A ​lehetetlen valóra vált 193 csillagozás

Egy fiú Schindler listáján
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált

Még ​a legsötétebb időkben is – és főleg akkor – helye van az erőnek és a bátorságnak. Leon Leyson volt az egyik legfiatalabb, aki Oskar Schindler listájának köszönhetően élte túl a holokausztot. Leon Leyson (eredeti neve Leib Lejzon) csupán tízesztendős volt, amikor a nácik megszállták Lengyelországot, és családjával együtt be kellett költöznie a krakkói gettóba. Hihetetlen szerencsével, kitartással és ügyességgel Leyson túlélte a második világháborút, és elviselte az ördögien gonosz plaszówi lágerparancsnok, Amon Göth kegyetlenségét. Végül egy bátor és mindenre elszánt férfi, Oskar Schindler volt az, aki megmentette Leyson, valamint szülei és két testvére életét azzal, hogy az ő nevüket is felvette azoknak a munkásoknak a listájára, akiknek a gyárában kellett dolgozniuk. Ez a névsor vált Schindler-listájaként híressé.
Leon Leyson elbeszéléséből hiányzik a gyűlölet és a bosszúvágy. A visszaemlékezés tökéletesen megragadja annak a fiúnak az ártatlanságát, akinek hihetetlen… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2013

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dream Válogatás Maxim

>!
Maxim, Szeged, 2015
224 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632616100 · Fordította: Margitta Nóra

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Leon Leyson

Helyszínek népszerűség szerint

Krakkó · Plaszów-kényszermunkatábor


Kedvencelte 19

Most olvassa 4

Várólistára tette 162

Kívánságlistára tette 123

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

_Eriii>!
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

A történetet olvasva hiszem, hogy míg vannak és voltak olyan emberek mint Oskar Schindler, talán az emberiség megmenekül. Hűen tükrözi Leon Leyson, és én is teljesen igazat adok amikor azt mondta.. „Nem vagyok filozófus, de hiszek abban, hogy Oskar Schindler igazi hős volt. A történet azt példázza, igenis számít, ha csak egyetlen ember is képes szembeszállni a gonosszal. Leon Leyson és még másik 1199 zsidó a bizonyosság”
Lehetetlen egy könyv, tele szívszorító emberpróbaló sorokkal. Nemegyszer könnybe lábadt a szemem olvasás közben, mert annyi kegyetlenség annyi halál volt, hogy képtelenség. Sajnálom, hogy csak most olvastam, mert igazi gyöngyszemet tartottam a kezemben. Ajánlom nagyon.

2 hozzászólás
mate55>!
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

Őszinte emlékezés „Schindler listáján” szereplő legfiatalabb fiúról. Egy gyerek szemszögéből írva egyszerűen, szívből szóló prózával ragadja meg e kisfiú ártatlanságát és szörnyű életkörülményeit. De ez nem csak a gyermek könyve. Mint az „Anne Frank naplója” is, egy „mély” történet, ami nemcsak a borzalmakra koncentrál, hanem arra is, aki túléli őket. A mese erejével érint meg bennünket, miközben gyakran pusztító és szívét forgató, de ugyanakkor reményteljes és inspiráló. Mert talán elsőre nem tűnik fel, de optimizmussal van átitatva, abban a reményben, hogy képesek vagyunk tanulni a múlt bűneiből. Hiszen valami olyan történt abban az időben, amelyet nemcsak elfelejteni nem szabad, hanem magunkban kell hordoznunk az idők végezetéig.

tmezo P>!
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

2017: Másodszor is megsirattam. Akkor a láthatatlanságával élte túl…
a könyvével pedig örökre velünk marad. Nagyon megható mindaz, amit elmesél, annak ellenére is, hogy borzalmas.

2015: Megsirattam ezt a történetet. Elképzelhetetlen, hogy gyerekként ennyi mindent el kellett szenvednie. A fotók a könyv végén, mégis egy boldog embert mutatnak, és ezért sirattam meg. Sajnálom, hogy elment, hogy már nincs közöttünk.
Bátor volt, hihetetlenül bátor.
Csodálatos könyvet írt. Teljesen átérzi az ember, el tudtam képzelni, sőt láttam magam előtt mindent. A Schidler-nél játszódó részeknél megjelent előttem a film. Különleges élmény volt.

2 hozzászólás
Mariann_ P>!
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

Borzalmas volt, mint minden holokauszttal kapcsolatos könyv.
Értelmetlen szenvedéssel teli, egy kisfiú szemszögéből, aki szinte az egész családjával együtt végigjárta amit a zsidók, de megmenekült. Meg, mert volt egy olyan ember, akibe szorult némi emberség.
Akit már megismerhettünk a Schindler listája című filmből.
Egy kisfiú, aki hálával emlékezik rá évek múlva, amikor már jobb életet él, de soha nem feledi azt, hogy kinek köszönheti.

ggizi>!
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

A holokauszt egy lengyel zsidó fiú szemén keresztül, aki volt olyan szerencsés, hogy családjának megmaradt tagjaival együtt sikerült felkerülnie Schindler listájára. Megrázó volt végigkövetni az eseményeket, és ahogy a fiú bátorsága és túlélőösztöne hatására képes volt sorsán változtatni. Borzalmas volt a háború alatti náci népirtás korszaka, és az elnyert szabadság utáni hazaérkezés és visszailleszkedés is komoly problémákat tartogatott a túlélőknek. De öröm volt olvasni, hogy Leon Leyson minden átélt szörnyűség ellenére, mégis milyen pozitív szemléletű életet volt képes megélni.

Katica_98 P>!
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

Kihívásra, egy szuszra elolvastam. Lehetetlen volt letenni. Nehezen találom a szavakat.
A Lejzon család legkisebb fiának, Leibnek a tollából olvashatjuk ezt a történetet. A családja sorsát írja le, tele a sok szörnyűséggel, kegyetlenséggel melyet át kellett élniük.
Hiába nyeltem, könnyek nélkül nem tudtam elolvasni. Mindenkinek el kellene olvasni akár ezt vagy egy hasonló igaz történetet. A ma embere sok mindent nem tud értékelni, becsülni. Elégedetlenek vagyunk, panaszkodunk. Pedig nem éhezünk, nem fázunk. Ez a könyv megtanít sok mindenre. Nagyon sajnálatos, hogy ilyen megtörténhetett. Leon Leyson a szememben nagybetűs HŐS.

Snow_White P>!
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

Nem igazán tudom illik-e erre a könyvre azt mondani, hogy tetszett. Merthogy a téma a holokauszt, amiről számtalan könyv és film készült már, de mégsem lehet róla eleget beszélni. Az eseményeket egy kisfiú szemszögén keresztül, Leon Leyson visszaemlékezéseiből ismerjük meg, aki hihetetlenül bátor, leleményes, és szerencsés volt, így ugyan sikerült megmenekülnie, de mindeközben sok ezer társával együtt a poklot járta meg. Nagyon megérintettek ezek a sorok. És ugyan nehéz volt olvasni a sok-sok fájdalomról, veszteségről, halálról, viszont az egy kicsi reménnyel tölt el, hogy hiába a sok kegyetlenség, mindig voltak, vannak és lesznek olyan emberek, mint Oskar Schindler.

gazibla IP>!
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

Minden egyes holokauszt önéletrajzi könyv segít abban, hogy közelebbről láthassuk azokat a szörnyűségeket, amelyeket az akkor élő embereknek át kellett élniük. Leon története is egy ilyen történet, de mégis más, mert kicsit közelebbről megismerhetjük nem csak a főhőst, hanem Oskar Schindlert is. Hihetetlen hogy mennyi bátorság és empátia szorult ebbe az emberbe. Egy igazi hős volt.

Sippancs P>!
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

Sokkoló, könyörtelen, szívszorító és hihetetlen. Mégis valahogy többet vártam tőle, több Oskar Schindlert.

Anarchia_Könyvblog>!
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

Mindig nehéz olyan könyvről ajánlót írni, ami megtörtént eseményeket dolgoz fel, főleg, ha egy gyermek szemén át nézzük ezt a kegyetlen világot. A Lehetetlen valóra vált című művet úgy olvasni, hogy az ember ne morzsoljon el közben néhány könnycseppet szinte lehetetlen. Fájdalom, veszteség, kétségbeesés, kilátástalanság, mégis mindezek mellé beköltözik a remény. Ez az öt ismertetőjegy az, amely leginkább jellemzi a regényt, és ezzel nekünk olvasóknak számolnunk kell.

A Holokauszt idején játszódó történetet, Leon Leyson a lengyel származású zsidó kisfiú mutatja be. Egy kis faluban élnek családjával, amikor édesapja Krakkóban kap munkát, így hosszú évekre elszakad családjától a jobb megélhetés reményében. Édesapja és édesanyja keményen dolgoztak világéletükben, nem voltak sem gazdagok, sem jómódúak, de együtt voltak és nekik csak ez számított.
(Zsófi)

Ajánló folytatása:
https://anarchiakonyvblog.blog.hu/2020/05/25/leon_leyso…


Népszerű idézetek

mate55>!

Míg fel nem nőttem, rengeteg ostobaságot műveltem. És még ma is.

222. oldal

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

dianna76 P>!

Imádta a jó vicceket – sőt a rosszakat is. […] Ha például a vajas pirítósod a vajas felével a földre esett, akkor általában megjegyezte: „Bizonyára a rossz felét vajaztad meg.”

214. oldal

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

2 hozzászólás
Szelén>!

A története azt példázza, igenis számít, ha csak egy ember is képes szembeszállni a gonosszal.

198-199. oldal

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

Aurinko>!

[…] a hős egy olyan egyszerű emberi lény, aki a legjobbat választja a legnehezebb időkben.

199. oldal

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

tmezo P>!

Csupán a szögesdrót kerítés választotta el a pokoli életemet a szabad világtól, de az is lehet, hogy a kettő két egészen másik bolygóhoz tartozott. Képtelen voltam felfogni ezt az igazságtalanságot.

123. oldal

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

Kapcsolódó szócikkek: Krakkó · Leon Leyson · Plaszów-kényszermunkatábor
ZsúésKrisz_Olvas>!

Ahol az élet kevés változatosságot ígér, ott különlegesen emlékezetessé válnak a meglepő, ritka pillanatok.

37. oldal 8. sor

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

vargvani>!

A Schindler listája című film egyik jelenetében Oskar Schindler a pályaudvarra rohan, hogy leszedje a vonatról Itzhak Sternt, a könyvelőjét, akit elkaptak az egyik razzia során. A filmben Schindler éppen időben érkezik ahhoz, hogy Sternt le tudja szedni az induló vonatról. Arról nem esik szó, amit Schindler csak apámnak mesélt el. Miközben Sternt keresve kétségbeesetten végigkutatta az emberekkel telezsúfolt marhavagonokat, Schindler megpillantotta az alkalmazottja fiát, Tsaligot. Megszólította, le akarta hozni a vonatról, de Tsalig a barátnőjével, Miriammal volt. Mivel Miriam családjából senki sem dolgozott Schindler gyárában, így semmit sem tudott érte tenni. Tsalig közölte, hogy nem hagyja magára a barátnőjét. Ilyen volt a bátyám. Nem hagyta magára a barátnőjét, még akkor sem, ha ezért a saját életével kellett fizetnie.

97-98. oldal

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

Kapcsolódó szócikkek: Oskar Schindler · Schindler listája (1993)
Dia9117>!

Számukra a zsidóság nem egy vallás, hanem egy faj volt. Ezt sohasem voltam képes elfogadni, és máig sem értem, hogy maguk a nácik miként hihették el ezt az ostobaságot.

85. oldal

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

Kapcsolódó szócikkek: zsidók
1 hozzászólás
nyuszipopó>!

[…] az emlékektől nem lehet úgy megszabadulni, mint egy kalaptól, […].

182. oldal

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján

Kapcsolódó szócikkek: emlék · Leon Leyson
P_Jucus>!

Emlékszem egy interjúra, mely a tudós és szépíró Joseph Campbellel készült. Sosem felejtem el, hogy miként határozta meg a hős mibenlétét. Azt mondta, a hős egy olyan egyszerű emberi lény, aki a legjobbat választja a legnehezebb időkben. Oskar Schindlerre pontosan illik ez a meghatározás

Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált Egy fiú Schindler listáján


Hasonló könyvek címkék alapján

Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány
Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Andrzej Szczypiorski: A szép Seidenmanné
Eva Mozes Kor – Lisa Rojany Buccieri: Az auschwitzi ikrek
Ecséri Lilla: Napló, 1944
Ellie Midwood: A lelkem Auschwitzban maradt
Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban
Robert Merle: Mesterségem a halál
Amy Harmon: Homokból és hamuból
Livia Bitton-Jackson: Ezer évet éltem