Az ​erő (The Secret Circle - Titkos Kör 3.) 96 csillagozás

Lisa Jane Smith: Az erő

Cassie bekerült a suli legmenőbb – és leghalálosabb – klikkjébe. Ám az erőnek nagy ára van, és a lány nem is sejti, milyen veszélyek lesnek rá. A Titkos Kör két vezetőjének ellentétes céljai közt vergődve Cassie-nek végül döntenie kell, mit választ: New Salem megmentését vagy az elbűvölő Adam iránti veszedelmes szerelmét, amely feldúlhatja az egész Kört. A jó és a rossz közötti végső harcban vajon elég erős lesz Cassie természetfeletti hatalma, hogy megmentse barátait a veszélytől? Vagy áldozatul esik az ártó erőknek?

Eredeti megjelenés éve: 1992

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Vörös pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2014
230 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633738863 · Fordította: Komáromy Zsófia
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2014
230 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633738856 · Fordította: Komáromy Zsófia

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Faye Chamberlain · Cassie Blake · Nick · Deborah


Kedvencelte 7

Most olvassa 3

Várólistára tette 41

Kívánságlistára tette 44

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Lovas_Lajosné_Maráz_Margit P>!
Lisa Jane Smith: Az erő

Titkos Kör 3

Ez a rész is rém izgalmas volt, meglepő fordulatokkal, nagyon tetszett.
Pörögtek az események, csak úgy kapkodtam a fejemet. A karakterek sokrétűek, változatosak voltak és mindenféle emberi érzést és cselekedetet megtalálhattam olvasás közben. Persze megint hajnalig olvastam, mert nem tudtam letenni.
Szerencsém volt ezzel a résszel, mivel ez egy kaszált sorozat, mégis akár vége is lehetne, mivel úgy tűnik, lezárult egy korszak főhőseink számára.
Nagyon féltem, hogy erősen függő vége lesz, mivel az 1-2. rész ilyen volt, de szerencsére nem ez történt. Hurrá!!!
Persze szívesen olvasnám a további részeket is, ha a KMK mégis megjelentetné.

Scarlet_Rose2505 P>!
Lisa Jane Smith: Az erő

Egy kicsivel jobban tetszett, mint az előző rész, de azért élvezhetőnek nem mondanám.
Tény, hogy akciódúsabb, viszont a korábbi részekhez hasonlóan ez is kiszámítható. Ahhoz képest pedig, hogy a második rész nyújtva lett mint a rétes, ebben pont az ellenkezőjét éreztem: eléggé gyorsan és kapkodva lett befejezve. A szereplőkkel kapcsolatban sem változott a meglátásom, egyiküket sem kedveltem meg igazán.
Nem egy nagy eresztés ez a trilógia, bár ha a Vámpírnaplókat veszem alapul, lehet, hogy a tévés sorozattal kellett volna inkább próbálkoznom…

Barnabás_The_Good_Girlboi>!
Lisa Jane Smith: Az erő

Megpróbálom összefoglalni:
Kedvenc szereplőim:
Chris, Doug és Nick
Majdnem hánytam olvasás közben a spoiler résznél :A
Kedvenc részem az egész sorozatból:
Amikor tököt lopnak + minden Chris, Doug rész

Regények_kalandora>!
Lisa Jane Smith: Az erő

Egyszer elég volt elolvasni az összes részt. Nagyon gyenge a sztori, a sorozat sokkal jobb volt.

Sz_Flóra>!
Lisa Jane Smith: Az erő

Úgy gondolom, Az erő teljesen korrekt lezárása a Titkos Kör sorozatnak. Az írónő próbálkozott csavaros, boszorkányosabb elemeket bevetni az érdeklődés fenntartásához, amelyek nálam sajnos nem közelítették meg a kívánt hatást. Alig vártam, hogy kiolvassam, és az dühített a legjobban, mikor a szemeim hiába szerettek volna sebesebben cikázni a sorokon, ha jó párszor majd' lecsukódtak az unalomtól. A vége felé azonban határozottan fokozódik a cselekményesség, ugyanis a szereplők egy konkrét névvel és azonossággal rendelkező ellenséggel ütköznek össze.
A karakterektől nem sok újat tudok írni, Cassie mintha egy leheletnyivel talpraesettebb lett volna, Faye viszont csalódást okoz, sokkal ostobább. Korábban azért érvényesült valamennyire az alattomos, zsarnoki énje, most viszont kifordult önmagából: vészjósló vadmacskából talpnyaló pincsivé alakult át. Kedvenceim talán a szeleburdi Chris és Doug, valamint a mufurc Nick.
Örülök, hogy hosszas tipródás után rávettem magam a Titkos Kör továbbolvasására. Az első kötethez 2014-ben volt szerencsém, tehát igazán megérdemelte a továbbolvasás lehetőségét. Az biztos, hogy a legminimálisabb szórakozáson kívül abszolút nem hagyott bennem mély nyomot, ennek ellenére megkönnyebbülés ezt a könyvsorozatot is letudni. :D

Ivett_>!
Lisa Jane Smith: Az erő

Hát jó volt!
Két nappal később lenyugodva már kicsit más, de akkor is jó volt.
Elég kiszámítható, de érthető és világos.
Egyedül a három banya nevével gyűlt meg a bajom.
A legjobb részek, amikor Cassie álmodik, és amikor rituáléznak.
Nekem akkor is Nick a favorit..

SurrealFlash>!
Lisa Jane Smith: Az erő

Nem volt olyan rossz, de jó sem!
Az első két rész volt az a könyv, amiatt elkezdtem olvasni, szóval annyira rosszat nem mondhatok róla, de azóta már eltelt pár év, és nem illik hozzám ez a sorozat. De elment! Egy laza kis olvasásnak megfelelő.
Jaaa, és 3 szót megtaláltam benne az egyik kihívásra. Már csak ezért is megérte. :D

Chi >!
Lisa Jane Smith: Az erő

A végére nem lett ez rossz sorozat, csak hiányzott belőle ez-az.
Ami ebben a részben nem tetszett, az az, hogy a megoldást összecsapta az írónő. Kifejthette volna még pár oldalon az „összecsapást” és a Dianában, de még Adamben is zajló érzéseket, mert azt elég nehéz elhinnem, hogy csak úgy megtörténtek a dolgok, ahogy a végén az le van írva.
Ezeket leszámítva egész jó tinisorozat. De tényleg, a hangsúly a tinin van. :)

Reelka>!
Lisa Jane Smith: Az erő

Kicsit elkeseredtem, amikor megláttam, hogy EZT IS folytatta az írónő. Szerintem ez a sorozat így volt jó, ahogy megírta, kár hogy nincsenek új ötletei, hanem a régi sorozatokat rontja el. Na de hátha nem.

HP_SPNLuver92>!
Lisa Jane Smith: Az erő

Örülök, hogy a hatalmas konfliktus ígérete az előző könyv végén csak részben fizetődött ki. Olyan könnyen lehetett volna még inkább rontani a helyzeten, ha mindenki jobban hagyja a félreértéseket kibontakozni, mint kellett volna.
Cassie végre lassan megtalálta az erejét, most sokkal jobban tetszett a karaktere. Meg vagyok átkozva azokkal a kedvenc karakterekkel, mint Nick… :( Viszont nagyon tetszett az az összetartás, amit a Kör mutatott tagjaik iránt.
A főgonosz kiléte nagyon könnyen lelőhető, spoiler, de a megszokott elnyúzott konfliktusokat mellőzte a szerző, hála az égnek.
A boszorkányság rész most már nagyon a Bűbájos boszorkákra emlékeztet, ami talán a kedvenc fajtám. Rímelős, Wicca-stílusú, a természethez kötött. Valamiért az a mágia jobban tetszik nekem. :)
És persze, happy end. Gyors lezárás hosszú felépítés után, mint egy hurrikán: hosszú vihar aztán percnyi ideig tartó végzetes pusztítás.
Végezetül pedig nem bírom ki:
„Kööör közepén állok, körbevesznek jó barátok…” XD
Tuti nem én vagyok az egyetlen, aki benyögte ezt a viccet.


Népszerű idézetek

SzBee>!

Nincs a sötétben semmi félelmetes, csak szembe kell nézni vele.

63. oldal

Naniii>!

Ha szembenézünk a bajjal, akkor nem is olyan félelmetes.

138. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Cassie Blake
Naniii>!

– Jó ideje ismerlek, Faye, és rengetegszer gyűlöltelek. De sosem hittem volna, hogy végignézhetem, ahogy valaki gyorsírójává válsz. Azelőtt volt saját véleményed, és nem hajbókoltál senkinek. Azt mondtad, a fejfámra azt fogják írni: „Itt nyugszik Cassie. Nagyon erkölcsös volt”, emlékszel? Te meg talán azt szeretnéd, hogy a tiédre azt véssék: „Itt nyugszik Faye. Remek titkárnő volt”?

181. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Cassie Blake
SzBee>!

– A Hold erejével szállok szembe veled – ismételte Cassie határozottabban. – A Nap erejével szállok szembe veled.
Fekete John hátralépett. […]
– A csillagok erejével szállok szembe veled. A bolygók erejével szállok szembe veled. […]
– A hullámok erejével szállok szembe veled. Az eső erejével szállok szembe veled. […]
– A szél erejével szállok szembe veled. […]
– A jég erejével szállok szembe veled. […]
– A levelek erejével szállok szembe veled. A gyökerek erejével szállok szembe veled. […]
– A kövek erejével szállok szembe veled.
Mind ott voltak, mind csatlakoztak Cassie-hez, mind hangjukkal erősítették az ő hangját. És Fekete John meghátrált előttük.
– A mennydörgés erejével szállok szembe veled. […]
– A villám erejével szállok szembe veled. […]
– A harmat erejével szállok szembe veled. […]
– A vér erejével szállok szembe veled […]
– A tűz erejével szállok szembe veled! A sötétség erejével szállok szembe veled!
– Az éjszaka erejével szállok szembe veled! […]
Most! – gondolta Cassie. Megsebezték, legyengítették a férfit, és végre mind a tizenketten összetartottak.

217. oldal

SzBee>!

A banya szó kellemetlen képet idézett fel: egy görnyedt hátú, ráncos vénasszonyt, kezében mérgezett almával.
[…]
A banya egyszerűen öregasszonyt jelent: hagyományos értelemben ez egy nő életének utolsó szakasza. Lány, anya, banya.
[…]
– A tündérmesék becsapnak minket.

79. oldal

Naniii>!

– Majd azt mondjuk, „Csókolom, tetszik emlékezni arra a pasasra,akit tizenhat évvel ezelőtt elégettek, mint Freddy Kruegert? Na kérem,most feltámadt, úgyhogy jól jönne némi segítség, hogy felismerhessük!”- lelkesedett Doug

37. oldal

Naniii>!

Tudom – folytatta Nick halkan –, hogy nem vagy szerelmes belém. Tudom, hogy mást szeretsz. De Cassie, tetszel nekem. Nagyon tetszel, jobban, mint bármelyik lány, akit életemben láttam. Irtó rendesen bánsz mindenkivel, egyáltalán nem ridegen, pedig vagy olyan szívós, mint Deb. Vagy akár, mint én – tette hozzá kis kacajjal.
– Senkire sem neheztelsz az Egyletből, akármilyen rémesen bántak is veled kezdetben. Debet ez nagyon meglepte. És végül mindannyiuk tiszteletét kivívtad. A Henderson fivéreket még egy lány sem varázsolta el, de te teljesen levetted őket a lábukról. Azt hiszem, csőbombát készítenek neked karácsonyra.

58. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Nick
Naniii>!

– Azelőtt, ha rád néztem, egy oroszlánt láttam… egy fekete-aranyszínű oroszlánt. Most viszont… – hajtotta le a fejét – …egy kiscicát látok. Egy gazdag pasas cicuskáját.

181. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Cassie Blake
ivett299>!

– Bocsi! – szólt reszketeg hangon. – Csak megijedtem.
– Emlékeztess, hogy gyakran ijesszek rád!

111. oldal

ivett299>!

[…] Mit veszíthetünk?
– A fél karod meg a fél szemed, ha apámat akarod faggatni

37. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kendare Blake: Vérbe öltözött Anna
Tracy Wolff: Sóvárgás
Csóti Lili: Hetedvérig
Aurora Lewis Turner: A tűzróka
Andrea Cremer: Wolfsbane – A keresők
Virág Emília: Sárkánycsalogató
Danielle Paige – Kass Morgan: A hollók
Richelle Mead: Vámpírakadémia
Joss Stirling: Lélektársak – Sky
Richelle Mead: Vérvonalak