szó.
Cass misztikussága ellenére a legvalóságosabb szereplője ennek a történetnek, sokáig a kedvencem;
és ott van Joy – ő pozitív szereplő, a számomra kedves, visszafogott, finom, szerény stb.; vele tudnék jelenleg leginkább azonosulni: mert – a többiek értékeléseiben olvasottak ellenére – én látom benne az akaratot, a változtatás igényének a felismerését, és nemcsak felismeri, de meg is teszi a maga lépéseit; – azokat a lépéseket, amiket meg kell tennie, és amiknek köszönhetően nem teszi végképp tönkre saját lelkét, életét; ő igen kedves, megvan a magához való esze, fantáziája, humora, jó ízlése, jó lelke; ő az egyetlen a történetben, akit nem sikerült még az őt körülvevő (rossz) világnak kikezdenie; üdítő színfolt a regényben; van elképzelése, kellő bátorsága kitörni a régiből és új életet kezdeni, akár párkapcsolatról, akár munkáról is legyen szó: csak nagy levegőt kell vennie; nem rónám fel neki a házassága alatti tehetetlenségét, mert ő végig remélte, hogy az jóra fordulhat, és nem hagyott ott csapot-papot hirtelen felindulásból, ahogyan ez tapasztalható manapság sokak életében;
ott van még George bonyolult, összetett és sajnos kettős jelleme: amilyen hirtelen feltűnik, olyan hirtelen tűnik el a szemünk elől, mint egy apróhirdetés, amin hirtelen megakad a szemed, aztán ha elveszíted, keresheted órákig; eleinte semmi bajom nem volt a sráccal, jó fiú lett az egykori punkból, de mi van a ló másik oldalán? mára csak egy konzervatív kispolgár lett, aki durcás, ha nem fut be elsőnek a lova, amire az egész életét feltette… mindaddig pozitív hőse volt a történetnek – úgymond egy kellemes csalódás –, amíg rájöttem, hogy ő is egy egoista, másokat semmibe vevő, közömbös, színtelen majom (=unalmas fráter)…

ja, igen, és a regényből rám ömlő "angol koszból" is nagyon elegem volt már: nemcsak a lakások szó szerinti rendetlen, piszkos állapotából, és bennük az egykedvű lakókból, hanem az egyéb kaotikus állapotokból: nekem túl sok volt a féktelenség a bulikban, végtelenség a kábítószerben, és hogy zavartalanul, lelkiismeret furdalás és szégyenkezés nélkül használtak trágár kifejezéseket – megértem, hogy modern, meg minden, meg hogy ma köznyelvi fő elem, azt is aláírom, hogy elfér egy-két basszus, de hogy oldalakon keresztül? – számomra ez, ill. ekkora mennyiség elfogadhatatlan egy nyomtatott irodalmat képviselő műben, és ugyanolyan elfogadhatatlan Jess alakja is…

igazad van @bozs, senki sem hibák nélküli, de szerintem az olyan hibákat lehet elnézni az embereknek, hozzánk közelállóknak, amikről nem nagyon tehetnek (pl. féltékenység, félszegség, ötlettelenség, tanácstalanság, pesszimizmus, kishitűség); de ha tudatosan teszik tönkre magukat, vagy esetleg másokat, tudatosan okoznak fájdalmat környezetüknek, az a nem elnézhető és nem megbocsátható (pl. önteltség, lenézés, megalázás, önrombolás, felelőtlenség) …

az értéket szerintem Joy képviseli, messze viszi a pálmát a többiek előtt – finomsága, életigenlése, életének kézbevétele, a kilábalás lentről, önálló változtatni akarás feltétlenül a javára írandó; a többiek vagy csak csendben ízlelgetik az életet (Vince, Barbara) vagy kirekesztettekre jutó csendes belenyugvással, (esetleg megalázkodással) próbálják azt élni (Julie, Bella, Barbara) vagy csak aláznak, aláznak (Jess, Alan, Jon) vagy törtetnek, szinte megsemmisítenek (Alan, Jess) mindenki életén keresztül – ”mit számítanak mások?” alapon, vagy megsemmisülnek (Jess, George)

még valami – érdekes, hogy az írónő nem veszi egy kalap alá a sorsot, a véletlent, a gondviselést…

meglehet, ha az írónő maradt volna a Júlia-Romana stb. mérsékelten terjedelmes mű keretei között, jobban járunk mi olvasók – bár nem tudom, meg lehetett volna-e oldani – mert itt több, mint 15 év történéseinek vagyunk tanúi közel 600 oldalon, míg a szerelmes füzetek 100-150 oldala egy délután alatt kivégezhető, könnyed kikapcsolódást jelent az élet mindennapi rutinfeladatai, vagy egy nehezebb könyv után, és csak addig játszadozhat velünk a sors, a végzet, a gondviselés – vagy bárhogy nevezzük –, míg ez a 100-150 oldal mesél nekünk; ebben az 540 oldalban viszont néha már idegesítően sok volt a sok párhuzamosan induló, futó vagy nem ideális időben véget érő sors, ami sohasem fut össze a másik újrakezdésével… – persze, mondhatjátok, egyöntetűen elmondhatjuk, hogy ez az élet…
saját életünket azonban mi irányítjuk döntéseinkkel, és azt gondolom, nincs jogunk lógatni az orrunkat, ha kitörlünk egy sms-t, földre pottyantunk, vagy éppen nem mentünk el egy fontos telefonszámot – ezek a mi döntéseink, és amikor megtesszük, nem a sors szól közbe, hanem mi magunk…

aki szereti az ilyen témájú írásokat feltétlenül azt ajánlom, ne hagyja ki, ne vesse le a könyvespolcáról, de iktasson köréje Achern könyveket – számomra azok ilyen témában élvezetesebbek, azok képviselik a mércét, de bevallom, nincs szerelmes regény téren nagy tapasztalatom…
(az 50. fejezetet pedig semmiképpen se hagyják figyelmen kívül a válófélben lévők)

Hát lehet,hogy egyedük maradok a véleményemmel,de több szempontból sem tetszett ez a könyv.
Az első,hogy szerintem az első szerelem egy kicsit olyan,mint az iskola első osztálya.Csodás,varázslatos,egy új és gyönyörű világ tárul fel benne…De ha 17 év múlva is odajársz,akkor az már tragédia! Épp ilyen az első szerelem is…gyönyörű,de tovább kell lépni. Ez a könyv pedig pont nem erről szól (mármint a "továbbtanulásról")
A második,hogy mindkét főszereplő egy akaratgyenge jellem,akiket sodor az ár.Nincs véleményük,szerintem olykor személyiségük sem. Én pedig szeretem a pozitív hősöket! És ha ezek a szereplők 15-16 évesek lennének,még meg is érteném őket. Na de 35 körül azért ez már szánalmas!
A harmadik a befejezés. Miután végigolvastál 540 oldalt, a végén nincs szerencséd megtekinteni a nagy egymásra-találást. Szó szerint az ajtó előtt hagy minket a szerző! Ha ez egy romantikus film lenne, dühöngve állnék fel a székből:miért pont a katartikus véget kellett kihagyniuk?!
Ne aggódjatok,ha el is olvastátok ezt a véleményt, ettől semmit nem árultam el a történetről,hiszen már a legelején (vagy a könyv borítóján) kiderül,hogy ők ketten egy pár lesznek. Ennek mikéntjéről pedig nem árultam el semmit (mint ahogy a könyv sem sokat)
Pedig olyan jól indult…Lehet,hogy velem van baj? Hiszen végülis ma már számtalan olyan emberrel lehet találkozni nap mint nap,akik 35 évesen is otthonélnek és várják a csodát. Hogy majd valamitől önállóvá válnak és képesek lesznek a felelősségvállalásra. Addig pedig buliznak,drogoznak és nem sokat elmélkednek. Szóval még az is lehet,hogy ez egy realista könyv!

Rég nem olvastam ki több, mint 500 oldalas könyvet néhány nap alatt.
A regény néhol nagyon is valóságos, néhol meg teljesen irreális – de szerintem nem a zavaró módon. Mindenből pont elég van benne: humoros, de nem nevettem fel rajta egyszer sem; izgalmas, de nem szoktam vissza tőle a körömrágásra… Egyszerűen csak olvastatja magát, ami egy jó élmény.

Bár a két elfuserált főszereplőről kapta a címét, akik mindenkor megmelengették a szívemet és színt vittek ebbe a fura, kedves történetbe, azok a mellékszereplők voltak.
Mint mindig, most is elmondom, hogy ez nem egy szépirodalmi világranglistán négy csillag. Hanem a maga nemében. Örülök, hogy végre elolvastam.

Mindent összevetve, nekem nagyon tetszett. Jók a karakterek, élethű, remek a felépítés, humoros, néhol szomorú, elgondolkodtató. Ne egy habos-babos, klisés szerelmi történetet várjatok, mert ez annál jóval több.

Tetszett nagyon, volt hol majdnem felnevettem az éjszaka közepén (egy éjszaka kiolvastam), de valami hiányérzetem maradt. Kár, hogy nem töltöttek több időt együtt és még a végén is meg lettünk fosztva az egymásra találás örömétől. Nem szeretem a fantáziádra bízom befejezéseket. Ettől eltekintve, egy jó regény.

A történet az elején teljesen olyan mint egy hollywood-i alap sztori, ami egy tömérdek romantikus film alapja, viszont mikor a szálak egyre kezdenek bonyolódni, és sehogy sem akar az a francos happy end eljönni, egyre izgalmasabb lesz. Rájöttem hogy nem csak kikapcsol és szórakoztat, hanem élvezem sőt még meg is szerettem a történetet.

Már mikor elkezdtem tudtam, hogy nem az igazán nekem való könyv, de hajtott a kíváncsiság. Az eleje és a vége tetszett, de nekem túl valóságos, tele számomra idegesítő szereplőkkel.
Tanulságnak jó, hogy milyen életet nem akarok élni.
Nem rossz, csak MÉG nem nekem való.

Kedvenc lett. :o)
http://azajtom.blogspot.com/2010/04/lisa-jewell-vince-joy.html

A karácsony előtti időszakban egy könyvraktárban jártam. Akár merre néztem csak könyv és könyv. Órákig el tudtam volna nézelődni, de sajnos sietnünk kellett. Azonnal kiszúrtam ezt a könyvet. Akkor nem vettük meg, de a szüleimnek sokat meséltem róla. A karácsonyfa alatti ajándékok közül ez érdekelt a legjobban. Hirtelen megijedtem hogy több mint 500 oldalas, azelőtt nemigen olvastam ilyen hosszú könyveket. Aznap este éjfélig olvastam, majd másnap is. Kb. 3 nap alatt kiolvastam. Tudtam hogy tetszeni fog, nem is tudom min ijedtem meg. Olyan volt mintha csak 2 oldalas lenne. Egyszerűen imádom!

Nagyon tetszett :)