A Négyszögletű Kerek Erdő 95% 387 vélemény

Én nem bánnám, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Mondjuk, havonta egyszer. Vagy inkább félévenként. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem.

(első mondat)

Megkérdezték hát a virágot.
– Akarsz Vacskamatinál maradni?
A virágnak szép virághangja volt.
– Igen – mondta.
– De hiszen nem öntözött!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen nem kapálgatott!
– Tudom – mondta a virág.
– De hiszen rád se nézett!
– Tudom – mondta a virág.
– Aztán meg agyonöntözött.
– Tudom – mondta a virág.
– Agyonkapált.
– Tudom – mondta a virág.
– Sápadt lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Csenevész lettél.
– Tudom – mondta a virág.
– Akkor még miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.
– Azért, mert szeretem – mondta a virág.
– Miért szereted? – háborgott Aromo.
– Csak – mondta a virág.
Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
– Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.
A virág meg azt mondta:
– Hiszi a piszi.
És olyan boldog volt, amilyen még soha.

Vacskamati virágja

– Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: „Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!…” Mi az hogy „de ha még egyszer” – gondolkozott Dömdödöm –, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. „Ejha!” – mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. „Én szeretem az embereket – ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával –, de azt nem tűrhetem…!” – óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. „Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!” – mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: „Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.” Erre igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: „Én igazán szeretlek.” Mi az hogy igazán, háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem. S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.

Bemutatkozunk

– Csend legyen! – kiáltott Mikkamakka. – Ki következik?
– Én – mondta Vacskamati. – Egy egészen rövid verset írtam.
– Halljuk!

Szerda ablakában
csütörtök ül,
és ordít
csütörtökül.

Egy darabig csend volt, aztán Szörnyeteg Lajos megkérdezte:
– Miért csütörtökül ordít?
– Mert csütörtök – mondta Vacskamati –, ha péntek lenne, péntekül ordítana.
– Idegen nyelveket nem tud? – akadékoskodott Bruckner Szigfrid.
– Nem – mondta Vacskamati –, ez egy műveletlen csütörtök.

– Születésnapja mindenkinek van – jelentette ki Mikkamakka.
– Jó, jó, ezt tisztáztuk – komorodott el Vacskamati –, de mikor?
– Hogyhogy mikor? – tárta szét a kezét Mikkamakka. – Nekem például december elsején.
– Neked – mondta fitymálva Vacskamati –, neked! De nekem mikor van?
– Honnan tudnám azt én? Neked kéne tudni.
– De nem tudom – mondta szomorúan Vacskamati.
Mikkamakka vakarta a feje búbját.
– Ajaj! – mondta.
– Azazhogy még sincs születésnapom – keseredett el Vacskamati.
– De ha egyszer van! – mérgelődött Mikkamakka.
Vacskamati nem tágított.
– Mikor?
– Például ma – mondta sarokba szorítva Mikkamakka.
Vacskamati felvidult.
– Kedden?
Mikkamakka bólintott. Nagy kő esett le a szívéről.
– Tehát minden kedden – virult Vacskamati.
– Azt már nem. Milyen kedd van ma?
– Április tizenötödike, kedd.
– Na, akkor ez az – emelte fel az ujját Mikkamakka –, április tizenötödikén születtél.
– Nem lehetne inkább kedd?
– Hogyhogy kedd? Hiszen kedd van.
– Hogy minden kedden születésnapom legyen.
– Még mit nem! Csak minden április tizenötödikén. Egy évben mindenkinek csak egyszer lehet születésnapja.
– Kár – mondta Vacskamati.

Vacskamati virágja

– Úgy döntöttem, hogy az a véleményem, miszerint…
– Ezeket a miszerinteket hagyjuk! – legyintett mérgesen Bruckner Szigfrid. – Egyszer találkoztam egy miszerinttel, és összevissza hazudozott nekem. Elegem van a miszerintekből. Az ámbárokból meg az annak ellenérékből is elegem van. Az ugyebárokról meg az ámbátorokról nem is beszélve.

A fájós fogú oroszlán

Nagy pironkodva előállt Dömdödöm, akiről mindenki tudja, hogy csak annyit tud mondani, dömdödöm.
Így szavalt:

Dömdödöm, dömdödöm,
dömdö-dömdö-dömdödöm

– Nem ér! – rikoltozott Bruckner Szigfrid. – Akkor én meg azt mondom, hogy:

Prampapam, prampapam,
prampa-prampa-prampapam

– Nono – mondta Mikkamakka –, csak azért kiabálsz, mert nem tudod, mit jelent Dömdödöm verse.
– Miért, mit jelent?
– Azt, hogy mindannyiunkat nagyon szeret.
– Engem is? – kérdezte gyanakodva Bruckner Szigfrid.
– Persze, téged név szerint is megemlített – mondta Mikkamakka.
– Éljen Dömdödöm – kiáltott Bruckner Szigfrid –, adjuk neki az első díjat!
– Adjuk! – kiabálták a többiek.

Dömdö-dömdö-dömdödöm című fejezet

– Még hogy kutyabengekérget álmosság ellen! – szólt közbe rögtön méltatlankodva Ló Szerafin. – Tudod te, Aromo, mire való a kutyabengekéreg?
– Hogyne tudnám – mondta hetykén Aromo –, mire való lenne?! Hashajtó.
– És te hashajtóval akarod elmulasztani az álmosságát?! – háborogtak a többiek.
– Persze – mondta Aromo –, amíg megy a hasa, úgysem tud elaludni. Világos, nem?

Szörnyeteg Lajos jaj de álmos

Ha elpusztul a tulok,
szarvából lesz a tülök,
de ha én elpüsztülök,
belőlem nem lesz tulok.

– Hát az biztos – kiabálták a többiek –, mert már most egy nagy tulok vagy!
– Még hogy elpüsztülök – vihogott Bruckner Szigfrid. – Elpüsztülök a rühügéstől.

Dömdö-dömdö-dömdödöm

– Miért fogtad be a száját?! – recsegett Zordonbordon.
– Naponta csak tizenkét butaságot tudok végighallgatni – hadarta Ló Szerafin. – A tizenharmadiktól idegzsábát kapok. És most ez lett volna a tizenharmadik.

Gyere haza, Mikkamakka