Feltámadás 244 csillagozás

Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás Lev Tolsztoj: Feltámadás

Gy. ​Horváth László új fordításában, díszkiadásban jelenik meg Tolsztoj utolsó regénye, a Feltámadás, amelyet szerzője 1899-ben fejezett be.

Dmitrij Nyehljudov herceg az esküdtszék tagja. A bíróság gyilkossági ügyben jár el, és a vádlottat, név szerint Katyusát a herceg annak idején cselédlány korában elcsábította, aztán elhagyta.

Nyehljudov magába száll, felméri tette következményeit, úgy dönt, lemond vagyonáról, fényűző életkörülményeiről, és minden energiáját a prostituálttá lett Katyusa megmentésére fordítja, még akkor is, ha ez azzal jár, hogy követnie kell a nőt a szibériai száműzetésbe.

De vajon bocsánatot nyer-e a bűneiért azáltal, hogy megment egy embert?

Terjedelmében nem éri el az Anna Karenyinát vagy a Háború és békét, azonban talán ez Tolsztoj legösszetettebb alkotása, amelyben az igazságtalanságok, a korrupció és a képmutatás miatt ostorozza kora társadalmát, miközben feltárja a düh és a bűntudat… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1899

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa · A világirodalom klasszikusai Kossuth · Orosz Remekírók Európa · A világirodalom klasszikusai · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi · Lev Tolsztoj művei

>!
XXI. Század, Budapest, 2023
464 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635684694 · Fordította: Gy. Horváth László
>!
Kossuth, Budapest, 2010
476 oldal · ISBN: 9789630963282 · Fordította: Szőllősy Klára
>!
Kossuth, Budapest, 2006
476 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630948133 · Fordította: Szőllősy Klára

20 további kiadás


Enciklopédia 12

Szereplők népszerűség szerint

Nyehljudov


Kedvencelte 44

Most olvassa 35

Várólistára tette 188

Kívánságlistára tette 122

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

dagikám>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Nagyon tetszett,hogy olvasmányos formában ismerhettük meg a történetet. Egy lány szerelmes lesz egy hercegbe,aki csak játszott vele. Ez a csalódás ahhoz vezetett, hogy prostituált lett. Majd egy koholt vád miatt, illetve egy hiba elkövetése miatt kényszermunkára lett ítélve. A herceg,aki esküdt volt, önmagát okolja az ítélet miatt,és feltett szándéka, hogy jóvá tegye azt, amit elrontott.
Törekvései állnak a középpontban. A végén lévő bibliai utalásokat leszámítva nagyon szerettem. Fel sem tűnt,hogy egy orosz szerző írta.

Zsuzsi_Marta>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Tolsztoj ezt a csodálatos regényét, melynek cselekménye egyik ügyvéd ismerőse által felvázolt, és megtörtént esetre épül, 1899-ben fejezte be, és azóta a világirodalom egyik értékes műveként tartják számon. Nem véletlenül. Már az első oldalakon éreztem, milyen szép olvasmányt sikerült ismét választanom, milyen magávalragadó élményben lesz részem. Nem csalódtam; lenyűgözött, mélyen meghatott és megindított az a világ, melyet az író a már ismert tehetségével és zsenialitásával megjelenített.
A cselekmény lendületes, sok eseményt és sok szereplőt bemutatva, de nem lett terjengős, túlírt, Tolsztoj remek arányérzékének, stílusának köszönhetően.
A mű főmotívumát Dmitrij Ivanovics Nyehljudov herceg és Jekatyerina Maszlova szegénysorsú cselédlány, majd később prostituált, elítélt, kényszermunkára száműzött szerelme adja, erre építette Tolsztoj a mű súlyos mondanivalóját. Mélységesen együttérzett szereplőivel, a zömmel, nagy arányban ártatlanul! elítéltekkel. Emlékezetes, mélyen megrázó a kisfiú esete, aki egy ócska futószőnyeget lopott társával egy fészerből, hogy eladva pénzzé tegye, amin élelemhez juthatnak, ezért fegyházra ítélték, embertelen körülmények között tartották. És az író felteszi a kérdést, ki is az igazi bűnös? Vajon nem a társadalom, amelyik ebbe a nyomorúságos életbe sodorta a gyereket? És ugyanaz a társadalom ítéli el és bünteti tettéért. Ezzel Tolsztoj többször is szembesít. Képmutató, hazug világ szereplőit vonultatja fel, ügybuzgó bírák, siker- és nem igazságorientált ügyészek pöffeszkedő, fennhéjazó, érzéketlen ügykezelésén át bemutatva.
Nyehljudov herceg azonban szembenéz a múlttal és számot vet önmagával. Melyik énje volt az őszinte: a korábbi, még diákkori, vagy a katonáskodást követő léha, dorbézoló, másokat semmibevevő? Csodálatosan ábrázolta Tolsztoj a folyamatot, a megvilágosodás folyamatát, melyen keresztül a herceg átlátta, felmérte élete súlypontjait, hibáit, vétkeit és felelősségét. És a súlyos felismerést, amit tett, vajon mi is kötötte a hazug, dorbézoló, fényűző világhoz és mit nyújtott (ill. éppenséggel nem) neki mindez. Ürességet, képmutatást, ő sem volt különb a többinél. S ez egyszerre taszítóvá vált számára.
Ez a felismerés és szerelme, a jóvátétel, a megbocsátás hajtja, hogy kiálljon a kényszermunkára ártatlanul ítélt, félrecsúszott életű Katyusa mellett, megingathatatlan elszántsággal és kitartóan igyekszik mindent megtenni a lány felszabadítása, az igazságszolgáltatás mellett. Érzi felelősségét és bűnösségét, ami a lányt ebbe a kilátástalan, nyomorúságos helyzetbe sodorta.
Nyehljudov minden követ megmozgat, hogy felmentesse a lányt. Szinte oknyomozó újságíróként tárja eközben elénk az igazságszolgáltatás, az egyház, a cári Oroszország berendezkedésének visszásságát, hamisságát, a fontos helyet betöltők érzéketlenségét. Miközben Katyusa felmentéséért járja a hivatalokat, írja a kérelmeket, és látogatja folyamatosan a lányt, megismeri a többi, ártatlanul elítélt és a börtönben sínylődők életét. Megindítóak ezek a nyomorúságos sorsok, esetek. A herceg ezután már nemcsak Katyusa, hanem mások védelmében is kiáll, igyekszik többek segítségére lenni.
Megható az az elszántság, amivel Nyehljudov herceg kitart nemcsak Katyusa és a hozzá fűződő szerelme, hanem a változás, a jobbá, nemesebbé, igaz emberré válás mellett.
S ezt a célt akkor sem adja fel, mikor falakba ütközik, elutasítás a válasz. Nem csügged el, halad tovább, hiszen sosem késő és lehetetlen emberré válni, felismerni az utat, mely nemcsak saját, hanem mások javára válhat, és felismerni a legfontosabbat, amely mindent képes legyőzni: a szeretetet!

marschlako>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Tolsztoj e kései regényét nyugodtan együtt lehet említeni a Háború és békével, valamint az Anna Kareninával. A főszereplőnk most Nyehljudov herceg, az egykor nyílt szívű fiatalember, aki gátlástalan férfivá válik. Könnyed főúri életformájába azonban egy tárgyaláson, ahol esküdtként van jelen, váratlanul berobban a múltja, s szembesülni kénytelen önmagával: vajon van-e megváltás számára, s mit kell ehhez tennie.
De elsősorban nem is kettejükről (Nyehljudovról és Maszlováról) szól ez a regény, de még csak nem is Nyehljudov jellemfejlődéséről, hanem az orosz igazságszolgáltatás lehetetlen és igazságtalan voltáról; s amit Tolsztoj elmesél erről, az ma is nagyon aktuális: jogszolgáltatás van csak (ha van, mert mindig vannak egyenlőek és még egyenlőbbek), s nem igazságszolgáltatás. Kegyetlen emberi sorsok sorakoznak fel előttünk, miközben Nyehljudov egyre mélyebbre ássa magát (miként maga Tolsztoj is tette) az orosz igazságszolgáltatás bugyraiba.

Abban a pillanatban, amikor ki lehet jelenteni, hogy a világon bármi előbbre való az emberiesség érzésénél, akárcsak egy órára, akárcsak egyetlen, kivételes esetben – akkor már nincs az a bűn, amelyet ne követhetnénk el embertársaink ellen úgy, hogy még csak bűnösnek sem érezzük magunkat.

jethro>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Senkinek nincs joga Leó bácsit kritizálni. Ő annyit tudott az emberi lélekről, romlott társadalomról, Oroszországról, mint talán senki más. Nyehljudov herceg története bele karistol az emberi szívbe. Olyan fejlődéstörténet, oly igazságkeresés, melyet az arisztokrácia és a hatalmi kiszolgálók lehet hogy mélyen elítélnek, viszont a szegény emberek, az elesettek rácsodálkoznak ez emberségre, és példa értékűnek tekintik. Bestiális képet kapunk a XIX. század orosz igazságszolgáltatásáról, és büntetés végrehajtásáról. Lezárása egy kicsit meghökkentett, mert a vallást hívta segítségül. Ennyi nélkülözés és szenvedés után biztos hogy Isten a megoldás? Talán. De hát van más alternatíva? Ezen el lehet gondolkodni.

HarperLee>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Részlet Tolsztoj naplójából, 1899. december 18.
„Befejeztem a Feltámadás-t. Nem jó. Nincs kidolgozva. Elsiettem. De már levált rólam s nem érdekel többé.”
Van az úgy néha, hogy káosz dúl bennem, fenekestül felfordul a lelki békém és ilyenkor veszettül kutatom a miért-eket. Hogy miért? Mert ilyen ember vagyok, folyton analizálok, szétszedem és összerakom a dolgokat, keresem az összefüggéseket. Felnősz egy korban, ahol nem kell gondolkodni, készen kapod, hogy milyen életet kell élned, mi az elvárt, mikor reagálj boldogsággal és mikor szomorúsággal és a pólusok felcserélődtek. Ahogy a dal is mondja:

„Szappanoperák, poszterhősök
Mindig a nők a viperák,
A férfiak meg a főemlősök
Szappanoperák mese habbal közbe’
Sampon, kóla, kávé, tampon
Rágó, pelenka éjjel nappal”

És érzed, hogy valami gáz van, nem jó, ez az egész idegen. Itt lép be Tolsztoj. Bocsájtassék meg nekem, de másik nagy kedvencemmel, Dosztojevszkijjel hasonlítottam folyton össze magamba. Dosztojevszkijt úgy tudom elképzelni, mint egy terapeutát, aki nem magyaráz meg mindent, hanem megtesz velem dolgokat, játszik a lényemmel, a lelkemmel és gyógyít. Tolsztoj tudatosabb, a másik véglet, a Tanár. Tudjátok, az a fajta, aki az ablaküvegre ír fehér tollal miközben a világ a háttérben folyton látszik. Tudatos és néven nevez.
Nagyon hihető volt Nyehljudov alakja, a vívódások, a visszaesések, a megingások, annyira emberi, annyira magamra ismertem. Sokan mondták már el ezeket a dolgokat sokféleképp. Nekem egyszerűen csak tetszik, ahogy Ő meséli.

„Két reklámblokk között
Jézus az égbe költözött
Azóta égi TV-t néz, mindent lát
Fel is út le is út döntsd el merre mész
Indulj hát…”

12 hozzászólás
Daniella78>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

2007-ben olvastam először a Feltámadást, és a mai napig úgy élt bennem, mint a legzseniálisabb irodalmi alkotás, és egyben kiáltvány az embertelenség ellen. Tényfeltáró, leleplező, okos és bölcs regényként tartottam számon, és első volt a kedvenc könyveim listáján.
2018-ban vettem elő újra, gondoltam, a téli szünetemben biztosra megyek és egy igazán jó könyvet veszek a kezembe. Ezúttal is mélyen megérintett Tolsztoj látásmódja, ahogy egy herceget, Nyekhjudovot leviszi Oroszország poklába, megjáratja vele a bürokrácia hideg kegyetlen világát, ahol a rendszer legitimizálja az embertelenséget, és a kis fogaskerekekként dolgozó alkalmazottak szándékos vaksággal darálják be az ártatlan és kevésbé ártatlan embereket. Elviszi Nyekhjudovot a nyomorgó, szegény vidékre, ahol tapintható az éhség, tudatlanság és kétségbeesés pusztító következménye. Aztán pedig lerántja hősünket a börtönök, a fegyenctelepek és a száműzetés helyére, hogy megtapasztalja mindazt az őrületes kegyetlenséget, ami csak az ember sajátja. Végül a regény metafizikai síkra kanyarodik, és az elnyomás problémáira az egyéni erkölcsi felelősség, a folytonos megbocsátás, az isteni igazságszolgáltatásban való hit válaszát adja.
Azonban ezek a kérdések és válaszok akármennyire is a szívem szerint valóak, és akármennyire is élveztem ezúttal is Nyekhjudov önreflexióit, különösen a bürokrácia világában, mégsem tudtam ezt a regényt most akkora ovációval olvasni, mint 11 éve. Valószínűleg van bennem rezignáció és fásultság is, de leginkább az zavart, hogy a regény kissé széttartó, rengeteg az elvarratlan szál és Tolsztoj más regényeihez képest ebben kissé túlteng a didaktikus vonal. Nyekhjudov időnként – minden szimpátiám ellenére is – szinte monomániásnak tűnt és meglepően naivnak, meghökkentő volt az időnként felbukkanó, mindennemű nemiséget kárhozatosnak beállító gondolatsor. 2007-ben még hittem az egyéni nagyszerű önfeláldozás erejében, ma már nem vagyok meggyőződve arról, hogy Nyekhjudov útja, ti. a minden vagyonról való lemondás és aszketikus vezeklés, előbbre vinné a társadalmi igazságtalanságok és az elnyomó berendezkedés problémáját.
Az 5 csillag marad, de a kedvenceim listájáról ez a könyv most lekerült.

1 hozzászólás
Aurore>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Tolsztoj a regényírás Leonardója. (Leó & Leó, haha.) Olyan aprólékosan festi meg a szereplőit, hogy azok már szinte tapinthatóak. Mindig az az érzésem, valódi, létezett emberekről van szó, Tolsztoj csak „lekottázta” őket.
Minden viszonylagos. Nekem ez eddig az év egyik legjobb könyve, annak ellenére hogy. Sok minden ellenére.
Amikor a könyv elindult, csak ámultam, és bámultam az idős Tolsztojon, akinek úgy látszott, immár egész mestersége csínja-bínja a kisujjában van. „Lazán” rajzolta meg az ismerős, de mégis új jelenteket, szereplőket, lelkiállapotokat, gondolatmeneteket, és így tovább. Aztán valahogy sok lett, kissé elhúzódó, erőltetett, mint maga a bürokrácia. Bizonyára nem véletlenül. Az ember sürgetné, oké rendben, döntsd el magad Nyehi, haladjunk. Továbbá amit annyira dicsértem az Anna Karenyinában, a mű szerkezeti szimmetriáját – sőt „polimetriáját” (bár ilyen szó nincsen), itt szinte csak nyomokban volt fellelhető. Arányaiban keveset tudunk meg Katyusa lelkiállapotairól, gondolatairól, belső fejlődéséről. Mindig csak Nyehljudov, Nyehljudov, Nyehljudov és az ő belső tipródásai.
Ugyanezért viszont a könyv elvitathatatlan érdeme, hogy nagyon sokat megtudhatunk a kései Tolsztoj filozofikus gondolatairól, társadalmi eszmefuttatásairól. (Állítólag ezt akkor írta már, amikor a környezete szerint egy kissé meggárgyult már az öreg – a könyv végén szentel is a jelenségnek egy emlékezetes mellékszereplőt.) Mindezek részben azokon a kutatásokon, terepmunkákon alapulnak, amiket ő maga végzett az orosz igazságszolgáltatás berkeiben annak érdekében, hogy ezeket e regényben bemutathassa. Sokak szerint ez egy szerelmi történet – lehet úgy is olvasni –, de szerintem sokkal inkább szól a hatalom és az egyszeri ember kapcsolatáról, az elnyomásról, arról, hogy a hatalom az egyént, ha érdeke úgy diktálja, bármikor eltaposhatja, mint egy pondrót. A regény a 19. sz. végének, egy fénykornak ("La Belle Époque") viszonyait írja le, ugyanakkor ezek az én szememben már vészjóslóan magukban hordozták a fasizmus csíráit.

3 hozzászólás
brigi11 P>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Szeretem én a hosszú könyveket, ha van cselekmény. Sajnos vagy talán mégse itt nagyon kevés van. De talán Tolsztoj ettől ilyen nagyszerű, hogy ilyet is tudott írni. Hiába a rengeteg szereplő, két ember kapcsolata, amit igazán megismerünk és az ő jellemfejlődésük. Nem érzem, hogy rosszabb lenne, mint az Anna Karenina, de az szerethetőbb történet, ez pedig egy kicsit túl van írva.

Kallós P>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Őszinte leszek rádiójátéknak indult, de ráleltem a könyvszekrény mélyén a hátsó sorba dugva és egyszerűen beszippantott. Egy hátborzongatóan szép történet emberségről, embertelenségről, önfeláldozásról, megbánásról csupa-csupa olyan dologról melyek a világból szép csendben kikopnak. A hátteret adó korrajz az Orosz birodalom hanyatlásának végső szakaszába enged rövid bepillantást, félelmetes hűséggel adva vissza a kor feszült társadalmi atmoszféráját. Nem egyszer olvasós könyv! Kicsit hülyén ér véget, tényleg összecsapta Tolsztoj. ;)

Frank_Waters I>!
Lev Tolsztoj: Feltámadás

Elég nagy feladat a Háború és béke meg az Anna Karenyina megírása után regényt írni. Ki gondolta volna, hogy Tolsztojnak ez után a két remekmű után sikerül még valami olyan nagyot írni, ami még túl is szárnyalja azokat? Persze nem mindenki gondolja ma sem, hogy sikerült, én meg gondolom. Nem kell ugyanazt gondolnunk, mert rohadt unalmasak lennének úgy a beszélgetések. (Így meg néha túl izgalmasak is, össze lehet veszni teljesen fölöslegesen. Az arany középutat még nem mindenki találta meg, még én se teljesen.)

A regény valamivel egyszerűbb, mint a két nagyregény. Tolsztoj hetvenéves korában ült le, hogy megírja. Az öregek sokszor fecsegősek, kivéve, ha regényírók, mert akkor egyszerűbbek, tehát pontosabbak lesznek. Elkezdenek egyszerű történeteket írni, vessző száz oldal. Főhősnek Nyeljudovot választotta, aki egy fiatalkori művében is szerepelt. Részben önéletrajzi a könyv, nem is lehet másként, a jó regények mindig vallomások is, az ember pedig csak a saját bűneiről tud vallani. Az ötlet onnan jött Lev Nyikolajevicsnek, hogy egy barátja elmesélt neki egy történetet. Abban az időben nem volt TV meg rádió meg net, az emberek leültek és beszélgettek, minden nap, és a beszélgetés alapvetően történetmesélés. A történet így szólt: valaki fiatalkorában elcsábított egy lányt, és otthagyta, a lány elzüllött, prostituált lett, inni kezdett, hogy kibírja, és végül is ráfogtak egy gyilkosságot, amiért elítélték. Ez a valaki ott ült az esküdtek között, és látta, hogy a nő miatta került oda, ő tette tönkre az életét. És akkor Tolsztojnak eszébe jutottak azok a lányok, akiket fiatal korában ő is elcsábított. Nagy Casanova volt az öreg, és nagy kan: szegény Szofja Tolsztaja tizenhárom gyereket szült neki olyan 25 év alatt. A 16 éves Szofját az esküvő után a kocsiban magáévá tette. Szóval volt mint levezekelnie.

Ebből lett aztán a regény. Zseniális alaphelyzet, ilyeneket csak az élet tud produkálni, a nagy művész meg jól ellopja őket, hálistennek. Nyehljudovval a fenti dolgok történnek. (Nem lehet ezt a könyvet elspoilerezni, mert nem a sztori a lényeg.) Kisebbfajta odüsszeiát jár be, jóvá akarja tenni a bűnét, és közben több más embernek is segít, akik a segítségét kérik. Alapvetően megváltozik. Az első rész van talán a legjobban megcsinálja: kezdődik a tárgyalással, ahol Nyehljudov meglátja Katyusát, és akkor visszaugrunk az időben tizenkét évet, hogy megnézzük, mi is történt köztük.

Valami szent felháborodás van a könyvben, amit az olvasó remélhetőleg maga is átél. Én egy napig rettenetesen morcos és letört voltam a könyv miatt, nem mintha nem tudtam volna eddig ezekről a dolgokról, de az embernek ezekkel újra és újra foglalkoznia kell. Nem könnyű olvasmány, pedig, ahogy ezt a talán legnagyobb regényírótól elvárhatja az ember, egyszerűek a mondatai, minden felesleges költőiséget meg hasonló dolgokat kihagy, ha rágyújtott egy cigarettára, nem fogja azt mondani, hogy tekergő füstkígyót szült, melynek apja a cigaretta, anyja a tűz. Nem könnyű olvasmány, mert odacsap, ahova köll. Nem kímél senkit. Ha az ember eljutott arra a pontra, ahova Nyehljudov, nem alakoskodhat tovább, nem kímélhet senkit és semmit, ami nem igaz(i). Vállalnia kell, hogy nem értik meg, hogy nem ér el semmit, hogy ő maga jobban fog szenvedni, mintha alakoskodna továbbra is. Vagy könnyű lélekkel élünk bele a világba, vagy vállaljuk azt, hogy nem hunyunk szemet semmi fölött. Nekem azért is elevenembe talált ez a könyv (másodszorra főleg), mert bármikor tárgyalásokról, börtönökről hallott, felháborodok. Tudom, hogy vannak, tudom, miért vannak – és pont ezért háborodok föl. Ezt a véleményt nehéz továbbadni, mert veszélyes vélemény. Leírni, hogy szerintem undorító és aljas dolog akár egy tömeggyilkost is börtönbe zárni. Még Adolf Hitlert sem ítélhetjük el. De nem elítélni nem jelenti az, hogy hagyjuk, hadd kövessék el a bűnöket, nem azt jelenti, hogy helyeseljük a gyilkosságot, az alávalóságot, a csalást.

Nem szabad kimondani, hogy minden állam korrupt. Hogy minden állam, legyen az a legdemokratikusabb is, elnyomja az embereket. Hogy alapvetően minden kormányzat felháborító. Van a regényben egy szent öreg, aki a józan felháborodás álláspontját képviseli, ő ezt mondja: „Légy a magad parancsolója, akkor nincs szükség parancsnokra.”

És hát gyötrődünk, gyötrődik Nyehi, györtődik Holden Caulfield, Miskin herceg, Aljosa Karamazov, és a többiek is, mert nem tudjuk, hogy hogyan tovább. Nyehljudov az Evangéliumban talál válaszokra. Igazából ezek nagyon egyszerű válaszok. Szégyenkezik az ember, ha olvassa Jézus szavait. Annyira egyszerűek és egyértelműek a válaszok, hogy az ember elpirul. Feszeng tőlük. Az ember várja a választ a kérdésekre, és eszébe se jut, hogy esetleg már tudja a választ. Hogy ott van benne, vagy le van írva valamelyik könyvben. És hányan vannak, akik állandóan a Bibliát bújják, és közben semmit se tartanak be abból, amit Jézus mondott. Pedig ezeket egyszerű betartani.

Sok kritikus szerint az itteni szereplők nagyon sematikusak és egysíkúak. Én ezzel vitatkoznék. Ez realizmus. Az, hogy Nyehljudov azt látja meg bennük, amit, az nem véletlen. Mindenütt hazugsággal és romlottsággal találkozik – ez a realizmus. De találkozik az ártatlansággal és a jósággal is, az elzüllött Katyusánál. Ebben a korban gyakran a bűnözők, akik börtönbe jutnak, igazabb emberek, mint mi, akik sose kerülünk börtönbe, vagy a politikusok, akik az igazi nagy bűnöket elkövetik. (Mi is elkövetjük ezeket, nap mint nap.) Szóval a Feltámadás szereplői nem sematikusak, nagyon változatos módon tudnak romlottak lenni, úgy, hogy a romlottságukról nem is tudnak. Hiszen nehéz bevallani saját magunknak, hogy rosszak vagyunk. Nyehljudovnak sikerül, és valamiképpen utat is mutat. Bár nagyon botladozik ő maga is ezen az úton, nem biztos, hogy jó utat járt be, és a szálkát még mindig inkább veszi észre, mint a gerendát. Például megígérteti Katyusával, hogy leszokik a dohányzásról, aki ezt meg is teszi, de ő maga továbbra is dohányzik. Nem követendő példa, de útmutató.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

Trixi_Adzoa P>!

Minden azon múlik, hogy az emberek azt hiszik: van az életben olyan helyzet, amikor szeretet nélkül bánhatunk embertársunkkal; márpedig ilyen helyzet nincs.

486. oldal

Trixi_Adzoa P>!

Minden ember részben a maga elgondolásai szerint él, részben mások elgondolásai szerint. A különbség az emberek között főképpen abban áll, hogy valaki mennyiben követi a saját s mennyiben a mások elgondolásait.

512. oldal

Nílkantha>!

Csak mindig idejében meglátnók a gerendát a magunk szemében, mennyivel jobbak lennénk mindahányan.

349. oldal, Kossuth Kiadó, 2006

Nílkantha>!

Abban a pillanatban, amikor ki lehet jelenteni, hogy a világon bármi előbbrevaló az emberiesség érzésénél, akárcsak egy órára, akárcsak egyetlen, kivételes esetben – akkor már nincs az a bűn, amelyet ne követhetnénk el embertársaink ellen úgy, hogy még csak bűnösnek sem érezzük magunkat.

375. oldal - II. rész, 40. fejezet (Kossuth, 2006)

Trixi_Adzoa P>!

Pedig nem is gyerekes szokás volt a naplóírás, hanem beszélgetés önmagammal, azzal az igazi, Istentől való énnel, amely minden emberben él.

179. oldal

3 hozzászólás
Trixi_Adzoa P>!

A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai; van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint tehetetetlen, vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves.

266. oldal

simiszabi>!

az emberek másnak hisznek, önmaguknak pedig nem hisznek. Én is hittem az embereknek, és tévelyegtem, mint a tajgában; úgy eltévedtem, hogy már azt hittem, sose találok ki belőle. Óhitűek, újhitűek, szombatosok, ostorozók, paposok és paptagadók, osztrákhitűek, molokánok, szkopecek… mindegyik szekta csak magát dicséri. Úgy széjelmásztak, mint a vak kutyakölykök. Sokféle a hit, de egy a lélek. Benned, bennem, őbennük. Szóval: higyen ki-ki a maga lelkének, és akkor mind egyet fogunk hinni. Legyen mindenki magamagának, és mind egyesülni fogunk.

579. oldal, 21. fejezet - Harmadik rész (Európa / Kárpáti, 1978)

Frank_Waters I>!

Rabelais írja, hogy a jogász, aki elé a peres felek járulnak, előbb mindenféle lehető és lehetetlen törvényre hivatkozik, s felolvas húsz oldal értelmetlen latin jogi abrakadabrát, végül pedig azt ajánlja a feleknek, vessenek kockát: páros vagy páratlan. Ha páros, akkor a felperesnek van igaza, ha páratlan, az alperesnek.

109. oldal

1 hozzászólás
Frank_Waters I>!

Ahhoz, hogy eredményesen tevékenykedhessen, mindenkinek feltétlen szüksége van rá, hogy tevékenységét fontosnak és helyesnek tarthassa. Ezért, bármi legyen is az ember helyzete, olyan világnézetet alakít ki magában az emberi életről általában, amelynek fényében a maga tevékenységét fontosnak és helyesnek láthatja.
Általában úgy képzelik, hogy tolvaj, gyilkos, kém, prostituált tudatában van annak, hogy foglalkozása bűnös, és szégyenkezik miatta.
Pedig ez épp ellenkezőleg van. Az olyan ember, akit a sors és a maga bűne-botlása bizonyos – akármilyen ferde és aljas – helyzetbe hoz, olyan világnézetet alakít ki magában, amelynek segítségével helyzetét jónak és tiszteletreméltónak láthatja. E világnézet megszilárdítására mindenki ösztönösen tartja magát ahhoz a körhöz, amelyben érvényesnek ismerik el az ő nézeteit a világról, az életről, s benne elfoglalt helyéről. Csodálkozni szoktunk rajta, ha a tolvaj kérkedik ügyességével, a prostituált romlottságával, a gyilkos kegyetlenségével. De csupán azért csodálkozunk rajta, mert ezeknek az embereknek a köre, atmoszférája korlátozott, és – főként – mert mi kívül állunk rajta; de vajon nem ugyanazzal a jelenséggel állunk-e szemben a gazdagoknál, akik kérkednek gazdagságukkal, azaz rablási készségükkel, vagy a hadvezéreknél, akik kérkednek győzelmeikkel, azaz gyilkosságaikkal – vagy az uralkodóknál, akik kérkednek hatalmukkal, azaz erőszakosságukkal? Ha nem vesszük észre, hogy ezekben az emberekben önhelyzetük igazolására mennyire eltorzultak az életről, a jóról meg a rosszról alkotott fogalmaik, akkor csak azért nem vesszük észre, mert az effajta torzult nézetekkel rendelkező emberek köre tágabb, és mi magunk is közéjük tartozunk.

Első rész, 44.

3 hozzászólás
Aurore>!

Nem értem, amit mond, és amennyiben értem, annyiban nem értek vele egyet.

375. oldal - II. rész, 32. fejezet (Európa, 1981)

2 hozzászólás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Ördögök
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Az ördöngősök
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Egy halottas-ház emlékiratai I-III.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak / Feljegyzések a holtak házából
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Megalázottak és megszomorítottak
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A hasonmás
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A kétéltű Goljadkin
Charles Dickens: Kis Dorrit
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Golyadkin úr hasonmása / A játékos