!

Lázadó angyalok 146 vélemény

Libba Bray: Lázadó angyalok
Molybolt

Gemma Doyle alig várja, hogy elutazzon a Spence Akadémiáról a karácsonyi szünetre, a barátnőivel töltse az időt Londonban, elegáns bálokra járjon, és ami már nem akkora mulatság, a betegeskedő apját ápolja. Miközben az 1896-os év szilveszterére készül, egy jóképű fiatalember, Lord Denby szeme akad meg Gemmán, vagy csak úgy tűnik? Mégis, a nagyvárosi forgatagban is egyre erőteljesebbek Gemma látomásai három fehérbe öltözött lányról, akikkel valami szörnyűség történt, amit csak a birodalmak tudnak megmagyarázni. Ellenállhatatlan a csábítás, és nemsokára Gemma, Felicity és Ann pillangóvá varázsolják a virágokat a birodalmak igéző világában, ahova csak Gemma révén juthatnak el. A lányok nagy örömére szeretett Pippájuk is itt várja őket, hogy teljessé tegye baráti körüket. De a birodalmakon belül és kívül is viharfelhők gyűlnek. Ismét megjelenik a rejtélyes Kartik, és meghagyja Gemmának, hogy meg kell keresnie a Templomot, és meg kell kötnie a varázslatot, különben rettenetes csapás éri. Gemma hajlandó eleget tenni Kartik tolakodó parancsának, jóllehet ez veszélyekkel jár, mert kalandjai során találkoznia kell az anyja legjobb barátnőjével, és jelenlegi ellenfelével, Kirkével.
Amíg Kirkét el nem pusztítja, Gemma nem töltheti be a sorsát. De Kirké megtalálása mind közül a legveszélyesebb feladat.

Borítók 1

Fülszövegek 1

KiadásISBNOldalFordítottaIllusztrálta
Könyvmolyképző, 20099789632450704508Szűr-Szabó KatalinUgrás
Hirdetés


Sorozatpolc

A sorozat kötetei:

  1. Libba Bray: Rettentő gyönyörűség
  2. Libba Bray: Lázadó angyalok
  3. Libba Bray: Az az édes, távoli harang

Most olvassa 7

Összes olvasás 253

Várólistán 104

Kívánságlistán 54

Elcserélné vagy eladná

1.000 Ft ★★★★☆ Eladó
Csenga könyve
2.000 Ft ★★★★★ Eladó Elcserélhető
GonoszKaktusz könyve
1.500 Ft ★★★★★ Eladó Elcserélhető
Timi könyve
1.500 Ft ★★★★☆ Eladó Elcserélhető
katsa könyve

Aktuális kihívások

KihívásRésztvevőkVéget ér
Olvassuk el (újra) Gemma Doyle történetét!802012. november 9., 23:59
íjász642013. május 16., 12:45
Bentlakásos és árvaházi történetek662013. október 1., 23:59

Népszerű értékelések

!Emerald 2011. október 5., 14:32

Az első kötet amit olvastam a sorozatból és határozottan állíthatom, a többi része is sorra fog kerülni.A kor amiben íródott számomra nagyon megnyerő volt, az írónő csodásan írt, élveztem sorait.A világ amit felépített, néha megijesztett, fantáziában nem volt szegény.Ha az ember lánya a kezébe veszi, nem fog unatkozni.Romantikából sincs hiány, de éppen annyi, amennyit a történet megkíván.Alig várom, hogy az első és a harmadik részéhez is eljussak…

4 komment
!Hime 2011. június 14., 18:26

Egyszerűen…nagyon jó.
Sok igazság van benne az emberekről az álmokról és vágyakról.

!sunflower33 2012. február 3., 20:56

Tetszett, jobban mint az első rész. Az írónő nagyon jól ábrázolja a kort, és érdekes a világfelépítése. Nem unatkoztam az olvasása közben, eseménydús kötet volt. Bátran állok neki a több mint 800 oldalas folytatásnak.
http://www.moviebookdiary.blogspot.com/2012/02/libba-bray-lazado-angyalok-2007.html

!Luna_Iceshard 2011. november 1., 10:49

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ötcsillagos:) Remek, nagyon becsapós fordulatok (gondolok itt Miss McCleethyre, aki onnantól kezdve gyanús volt, hogy először ránézett a Keleti Szárnyba vezető ajtóra, pedig dehogy…). Tetszett, hogy nem merültünk bele túlságosan a Simon Middleton-témába, ugyanis egyáltalán nem bírtam a karakterét. Tetszett, hogy lassacskán egyre közelebb kerül Gemma Kartikhoz, na meg Kartik feladata…. hú, de kíváncsi voltam, mi sül ki ebből! És örülök, hogy ez a feladat nem vágta tönkre a kapcsolatukat. Gemma látomásai egyre hátborzongatóbbak, főleg amikor kiderült, hogy a lányok gonoszak. Az a rész, amikor altatót kapott, a szellemek meg a szoba sarkában kárörvendően suttogták, hogy "aludj csak, álmodban találkozunk"….hát az elég ijesztő volt. Hogy valami negatívumot is mondjak, a barátnőket nem sikerült megkedvelnem, egyszerűen mindent elszúrnak, amit el lehet szúrni. Ráadásul olyan, mintha csak azért barátkoznának Gemmával, hogy vigye el őket a Birodalmakba. Ann megalázkodása már kifejezetten irritál. Ha valaki, aki eddig csak bántotta, véletlenül mond neki valami jót is, ő azonnal ugrik és elfelejti, hogy korábban ellenségek voltak. Igazán megtanulhatna végre kiállni magáért vagy a barátaiért. De a negatívum nagyjából ennyi is volt. Összességében nagyon tetszett a könyv, várom, hogy a folytatásban mi lesz a Birodalmakkal és Pippával, aki ugye sötét szellem lett…. meg persze Kartikból is többet akarok:)

!Sivatagirózsa 2011. július 20., 10:27

Az első rész is már a kedvencem volt, a lendülete nem csökken a folytatásban sem. A birodalmak sokkal nagyobb részét ismerhetjük meg, az írónő aprólékos részletességgel kidolgozta, elképesztően gyönyörű, varázslatos tájakkal és lényekkel népesíti be. A végén pedig jó nagy csavarral zárul.

!Róka 2010. szeptember 20., 21:30

Még az első kötetnél is jobb, sokkal izgalmasabb, alig bírtam letenni, ha muszáj volt (és most álmos is vagyok miatta rendesen :D). Olyan csavarok és rejtélyek voltak a könyvben, hogy csak kapkodtam a fejem és hitetlenkedtem. Az írónő stílusa is megmaradt ugyanolyan élvezetesnek. Ha tetszik a harmadik is, akkor lehet, hogy megy a kívánságlistára :3

!theodora 2009. december 23., 20:29

nagyon izgalmas, magával ragadó történet. csak kapkodtam a fejem olyan gyorsan peregtek az események!

!kávésbögre 2010. április 22., 21:07

Sokkal jobban tetszett mint az első rész, pedig az sem volt semmi!:))

!Titti 2010. szeptember 28., 13:52

Érdekes módon a valóságban játszódó részek jobban tetszettek mint a birodalmakban lévők.
A lányok „barátsága” elkeserítő, helyenként idegesítő, de sajnos életszerű.

!LaBelle 2011. február 2., 17:59

Hihetetlen, de ez a rész még az előzőnél is jobban magával ragadott. Nem tudom, miért, de így érzem. Szövevényes, titokzatos történet, habár azért hamar rá lehet jönni, ki is az igazi „rosszfiú”. De ettől függetlenül nagyon élvezetes, letehetetlen olvasmány.

Népszerű idézetek

!hóvirág 2010. május 26., 20:06

– Jó lesz vele vigyázni! – int Kartik.
(…)
– Tudok én vigyázni magamra – jelentem ki. Fürgén sarkon fordulok, és a falba vágom a homlokomat.

221. oldal

1 komment
!Titti 2010. október 3., 13:28

Felicity és Ann szemében a birodalmakba jutás eszköze vagyok.
Nagymamának olyasvalaki, akit alakítani kell.
Tom szemében a húg, akit el kell viselni.
Apának jó kislány, akit mindig csak egy lépés választ el attól, hogy csalódást okozzon.
Simon számára egy megfejtésre váró rejtély.
Kartik számára végrehajtandó feladat.
A tükörképem visszanéz rám, és bemutatásra vár.
Szervusz, te tükörben látható lány! Gemma Doyle a neved, de fogalmam sincs, valójában
ki vagy.

!hóvirág 2010. május 12., 09:46

– Nem teszek ilyet, ha tudom, hogy közvetlenül mögöttem áll.
– Tudod, hogy Mrs. Nightwing olyan, mint Isten: mindenütt jelen van, egyszerre.

23. oldal

!sunflower33 2012. február 1., 18:55

Néha azt keressük, aminek a megtalálására még nem állunk készen.

309. oldal

!Cserii 2011. július 28., 03:01

– Nem tudom, hol kezdjem, lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Meg kell találnom valamit, ami mintha nem is létezne, s az egyetlen kapcsolópont egy elmebeteg, aki a Bedlamben él, és csak azt hajtogatja, hogy maradjak az ösvényen, kövessem az ösvényt. Boldogan maradnék azon az istenverte ösvényen, ha tudnám, hol van!
Kartik megdöbben. Későn ébredek rá, hogy káromkodtam.
– Jaj, szörnyen restellem! – borzadok el.
– Azt jól teszi, a fenébe is! – és hangos hahotára fakad.

289. oldal

!lizke  2010. augusztus 6., 21:52

[…] a boszorkány vérszemet kap. s egy darab tortát töm Jancsi szájába…
A boszorkány a kezeit dörzsöli, s bevallja ördögi tervét: felhizlalja a gyerekeket, és megsüti őket a nagy kemencében. Mindenki összeborzong, én pedig eltűnödöm, milyen gyermekkoruk lehetett a Grimm testvéreknek..[…]

[p.61.] Szeged: Könyvmolyképző (2009)

6 komment
!Dorthie 2011. június 10., 11:37

Odabiccentenek, én pedig barátságos mosollyal, de összeszorított szájjal fogadom. Tekintetük a kelleténél egy picit tovább időzik rajtam, mire elkapom a pillantásomat. Különös érzés, hogy így néznek rám. Kívánom is, félek is tőle egy kicsit. Nagy ereje van ezeknek a futó pillantásoknak, de nem tudom, mi van a túloldalon, és ez megijeszt. Hogy lehet az, hogy készen is állok, meg nem is a férfiak eddig ismeretlen világára?

228. oldal

!hóvirág 2010. május 26., 20:16

Amikor kinyílik előttem a királyi operaház bejárata, pánik fog el. Mi lesz, ha nevetségesen festek, semmi elegancia? Ha valami – a frizurám, a ruhám, a viselkedésem – nem elég illendő? Hisz olyan magas vagyok! Igazán lehetnék alacsonyabb. Karcsúbb. Vagy barna hajú. Szeplők nélküli. Ó, bárcsak osztrák hercegnő lennék! Vajon késő hazaszaladni, és elbújni?

297. oldal

!lizke  2010. augusztus 7., 22:40

– Mert a vágyképeket nem lehet a végtelenségig fenntartani – válaszolom – Senkinek sincs annyi varázslata.

[p.507.] Szeged: Könyvmolyképző (2009)

![névtelen] 2009. december 12., 20:41

Az apák szándékosan bántják gyermekeiket. Kábítószerfüggőkké válhatnak, akik gyengék felhagyni szenvedélyükkel, bármekkora fájdalmat okoznak is vele. Az anyák eltűnhetnek a gyermekeik életéből, amikor elhanyagolják őket. Egy tagadással, azzal, hogy nem hajlandóak észrevenni, el is törölhetnek. A barátok félrevezetnek. Az emberek becsapnak. Hideg, hazug a világ.

477. oldal

1 komment

Blogbejegyzések

Libba Bray: Lázadó angyalok · hóvirág

Libba Bray: Lázadó angyalok · Diamant

Libba Bray: Lázadó Angyalok · roni_olvas

Libba Bray – Rettentő Gyönyörűség, Lázadó Angyalok · Dorthie

Libba Bray: Lázadó angyalok (2007) · sunflower33

Külső linkek

Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el