Berzsián és Dideki 93% 136 csillagozás

Mesét mindig jó olvasni. Lázár Ervint pedig még sokkal jobb.

Amikor egy zseni mesét ír (nincs kétségem afelől, hogy Lázár Ervin az volt), akkor hatalmas jót tesz az olvasóival: mosolygásra készteti, elvarázsolja, meg-megnevetteti, gyerekké teszi újra, néha cinkosan rákacsint a (magát) felnőtt(nek mondó) olvasóra, játszik a nyelvvel, és valamiképpen óriási élményt ad. Nem lehet elfelejteni. Vagy ha az ember elfelejti, akkor előveszi újra a könyvet, és tádámm, újra ott van a mesevilág kellős közepén, és sosincs egyedül, nem lehet már többé magányos ("Nincs többé magány!", lásd Vonnegut Börleszkjében), legyen ott mellette akár Berzsián, a hirtelen haragú költő, akár Dömdödöm, aki nem tud mást mondani, csak hogy dömdödöm, akár Áttentő Redáz, akiben már túlcsordul a sötétség… Egy olyan mesevilágban, ahol a „gonosz” szereplők is szerethetők.

Gyerekeknek írni nem könnyű dolog. Mesét írni még nehezebb, hiszen az nem csak a gyerekeknek szól, hanem a mindenkiben élő gyerekhez. Fő szabály: ne nézzük le a gyereket. Ne gondoljuk, hogy hülyébb nálunk, hiszen nem az. Sőt: több is, mint egy felnőtt: tisztábban lát, őszintébb, nyíltabb, nincsenek meg még benne azok az előítéletek, amik egy felnőttben már kikezdhetetlenül megkövesedtek. Nos, és pont így kell írni nekik, nekünk. Tisztánlátón, őszintén, nyíltan, buta előítéletek nélkül, tehát szórakoztatóan.

Egy ilyen mese többet ér ezer „mély” és „lélekemelő” szépirodalmi regénynél. De az igazán nagy művekben ott van a mese: A Mester és Margaritában, a Faustban (boszorkányok vannak itt, ördögi fortélyok, jó és rossz örök harca), a Candide-ban, a Gépnarancsban, az Esti Kornélban, Agatha Christie-nél is, az Amerikai Psycho-ban is (messze van a realitástól, hogy megússza ezt a sok durva gyilkosságot), Vonnegutnál, Shakespeare-nél (egy cím: Téli rege, eredeti címben mese), a Cyrano-ban, Karinthy-nál, a Galaxis Útikalauzban, A nagy Gatsby-ben, a disztópiákban (1984, Szép új világ, Fahrenheit 451 stb.), Móricznál, Mikszáthnál, Jókainál, Rejtőnél, Asimovnál, Szerb Antalnál… És folytathatnám a sort, de minek, így is túl hosszú lett.

A lényeg: a mese az író ember (homo skribus) legértékesebb terméke.

Csuda egy társaság.
Berzsián a költő-bika, aki rendre depis, hirtelen haragú, átkai megfogannak, de tulajdonképpen jólelkű, csak néha mintha szégyellné, ezért vívódik magában sokat, de egészen sajátos jobbladákkal örvendezteti meg a környezetét, és úgy tisztelik a város lakói, hogy lábujjhegyen járnak, amikor épp költenie kell. És a végén megvilágosodik.
És Violin, a fülnyűvő zenész, akinek elszabadult kantátája meggyógyította a világot, Sróf mester, aki játszi könnyedséggel javítja meg a talicskát, hogy szemcsementes legyen rajta a tv-adás, és a tv-t, hogy ne nyikorogjon a kereke, és Zsebenciék locska-fecske és titokban Berzsiánba szerelmes leánya, Klopédia, aki mindig megmenti (magától is) Berzsiánt.
És a fő helyük a Hörpentő nevű szörpentő, ahol 99-féle szörpöt lehet inni Vinkóci Lőréncnél.
Olyan emberiek, tálentumosak, nagyszívűek, de gyengék is.
Szeretnivalóak. Felnőtteknek is.
Egyértelműen épp ideje volt, hogy nem épp nyeretlen kétéves létemre elkezdjek olvasni Lázár Ervint, úgyhogy ezúton is köszönetem a kihívásért, ami erre vitt, @Bogi__ .

Ötből hat csillag. :) Először felolvasták nekünk általános alsóban, tanítónéni uzsonnaszünetben. :P Akkor is tetszett, de a beszélő nevek csak jóval később estek le. Zsebenci Klopédia azóta is kedvenc.

Nagyon szerettem!
Azért olvastam el, mert az iskolában kötelező volt gyermekirodalomból, de nem bántam meg! Ötletes, vicces, fantasztikus! Biztos vagyok benne, hogy a gyerekeimmel közösen fogjuk majd olvasgatni.

Zsebenci Klopédián hetekig nevettem, mivel a könyv olvasásának befejezése után kb. 2 héttel esett le a lány nevének jelentése, ami utcán spontán felröhögést eredményezett.

legleg. csak kár, hogy ilyen kevés Dideki volt benne.

eleinte nem annyira tetszett a történet, de aztán magával ragadott a fő bonyodalom, és izgultam én is, hogy mi lesz a megoldás.
azt még muszáj elmondani, hogy a nevek és egyéb elnevezések egyszerűen zseniálisak!

igazán Lázár Ervines – ha szabad így fogalmaznom :)
nyirettyű, hagymabördő, csimpolya, jobblada, szörpentő és még sorolhatnám a jobbnál jobb szavakat belőle :)))
csak szegény Zsebenci Klopédiát sajnálom picit, amiért nem ő szerepel Berzsiánnal a címben. szerintem jobban megérdemelte volna ezt a gesztust, hiszen Dideki csak az utolsó néhány oldalon kap szerepet, Klopédia pedig igazi barátja a hirtelen haragú költőnek – vagy még annál is több?! ;)

A mesék lázárervines formája nagyon tetszik. Ezt azért szeretem egy kicsit jobban, mert zseniálisan játszik a nyelvvel és a nevekkel. Bár Dideki neve nem tőle származik, de a gyerekkori félrehallásokon felnőttkorban is nagyon jól lehet szórakozni. A történet annyira életszerű volt, kezdve az időnként mindenkire rátörő emberutálattól, egészen a mester köszöntéséig.
Meséket kell olvasni, hogy tényleg megtaláljuk mindenben a szépet. Ha pusztán a történetet nézem, akkor azt mondanám, hogy némelyik epizód elég szomorú, a nyelvezet miatt azonban nevetésre késztet.

Imádtam! Ez a kedvenc könyvem Lázár Ervintől, a szerzőt is nagyon szeretem, habár már régen olvastam tőle….. A tankönyvi részletünk felkeltette az érdeklődésemet még alsóban, és elolvastam felsőben…..

Újra nekiállok, az előző értékelés kapásból eltűnt:(
Gyermekeim egyik kedvenc könyve, ezen nőttek fel. Nem lehetett nem szeretni a gyakran búskomor Berzsiánt, a kelekótya, de okos Zsebenci Klopédiát, Violint, a fülrepesztő zenészt…
Kedves volt a kislány, Dideki és az ő virágevő pulija, de két mesét kértek tőlem a legtöbbször: Sróf Mesterét, aki oly ügyesen talált ki javítás helyett egészen meglepő dolgokat és azt, amelyikben a dühös Berzsián minden kimondott kí vánsága valóra vált
Szállóige lett a családban az „azt a fűzfán fütyülő rézangyalát”…
Réber László tüneményes rajzai megindították a gyermeki és felnőtt fantáziát
A mostani gyerekeknek is szívből ajánlom ezt a könyvet!