Újkori ​bölcsek nyomában 9 csillagozás

Lengyel Dénes: Újkori bölcsek nyomában

A nagy sikerű Ókori bölcsek nyomában c. kötet után a szerző mostani munkájában az újkor legkiemelkedőbb etikai gondolkodóit mutatja be. Machiavellitől Roberspierre-ig több évszázad szépírói, filozófusai, bölcselői vallanak arról, hogyan, milyen erkölcsi felfogással éljen az ember a társadalomban, mit tartson vezérlő elvének, hogy a legfontosabbat: lelki nyugalmát megtalálja.
A portékkal, egykori rajzokkal gazdagon illusztrált kötetet gyerekek és felnőttek egyaránt haszonnal forgathatják.

Tartalomjegyzék

>!
Móra, Budapest, 1987
256 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631151921

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

krlany I>!
Lengyel Dénes: Újkori bölcsek nyomában

Érdemes odafigyelni, miről is beszéltek anno a „nagyok”, arról nem is beszélve mennyien hivatkoznak rájuk. Eszmék, erkölcs, filozófia, tanok, mindez érthető módon. És hát Descartes: „Az ember esze egyetemes eszköz; amely minden esetben feltalálja magát.” (néha tudnék vele vitatkozni, de az nem az ő hibája.:P)

Döw>!
Lengyel Dénes: Újkori bölcsek nyomában

Kiváló könyv, remekül összefoglalja a az újkor nagy filozófusainak tanait. Jól érthető, és nagyon lelkes kommentárokat fűz a szerző az idézetekhez és életrajzokhoz.
Sokat tanultam belőle!


Hasonló könyvek címkék alapján

Bálint István János (szerk.): Kincses Kolozsvár I–II.
Tüskés Tibor: Testvérmúzsák
Vécsey Aurél: A huszárok
Nagy Géza – Nemes Mihály: A magyar viseletek története
Lucius Annaeus Seneca: Erkölcsi levelek
Neumer Katalin (szerk.): Nyelvfilozófia Locke-tól Kierkegaard-ig
Ignacio Iturralde Blanco: Machiavelli
Csongor Barnabás – Tőkei Ferenc (szerk.): Klasszikus kínai költők I-II.
Szepes Mária: A Vörös Oroszlán
Kovács Sándor Iván (szerk.): Magyar utazási irodalom, 15-18. század