Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Kegyelem 82 csillagozás
Linn Ullmann harmadik – és eddigi legsikeresebb – regénye lebilincselő szerelmi történet, amely az élet–szerelem–halál hármasának bonyolult kérdéseit feszegeti. Főhőseink, Johan és Mai számára a szerelem – a szó legmélyebb értelmében – élet-halál kérdése.
A Kegyelem magával ragadó története antik mintára épül: a két főhős szenvedélyesen szereti egymást, jól tudván, hogy a végső búcsú pillanata közeleg. A házaspár egyezséget köt. Mai megígéri súlyosan beteg férjének, hogy átsegíti a halálba, ha majd eljön az idő. Ám ahogy közeleg a vég, Johan meginog elhatározásában. Amint az élet és a halál közötti határvonal elhalványul, a szerelmespárt cserbenhagyják a szavak. Ki dönti el, mikor jön el az idő? Johan vagy a szerető felesége, Mai? A halál valóban megkönnyebbülést hozhat, de kinek? Mai szerelmi zálogként tett ígérete lehet-e számukra a kegyelem forrása?
Linn Ullmann hétköznapi könnyedséggel tárja elénk az élet fájdalmas szépségeit, Johan reményekkel, álmokkal, apró… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2002
Enciklopédia 2
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 10
Várólistára tette 43
Kívánságlistára tette 27
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Egy viszonylag könnyen olvasható súlyos írás arról, hogyan haldoklik és szenved egy rákos ember, aki nem egy kiemelkedő valaki, hanem inkább gyáva. Viszont van bátorsága megkérni a feleségét, hogy segítsen neki meghalni, ha elveszítené már minden méltóságát. Hogy méltóságteljesen haljon meg. És igen, van valakije, a felesége, aki szereti őt, ha a kapcsolatuk nem is egyenlők közötti kapcsolat, de van vele valaki, akinek ő fontos így is, és fontos a kívánsága is. Így meghalni nem is olyan rossz. Sőt. De nemcsak meghalni, élni is. Igen, élni is csak így érdemes, ha szeretünk és szeretve vagyunk.
Arra gondoltam az olvasás közben, hogy nemcsak egy ember haldokolhat, halhat meg, hanem egy kapcsolat is. Meghalhat méltósággal, vagy anélkül. Igen, egy kapcsolatnak is méltósággal kellene meghalnia… Igyekszem, hogy így legyen.
Ha az állattal szemben az a humánus, hogy spoiler, mikor nagyon szenved, akkor az spoiler miért bűn?
/Nikodém Vanda/
– Segíts Mai! (…)
spoiler
– Félek, hogy megalázó lesz.
– Nem lesz megalázó.
– Én akarok irányítani.
– Te fogsz irányítani.
– Méltósággal?
– Méltósággal.
spoiler
spoiler
– Megígéred?
– Megígérem.
Nem erre számítottam, de olvasható volt. Néhol egy egy felkiáltó segélykérés…elmerengés a múltban lejátszódó életéből… belenyugvás… és Mai… csak Mai…
Ha beteg lennék, én sem szenvednék tovább.
De néha elfogynak a szavak… meg az életbenmaradásért folytatott küzdelem is…
Amikor már nincs remény, csak egyvalami van… a kongó üresség… a nagy semmi…
Furcsa, de nem találtam annyira felkavarónak és megrázónak, mint amilyenre számítottam. Valószínűleg azért, mert az emberi psziché van olyan ügyes, hogy megvédje magát a túlságosan negatív, egyensúlyát veszélyeztető élményektől…
De ez hangsúlyozottan nem a könyv hibája: szép és egyszerű, finom és érzékeny, visszafogott, jó arányérzékkel megírt történet. Nagyon rövid, és pont jó így.
Biztosan lesz egyszer olyan pillanat az életemben, mikor majd újra akarom olvasni. Remélem, nagyon soká.
(A fülszövegírónak üdvözletem küldöm, csodás munka: végig leírja a cselekményt, érzelgős, modoros, szájbarágós, tökéletesen alkalmas azok elrettentésére, akiknek pont tetszene a könyv. A borító meg bárki elrettentésére, bár ez persze csupán szubjektív megjegyzés.)
Üzenetet hozott arról, hogy igenis létezik olyan szeretet, ami úgy altat el, hogy közben tényleg álomba ringat… és ez, a kegyelem maga.
„Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.” /R. M./
Valamiért nem ért el hozzám: nem éreztem, hogy felkavarna, hogy meghatna… a végére meg inkább vártam már, hogy vége legyen.
Sem Johan, sem Mai nem tudott kedvessé válni számomra, és az egész történetnek olyan furcsa vége lett, és én fejben már tovább is folytattam Mai életét Johan nélkül a piros ruhában
„Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet” (Zsolt, 51:3)
Egy vallásos ember számára a halál nem jelent félelmet, a hite átsegíti azon az időszakon, amely alatt a teste és a lelke szép lassan külön válik.
Mit tehet Johan Sletten és mindenki más, kik a hittől távolabb helyezkednek el és sorsuk a betegség és a haldoklás. Két dolgot szeretnének nagyon a megbékélést és az emberi méltósággal történő távozást. A megbékélés, elfogadás leginkább az emberi kapcsolatokra vonatkozik (jóvá tenni, amit még lehet, kibékülni akivel még lehet), a méltóság akarása az emberként, kínzó, elviselhetetlen fájdalmak nélküli halál. Ez a két „tétel” a kegyelem, ami csak keveseknek adatik meg és amiért sokan emelik fel a hangukat, hogy engedélyezzék a kegyes halált (eutanázia).
Nem rég veszítettem el az édesanyámat. Úgy ültem mellette minden nap, mint Mai Johan mellett. Amikor olvastam a könyvet végig rá gondoltam és az utolsó 6 nap játszódott le bennem. Bár más módon, de megkapta a kegyelmet, nem tépázták meg az emberi méltóságát és amikor utoljára beszéltünk teljes harmóniában, a megbékélés hangulatában voltunk. Csak akkor könnyebb a szívem, ha erre gondolok.
Eutanázia. Bárcsak rendelkezhetnék afelett, hogy valaki feloldja a szenvedésem, ha a testem nem bírja már tovább. Egyik legmélyebb félelmem, hogy nem lesz ott senki. Ennél talán még nagyobb az, melyet átélni kényszerülök haldokló mellett tehetetlen. Felnézek azon bátrakra, akik annyira szeretik a másikat, hogy önmagukat nem féltve „át merik írni a törvényeket”. Lásd könyv.
Közben meg nagyon „hálás” téma…Mármint irodalmilag hálás, hisz olyan történet ez, mely a hátán viszi el könyvet. Nem is igazán tudom leválasztani róla az irodalmat, a téma okán meg nem is illik hibákat keresni a szövegben. Hisz életünk egyetlen, igazi vállalása és a célja nem lehet más, mint szépen itthagyni ezt az életet, tömzsi pontot téve a legeslegutolsó i-re… Mégis mivel legintimebb témánk ez, hiányolom belőle a bensőséges melegséget. Akarva-akaratlanul is kiviláglik, nem Linn Ullmann volt az, aki a haldokló kezét fogta és átsegítette..Persze, akinek ez megadatik, az lehet írni nem tud róla, és ezért kellenek a „linnullmannok”..
Nehéz lehet így írni egy ilyen témáról. Finoman egyensúlyozva a „hatásos” és a „hatásvadász” határán. Drámát tálalni úgy, hogy fölöslegesen könnyfakasztó se legyen, de azért kellően torokszorító maradjon. Mert hiszen a halálról írni nem lehet könnyű. Ahogy a szerelemről se egyszerű sallangok nélkül. Számomra ebben a könyvben utóbbi mégis erősebb volt, mint az elmúlás gondolata. Talán mert arra szívesebben gondolok, mint a halálra.
Milyen súlyos téma, mégis egyszerűen, visszafogottan, szinte könnyeden megírva. Mint egy lebegés, olyan volt ez a regény. Nem éreztem közben túl sokszor szomorúságot (csak az apa halálakor), de éreztem végtelen kíváncsiságot: mi történik majd? Mert talán nem a folyamat volt itt a lényeg, hanem a végkifejlet. A végén a lebegést felváltotta egy nagyon súlyos befejezés. Számomra olyan volt, akár egy hirtelen ütés. Pár oldalnyi tömör, ám kemény lezárás csak, s megállt kezemben a könyv, nem akaródzott letenni, ezzel, így abbahagyni. Gondolkodom rajta napok óta és még fogok is.
Ez Linn Ullmann. Így tud írni, letaglózni, elgondolkodtatni.
Kevés író van, akinél úgy érzem, mindent el akarok tőle olvasni és nála most jött el ez a pont.
Népszerű idézetek
Néha elviselhetetlen a magány.
De hát nem kiabálhat át csak úgy a szomszéd ágyon köhögő idegennek, hogy jó napot, Johan Sletten vagyok, és a magány szinte elviselhetetlen.
116. oldal
Elég kellemetlen egy büszke embernek elárulni, hogy ismerjük a gyöngéit. Mintha egy pávát kővel dobálnánk meg, miközben meghitten kitárja előttünk gyönyörű tollait.
39. oldal
– Elmondom, mi a véleményem – kezdte, s könnybe lábadt a szeme. – Szerintem szörnyű arra kényszeríteni valakit, hogy akarata ellenére éljen. Szörnyű, hogy iszonyú fájdalmakkal küszködő, haldokló embernek nem segítenek meghalni, ha maguk is ezt szeretnék. Méltóságról beszélsz. Nincs méltóság, Johan. Nincs méltóság. Egy haldokló ember, legyen öreg vagy beteg, vagy mindkettő, először a természet, majd a kórházak által válik kiszolgáltatottá. Gondolod, hogy ez az élet tisztelete? Tudom, hogy nem ezt gondolod. Én sem akarlak így látni. Nem akarom. Ez minden csak nem szép és nem méltó az élethez.
94-95. oldal
Jobb vidéken egyedül lenni, mint itt a városban. Ott legalább a fákkal lehet beszélgetni.
40. oldal
– Eljött az idő… ugye? – kérdezi.
– Nem tudom – válaszolja –, itt fekszem, és arra várok, hogy kivilágosodjon. Hallgasd csak: reggel kivilágosodik, este besötétedik, és napközben megfordulok. Ilyen egyszerű. – Johan mosolyogni próbál. – Ez egyfajta varázsige. Nem jelent semmit, de segít, ha sokszor elismétled.
149. oldal
Hallani akarta, hogy jó volt végre megszabadulni?
Föláll, és elindul az ajtó felé.
Ha Johan még élne, ezt mondaná: Nem nehezek a léptei, de fáradt. Végtelenül fáradt. Fáradt, amikor lefekszik, és fáradt, amikor felkel.
Nem fordul vissza, amikor becsukja maga mögött az ajtót.
Besötétedik. Nagy sötétség borul Johan Sletten arcára.
Azt mondaná: A hajad, Mai, a hajad szebb ma reggel, mint bármely más reggelen.
152. oldal
Kegyelem, gondolta Johan, és megint Mai arcát látta.
– Nincs hitem, nincs reményem. De van szerelmem – suttogta.
103. oldal
Igaz szerelem csak két egyenrangú és hasonlóképpen gondolkodó ember között létezhet, nem?
35. oldal
Említett könyvek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami 96% ·
Összehasonlítás - Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak 95% ·
Összehasonlítás - Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek 95% ·
Összehasonlítás - K. A. Tucker: The Simple Wild – Az egyszerű Vadon 94% ·
Összehasonlítás - Oddfríður Marni Rasmussen: Addig nem 99% ·
Összehasonlítás - Jodi Picoult: A nővérem húga 93% ·
Összehasonlítás - Taylor Jenkins Reid: Evelyn Hugo hét férje 93% ·
Összehasonlítás - Ka Hancock: Üvegszilánkon táncolni 92% ·
Összehasonlítás - Karl Ove Knausgård: Hajnalcsillag 93% ·
Összehasonlítás - Luke Allnutt: Miénk az ég 93% ·
Összehasonlítás