Idézetek
– Szép ez a hely – mondtam halkan.
– Régen sokat jártam ide egyedül, esténként, tudod, átgondolni a dolgokat – mondta komolyan.
– Tényleg? – fordítottam felé a fejem.
– Nem – közölte, aztán elröhögte magát. – Igazából fogalmam sincs, hol vagyunk – tette hozzá, mire kitört belőlem a nevetés. – Komolyan. Azt hiszem, életemben először járok erre.
– Nagyszerű kirándulás lesz – mosolygott Haller és megveregette Gábor vállát. – Reni, anyukád nem mondta milyen, idő lesz?
– De, ki is nyomtatta – túrtam bele a hátizsákomba, majd odaadtam az ofőnek a részletes időjárás-előjelzést.
– Ilyen lehet a pokolban. Barkochbázó lúzerek és kinyomtatot időjárás-jelentés – bólogatott Kinga idegesen.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Június 11., péntek
(…)
– 10/b, tomboljátok ki magatokat a nyáron, mert jövőre nem leszek ennyire elnéző – mondta [Máday], és szúrós szemmel méregetett minket, mi meg próbáltuk visszatartani a nevetést.
– Jó nyarat, igazgató helyettes asszony. Megölelhetem? – állt fel Zsolti, és széttárta a karját. Máday idegesen ráordított valami olyasmit, hogy „ne kerüljünk a szeme elé jövő szeptemberig”, aztán lesietett a lépcsőn, és inkább otthagyott minket.
442. oldal
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Június 11., péntek
Reggel kicsit nehezen ébredtem, mert elég későig ébren voltam. Arnold tízkor hazakísért, de beszóltam anyuéknak, hogy még kicsit beszélgetünk a kapuban. Ez tartott éjfélig. Sok mindenről beszéltünk, vagyis leginkább én, mert valahogy úgy éreztem, hirtelen rengeteg mondanivalóm van. Arnold meghallgatott, pedig néha hosszú percekig magyaráztam a semmiről, remélve, hogy még marad öt percet. Aztán a sok öt perc egyszer csak véget ért, és utoljára köszöntünk el egymástól úgy, hogy „holnap a suliban”. Ezek után álomba zokogtam magam. Összeadva a tizedik osztályos sírásaim mennyiségét, az is elképesztő teljesítménynek tűnik, hogy nem száradt még ki a szemem.
435. oldal
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
– Egyáltalán nem biztos, hogy leszel tizenegyedikes – szólt bele Kinga, aki a padján ült, és unottan hallgatott minket.
– Átmegyek a pótvizsgán! Anyu fogadott mellém tanárt!
– Akit majd előbb megnézek magamnak – tette hozzá Ricsi szigorúan.
– Ajj, egyetemista lány – legyintett Virág.
– Akkor én nézem meg magamnak – vágta rá Zsolti, mire a többiek felröhögtek.
427. oldal

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Egy pillanat múlva Dave átküldte a Twitter-galériájának a linkjét, én pedig érdeklődve megnyitottam. Csak négy képen voltam rajta. A vízparton Kingával kettő fotó készült, amiről nem is tudtam, a gyaloglás közben még egy, aztán… Aztán sóhajtva lehunytam a szemem. A negyedik képen Cortezzel ülök a vonaton, mindketten alszunk, a fejem pedig a vállára hajtva. A szíven összeszorult, és kedvem támadt bőgni egy nagyot.
– Már törlöm is – nézett bele a kamerába [Dave].
– Oké – biccentettem, és gyorsan kattintgatni kezdtem.
– Nyugi. Azt még megvárom, hogy lementsd – tette hozzá Dave, én pedig a fejemet rázva kérdezgettem, hogy „miről beszél?”. Nem szólt semmit, csak mosolygott, én pedig lángvörös fejjel rájöttem, hogy Dave tudja. Tudja, hogy bele vagyok esve Cortezbe. Csakúgy mint Ricsi. És talán Zsolti is. Cortezen kívül ezt már mindenki tudja.
420-421. oldal
Június 3., csütörtök
(…)
Délután: 5/3 – jó kamaszhoz méltó módon a kerti pagoda alatt ücsörögtem, és „fáj az élet” arcot vágtam a szüleim legnagyobb örömére, akiknek lövésük sincs róla, most éppen mi a bajom.
414. oldal
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Május 8., szombat
(…)
Virág ajándéka: 5/5* – késő este hívott, hogy csak most bontotta ki. Sikongatva magyarázta, hogy ez a legeslegjobb ajándék. :) Hát, szenvedtem vele egy darabig, de végül sikerült kinyomtatnom. Csak nekem volt olyan tavalyi képem Ricsiről és Virágról, ahol együtt vannak, ketten, és marhára fogalmuk sincs róla, hogy egy év múlva járni fognak. :)
384. oldal
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
(…) Úgy tűnt, csak pislogtam egyet, de amikor legközelebb kinyitottam a szeme, kissé megváltoztak a körülmények. Cortez vállán ébredtem (jó lenne azt gondolni, hogy egy kanyarban esett rá a fejem), és pislogva, elgémberedett nyakkal néztem körül. Cortez ülve aludt, lábát feltette a szemben lévő ülésre, Ricsi mellé. Virág a vonat zakatolásának ütemére ütögette a fejét az ablaknak [aludt], mellette Ricsi azonban ébren volt. Mosolyogva nézett rám.
374. oldal





