A ​második honalapító 2 csillagozás

Ligeti Róbert: A második honalapító Ligeti Róbert: A második honalapító Ligeti Róbert: A második honalapító

Julián, ​latinul Julianus, domonkos barát 1235-ben a Volga folyó vidékén magyarokat talált. Két év múlva a tatárok előrenyomulása miatt már hiába kereste őket.
Ebben az időben a nemesek szembefordultak IV. Béla királlyal. Egyrészt nem adott újabb földeket a királyi birtokból, sőt hozzáfogott a régebbi adományok visszavételéhez is. Másrészt befogadta az országba a tatárok elől menekülő és azok harcmodorát ismerő kunokat, akik nomád élet módjuk miatt összeütközésbe kerültek a magyarokkal.
A tatárok 1241-ben törtek az országra. A véres kard felmutatásával fegyverbe szólított nemesek vonakodva gyülekeztek. Az európai uralkodók nem nyújtottak segítséget. A kunok pedig -királyuk meggyilkolása miatt- pusztítva kivonultak az országból. A Mohi csatában elszenvedett vereség (április 12.) az ország népét kiszolgáltatta a tatároknak.
A tatárok kivonulása után IV. Béla király irányította az ország felépítését és katonai újjászervezését. Változtatott korábbi politikáján: nagy… (tovább)

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Olvass magadnak!

>!
Olvass Magadnak, Budapest, 2011
40 oldal · ISBN: 9786155000195 · Illusztrálta: Mácsik Attila
>!
Olvass Magadnak, Budapest, 1989
40 oldal · ISBN: 9635009895 · Illusztrálta: Mácsik Attila
>!
Magánkiadás, Budapest, 1984
40 oldal · ISBN: 9635003366 · Illusztrálta: Mácsik Attila

Várólistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Geronimo Stilton: Amerika felfedezése
Larry Gonick: A modern világ képregényes története 2. – A Bastille ostromától az iraki háborúig
Laura Ertimo – Mari Ahokoivu: Micsoda idő!
Melanie Scott: Marvel – Tények zsebkönyve
Judy Hindley – Falcon Travis – Ruth Thomson – Heather Amery – Christopher Rawson – Anita Harper: Kémek kézikönyve
Hervé Namias – Paulette Vène: Reménysugarak
Rajzfilm és képregény
Laura Ertimo – Mari Ahokoivu: Hová tűntek az állatok?
Kiss Dezső (szerk.): A nagy vadászat avagy a részecskék képregényes világa
Dávid Ádám – Németh Gyula: Múltébresztők