Veszélyes ​vonzódás 8 csillagozás

Lesley Lokko: Veszélyes vonzódás

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Amikor ​a dúsgazdag Rianne de Zoete előkelő dél-afrikai otthonából egy angliai internátusba kerül, az első gondolata a szökés. Nem elég, hogy a szobáját három másik lánnyal kell megosztania, de még azt is el kell tűrnie, hogy az étkezdében „bennszülöttek” esznek az asztalánál? Hagyja szó nélkül, hogy a városka egyetlen szórakozóhelyén egy fekete fiú, akiért szemmel láthatóan bomlik a többi lány, még ki is gúnyolja őt? Úgy érzi, egy perccel sem maradhat tovább egy ilyen helyen.
Az egy percből egy egész év lesz, a szobatársakból barátok egy életen át. Pedig a lányok nem is különbözhetnének jobban egymástól. A kissé duci, szemüveges, vörös hajú Gabby a szülői ridegség elől menekül a tudását és tehetségét elismerő középiskola, majd az egyetem padjaiba. A bájos Nathalie egy megrázó szünidei élmény után évekig azért küzd, hogy képes legyen kilépni elkényeztetett, nagyvilági anyja árnyékából. A szexi Charmaine-t pedig egyetlen cél vezérli: többre vigye, mint szerencsétlen, magára… (tovább)

Eredeti cím: Sundowners

>!
Kelly, Budapest, 2003
544 oldal · ISBN: 9789633350188 · Fordította: Dudás Éva

Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

evii29>!
Lesley Lokko: Veszélyes vonzódás

Nem tudom, hogy aki a fülszöveget írta, az minek szánta, rövid ajánlónak, ami felkelti az érdeklődést, vagy a regényt akarta összefoglalni? Nos az utóbbi sikerült. utálom az ilyet, még jó, hogy nem olvasok fülszöveget De őszintén szólva a csodálatos szerelmi történetet sem találtam meg.
Maga a regény viszont tetszett, érdekes volt, micsoda emberi sorsok vannak… Lassabban haladtam vele, részben mert viszonylag hosszú volt, meg valahogy így a nyár közepén egy könnyedebb mű jobban csúszott volna, ennek ellenére egészen belopták magukat a szívembe a lányok.

Vivuska>!
Lesley Lokko: Veszélyes vonzódás

Ajándékba kaptam a könyvet, és mivel még nem hallottam róla, és értékeléseket sem találtam, így nem számítottam nagy durranásra. De pozitívan csalódtam!
Összességében jó könyv, bár nem olyan könnyed olvasmány. Négy barátnőről szól, akiket a könyv elején iskolásként ismerünk meg. Szerintem a történet nehézkesen indult, de lehet azért gondolom így mert nekem azok a fejezetek tetszettek amikor már felnőtt nők voltak. Néhány eseményt véleményem szerint részletesebben is le lehetett volna írni, hogy az olvasó jobban át tudja érezni… Ettől függetlenül nekem tetszett!!


Népszerű idézetek

Szelén>!

Ha az ember ezüstkanállal a szájában születik, az ritkán esik ki onnan.

183. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephanie Laurens: Kalózszív
Agatha Christie: Halál a Níluson
Chris Land: Mindenség lelke – Salawa
Lucinda Riley: Napnővér
Gail Carriger: Időtlen
Karen Kingsbury: Angyalszárnyak érintése
Leda D'Rasi: Talán tündérmese
Barbara Wood: Árnyak a napfényben
Borsa Brown: Misszió
María Dueñas: Öltések közt az idő