Az ​apák bűnei (Matthew Scudder 1.) 144 csillagozás

Lawrence Block: Az apák bűnei

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A lány fiatal volt, csinos… és halott. Vérbe fagyva feküdt egy manhattani lakásban. Az elsőszámú gyanúsított, egy lelkipásztor fia szintén halott: felakasztotta magát a zárkájában. A rendőrség az ügyet annak rendje és módja szerint lezárta. Ám az apa többet akar megtudni meggyilkolt lányáról. Megkeresi Matthew Scuddert, a volt zsarut, aki alászáll New York perverziótól és bűntől bűzlő romlott világába. Egy olyan világba, amelyben az álszent vallásosság és gyilkos kéjvágy uralkodik. Egy olyan világba, amelyben a gyermekeknek kell meghalniuk szüleik legtitkosabb, kimondhatatlan bűneiért.

Eredeti megjelenés éve: 1976

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2004
202 oldal · ISBN: 9638636188 · Fordította: Pék Zoltán

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Matthew Scudder


Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 70

Kívánságlistára tette 36

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Lawrence Block: Az apák bűnei

Egyéjszakás kaland, amely nem hagy különösebben mély benyomásokat. Néhány napon belül feledhető emlék, de legalább nem marad utána lelkiismeret-furdalás. Reggelre kelve igaz még megül a szájban a bourbon megkeseredett íze, a kávé sem sokat segít és nem igen értjük, hogy miért is van összegyűrve a lepedő. Na szóval, valami ilyesféle érzések keverednek bennem Az apák bűnei olvasását követően.
Ahogy azt már többen is megírták, nem akar ez a regény tengermély mondanivalóval kápráztatni, nem kecsegtet briliáns akciókkal, körömrágós feszültséggel. De amit a szűk keret lehetőségként nyújt Lawrence Blocknak, azt azért böcsülettel leteszi az olvasó asztalára spoiler.

A feladat egy csúf, véres bűneset indítékainak, hátterének kiderítése, a lehetséges válaszok felkutatása az érthetetlen motivációk és látszólag értelmetlen tragédia miértjeire. Feszes cselekmény, lényegre törő dialógusok, a hetvenes-nyolvcvanas évek amerikai bűnügyi filmsorozataiba illően tipizált szereplők, karakterek.
A regény „legüdítőbb” közjátékai leginkább a különböző alkoholtartalmú italokkal és kávéval telített keserű, mélylélektant karcoló beszélgetések voltak a füstös, sokat látott zsaru-bárokban, vagy a talajvesztett hekusok által jobb híján különböző rendszerességgel látogatott barátnők hálószobáiban. Ezek a dialógusok, gondolkodós, „nyomozgatós” beszélgetések sokat segítettek Matthew Scudder, a kiugrott hekus, jelenleg „szabadúszó” magánnyomozó intellektusának felépítésében.
Lehet ebben még sok érdekes lehetőség a sorozat következő részeit tekintve.

A bűneset hátterének feltárása igazi alapos, múltba nyúló nyomozást, mocskos, avítt családi titkok előbányászását követeli, amelyet a cím már jó előre csúnyán elspoilerez.
Mindazonáltal Scudder elismerésre méltó alapossággal, következetes logikával jut el a végkifejletig, ahová Block beépít egy merész, „tökös” slusszpoént is. Ezt az ötletet nagyon tudtam díjazni, de a szerző halvérű, érzelmektől végletekig mentes prózájával oly mértékben neutralizálta a csattanót, hogy akár el is alhattam volna a nagy dráma közepette spoiler

Összességében: „egynek kiválóan elmegy” kategória, lássuk a következő magasságot, hogyan ugorja meg Block és Scudder. :)

4 hozzászólás
Bla IP>!
Lawrence Block: Az apák bűnei

Lawrence Block Az apák bűnei című könyve első a Matt Scudder sorozatban. Egy speciális helyzetben lévő nyomozó, egy volt zsaru, aki nem akart magánnyomozó lenni, csak szívességeket tenni barátoknak ajándék ellenében. Így kap felkérést, hogy egy családjától hosszú évek óta elkerült és végül meggyilkolt lány korábbi ismeretlen életét derítse fel. Ez ügyben kutakodik miközben apró mozaikokból összerakja a szerencsétlen lány korábbi életét. A lány igyekezett szándékaival, törekvésevelt, hogy életét helyes kerékvágásba hozza, amely végül mégis tragédiába torkollott. De Scudder nem elégszik meg a múlt felderítésével, úgy gondolja: a bűnösnek is meg kell lakolnia, hisz megérdemli a büntetést. S célját sajátos módszerrel el is éri.
Nagyon feszes, szűkszavú krimi a hőskorból, minden gondolat és mondat a helyén van, semmi nem felesleges. Sajátos humor, nagyon megkedveltem Scudder-t, fogom még olvasni, ha tehetem. Ajánlom!

Navi>!
Lawrence Block: Az apák bűnei

Scudderről már hallottam, bár még nem olvastam róla. Ezt a hiányosságot most pótoltam, s folytatni fogom. Nekem nagyon tetszett, a tettest nem találtam ki, a töbiek érdekesek voltak, mindegyik egy külön egyéniség, saját történettel, amikből pont annyit kapunk, hogy kiegészítse a történetet, s ne csak statiszták legyenek.
A cím pedig kifejezetten találó.

Niko_oka>!
Lawrence Block: Az apák bűnei

Ez a könyv nem akar sokat. Ahogy főhőse, Matt Scudder sem. Már az elején megkedveltem, pedig érezhetően ezért sem tepert. Annál is inkább :)
Tömör, őszinte, fenntartja az érdeklődést: könnyen és biztonságosan fogyasztható, nem okoz mellékhatást ;)

Joshua182>!
Lawrence Block: Az apák bűnei

Könnyen fogyasztható krimi, igazi nagyvárosi atmoszférával. Ha módjával is, de megtapasztalhatjuk a 70-es évek New York-jának mocsoktól sem mentes, rohanó világát.
Matthew Scudder, ez egykori rendőr, jelenleg amolyan öntörvényű magánnyomozó-féle, ebben a környezetben van igazán elemében. Emberünk dörzsölt, „street-smart”, a rendszer kiskapuit és az éjszaka törvényeit ismerő és könyörtelenül kihasználó, alkalmanként önbíráskodásra is hajlamos, hektikus magánéletű, de fejlett erkölcsi kódexszel rendelkező fickó, aki látszólag csak sodródik a szürke hétköznapok problémáival, ám egy váratlan megbízástól felélénkülnek régi zsaruösztönei.
A néhány elemében elég „szaftos” gyilkosság felderítése közben érdekes sorsokat ismerhetünk meg, szerencsére egyik sem kimondottan klisés, kellően szövevényes az ügy, a „meglepetésfaktor” is rendben volt, még ha nem is eget rengető. Ami kevésbé tetszett, hogy nem igazán látunk bele a főhős fejébe, az igazán fontos fejlemények kapcsán ritkán „halljuk” a gondolatait, személy szerint jobban szeretem, ha az olvasó kap apró utalásokat, darabkákat, amikből maga is összerakhatja a kirakóst. Sok kulcsmomentumra sajnos csak utólag, visszautalás képében derül fény, ezért picit „kizárva” éreztem magam a történetből.
Ezzel együtt is egy egész jól megírt, rövid, velős kis könyv, tetszik a szerző stílusa, igazán olvastatja magát, és érdekel a főhős személye is, szeretném jobban megismerni, mert itt még csak a felszínt kapargatjuk, úgyhogy jöhetnek a folytatások!

Molymacska>!
Lawrence Block: Az apák bűnei

Ez egy igen erőteljes kötet volt.
Igazából mindig is vonzódtam az effajta krimikhez, csak ritkán tudtam megtalálni, itt meg vétlenül pont belenyúltam, és imádtam.
Egyrészről tetszett a stílus, az a kifejezésmód, ahol a legfurcsább szóösszetételek, hasonlatok és metaforák is jól hangoznak, és meg tudod érteni őket spoiler. Jó nyelvezete volt, és a karakternek is kissé cinikus, de jól odavágós stílusa nagyon jól illeszkedett a szöveggel. A humor, amennyi volt benne, egyszerre megmosolyogtató, és mélyre hatoló, elgondolkoztató.
A történet fordulatai nagyon tetszettek, egy ideig még előre meg tudtam mondani a dolgokat de a legvégén lévő csavar teljesen betett nekem. Ilyet akarok olvasni máskor is!
Nagyon jó volt a végén, és talán az egész könyvben, hogy utakat látunk. Nem tudjuk eldönteni, hogy abban a helyzetben mit tennénk, hogy az amit tennénk, jó vagy rossz. Ez a misztikum, az erkölcsi kérdés szépen kúszott be a sztori mögé, és emiatt borzasztóan élveztem olvasni a könyvet. (bár gondolom ez a noir alapvetése is. De akkor is jó volt).
Kellemes esti/éjszakai olvasmány. Biztos fogok még a sorozatból olvasni :)

kvzs P>!
Lawrence Block: Az apák bűnei

Adott egy bűntény, aminek látszólag van megoldása; adott egy apa, aki nem nyugszik bele a lánya elvesztésébe; és adott egy kiégett volt zsaru, aki szívességként vállalja, hogy megismerteti az apát az elvesztett lányával.
Nem egy bőbeszédű a könyv, de a leírás feszessége nagyon jól illik a történethez. Scudder apránként tárja fel az áldozat tragédiáját, és közben olyan dolgokkal találkozik, amiket talán jobb nem tudni…
A történet lezárása szokatlan, de illik a témához, és kimihez képest elég komoly kérdéseket vet fel.

mohapapa I>!
Lawrence Block: Az apák bűnei

Szerelmetesfeleségtársam szokás szerint a vállamra hajtotta a fejét elalvás előtt, én szokás szerint kinyitottam a könyvemet olvasni, ő szokás szeirnt megkérdezte, miért nem alszom inkább, én meg rávágtam a refrént, hogy olvasok kicsit, hogy úgy tűnjék, művelt vagyok; ő rápillantott a könyvre, és csudálkozva (ő mondja mindig u-val, o helyett) kérdezte:
– Mi ez, valami gyerekkönyv!
– Dehogyis! Krimi!
– Akkor miért vannak benne ekkora betűk, megy miért ilyen szellős?
– Új szelek fújnak a a krimiműfajban! Aludj, szép szerelmesem!
(Mert ilyen szépen beszélek ám vele, mert ő megérdemli!)

A könyv maga végső soron nem egy nagy durranás, nem ad többet, mint ami a műfaja: krimi, jól megírva, de különösebb izgalmak és agytörés nélkül. A főszereplő exzsaru magánnyominger se hús, se hal, nincs benne semmi különös, nincsenek szenvedélyei, megjegyezhető szokásai, természetesen vannak alvilgi kapcsolatai, és természetesen van logikája. Ha má' zsaru volt. De télleg semmi több.

A nyomozás egy utólagos nyomozás, valami alig téttel. Nem kell senkivel versenyt futni, se emberrel, se az idővel, nincsenek benne ütésváltások, nincsen benne pisztolypárbaj, autós üldözés, jóformán nincsen benne semmi, csak a privátkopó mászkál ide-oda és agyalgat közben.

spoiler S ez nem semmi megoldás, belátom, értékelem, díjazom. S így már érdekel a többi kötet is,remélve, hogy a főmanusunk kap valami jellemet a későbiekben!

Az okosok az írják a könyvről, hogy noir-stílus. Nem tudom, mi az. Csak pinot-ban ismerem a noir-t. Úgy nagyon jó. Főleg a villányi. Így annyira nem meggyőző.

Ananiila>!
Lawrence Block: Az apák bűnei

Félve veszek kezembe olyan krimiket, amik régebben -jelen esetben 70-es évek- íródtak, hisz azóta annyira más világot élünk, sokat fejlődött a technika és vele a nyomozati módszerek is.
Leginkább a telefon állandó keresése, ami fura, de mivel én bizony életem első évtizedét telefon nélkül éltem (elég későn lett a családunknak vezetékese), még bele tudom képzelni magam ezekbe a helyzetekbe.
Ez a könyv simán élvezhető ebből a szempontból. Nem poros, nem avítt, de nem is túl meggyőző. A történet nem túl tapadós, szerintem két nap múlva már el is felejtem.
Scudder kedvelhető főhős (miatta lehet, hogy folytatom majd a sorozatot), a cselekmény elég jó, de nagy meglepetésekkel nem szolgál. spoiler
Rövid, szórakoztató, semmi különös.

vargvani>!
Lawrence Block: Az apák bűnei

Azt a … !

Annyira szükségem volt már egy jó krimire és végre megkaptam! Nem sejtettem, hogy mit veszek a kezembe, amikor megláttam Lawrence Block nevét. Tudtam, hogy ő írta a Sírok között-et, amit filmben láttam is. (Emlékszem tavaly szilveszterkor néztem, nagyon nyomasztó volt.) Gondoltam teszek egy próbát vele és milyen jól döntöttem!

Maga az esemény egyszerű: adott egy fiatal halott lány, akinek elég megbotránkoztató élete van, illetve van egy fiú, egy pap fia és más, mint a többi ember, de nem csak abban, hogy csuromvér. Sajnos a minden a gyerekkorban vagy azelőtti időkben gyökerezik és nem tudnak tenni ellene, ez lett az életük és a vesztük. Tetszettek a titkaik, a sötét, bűnös élet, a súlyos tettek. És természetesen az, ahogy Matthew Scuddert kiderített mindent. Elég érdekesnek tűnt, természetesen, mint Liam Neesont képzeltem el. Nagyon agyafúrt, elszánt, iszákos, szófukar ember, aki mégis sokat beszél, ha az ügyről van szó. Remélem a többi részben jobban megismerem.

Ez a könyv megérdemelné, hogy film legyen, mert a végén a csattanó nagyot ütne. És utoljára a cím: tökéletes, ténylegesen a gyerekek halnak meg az apák bűnei miatt.


Népszerű idézetek

gesztenye63>!

– A kávé még sose józanított ki senkit. Csak ébren tart. Adj egy részegnek jó sok kávét, és lesz egy nagyon éber részeged.

2 hozzászólás
Cheril>!

Az ő vallása tiltotta az ivást. Az én vallásom meg a gyilkosságot.

193. oldal

Gitta_Bry IP>!

Vajon melyik jobb: rosszat tenni jó célért vagy jót rosszért. Nem először töprengtem el ezen, és nem is utoljára.

178. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Matthew Scudder
Cheril>!

Bármiről kiderülhet, hogy fontos, és előre nem lehet tudni, mi lesz az. Réges-rég megtanultam, hogy mindent meg kell hallgatni, amit valaki el akar mondani.

13. oldal

1 hozzászólás
Cheril>!

Néha az egész sokkal kevesebb, mint a részek összessége.

43. oldal

Cheril>!

Káin azt mondta, ő nem Ábel őrzője. Csak e között lehet választani: őrző és gyilkos?

12. oldal

Klementina>!

Mindenkiben van valahol egy kis gonoszság. Azokkal szalad el a ló, akik nem vesznek tudomást erről.

Niko_oka>!

-A gyilkosság csak egy ajtó volt, ami kinyílt. És magának most muszáj benéznie abba a szobába.

5. oldal, 1. fejezet

Joshua182>!

Egyetlen pillantás egy napilapra elég bizonyítékot szolgáltat a gonosz létezésére.

7. f.

3 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Matthew Scudder sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Raymond Chandler: Hosszú búcsú
Stephen King: A halálsoron
Don Winslow: A kartell
J.D. Barker: Az ötödik áldozat
Mario Puzo: A Keresztapa
Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban
Robert Galbraith: Gonosz pálya
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls – Elveszett babácskák
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
David Baldacci: Végső fázis