Napló 93% 30 csillagozás

    Mese nincs. Azaz a rálátást nyújtó jelenvalóság üveghegyén túl, és az érdektelenség téglafalán innen muszáj lesz végre valami véleményt formálnom ide is. Aa, rosszul kezdtem. Újratervezek. ”Nem a könyvekben van a halasztás” – mondá Lackfi hangon a navigációm, de azért nélküle is tudom: Lázár Ervin örök. Hagyom a tévelygést, és hamar deklamálok egyet: a mese nélkülözhetetlen spirituális energiaforrásunk, és úgy kell nekünk, mint egy falat kenyér. És persze nem feledhetem, hogy a pitiáner sóval nyertek el már egész királyságot is. Hétfejű tündérrel meg pláne!

    Köztudomású, hogy egy vallomásos naplót jól megírni nem könnyű, mi több, emberfeletti föladat. Ilyenekben vájkálni pedig förtelem. Ezért jó, hogy klasszikus értelemben véve nem is afféle lelkizős napló ez, hanem kvázi a kuszaság egybeszerkesztett emlékkönyve. És mint ilyen, Lázár Ervin privát személyisége nem is mutatkozik meg a maga teljes mélységében. Vagyis a tematikus vonalak köré sorakozó, külsőségek alapján elnevezett füzetei nem húzzák ránk a lélek aszkéziseit – többnyire nem is artikulálnak, csak érzékeltetnek. (Mindazonáltal az idővel, öregedéssel és betegséggel kapcsolatos lelki vívódások fájdalmasan hatnak.) Ánblokk, egyfajta jelenség-ábrázolással van dolgunk, pontosabban a lázári királyság összefűzött mellékleteivel.
Magyarán a műhelymunka változataira, írói megfigyelésekre, hétköznapokra, ilyen-olyan reflexiókra, játékos szófordulatokra (jómagam jellemzően leginkább a két utóbbit kedveltem), alkotói inspirációkra, közéletre és ismerősökre ad hamisítatlan lázári-látásmóddal kitapintható, hiteles tanúsítványt ez a kötet. Szóval, nem szívesen mondom, én a kivagyoki, de ahogy mese-fanoknak a Lázár-összes, úgy a rajongóknak ez a napló kötelező küldetés.

    És minthogy tutira fixre veszem, miszerint ez a kajla állásfoglalás nem jöhetett volna létre valamely finom befolyásolás nélkül, úgy tiszta meggyőződésem az is, hogy ezen kihívás kapcsán ( http://moly.hu/kihivasok/lazar-ervin-eletmuolvasas ) be kell barangolnom szeretett meseországom kies magaslatait és tartalmas mélységeit. És ezért, tarsolyomba teszek még egy hamubasült motivációs, négyszögöleléssel kerek közmondást is: „Ha nem ismered a fákat, eltévedsz az erdőben, de ha nem ismered a meséket, eltévedsz az életben.”

    Lázárom, királyom, adj!…

Nagyon rég tapasztaltam ilyet: hogy elkezdek egy könyvet, és a szó szoros értelmében nem bírom lerakni. Mert beszippant, az első mondattól kezdve fogva tart és nem ereszt. Így jártam ezzel a kötettel.
Valahogy mindig félek elkezdeni egy naplót, hiszen annyira bensőséges, intim, és mindig bennem van a gondolat, hogy vajon olvashatom én ezt? Persze iszonyatosan örülök, hogy Lázár Ervin naplója fennmaradt és kiadták, mert egyszerűen minden sorát imádtam. Jó volt az ötlettől kezdve megismerkedni a jól ismert szereplőkkel, és végigizgulni, hogyan születnek meg az imádott történeket.
Az utolsó kb 50 oldal nagyon szívszorító volt: látni, ahogyan ez a csodálatos ember beleun az írásba, a világba, és kicsit talán az életbe is.

Lázár Ervin a legnagyobbak közé tartozik. Ebben most már egészen biztos vagyok.

(Itt is köszönöm egy kedves molytársnak, hogy biztatott, hogy fogjak neki: fantasztikus élmény maradt volna ki az életemből, ha nem hallgatok rá! :)

Nagyon élveztem, hogy ily módon is megismerhettem az írót. Voltak olyan napok, hogy csak egy szó, egy mondat szerepelt a naplóban, de néha egész kerek történetek. Tetszett a napló stílusa, formája.

Alapvetően nem szeretem a naplókat, mert sok benne az olyan rész, ami egy külsősnek nem érdekes vagy nem érthető. Itt is volt jópár ilyen rész, a lejegyzett álmok is eléggé kilógtak számomra. Viszont voltak benne kifejezetten jó részek, az ötletelések. És meglepett, mennyit küzdött az írással, illetve az írásnak nekiállással. (Ez ismerős. A lelkierő. :D)
Érdemes azután olvasni, hogy a könyveit már olvasta az ember, a naplókban szereplő szövegváltozatok miatt.

Kis kincsesbánya: különböző izgalmasságokat lehet belőle kibányászni. Sokszor egyik idős nyelvész professzorom jutott eszembe róla, ahogy kereste a nyelvtani-nyelvhelyességi hibákat a tv-ben és rádióban, újságokban. Izgalmas olvasni a gondolatmeneteit, álmait, ötleteit. Azt, ahogyan egy szójáték vagy hangsor eszébe jutott, lejegyezte. Élményei, emlékei, álmai és írásainak nyers változatai is érdekesek, de engem jobban felcsigáztak a kommentárok, reflexiók kortársaira, környezetére.

Ilyet még nem olvastam! Alig tudtam letenni. Nem azért, mert izgalmas történet lett volna, hiszen nincs is története. Hanem pont a töredezettsége miatt. Új oldal, új bekezdés, új sor: mind-mind új gondolat, új élmény.
Egyrészt jó volt olvasni azokat a novellákat, meséket, amikkel már találkoztam, amikkel csak eztán fogok kötetben találkozni, és amik nem is jelentek meg, de az igazi értékét, élvezetét számomra nem ez adta, hanem azok a röpke gondolatok, amik megörökítése az irodalom és az irodalomért rajongók szerncséjére ilyen módon fennmaradtak. Az, hogy megismerhettem belőle az alkotás folyamatát, hogy végigizgulhattam egy mű létrejöttét a gondolat, az ötlet megszületésétől. És az a nyomasztó érzés, ahogy Lázár Ervin egyre megkeserdettebbé, életuntabbá vált, hogy az írás is egyre nehezebben ment neki, és hogy a betegség eluralkodott rajta, ami végül felemésztette.
Csodálatos gondolatok egy nagyszerű embertől! Csak biztatni tudok mindenkit, hogy olvassa el!

Nagyon szeretem Lázár Ervint és az összes történetét, így nagyon élveztem az egészet, jó volt őt kicsit jobban megismerni. Könnyen lehet, hogy újra lesz még olvasva. :)

Ez a könyv – amelyet Napló címmel adtak ki – csak időnként emlékeztet naplóra. Különleges, magával ragadó jegyzetek. Mindvégig olyan áhítattal olvastam, ahogy Lázár Ervin olvashatta Arany Jánost. Az elmúlt hetekben úgy éreztem, mintha Duzma Dözmő, a földterhe burbók a barátom lenne. Időnként benézett az ablakunkon, majd fejcsóválva elsétált, még hallhattam a morgolódását. Továbbmegyek. Egyszer még koccintottam is vele egy jó pohár szekszárdi kékoportóval. Megveregette a vállamat és azt mondta: „Jól van ez így…”

Olyan emberi, közelálló.
A Kisszékelyi füzet tetszett a legjobban. „Megint gyönyörűséges minden. A fű, a fák, a csend. … most ez így nagyon szép és szívderítő.” Valószínű a természet közelsége miatt.
De fáj.

Most kimegyek a teraszra, s várom a tavaszt …

Napló is, de több is: az alkotói folyamat lenyomta ötletmorzsákkal, történetvázakkal, és persze korlenyomat is. Jó, hogy megjelent.