Ablakok 11 csillagozás

Leif Panduro: Ablakok

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Marcus ​Lange negyvenkét éves középiskolai tanár szabadidejének legnagyobb részét azzal tölti, hogy „kukkol”: a lakása ablakában felállított, függöny mögé rejtett távcsövön keresztül meglesi a szemközti ház lakóinak mindennapi, kispolgári életét. Nem holmi szexuális perverzió ez nála, hanem életforma és világszemlélet – Marcus intellektuális voyeur, kívülálló, passzív néző, az utca túloldalán – és tágabb környezetében: az iskolájában, Dániában, a nagyvilágban – zajló „emberi színjáték” szenvtelen megfigyelője. Csakhogy egy napon (akár Antonioni Nagyítás c. filmjének fotósát) őt is magával sodorja, részvételre kényszeríti a valóság: nézőből szereplővé válik. Vajon főszereplővé, ahogy azt a szemközti lakásban felbukkanó titokzatos, hol szőke, hol meg barna nőbe kamaszmód belehabarodó tanár gondolja? Vagy szánalmas epizódfigurává, akit egy ravaszul kitervel gyilkosság egyetlen szemtanújaként arra használnak fel, hogy vallomásával tisztára mossa a tettest? Egyáltalán, lehet-e az ember… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1971

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 1985
186 oldal · ISBN: 9630741202 · Fordította: Kovács Vera

Kedvencelte 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Leif Panduro: Ablakok

Pedig szeretem ezeket a könyveket – a hetvenes, nyolcvanas évek nyugati (elsősorban skandináv) irodalmát, amiket olyan finoman potyogtatott el itthon a Modern Könyvtár sorozat. Lenyűgöz, hogy mennyire más problémákkal képesek bíbelődni ezek a regények ahhoz képest, ami itthoni szaktársaikat foglalkoztatja – egzisztenciális létkérdések, elfojtások, amolyan édes kis semmiségek, a fogyasztói társadalom elviselhetetlen könnyűségei. Nem azt mondom, hogy mondvacsinált gondok ezek, dehogy is, a maguk kontextusában nagyon is fájdalmasak tudnak lenni, de ezzel együtt ott van mögöttük mindaz, ami azokat a társadalmakat pozitív értelemben megkülönböztette (-teti) ezektől a társadalmaktól. Például ebben a könyvben abból az apropóból, hogy elbeszélőnk tanárember, sok szó esik a dán középiskolák életéről. Szinte látom magam előtt a korszak kádárista iskolaigazgatóit, ahogy olvasván e regényt, beleütköznek a hasist szívó fiatalokba, a diákjaikkal házibuliba járó tanárokba, és az alá-fölérendeltségi viszont tökéletesen nélkülöző iskolavezetési struktúrákba. És akkor gyöngyözni kezd a homlokukon a veríték, ördög és pokol!-t kiáltanak (ami egy vélelmezett ateistánál a felfokozott idegállapot jele), és elmondanak egy hálaimát, amiért a dekadens nyugati elvek még nem szüremkedtek be ide. (Gyanítom, Hoffmann Rózsa nagyjából ugyanezeken a stációkon menne keresztül.) Pedig hát nekem olyan ezt olvasni, mint a lágy nyáresti szellőben fürödni. Minden valós veszélyével együtt egy ilyen nyitott lehetőségeket felkínáló rendszer az én értelmezésemben maga a paradicsom, még ha maga Panduro sem feltétlenül értene velem egyet ebben.

Szóval ez volt a jó. A rossz meg az, hogy ennek ellenére mégsem tudtam örülni ennek a könyvnek. Sajátos módon hamar kialakult egy összebékíthetetlen ellentét aközött, ahogy én el akartam képzelni az elbeszélőt, és aközött, ahogy Panduro megvalósította. Egy olyan középkorú figuráról van szó, aki udvarias távolságtartással kezeli környezetét, számára fajtársai csak egy gigantikus színházi előadás szereplői, ahol ő mint néző van jelen. Extrém hobbija, amit nem akarok elspoilerezni*, szintén ebből a hozzáállásból fakad. Én e percben is halálosan biztos vagyok benne, hogy egy ilyen főhősből a legtöbbet egy hűvös, tárgyilagos elbeszélői tónussal lehetett volna a legtöbbet kihozni, ami szépen bele is símult volna a skandináv minimalizmus prózai hagyományaiba. Panduro viszont valamiféle bizalmaskodó, helyenként kedélyes hangütést preferált, amivel én képtelen voltam kibékülni. Kifejezetten úgy éreztem, hogy el lett szúrva ezzel a sztori. Ennek fényében nem meglepő, hogy amikor a végkifejletben az író elkezdi ide-oda csavargatni a cselekményt, mint a csirke nyakát, az nekem inkább nem tetszett, mint igen. Kis csalódással csuktam be tehát e könyvet, és életemben először sajnáltam, hogy nem vagyok dán írófeleség Koppenhágában, mondjuk 1980-ban. Biztos leülnék az uram mellé, hogy „Ide figyelj, te Leif. Beszéljük csak át ezt az elbeszélői stratégiát!”

* A könyv címéből tulajdonképpen kisakkozható, a fülszöveg meg egyenesen lelövi a poént, ahogy amúgy a végkifejletet is, úgyhogy irgum-burgum, Modern Könyvtár!

4 hozzászólás
gyuszi64 >!
Leif Panduro: Ablakok

2022/37, otthoni polc, 4/10 eddigi értékelés

Sokkal jobban indult, mint ahogy vége lett. Olvasom itt az értékeléseket, tényleg kettő, sőt tulajdonképpen három elbeszélés egybefűzését kapjuk.
Legjobban az első rész tetszett. Ez egy érzelmileg telítetlen tanár E/1 elbeszélése (szép modern stílusban) a környezetéről és egy tőle pszichikailag függő tanítványáról. Nagyon szépen lettek megrajzolva a karakterek.
A második rész a regény (egyik) fő motívumának a kibontása. Ideírom spoilerben, bár a bűnös fülszöveg mindent lerombol: spoiler. Pszichologizáló részekkel, aprólékos indítékokkal és motívumokkal terhelt ez a rész, gyengébb, mint az első.
Végül a harmadik szakasz a bűnügyi vonal, ez koncepcionális ugyan, de teljesen el van rontva. A dokumentarista stílus miatt mintha egy szinopszist olvasnánk; és bár a történet is jó, és a befejezés is spoiler, az egész rész gyengécske lett. Jellemzően az első rész pszichológiai függésének ábrázolása jóval érdekesebb (és izgalmasabb) volt számomra, mint a bűnügyi.
Végül a fülszövegről: hát én nem is értem, hogyan szabad tartalmi poénokat lelőni egy bevezető ismertetésben. Szegény szerző harmadkötetnyi felvezetést alkalmazott – azért, amit a fülszöveg már előre elpoéngyilkoskodott. A regény élvezhető maradt (nem úgy mint pl. A fehér ruhás nő), de csökkent élvezettel.

kaporszakall>!
Leif Panduro: Ablakok

Valami bűzlik Dániában

No igen, de miért kell ezt ilyen furán megkomponált regényféleségben előadni? Egyrészt ez két novella egybegyúrása spoiler, mégpedig úgy, hogy a két szál nem egybefonódik, inkább csak össze van tapasztva. Másrészt a cselekmény is perisztaltikusan araszol előre: az első öt fejezetben keservesen vánszorog, középszerűen bemutatva a jómódú dán középosztály középszerű életét, majd a második ötben hisztérikusan felgyorsul, krimiszerű jelleget ölt, és kaotikus kapálózással ér véget. Ráadásul nem tudom nem felidézni Hitchcock-ot, aki a krimipoént két filmjében spoiler sokkal letisztultabban adja elő.

Azt írja az erősen spoileres fülszöveg a szerzőről, hogy nálunk eddig csak novellistaként ismert. Talán nem véletlenül volt ez így: szerintem Panduro novellistának jobban beválna – megírhatta volna a két szálat külön-külön. Akkor kapunk egy – adott esetben egész jó – középosztályos életképet, meg egy kissé kancsal kriminovellát. Így pedig itt van helyette ez a furcsa, felemás sziámi iker…

Gab>!
Leif Panduro: Ablakok

Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő
Ezt vallja főszereplőnk Marcus is aki a civil életben tanít egy középiskolában, szabadidejében meg főállású kukkoló.De ne gondoljunk semmi perverz dologra,nem meztelen nőket akar ő kifigyelni, nem nem. Inkább magát az embert szemléli lakásának magányában, mindezt intellektuális érdeklődésből, állítása szerint. Így éli mindennapjait, szenvtelen vegetációban. Nincs és nem is akar kapcsolatba lépni senkivel. Sokszor gondoltam azt milyen szánalmas egy figura, teljesen elszeparáltan szemlélődve milyen egyszerű az élet, még a szerelem is egyfajta eltorzulással tűnik fel az életében.Egy nap viszont ő is színésszé válik,belecsöppen egy dráma közepébe. Marcus egy intellektuális nézelődő ezért nem is csodálkoztam mennyire nem szeret mellékszereplő lenni.
Sok minden kiszámítható volt, néhol kicsit unalmas is.
Nem értettem miért volt egy-két körülötte élő ember és a hozzájuk fűződő kapcsolata(pl a tanítványával és családjával) jobban kidolgozva,mi köze van az egész történetnek hozzájuk,miért lett ennyire kiemelve. A válasz :minden és semmi,mert Marcus egy nézelődő ezért nem is lehet semminek és senkinek sem a része .
Nagyon jó lélektani ábrázolások vannak ebben a könyvben.Majd egy kicsit később újra olvasom.

sassenach>!
Leif Panduro: Ablakok

Nagyon tetszett!!! Nem is sejtettem, hogy mi fog kisülni ebből a történetből (egy ideje már nem olvasok fülszöveget), így igazán izgalmas volt a vége. :-)


Népszerű idézetek

Gab>!

Jómagam különben nagyjából úgy szemléltem az életet, mint afféle örökös színpadi produkciót, többé vagy kevésbé kiemelkedő színészi teljesítményekkel.
Olykor szerény személyemmel egy nem szívesen vállalt kis vendégszerepben.

8. oldal

Gab>!

Soha nem kérdezgettem ki az embereket. Nem éreztem fontosnak, hogy játékostársaimról bármit is megtudjak. Ez gátat vethet ez ő teljesítményeiknek és az én fantáziám működésének is.

11. oldal

Gab>!

Az a mód, ahogyan az „anyai ösztön”-t kimondta, rádöbbentett, hogy az ő szemében ez is azok közé a fogalmak közé tartozik, amelyeket a férfiak találtak ki a nők féken tartásáért vívott csalafinta küzdelmük során.
Bonyolult bár egyúttal egyszerű is volt vele az élet.Egyszerű mindaddig, ameddig meghatározott, adott feltételek között folyt. Ezek közé tartozott, hogy – néhány apró részkérdéstől eltekintve – nők és férfiak között nincs semmiféle különbség. Amint azonban az említett részkérdések valamelyike az előtérbe került, kolléganőm bámulatosan feminin lett – ha szabad evvel a diszkriminációval élnem.
Máskülönben éppolyan férfias volt, mint például én.Bár ez talán nem is olyan nagy szó.
– A férfi meg a nő körüli egész hűhó nem más kőkorszakbeli hagyománynál – jelentette ki.
– Olyasmi, ami a reklámszakmát élteti.
Sajnálatos módon átvette ennek a szakmának néhány legsilányabb sablonját, és a fejük tetejére állította őket. Itt van például az autóvezetés! Keserves volt minden hét, amelyiken az ő gyors kis Morris Cooperjét használtuk. Úgy vezetett, kőkorszaki kifejezéssel élve, akár egy férfi. Csakhogy nincs olyan valódi férfi, aki ezt elviselte volna. Örökké eszeveszett versenytempót diktált; én meg csak ültem, gyermeki hitembe kapaszkodva, és könyörögtem, hogy viselkedjék már egy kicsit nőiesebben. A nemek motorizált harca, amelyben a tét – többek között – az én életem. Az Úr kiterjesztette fölénk védelmét. Megbírságolták kétszer-háromszor is, én meg zsebre vághattam egy fejvadász szelíd figyelmeztetését: „Legközelebb ne tűrjem el, hogy a feleségem így vezessen”.
Szerencsére igazán jól vezetett. Olyan jól, mint egy férfi, mondtam neki egyszer, a tempó fékezésére tett bátortalan kísérletképpen. De nem hatott rá.

12-13. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Jussi Adler-Olsen: Palackposta
Søren Sveistrup: A gesztenyeember
Sissel-Jo Gazan: Fehér virágok
Jens Henrik Jensen: Tisztító tűz
Katrine Engberg: Üvegszárny
Jesper Stein: Szép álmokat, feketerigó
Peter Høeg: Smilla kisasszony hóra vágyik
Palle Rosenkrantz: A macska
Carlo Andersen: A vészthozó hagyaték
Jussi Adler-Olsen: Más bőrében