Római történetek 16 vélemény
„Ha a valóság – a "nagy Valóság” – számtalan egymástól független csillagközti űrök által elválasztott valóságokból áll – Róma az egy és oszthatatlan, számtalan különvilág, különhangulat együttese. A hét domb közt régen mocsarak s erdők voltak. Helyükön megmaradtak a határok, melyeket az igazi római nem lép át. Végigmenni a városon… ez idegennek való dolog, legyen az idegen kínai vagy nápolyi. A római az ő kis negyedében – „nel rione” – él, ott van orvosa, patikája, titkos lisztszállítója, s az ottani rendőrőrs értesíti, hogy mikor tűnjön el, mert feljelentették. A kis „rioné”-k összetartásán törik meg a diktatúra önkénye. Ezek őriznek egy hangulatot egy fél évezreden át. A régi Rómában insulának, szigetnek neveztek egy-egy háztömböt. Ma is Velencéhez hasonlítható szigetváros az igazi, a régi Róma."
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
 Magvető, 1969 | 366 | Ugrás |
Most olvassa 1
Várólistán 8
Kívánságlistán 7
Népszerű értékelések
Amikor másfél éve meghallgattam, (@cippo előadásában) majd el is olvastam az Egy nap a láthatatlan házban, és a Völgy a világ végén című Lénárd Sándor könyvet, végképp beleszerettem az emberbe és az íróba is. Azóta készülök a Római történeteket olvasni. Az már nem volt újdonság, hogy orvos volt, 13 nyelven beszélt, és szenvedélyesen szerette Bachot, zongorázott, egyetemen tanított ógörögöt és irodalmat, majd egy brazíliai őserdőben élt , gyógyított haláláig.
De ebben a könyvben még fiatalon találkozom vele, amikor 28 évesen Rómába emigrál. Évekre itt ragad. Miközben éhezve munkára és élelemre vadászik, olyan oldaláról mutatja meg Rómát, ahogy turista sosem láthatja. Az 1938-tól 1943-ig tartó években járunk, de kibontakozik előttünk az antik Róma ugyanúgy, mint Mussolini Rómája, és főleg azoké a kisembereké, akik kénytelenek megélni a fasizmus hétköznapjait. Szeretem Lénárd előadásmódját, hangulata van bármiről ír, és annyira átjön az ő bölcs, és humanista jelleme. Minden érdekes és leköt, de azokat az oldalakat szerettem legjobban, amikor saját élete részleteibe enged bepillantást. Megismerésre méltó élet az övé.
A könyv két részből áll, az első az 1938-as esztendőről szól, a második az 1943-asról. Az első időkben főhősünk megérkezik Rómába és tanul rómaiul. Élni úgy, hogy közben ehet, de hajléktalan és mindenki a közelgő háborút várja. A második részben van hajlék, de étel nem sok, és a háború már javában zajlik. A hőn várt felszabadulásig még sok találgatnivaló van, a böjtölésben elszabadulnak a filozófiai indulatok, burjánzik a „milettvolnaha” és mindezen adekdoták közé Lénárd becsempészi azokat a hol chopeni mondatfutamokat, amelyek az élet szépségéről szólnak, hol fullánkos megjegyzéseit azokra, akik politikai elképzelésekből kifolyólag hagynak millió életévet elfüstölni a kerítések mögött.
Mussolini és harsogó fasizmusa szöges ellentétben Lénárd Sándor csendes soraival – külön érdekesség a stílushoz. Borozgatós világmegváltó beszélgetések ezek a római történetek és ugyan soha nem jönnek arcba a borzalmak, azért csak tessék szépen elképzelni, milyen embertelen a háború.
És ne keressük a könyv végét.
(A blogomban is közreadott értékelés.)
Méltatlanul sokáig hagytam magára Lénárd Sándor Római történetek című könyvét anélkül, hogy egyetlen sort is írtam volna róla. Azért méltatlanul, mert a könyv kiváló. Mentő körülményként mindössze annyit tudok felhozni magam mellett, hogy eddig még soha nem fordult velem elő, hogy dühömben a sarokba szerettem volna hajítani egy Lénárd könyvet. Haragudtam Lénárdra, ez az igazság.
Nem azért haragudtam, mert rossz a könyv, mert nem érdekes a témaválasztás, mert nem jól van megírva. Azért haragudtam, mert Lénárd 1938-as és 1943-as Rómája túl időszerű, túl pontos, túl mostani volt. Úgy haragudtam, ahogy arra a fogorvosra haragszunk, aki első koppintásával a gyulladt fog közepébe talál, így a koppintás generálta fájdalom végigszalad az idegrostokon az agyközpontig. Ilyenkor nagyon is elképzelhető, hogy önkéntelenül is felrúgjuk a drága doktort, mert az ideg fájdalma a társadalmi jólneveltség ellenében hat.
Lénárd is, jóhiszeműen és akarata ellenére, ilyen kegyetlen pontossággal talál bele a mai politikai viszonyokba. Akarattal nem is tudott, hiszen a könyv írásakor fogalma sem volt, a paranoiás politikai berendezkedés nem csak Mussolini Rómájának lesz sajátja, hanem a 21. század Magyarországának is.
Idézhetnék oldalakat arról, hogyan működik az elmebajnak ez a különös változata. Milyen következményekkel jár, ha a paranoia politikai hatalommal párosul. Lénárd és barátai, sorstársai, a Magyarországról elüldözött orvosok, gondolkodók, sokat beszélgetnek erről a könyv első felében. De inkább azt javaslom, akit ez érdekel, olvasson.
Persze Lénárd római történetei nem csak erről szólnak. Amolyan úti beszámoló ez a könyv, útinapló szerűség a háború előtti és alatti Rómából. A nélkülözés története, a hajléktalanná váló nincstelen orvos története, a mindenféle nehézség közepette is gondolkodó ember megmaradásának története. Színes és szomorú korrajz.
Ami viszont tényleg meglepett, az az eddig Lénárdnál sosem tapasztalt élmény, hogy egy szeretett nő is a történet részese lett. Emlékeim szerint még egyetlen könyvben sem olvastam nála a szerelemről. Most ez is megadatott, és bevallom, kicsit meg is irigyeltem Dianát, mert ezidáig azt gondoltam, Lénárd kevéssé jól boldogult a nőkkel. Ebben egyértelműen nem volt igazam. Sőt. Még az is lehet, hogy túl jól is boldogult velük …
Ezt a könyvet nagy szeretettel ajánlom mindenkinek, aki kedveli Lénárd Sándor írásait, aki kedveli a történelmi leírásokat, aki szereti Rómát, vagy aki erőt és példát szeretne meríteni a mindennapok küzdelmeihez.
Érdekes történet, szomorú és vidám, valahogyan a túlélés lehetőségét mutatja meg és az emberi természet sokszínűségét, a szerző sokoldalúságával.Jellemző a kötetben található vers:
Hat év Rómában, 1943.
Végezetül úgy tetszik, itt e tájban,
Mit nem kínáltak és nem volt enyém,
A szőlők és az ódák otthonában
Gyökeret vertem s mélyre nőttem én.
És így talán, ha benne nyugszom egyszer,
Koporsómon, halotti ingemen
Átnőtt ciprus- és taxusgyökerekkel,
Nem leszek árva, nem oly idegen.
(Nemes Nagy Ágnes fordítása)
Nehéz szerelem Lénárd Sándoré, aki egyetlen bőrönddel érkezik Rómába, de többé nem szabadulhat, sok viszontagság ellenére beleszeret a városban. Az idegen megismeri a z olasz életet, a nyelvet, ismerősöket, barátokat szerez, megtalálja a szerelem, de közben háború van, éhezés, harc a fedélért, a munkáért és várakozás egy normálisabb, élhetőbb életre.
új szerzeményem, (ajándéknak kinevezett zsákmány) Lénárd Sándortól Római történetek. érthető, miért kapta meg szemem a címet. a könyv magáról az íróról szól. két részletben.
az elsőben leírja, milyen viszontagságai vannak az embernek egy idegen országban, hogyan tudja átlépni a nyelvi és kulturális korlátokat. 1938ban egy szál bőrönddel érkezik meg Rómába. visszatér a régi házba, melyben évekkel ezelőtt már megszállt. csak most tovább maradna. szobát bérel, de a pénz gyorsan fogy. már majd az éhhalál szélére jut, de megmentője lesz egyik barátja menekülése olaszországból, aki orvosi felszerelését hagyja örökül rá. házról házra jár vérnyomást mérni. majd törzspáciensei hol pénzzel, hol étellel, ággyal segítik ki, mert már hajléktalanná vált. nyelvórákat is ad, fordít, míg egy kicsit kilábal az anyagi gondokból. de fő anyagi forrásnak megmarad ekkor még a gyógyszertárban való vérnyomásmérés. ez könnyebbség számára, nem kell házalni, nem kell félni a lebukástól. ismeretséget köt a helyi magyarokkal. a politika nem maradhat ki a történetből. a háttérben mindkét részben ott van Mussolini és társai. az ügyködésük.
a második részben már kollégái többsége elmenekült különböző módon olaszországból. míg ő menthetetlenül a rabjává vált. 1943tól már párjával, Dianával töltött időről szól. a háború, a titkosrendőrség, éhezés, a mi lesz holnap okozta félelme, szabadulás vágy lengi át. a várakozás, a közös találgatások összekötik az embereket. mintegy közös cél. egy csoporthoz tartozunk érzése teszi elviselhetővé a napokat.
a könyv külön örömet jelentett számomra, mert föl föl bukkannak benne olasz kifejezések, szófordulatok. szinte érezni lehet az olasz vidék illatát. a bizsergést, azt a hangulatot, amit csak ott lehet érezni. teljesen beszippant, és magához láncol örökre.
Népszerű idézetek
Az egyedüllét szép, de akkor szép, ha – luxus. Ha az embernek sok, érdekes ismerőse van, s egy estére vagy egy hónapra önmagát választja társul. Ha elzárja magát a világtól, hogy annak tarka képét összefogja, hogy érzelmei elsimuljanak. De rossz egy idegen városban senkit sem ismerni: azzal nézni a telefont, hogy az – hacsak téves kapcsolás nem jön – egy kedves szót sem fog adni. Örülök, hogy pár új embert fogok megismerni. Valamit várok – de a valami életünkben majdnem mindig valaki.
28. o.
Ebbe bele kell fáradni, éppúgy, mint a Mussolini-állkapcsokba. A Borbélyszövetség már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy kiakasztják a képét. A cipőpucolók követték őket. A bárok is. Csak a templomokban és a bordélyházakban nem látni, s merem állítani, hogy ez a két intézmény ennek köszönheti népszerűségét. A régi királyok talán azért verték a képüket a pénzre, mert azt még az undorodó ember se szokta eldobni. De ezek a diktátorok túladagolják magukat!
68. o.
Egyelőre itt vagyok, és új életet kell kezdenem.
Új életet kezdeni! Ki nem határozta még el, hogy új életet kezd? A vasárnap délelőtti prédikáció után szokás új életre buzdulni. Akkor is, ha az orvos kijelenti, hogy ezúttal a vérvizsgálat negatív. Vagy, ha azt mondja, no most meggyógyult, de legközelebb vigyázzon! Vagy, ha valaki elkezd angolul tanulni, vagy leszokik a cigarettáról… De az új élethez – azt ezek tudják a legjobban – más kell: fájdalmasabb operáció. Még egypár év börtön se elég vagy kolostor. Ha új életet akarsz kezdeni, fogd a kis koffert, és menj idegen országba. Pénzt a biztonság okáért ne vigyél, mert előbb-utóbb régi életet veszel rajta: újra megszerzed kedves könyveidet, szeretett kottáidat, levelezel barátaiddal, felépíted a szobádat úgy, ahogy azt szeretted. Lesz íróasztalod s lámpád, mint otthon, azt a tintát használod, azt az orvosságot szeded, az lesz a virágod, amelyet otthon vártál virulni. Szüleid képe lesz a falon, régi naplóid fognak kísérni. Régi életed felszáll a tárgyakból, amelyek kísértek, s hű szolgáid voltak. Elfojtja az új életedet.
Ha új életet akarsz kezdeni, a régit be kell fejezned. Meg kell halnod, fel kell támadnod. Gügyögve kell megtanulnod az új nyelvet s az új szavakkal az új hasonlatokat; új verssorokat kell tudnod, ha idézni akarsz. Meg kell tanulnod, hogy a patikának más szaga van. Más az udvarias szó, mások a tabuk. Mást kell kiáltanod, ha valaki a lábadra lép. Ha éhes vagy, más ételekről álmodsz. Ha pénzt keresel, új számok mondják az értékét.
14. o.
– Igen, minden le van fordítva. Vagyis, minden másodrendű könyvünk, az egypengős regények satöbbi. Ne nyúlj hozzájuk, a legtöbb pocsék fordítás. Babits „Gólyakalifáját” egy követségi gépírókisasszony és egy finánc fordították tönkre. A kiadók rosszul fizetnek, s ezért a fordítók rosszul fordítanak. A fordítók rosszul fordítanak, s ezért a kiadók rosszul fizetnek. Circulus vitiosus, nincs kiút. De a fasizmus nem tűr belföldi irodalmat, amely itteni problémákkal foglalkozna. Itt csak Jancsi-Juliska-történeteket szabad írni vagy dicshimnuszt. Nem csoda, hogy a közönség Zilahyt, Körmendit, Földit és Márait olvas.
– Senki sem tud olyan elegánsan a dolgok mellé beszélni, mint Márai.
– Egy könyve olvasható. De kettőt már nem szabad olvasni tőle.
118. o.
A világnak egy elmeorvosi bizottságra lenne szüksége, amely periódusonként megvizsgálja a felelős államférfiak elmeállapotát. Ez kellene, és nem Népszövetség. Már előre látom azokat a tudósokat, akik majd piacról, katonai potenciálról, és tudom is én, micsoda zagyvaságokról fognak beszélni, ha rólunk van szó! Ezek nem paranoiások, ezek egyszerű és becsületes hülyék. Az őrület, mint politikai faktor, ez a mi századunk legnagyobb vívmánya. Ez a miénk, és senki sem veszi el tőlünk. Paranoiás tömegmozgalmak már voltak, de a flagellánsoknak nem volt hetilapjuk, nem volt napi huszonnégy órán át trombitáló flagelláns rádió, tarantellát fújó, örök kürt. Talán ha a „Wiedertauferok” s husziták kitalálták volna a hangszórót! Pár zászlóhordozóval nem lehetett tömegparanoiát gyártani, de Goebbelsnek már lehet. Amerikában is lehet. A paranoiás államfő is meggyógyul, és mint orvos kijelentem, hogy joga van gyógyulást keresnie, szent joga, mint minden betegnek: joggal érzi magát nagynak, ha istenítik, nem szenved a bizalmatlanságtól, ha bízik rendőrségében, nem hamis tallér minden szellemi értéke, ha elfogadják aranynak, s jól megfér azokkal, akik a talpát nyalják. Az istenített paranoiás meggyógyult.
52. o.
Hérakleitosz tévedett. Azt hiszi, hogy akik ébren vannak, közös világban élnek, s az álmodók mindegyike külön-külön világban. Nem egy világban élünk, hanem számtalanban. Minden baj, meg nem értés, összeütközés abból ered, ha az egyik világ törvényeit át akarjuk vinni egy másikba, ahol ezek értelmüket vesztik.
222. o.
A vérnyomásmérés szép mesterség. Hajléktalan orvosnak melegen ajánlom. Ha még egyszer kikötök valahol a kis kofferrel – az élet ritmikus folyamat – egyenesen a kikötőből indulnék. „Óhajtja, hogy megmérjem a vérnyomását? Want to know your blood pressure? El presión del sangre?” A biztonság kedvéért megtanultam, hogy a vérnyomásmérőt japánul katsu-atsunak hívják.
De egy fasiszta államban nem szívesen vágnék neki. Veszélyes mesterség. Aldo is int, amikor meglátja zsebemben a fekete noteszt: minden oldalon egy név, cím, számok. Locatelli RR 130/90, Ricci 150/95, Lucchi 134/100.
– Véged van, ha elcsíp a rendőrség!
– Nem félek. Egyszerűen megmondom, hogy miről van szó.
– Tévedsz. Egyszerűen leültetnek. Mielőtt szóba állnának veled, kihallgatnák ezt a húsz vagy harminc embert. Ismeri ennek a könyvnek a tulajdonosát? Nem? Hogy került ide a neve? Mi az, hogy 130/90? Az illető nem tudja. Tagad. Konfrontálják az illetőket. Azt állítják, hogy nem ismerik egymást, pedig egy listán vannak. Benn vagy a bajban, még mielőtt kinyitottad volna a szád!
141-142. o.
Ha író vagy költő lettem volna, szívesen hitettem volna el magammal, ez az a nyomorgás, amelyről tekintélyes és nyugdíjképes egyetemi tanárok kijelentették, hogy hozzátartozik az élményekhez, amelyek a költőből kicsalják a hangját. Sajnos nem vagyok művész, s ezenkívül szentül hiszem, hogy az elméletet szívtelen uzsorások agyalták ki, hogy saját lelkiismeretüket nyugtassák, ha nézik az éhen pusztuló tehetséget.
„Nem írta volna meg a >De profundis< -t, ha megetetjük.”
110-111. o.
– Ez kell a népnek! Látod, én tudom, hogy a pszichiátria csak játék. Tudod, mit csinálnék, ha pénzem volna? Egy kalciumbárt! Valahol a Piazza Colonna közelében. Aki bejön, tíz líráért kap egy kalciuminjekciót, egy vitaminpirulát, megmérnénk a vérnyomását és a tüdőkapacitását, esetleg meg is borotválnánk, egy év alatt milliomosok lennénk. Tessék besétálni! Az egészség forrása! Minden vendég ingyen kap egy pohár húgysavoldó folyadékot.
– Mit?
– Egy pohár vizet. Nem tudod, hogy a húgysav vízben oldódik?
147. o.
Az önellátásért folytatott ádáz küzdelem első győzelme: sikerült kazeinból tartós fonalat előállítani. Olaszországnak gyapjú kell – ahelyett, hogy sajtot csinálnának, megfonják a tejet. „Ágyút vagy vajat?” – kérdezte Goebbels. „Sajtot vagy nadrágot?” – mennydörgik Aldóék. Az illatos bel-paeséből inget, sőt, fekete inget lehet szőni. Kép: az első sajtból lett fekete ing.
A parmezán büszke rá, hogy hozzájárul az akcióhoz – egy húsz helyett két lírára ugrik az ára. Sötét cikkek fenyegetik az árdrágítókat.
Különben is, mire jó a sajt? Dekadens szokás, burzsuj stílus. A fasiszta szénhidrátokból él. Cukrot eszik. Ezt pedig az áldott kénsav segítségével még a fából is elő lehet állítani. S ha kevés a fa – Olaszországban alig van erdő –, itt van a jó hazai birka gyapja. Gyapjúból és műgyantából olyan anyagot lehet préselni, amely a bútorhoz szükséges fát tökéletesen pótolja. Kép. valódi cremonai, préselt hegedű.
Éljétek át behatóan az autarkia misztériumát, zengi minden újság. Az olasz nyelv új kifejezésekkel gazdagodik: eddig az ócska holmit úgy hívták: „családi használatra”. Most van ennél pocsékabb is: tipo autarchio.
134. o.
