Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Macskakő 16 csillagozás
A tizenkilencedik század végi Budapesten egy mesteri kasszabetörő banda különleges ékszert rabol. A Csacska Macska éjszakai mulatóban szerelemféltésből gyilkosságot követ el egy lány és megháborodik. A huszadik század végén, egy angyalföldi beton kockaházban regényt ír a regényíró, és mestersége gondjairól: nyelvről, hazáról, filozófiáról, a világ megismerhetőségéről töpreng. A sárkánygyíkok náthában kipusztulnak, és az előember elvakogja első, tétova szavait. A török Buda alá ér, a rabmenet a marton kapaszkodik fölfelé. Gazdát cserél egy régi villanyírógép: Hermész, a Nagykövet.
„A regény csírája egy mozzanat volt – mondja a szerző egy interjúban –: a nagyapán teszi a szépet Kassáról a Budapesten élő nagyanyámnak, Bertuskájának… A teljes élet… Az övé, a miénk, országé-világé, elődöké és utódoké. Betörők, kurvák és magasértelmiség, vadászó nagymacskák az éjszakában, történelem, lomtalanítás, vásári ma és vásári tegnap, a Nagy Bumm, földrészek lomha vándorlása és az élet…(tovább)
Kedvencnek jelölte 8
Most olvassa 4
Várólistán 25
Kívánságlistán 3
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
+
>!
+dontpanic P
4 hozzászólás
Lengyel Péter tagja volt a „Péterek nemzedékének”, Esterházy, Nádas és Hajnóczy mellett, akik a hetvenes években a magyar posztmodern próza megszületésénél bábáskodtak. Aztán valahogy kicsit elfeledkeztünk erről a negyedik Péterről, nem annyira olvassuk, pedig érdemes.
Ez a könyv két három sok szálon fut, de mégis két szál a fő: az egyik a századfordulós Budapest, a macskaköves Nagykörúttal, a kávéházak hőskorával, az örömlányok és kasszabetörők románcával.
Ez a szál színes, pezsgő, igazán él, és nagyon kellemes ezen a régi-régi Budapesten sétálgatni. :)
A másik fő szál ennek a történetnek az írójáé, a lányát egyedül nevelő apáé a hetvenes évek Magyarországában. Ez a szál kopottabb, szürkébb, maibb, illetve pontosabban inkább tegnapibb.
Aztán néha, a legváratlanabb pillanatokban elruccanunk még az őskorba vagy a középkori London városi sokadalmába.
Egyik főszereplőnk Dajka felügyelő, aki két bűntény után nyomoz. Dajka párhuzama az íróval szembeszökő: mindkettejük a történet után nyomoz, kacskaringós, posztmodern-macskaköves utakon, hátulról-alulról-felülről közelítve, de a végén csak rátalálva.
Konzervatívan újító könyv, felhasználja a posztmodern eszközeit, de végső soron ragaszkodik a történethez. Az egész könyv ilyen, sokszor érzek Lengyel Péteren egyfajta konzervativizmust, ami néha a korlátoltság határait súrolja, de közben mégis a magyar próza megújításán munkálkodik. Érdekes kettősség, de az egész könyvre jellemző, sok szempontból. (Már az is jellemző, amit az előbb írtam: a múlt ragyog, a jelen szürke.)
Kulcsmondat lehet a könyv vége felé: „Konzervatív volt és nyitott. Úriember – van olyan.”
Hát, ha van olyan, és az az olyan az ilyen, akkor Lengyel Péter is úriember. Olvassatok ettől az úriembertől, mert érdemes.
(A négy és fél csillag, amit kapott régen, most ötre kerekül, bár azt hozzá kell tennem, hogy nem mindig könnyű olvasmány, volt, hogy küzdenem kellett vele.)
>!
+Csabi
7 hozzászólás
Állítólag Dosztojevszkij mondta, hogy „Mi valamennyien Gogol Köpönyegéből bújtunk ki”. Azt hiszem az utóbbi húsz év magyar írógenerációja is elmondhatja, Lengyel Péter Macskakövét koptatja.
Méltatlanul nincs benne a köztudatban sem az író, sem ez a remekmű. Nincs ezen mit ragozni, aki szereti a kortárs irodalmat, annak kötelező olvasmány.
>!
gb
na akkor ponyva… hogy is van ez? Az író állítólag ott bábáskodott a híres-neves magyar prózafordulatnál Esterházy és Nádas Péter mellett, a Macskakő pedig jelenlétének egyik lenyomata. Kell egy kis idő, míg felveszi az ember a fonalat és belendül a cselekmény is, de aztán nincs megállás, rafinált, jól megírt történet lesz mindebből, amit nem igen lehet hova tenni. A most-kezdetű fejezeteket egyelőre érdemes hanyagolni, el lehet olvasni a milleniumi történet után is, levezetésnek.
Népszerű idézetek
+
>!
++dontpanic P 3 hozzászólás
Guberáltam tegnap az embertársaimtól kidobált szavak között. A legszívesebben a várost járnám kerületről kerületre menetrend szerint, ahogy lomtalanításkor csinálják – festőművészek, csőlakók és egész cigánycsaládok –, s hazahordanék minden szót, ami állítólag már nem köll. Mint villámos vasút. Nadály! Most mondd. Váras. Méta és pecke. Furdancs, durrgázláma és acél kacsa. Vakló, vonati kocsik. Szeleverdi, sedre, hebrencs. Félnederes. Viador, arszlán és felleghajtó. Vizesnyolcas. Brekkancs. Messzeszólónak mondták kezdetben a telefont, meséltem neked.
292. oldal
>!
++>!
+dontpanic P 1 hozzászólás
Temérdek munkát vagyok hajlandó befektetni azért, hogy ne kelljen dolgoznom…
294. oldal
>!
+>!
+dontpanic P 1 hozzászólás
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
– Nem kapsz semmit – a nő hangja rekedt, vontatott.
Félretolja az elkészült leveleket. Föláll a szekreter mellől, kettőt lép, és ingerlően duzzadt karjának egyetlen mozdulatával, a nyitott tenyere öt ujjával mellbe löki a kapust, ő engedi magát, mint a bábu, hanyatt esik a rézrudas ágy baldachinjának közepén, s eltűnik szem elől. A nő utánahajol. A néma kutyatekintettől most is elfutja a szemét a pára. Megfogja a kapus karját, kinyújtja az ágy sarokrúdja felé, a két lábát a két alsó rúdhoz igazítja. A férfi hagyja magát, nem szól, néz. Most a másik karját a másik rúd felé. Aztán a nő kihámozza magát a köntöséből, s alatta az újabb rétegekből. Az utolsó, térd alatt záródó merész bugyogócskát magán hagyja. Már a kapus mellett térdel, s föléje emelkedik. Sóváran pillant a mosdónál fölös számban álló törülközőkre, melyek könnyen bontható csomóval kötnék ki az ágy négy oszlopához a férfi végtagjait.
– Semmit most. Érted, barom? – Lassan, érzéssel átveti a jobblábát a kifeszítve fekvő, talpig öltözött emberen, s lovaglóülésben térdepel fölötte. – Nekem meg ne merj mozdulni. – Belemarkol a busa üstökébe, és a tágra nyílt szemű férfitestet magához vonja. határozottan a hónaljához dörgöli a kapus orrát, majd a melle két dombjának meleg völgyébe vonja. Ez vagyok, mondja idvezült mosolya, szagold, edd. Fészkelődik rajta, súrolkozik. Megkeményszik markolása a fején, s két lába szárát gondosan a férfi nyaka köré kulcsolja. – Hercegeknek…? – kérdi. – Hercegeknek ilyen dolga…? Van-e? – A kapus csöndes derűvel rázza a fejét, ettől szája-orra széltében simítja oda-vissza a nő finom selyemmel borított, vágytól párás lábközét. – Szeretnéd? – kérdez tovább a Baronesz. S most fel-le simogatják az ismétlődő, buzgó bólintások. – Én is. Én is, te dög! – mondja rekedten a nő. Tekintete olvad a vágytól. – Ez a kóstolód. Majd megkapod az egészet, kikötözlek. De most nem lehet, tudod, barom. Fényes nappal. Kotródj a postára azokkal a levelekkel.
128-129. oldal
>!
+dontpanic P
– A Purgmayer-féle sörcsarnokba – utasítom a kocsist.
– Kérem alázattal. Andrássy út.
Méghogy Andrássy, dühöngök a mérnöknek tiszta szívből. A Sugár út, az nekem mindig Sugár út lesz; egy utcának egy neve van az ember életében. Tisztviselők vakmerősége. Miniszterek nevét húzzák rá a város útjaira, míg nem marad természetes név. (Megvan ennek a menetrendje. Először jön a lakosság – másképpen: nép. Dolgozók. Polgárok. Adófizetők. Bennszülöttek – szóval mi. Ha a forrásból tölcséres kürtőkön tör föl a gyógyvíz, elnevezi lukas fürdőnek, mert lukas. A sugárirányban kifelé vezető utat sugár útnak. Utóbb ezt nagy betűvel írják. Ezek az utolsó valódi nevek. Lukas fürdő, Sugár út, a Hatvani kapu felé visz a Hatvani út, a Váci kapu felé a Váci utca.
Mármost ezek tényleg azt hiszik, hogy elég, ha náluk a géppisztoly, akkor már mindent megtehetnek. Jön egy tisztviselő. Nem felel meg a Lukas fürdő s elnevezik Lukácsnak, s akkor már persze legyen Szent Lukács, máskor szentetlen Lukács, a géppisztoly márkája szerint. A Sugár utat a miniszterelnökről. A Nádor utca nevét először csak a Parlamenttől a Nagykörútig vették el, azután a többit. Utcanév Albizottságot alakítanak, szegik meg a saját rendeleteiket. A Gömb utcára Angyalföldön egyenesen egy osztályvezetőét húzták. Nem tudják, hogy a név: kimondható és természetes dolog. Része az ember nyelvének. A lakosságénak, a népének, a dolgozókénak, polgárokénak, adófizetőkének, a bennszülöttekének, s ezek nem tanulnak: bármikor el fogják venni a Lehet utat és a Váci utcát is, ha egymás nevét akarják ráaggatni. Csak figyelj.)
58-59. oldal
>!
+>!
dontpanic P
(Tavaly egy nap egy jugoszláviai faluban hat gyerek elmesélte, hogy látták Szűz Máriát. Mondta, hogy ő az. Göndör fekete haja van, kék szeme, és szürke kabátot hord. Mindennap megjelenik nekik. Tizennyolc óra negyven perckor. A csodára zarándokló milliók a saját szemükkel látják, amint a gyermekek elnémulnak, s egyszerre ugyanazon pontra néznek a levegőben. Quod erat demonstrandum. Pszichiáterek vizsgálják az ifjakat, s normálisnak találják. Mindjárt gondoltam – különben szántással és vetéssel töltenék az időt. Egy szép napon egyházi bizottságot fognak kinevezni. Az nem találja a csodát. Püspök jósolja, hogy a jelenség a század szégyene lesz az egyház számára. Teológus professzor nevezi giccs-vallásnak. Az idegenforgalom föllendül. Az anyagelvű eszmékre épült állam némi fanyalgással, és habozás nélkül elteszi a bevételt. A Szűz a béke üzenetét írta lángoszlopokkal az égre: MIR. Mert szerbhorvátul tud.)
350. oldal