Eleven ​Cthulhu 45 csillagozás

Le Renard: Eleven Cthulhu

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Akiknek ​nem mond semmit a mű címe, azoknak talán a könyv utolsó mondatát tudnám mottó gyanánt említeni: „Korábban kelj fel, ha szép álmokat akarsz!”. Le Renard nevét egyébiránt korábbról már ismerhetjük, hiszen a megboldogult B. kiadó Ars Magica novellás köteteiben számos írása látott napvilágot.

A történet főhőse, Lord Foxgate, 1896-ban született, és már egészen kicsi korában kapcsolatba került okkult, megmagyarázhatatlan, természetfeletti történetekkel. Nyolc éves volt, mikor nagybátyja hazatért az Újvilágból, ahol iszonyú dolgok estek meg vele. A nagybácsi másnapra meghalt, csak egy levél maradt utána, melyet az ifjú Lord, szülei titkolózása ellenére megkaparintott, majd naplójába is bemásolta.
Ez volt a kezdet. A következő naplórészletet már tizennyolc évesen, a háború kitörése előtt jegyzi le Lord Foxgate, aki egy másik, anyai nagybácsival az oldalán hajózik Hong-Kong felé. Útjuk során találkoznak Winchester őrnaggyal, aki rövid amerikai tartózkodásuk során… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
Szukits, Debrecen, 2003
336 oldal · ISBN: 9639344125 · Fordította: Szántai Zsolt

Enciklopédia 1


Kedvencelte 7

Várólistára tette 23

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

bfg3 P>!
Le Renard: Eleven Cthulhu

Összességében csalódás volt ez a könyv. Az elképzelés, voltaképp Lovecraft írásainak egyfajta „továbbgondolása”, egyáltalán nem volt rossz. Hogyan éli meg a tipikus lovecrafti éra után fél évszázaddal egy modern(ebb) ember a mítosszal való találkozást? Miféle ember formálódik abból, aki nem csak életében egyszer, de újra és újra szembesül a borzalmakkal?
Ami félrecsúszott, az a kivitelezés. Érthető, hogy racionálisabb korunkban már nem képzelgésekre, hallucinációra fogjuk a természetfeletti benyomásokat, így a beszámolókban sem futó benyomások, hanem nagyon is naturalisztikus leírások kapnak helyet. A baj az, hogy ezzel két szék közé esik: egyrészt elveszti az eredeti lovecrafti horror legfőbb forrását, az ismeretlent, másrészt a leírások messze nem elég érzékletesek ahhoz, hogy igazán közvetítsék a hatást, így a félelmetes helyett sokszor olcsó ripacskodásba fulladnak. (A legjobb még a vonatos rész zárójelenete, de messze áll a tökéletestől.)
Nincs igazán eltalálva a főszereplő személyisége sem. Két rész között egyik pillanatról a másikra válik éretlen kamaszból háborút járt, kiégettségig tapasztalt világfivá, végül egy teljesen jellemnélküli beszélőgéppé, aki csak narrálja az eseményeket – egyáltalán nem életszerű, és az (esetleg) eltervezett jellemfejlődésből csak a szándék látszik.
Nem hihetőbb maga a világ sem. Kétféle ember létezik a mítosszal kapcsolatban: aki egyszer szembekerül vele, túléli, és aztán messziről elkerüli, és aki önként ugrik fejest a szakadékba, újra és újra keresve a tiltott tudást. Hősünk egyikbe sem illik bele: szándéktalanul sodródik bele egyik borzalomba a másik után, mintha az egész világ egy hatalmas cthuloid összeesküvés lenne, ami eltökélte, hogy egyfolytában vele szórakozik. Egyszerűen nem hihető.

2 hozzászólás
lzoltán IP>!
Le Renard: Eleven Cthulhu

Le Renard nevével korábban a Dagon árnyai című novellás kötetben találkoztam. Az ott olvasható két írása ebben a könyvben is megtalálható, eltérő/más címekkel. Itt a sokat mondó számnevek mögé bújva lapulnak a borzongató történetek, ellentétben az ottani közvetlen címválasztással. A könyvet már korábban birtokba vettem – ez a tulajdonosi viszony az elolvasás után azonban átfordult –, de vártam vele, éheztettem magam, meglapultam és egy kedvező pillanatban ravasz csellel leloptam a polcról, amikor senki, még én magam sem számítottam rá, hogy ez most, éppen most fog megtörténni. Valójában a könyv volt az, aki rókaként rászedett.
A kilenc, napló feljegyzésekből átdolgozott novella, lenyűgöző lendülettel – a szerző egy interjúban említi is, hogy neki Lovecraft és Poe túlságosan lassú –, pontosan beszúrt ritmusváltásokkal, jól kitalált történetekkel, a valóság beleszövésével egész végig ott lebegteti a „muszáj olvasni” hangulatát. A tökéletes zárás: S., a hegedűművész története – amiben szinte hallottam a hegedű hangját.
A kötet tartalmaz egy 12 oldalas képregényt, ami az Egy című novella alapján készült. Az írás hangulatához erősen passzoló látványvilággal, újabb kiterjedést nyit a képzeletnek.

A már kötelező negatívum: elszomorít a rengeteg sajtóhiba és a 289. oldal furcsa, „másvilági” megjelenése.

>!
Szukits, Debrecen, 2003
336 oldal · ISBN: 9639344125 · Fordította: Szántai Zsolt
RandomSky>!
Le Renard: Eleven Cthulhu

HammerWorld No. 155 / 2003. június
Le Renard nevével több novelláskötetben találkozhatott már a dark fantasyre/természetfeletti horrorra éhes honi közönség (elég, ha csak a két Ars Magicához kapcsolódó válogatást, a Regnum- ill. Maleficium Hermeticumot említem). Az író (kinek neve magyarul rókát jelent) általam ismert novellái nem csak egyszerűen elnyerték tetszésemet. Bár igazából nem is lehet ezt tetszésnek nevezni, hiszen épp azzal fogott meg, hogy nem sok az övéinél betegesebb, súlyosabb, sötétebb, hovatovább taszítóbb írást olvastam eddig magyar szerző tollából (merthogy Le Renard valójában magyar, Szántai Zsolt a neve).
Az Eleven Cthulhu regény, bár erősen olyan, mintha ugyanazon személy (az író) által elmesélt történetek lazán összefűzött, naplónak álcázott gyűjteménye lenne. És bár az egyes fejezetek mind-mind magukon hordozzák a fentebb említett tulajdonságokat, kicsit széteső, nem eléggé egységes a végeredmény. Amint a címből is sejthető, a Lovecrafthoz kapcsolódó Cthulhu mítoszokra épül ez a regény is. Howard Philips mellett Poe hatása is egyértelmű – de sajnos nem mindenütt mérhetők e két óriáshoz Le Renard írásai. Talán az is a baj, hogy egy idő után az ember valahogy nem tud több borzalmat és istentelen szörnyűséget befogadni, s így a regény veszít hatásából, erejéből. De még így is letehetetlen… Az utolsó fejezet filozófikus gondolatai pedig mindenért kárpótolnak – ott végképp megmutatkozik, hogy Le Renard többet akar, mint pusztán sikítófrászt és rémálmokat hozni a szerencsétlen olvasóra. De mennyivel többet!
Igen, a felsorolt fenntartásaim (és a hibákkal teli szöveg) ellenére is azt mondom, hogy aki szereti ezt a stílust, érdemes elolvasnia a könyvet, ha pedig Morbid Angel vagy Fields Of The Nephilim rajongó, akkor különösen ajánlott. És persze az okkulthoz, a sátánizmushoz vonzódók számára is „kellemes kikapcsolódást” jelenthet a kötet. (Külön csemege az Odegnál Róbert által festett képregénybetét.)

nairad79>!
Le Renard: Eleven Cthulhu

Nehéz róla értékelést írnom. Maga a mű tetszett volna. Gyengén Poe-s, erősen Lovecraft-os, tehát élvezetes. Pont annyira véres, amennyire kell, de néha belevész az unalmas részletek túlzott kifejtésébe. Inkább tűnik összefűzött novellás kötetnek, mint összefüggő regénynek. Ez 4est kapna tőlem, de…

Az olvasásélményt a kiadó nagyon elrontotta!!!!A 289. oldal nem illik bele a könyvbe (szerintem nem is annak része lenne), és ez csak a jéghegy csúcsa: a könyv tele van félreütésekkel és rengeteg helyen hiányoznak betűk, és a vesszők sincsenek mindig jó helyen. Úgyhogy Szukits-ék remélem bocsánatot kértek már azoktól, akik a könyvet eredeti áron vették meg – én 500Ft-ot adtam érte, szóval az „olcsó húsnak híg a leve” elv itt is beigazolódott.

Kitiara42>!
Le Renard: Eleven Cthulhu

Kicsit talán hajaz Lovecraft-re a stílus, ennek ellenére – vagy éppen ezért?:) – alig bírtam abbahagyni az olvasását. Jól felépített, logikusan összerakott történet. A mű végét -számomra legalábbis – elgondolkodtató kérdéssel zárja az író, ez pedig külön szimpatikus volt.

Mara>!
Le Renard: Eleven Cthulhu

Nem erre számítottam, de tetszett végül:))

Marianna_von_Birken I>!
Le Renard: Eleven Cthulhu

Már elég régen olvastam, nem is igazán emlékszem a történetre – ideje lesz az újraolvasásnak! –, de tudom, hogy Le Renard Lovecraft nyomvonalán halad, és sokkal jobban tetszett, mint Lovecraft! (Lovecraft csak azt nem meséli el történeteiben, amik érdekelnének…)


Népszerű idézetek

ohentibi>!

Magam sem tudom miért […], az jutott eszembe, hogy ha az emberiség valamennyi tagja ugyanazt az értelmetlen ősnyelvet beszélné, amit valamikor fajunk hajnalán a majomemberek, akkor sokkal jobban megértenénk egymást, nem lennének viták, és talán nem lennének vallási nézeteltérések sem. Ha az emberiség egyetlen nyelvet beszélne, lenne az bármilyen primitív is, mindenki tudná, hogy a keresztények és a buddhisták, a mohamedánok és a sintoisták, de még a közép-amerikai indiánusok is gyakorlatilag ugyanazt az istent imádják, csak éppen a saját kultúrájuknak megfelelő hit-jelmezbe öltöztetik a Teremtőt…

121. oldal

lzoltán IP>!

Az emberek legnagyobb ellenségei az istenek. Nem, most nem kívánok ateista fejtegetésekbe bocsátkozni, ennek a kijelentésnek sokkal triviálisabb háttere van ennél. Azért jutottam erre a következtetésre, mert az istenek (vagy egyetlen Isten, ha így jobban tetszik) voltak azok, akik megátkoztak bennünket az emlékezés képességével, és ők voltak azok, akik nem tették lehetővé a számunkra, hogy teljes mértékben kihasználjuk ezt az adottságunkat.

314. oldal - Kilenc

Autumnal_Wanderer>!

„Az emberek, minden ember, még azok is, akik a Tudomány nevezetű vak vallás híveinek vallják magukat, a lelkük mélyén érzik, titkoltan hiszik, hogy a világ több, mint amennyit a szemünkel és agyunkal be tudunk fogni belőle. Mindenki érzi, hogy léteznek azok, akiket jobb szó híján természetfölötti lényeknek nevezünk. Sokan keresik velük a kapcsolatot, de hiába. Időnként azonban előfordul, hogy a természetfölötti lények keresik a kapcsolatot a halandókkal. Nekik minden esetben sikerül…És amikor létrejön a Találkozás, csődöt mond a tudomány, darabjaira hullik a materializmus és a balga deizmus.”

319-320. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Brian K. Vaughan: Saga 6.
Robin Furth – Peter David: A Setét Torony – A harcos születése
Bram Stoker: Drakula
Bram Stoker: Drakula, a vámpír
Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei
Leda D'Rasi: Végzet
Moskát Anita: Irha és bőr
John Cure: Rekviem egy halott lányért
Szemán Zoltán: Egy az Isten
Anne Rice: Lestat, a vámpír