Isteni ​vétkek (Merry Gentry 8.) 110 csillagozás

Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek

Mintha ​nem lenne elég az ikreivel terhes Meredith NicEssus faerie hercegnőnek visszarázódnia a Los Angeles-i mindennapok valóságába – odahagyva trónt és koronát –, a rendőrség egy sorozatgyilkossági ügyben kéri segítségét: a városban élő féltündéket valaki brutális módon lemészárolja, a holttesteket pedig tündérmesekönyv-illusztrációk mintájára rendezgeti el. Ráadásul feltűnik az Angyalok városának tündérkeresztanyja is, csáberejének mindenhatóságába vetett megingathatatlan hitével.

Merrynek nemcsak az emberek világában kell helyt állnia, a mágia visszatérő hatalmával újraéledő sidhe udvartartások intrikái is megnehezítik életét, ugyanakkor testőrei és szeretői – belső konfliktusoktól, vetélkedésektől sem mentes – hadával is meg kell birkóznia. Azt hitte, sikerült hátrahagynia a vért és a politikát; idilli életről álmodott a napsütötte Los Angelesben, szerettei körében. De itt az ideje az ébredésnek, rájönni, hogy a gonosz nem ismer határokat, és senki nem él örökké – még… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2013
336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155272363 · Fordította: Hodász Eszter

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Meredith Gentry · Doyle · Fagy · Barinthus · Kitto


Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 47

Kívánságlistára tette 40

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Heni_könyvespolca P>!
Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek

Kb. a felétől indultak meg a cselekények, az eleja az nem volt annyira érdekes. Tetszettek a nyomozós részek, kíváncsian várom hogy hogy lesz az “utolsó” rész befejezve!

Zeraphic>!
Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek

Azt hittem továbbra is izgalmas részeket olvashatok, attól függetlenül, hogy visszatértek LA-ba. Sajnos nem így lett.
Megint történtek gyilkosságok, amelyben Merry is részt vett, de valahogy nem hozott lázba.

Megértem, hogy idegesíti a tény, hogy soha nem lehet egyedül, mindig van vele valaki, de inkább valakik és egy szabad perce sincs.
Engem is frusztrálna, már attól dühös voltam, hogy csak olvastam róla :)))
Persze, még mindig leselkedik rá veszély, és ráadásul még spoiler akik dominánsak.
Hurrá :)))

A gyilkosságok érdekesek voltak, és nem is gondoltam volna rá ki lehet az elkövetője, arról már nem is beszélve, hogy mi volt az igazi indíték. Elképesztő!
Barinthius nekem most picit csalódás volt, nem igazán tudtam azonosulni gondolkodás módjával, de úgy látom nyitott a más érzelmekre is, kezdi megérteni miért volt hajlandó spoiler Merry és Doyle, hogy meg tudják menteni spoiler
Számomra egyértelmű, de hát én szerelmes vagyok belé :)))

Remélem a zárókötet azt a végső csapást fogja rám mérni, amire számítok és méltó befejezése lesz ennek a gyönyörű sorozatnak…

Shanara>!
Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek

Mivel nagyon sokáig úgy tűnt, hogy ez lesz a sorozat utolsó kötete – egészen a pár hónappal ezelőtti bejelentésig, amely 5 év után újabb történetet ígért az olvasóknak – valamiféle lezárásra és amolyan minden problémára megoldást jelentő eseményeket vártam.
Az előző kötet eseményekben gazdag és kifejezetten megrázó történései után kissé furcsán ért ez az „egyszerűen csak nyomozzunk és küzdjünk meg a mindennapi problémákkal” hangulatú és cselekményű regény.
A tündérdombi politika nem foglal el olyan jelentős helyet ebben a kötetben, helyette némi nyomozással átszőtt lelki probléma felfejtés kerül a középpontba. Persze ez nem jelent újdonságot, hiszen tudjuk, hogy Merry pasijai nyűgösek és a hercegnőhöz fűződő – leginkább intim – kapcsolatuk erre nem éppen megoldásul szolgál, hanem csak tovább bonyolítja a helyzetet. Aki nem részesült abban a kegyben, hogy a hercegnő ágyában gyarapíthatta adottságait, természetesen azt teszi szóvá, hogy ő kimaradt a jóból. A fő kérdés tehát továbbra is – és öröktől fogva – állandó: kinek van nagyobb. Mármint hatalomból. Ugye mindenki erre gondolt?
Szerencsére úgy néz ki, hogy az Istennő kegyeltjének számító hercegnő egyre jobban tudja kezelni ezt a problémát és (tű)sarkaira állva sorozatosan rendet tesz a tesztonterontól feszülő ősi és kevésbé ősi hatalmasságok között.
Nehezményeztem viszont, hogy szinte semmit nem haladunk előre a történettel, az eseményekkel, nem tekeredett tovább a fő eseményszál, hanem ez a kötet amolyan kitérő volt a cselekmények fő sodrában, amely érdekesnek ugyan érdekes, de komolyan elgondolkoztatott, hogy mi is volt igazán az értelme ennek a mellékvágánynak és nem sikerült rájönnöm a mögöttes indokokra. A végleges lezárás és a problémák megoldása tehát még várat magára, és ennek ismeretében már nem is tűnik olyan hihetetlennek a folytatás, még akkor sem, ha évek is teltek el az utolsó kötet megírása óta.
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2013/11/laurell-k-hamilt…

6 hozzászólás
Marée_Noire>!
Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek

Még mindig érdekes és élvezhető világ, jó és szerethető, halhatatlanságukban is esendő karakterekkel. ;) Egyelőre, ahogy az utolsó könyvbe belekezdek, azt érzem: veszteség, hogy vége lesz… :/

klaraboglarka P>!
Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek

Jajj de hiányzott Kittó. Ő lett az egyik kedvenc szereplőm<3 Sajnos kimaradt az előző részből:(
Őszintén fogalmam sem volt, hogy mit fog hozni ez a rész, mivel eléggé lezárta a szálakat az írónő az előző részben.
A könyv fele nem annyira volt érdekes, kb fél nap telt el addig a pontig, és nagyon sok párbeszéd, amit nem tudtam sehova tenni. Aztán beindult a történet, és a könyv végére a legtöbb dolog értelmet nyert. Egy jó krimis könyvvé írta meg ezt Hamilton. Mellé jó sok szereplő toporzékolt is, amit viccesnek találtam spoiler plusz jó párszor hangosan is felnevettem. Végre nem volt óriási háború, csak valami lightosabb, amit szintén tudtam élvezni. Sajnos tudom, hogy az írónő úgymond nem fejezte be a sorozatot a mai napig, szóval nem igazán akarom, hogy befejeződjön minden a 9. résznél. Nem lesz utána mit olvasni Merryről.

kte P>!
Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek

A nyomozás és a fantasy része tetszett, volt benne rendőrségi helyszínelés, tanúkikérdezés, tündér keresztanya, varázspálca, paparazzók, spoiler és az emberek és különféle lények közötti kapcsolatok is sokrétűen vannak ábrázolva, de a sorozat cselekménye, a nagy ív szinte semmit sem halad előre. Az előző rész minimális mennyisége után ismét túl sok szexjelenet volt, bár mintha nem csak én, hanem az írónő is unná és rövidebbre venné őket, másrészt a lefolyásuk meglehetősen unalmas, hiába próbálja feldobni.
Pénzt biztos nem költenék a sorozatra, de könyvtári kölcsönzéssel, egy olvasásnak elmegy. Kíváncsian várom a befejező részt.

Vicky3>!
Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek

8 nélkülözhetetlen dolog egy tündérhercegnő életében:

1. Először is feltétlen szükséges egy őrült, hatalommániás és szadista család, akik lehetőleg meg akarjanak ölni és/vagy kihasználni.
Számomra nagyon furcsa volt megtudni, hogy a sorozat folytatódik tovább, holott az előző részben a fő bonyodalom, ami a sorozatot egyáltalán elindította és mozgatta megoldódott. Persze a babák még nem születtek meg, de nem tudtam elképzelni vajon mit hozhat az írónő ebben a részben. De persze mivel imádom az írónőt és a stílusát, így mindenképp el akartam olvasni, de nem vártam sokat. Amit jól is tettem.
Mivel az előző részben Merry visszautasította a koronát és száműzetésbe vonult Los Angelesbe, így egyáltalán nem szerepeltek ebben a részben egyik udvartartás sidhéi sem. Még a királynő is csak említés szintjén tűnt fel, amit én nagyon sajnálok, mert mindig izgalmas jelenetek születtek a szereplésével.

2. Egy nagyon régóta várt ikerterhesség, de nem ám egy apától, hanem rögtön 6(!)-tól, mert miért is lenne jó megkönnyíteni a helyzetet?!
Még mindig kiakasztó számomra ez a megoldása a terhességnek. Nem elég, hogy úgy kezelték Merryt a terhessége előtt, mint egy tenyészkancát (amit ő nem bánt!), de ráadásul az ikreinek 6(!) apja van. Olyan nevetséges lett ez a megoldás, hogy ne kelljen választania a pasik közül. Ráadásul úgy emlékszem, hogy az a törvény, hogy miután terhes leszel, a gyereked apja lesz a párod és vele kell élned. Amibe beletartozik az is, hogy csak vele szexelhetsz. Na már most, igaz van 6 apja is a gyerekeknek, de Merry mindenki mással is továbbra is lefekszik. Most akkor ez, hogy is van? Ráadásul kifejezetten olyan érzésem van, hogy ebben a sorozatban Merry csak egy két lábon járkáló vagina…

3. Kismillióegy szexisten pasi, akiknek elvileg az a feladata, hogy megvédjenek, de gyakorlatban mást se csinálsz velük, csak szexelsz és/vagy a hisztijeiket hallgatod.
Na jó ez így azért nem teljesen igaz, hisz néha meg is kell védeniük Merryt, mert valaki mindig megpróbálja megölni, valamint segítettek is neki a nyomozás során a tudásukkal, de mégis a végére szinte csak az maradt meg, hogy valakinek mindig van valami problémája, amit Merrynek kell megoldani. Ugyan ez a felállás megfigyelhető az Anita Blakeben is, és én már ott is untam egy idő után. Miért kell úgy beállítani, mintha Merrynek egyéb dolga se lenne, mint elnézni a pasijainak az összes hülyeségét, miközben az nem számít ő igazából mit is akar, hisz nagyon egy perce sincs saját magára. Több száz, ha nem ezer éves felnőtt pasikról beszélünk. Néha csak meg tudják már oldani a problémáikat egyedül is, nem?!
Továbbá a könyvben a vége felé megemlítette Merry, hogy úgy nagyjából 100-an vannak száműzetésben, d még most se világos hogy hol. Hogy férnek el? Hisz össz-vissz 2 házuk van. (jó ebből a 100-ból jó pár féltünde is van, akik nem igazán foglalnak nagy helyet, de akkor is.) És ha már 100-an vannak, akkor miért csak 10-15 szereplővel dolgozott az írónő az egész könyvben. Sőt közülük is jó pár csak egy két jelenetig tűnik fel. Úgy érzem rengeteg lehetőség van ebben a sorozatban és a felépített világban, de Hamilton nem használja ki.

4. Az Unseeli trónért folyó hatalmi harc, amiben nyakig benne vagy, igaz kijelentetted, hogy nem tartasz igényt rá, de ez persze senkit sem érdekel.
Imádom a politikai harcokat és szerencsére ez régen jelentős szerepet is játszott a sorozatban és Hamilton jól is bánt vele, de mivel Merry lemondott a trónról, így ez is megszűnt sajnos, bár az utalásokból kiindulva ez akár még meg is fordulhat a következő részben. (Igen, lesz még folytatása a sorozatnak)

5. Egy szeszélyes Istennő, aki téged használ arra, hogy a világba visszatérjen a faire mágia. Mindez szép és jó, de természetesen a terveit nem osztja meg veled, így a legváratlanabb helyzetekben tör fel az ősi mágia.
Egy idő után kicsit már fárasztó és könnyű megoldás, hogy ahányszor fellép valami krízis Merry csak imádkozik egyet, jön a rózsa illat, szexelnek és minden megoldódott. Értem én, hogy Hamilton hangsúlyozza a szex varázsát, de ez már néha irritáló, hogy mindent ezzel oldanak meg. Ráadásul szerintem pont az ellenkezőjét éri el, mivel én már zavarónak találom, ahányszor egy ilyen jelenet következik, amit meg elég frusztrálónak érzek. Imádom a mitológiát is, de sajnos ebben a részben ezen a téren sem bővelkedett a könyv.

6. A bosszantó és minden határt átlépő sajtó, akik mindig a nyakadban lihegnek és minden lépésedről tudni akarnak.
Ez a szál iszonyatosan idegesített és néhol nevetségesnek éreztem. Mármint értem, hogy mennyire nem lehet ellenük semmit tenni és mennyire meg tudják keseríteni a hírességek életét. Értettem a célzást. De bőven elég lett volna ezzel egyszer foglalkozni és már, akkor is sikerült volna megértenem. Nem kellett volna ennyit foglalkozni vele és az akció és cselekmény helyett ezzel bíbelődni.

7. Egy csomó új testőr, akiknek nem csak klimatizálódniuk kell Los Angelesben a sok fémhez és technológiához, de ráadásul egy cseppet sem bíznak benned, mert azt hiszik te is olyan őrült szadista vagy, mint a családod többi tagja.
Ez volt talán a könyvben a legjobb mozzanat, igaz nem sokat foglalkozott vele az írónő. Nagyon hitelessé és élethűvé tette Hamilton a bántalmazott testőrök viselkedését. Ahogy nem képesek megbízni Merryben és feldolgozni a borzalmakat, amik történtek velük.

8. És végezetül egy morbid és ismeretlen erőket birtokló gyilkos.
Hát ez a szál óriási csalódás lett. Azért is szeretem Hamiltont, mert nagyon jó krimiszálat képes megalkotni, amit főleg az Anita Blake sorozatban lehetett megfigyelni még régen. De ez most valami elképesztően pocsék és unalmas lett. Értem, hogy nem ezen volt a hangsúly, de akkor egyáltalán minek erőltette? Mint ahogy már mondtam kb 100-an vannak Merryék, ami már egy kisebb hadsereg, ráadásul hatalmas erővel rendelkeznek még mindig, ha nem is akkorával, mint régen, szóval miért is volt kérdés, hogy el tudják intézni a gyilkost. Egyáltalán nem volt izgalmas, nem tartogatott semmi meglepetést, sőt semmilyen érzelmet nem volt képes kiváltani belőlem, amit nagyon sajnálok.

Összességeben: Így visszanézve elég sok negatívumot soroltam fel, de azért nem volt ez olyan rossz könyv, igaz valószínűleg nem adtam volna neki 4 pontot, ha nem lennék ilyen elfogult Hamiltonnal szemben. Nem sok akció és izgalom volt benne, ellenben sok szexjelenet és érzelgősség, ezt inkább olyan lezáró résznek éreztem, (igaz, nem az) ahol elsimította az írónő az eddig kérdéses részleteket. Ezt a könyvet a Könyvmolypárbajra olvastam.

Bővebben: http://three-points-of-view.blogspot.hu/2013/11/8-nelku…

ChaiLatte>!
Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek

Nagyon lassan indult be a cselekmény. A harmadánál komolyan elgondolkoztam azon, hogy abbahagyom. Mégis valami taszigált egyre előrébb, hogy folytassam, és végül egész jó kis történet kerekedett ki. Úgy látszik, hogy a karakterek felnőnek, és elég egyedi hangulatot árasztva vetítik előre a jövőt. Azonban ott bújkál az az érzés is, hogy nincs meg az igazi koncepció a teljes történetet nézve. Mintha könyvről könyvre lenne megírva, és nem lenne egy nagy sztori előre kitalálva. Ez kicsit zavaró.
Örülök azonban a fejlődésnek! Végre nem divatlapokból kölcsönözték a könyv 1/3-át, és nem csak egymás gusztálásról szól a 300 oldal.
Na mi lesz lapos hasú kicsi Marry? Mikor leszel királynő?

anitha P>!
Laurell K. Hamilton: Isteni vétkek

Feleslegesen féltem ettől a folytatástól, nagyon jól sikerült. Most már csak az utolsó könyv miatt aggódom kicsit.
Igazából ebből a fajta történetből elolvasgatnék még akár húszat is. A kezdeti Anita Blake könyvekre emlékeztet, amiknek a középpontjában a nyomozás állt. Nem mondom, hogy nem volt benne még mindig hatalmi harc, de már egy sokkal lájtosabb formában. Ennyi kellett, hogy érezni lehessen, ő még mindig az a Merry, aki anno a trónért is harcolt a népe érdekében.
Merry még mindig használja a szexet a hatalom felébresztésére (is), de LKH már igyekszik korlátok közé szorítani az oldalszámot. Itt is igaz, hogy a kevesebb néha több, most sikerült eltalálni.
Barinthus meglepett, egy kicsit csalódtam is benne, de igazából teljesen meg is értem. Vele kapcsolatban nagyon kíváncsi leszek a végkifejletre.
Ezt a Galen gyereket viszont egyre jobban kedvelem. Az utolsó akció előtti nagy vitában is vele értettem egyet.
Off: Más fejében is a Shrek 2 Tündérkeresztanyja kapta LKH Tündérkeresztanyja szerepét? :))))


Népszerű idézetek

Rémálom P>!

Nagyon sokféleképpen meg lehet halni anélkül, hogy tényleg meghalnál.

22. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Meredith Gentry
Rémálom P>!

– Tudom, hogy néz ki a sátán – feleltem –, és nem rajzfilmszerű álarcot és vigyort visel. Az ördög azok alakjában jön, akiknek szeretniük kellene, gondoskodniuk rólad, de nem teszik.

91. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Meredith Gentry
Rémálom P>!

A tündérmesék egy szempontból igazak. Mielőtt a mese végére érnél, rossz dolgokat élsz át, nehéz döntéseket kell hoznod. Ha úgy vesszük, én megkaptam a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” mesevégződést, de a tündérmesékkel ellentétben a való életben nincsen vég, sem boldog, sem boldogtalan. A történeted, az életed folytatódik. Az egyik percben azt hiszed, nagyjából kézben tartod az életedet, aztán a következő pillanatban már látod: ez csak egy illúzió volt.

193-194. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · Meredith Gentry · mese
Rémálom P>!

Hogyan kérdezel meg egy férfit, akit szeretned kellene, a gyermeked apja, hogy ráadásnak kannibál-e néha.

245. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Meredith Gentry · Sholto
Rémálom P>!

A pletykalapok még mindig a tündérmesei befejezésről cikkeznek, de közben emberek halnak meg, néhányuk az én kezem által, és ahogy a legtöbb tündérmese esetében, ez is inkább vérről és az önmagunkhoz való hűségről, mintsem a szerelemről szólt. A szerelem csupán az az érzelem volt, ami végül elvezetett oda, mit is akarok valójában, igazából ki vagyok. Azt hiszem, vannak ennél rosszabb érzések is, amiket követhetnék.

15-16. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Meredith Gentry
2 hozzászólás
Ancsúr>!

[…] – Jobb meghagyni a jelentéktelen uralkodóknak a koronájukat, amíg mi nem akarjuk magunknak a koronát, és a fejet, amelyen ül.

Ancsúr>!

– Doyle, ez a huszadik század – mondtam. – Nem irányíthatod az életünket úgy, mintha még mindig a tizedik században élnénk.
– Meredith, nézem a tévében a híreket, olvastam könyveket a mai kormányokról. A dolgok nem változtak meg oly nagymértékben. Csak jobban titokban vannak tartva.

klaraboglarka P>!

És ahogy megpillantottam feketén göndörödő fürtjeit, hatalmas, mandulavágású szemének kékségét, amely olyan, mintha a környéket tarkító tökéletes úszómedencék egyikét nézném, mosolyom még szélesebbé vált. Ellipszis alakú pupillájának fekete csíkja az én szememben a szépségét már nem rontja le.

Kapcsolódó szócikkek: Kitto
klaraboglarka P>!

Az arcomon valószínűleg látszott, mennyire örülök, hogy láthatom, mert Kitto visszamosolygott rám, és odafutott hozzám. Ő egyike azon kevés férfiaknak az életemben, aki nem próbál laza lenni, a főnököt játszani, vagy egyszerűen azon aggódni, hogy elég férfias-e. Ő egyszerűen velem akar lenni, és ezt nem is titkolja. Kitto nem játszadozik, nincsenek hátsó szándékai. Ő szeret velem lenni, oly módon, amit a legtöbben kinőnek, de miután ő még azelőtt született, hogy Róma hatalmas várossá növekedett volna, soha nem fogja elhagyni ezt a gyerekes lelkesedést az élet iránt, és én ezért is szeretem.

Kapcsolódó szócikkek: Kitto
klaraboglarka P>!

Néztem az arcán a gyengédséget, nem, a szerelmet. Ő nem egyike az apáknak, és ennek tudatában is van, de számára – talán még jobban is, mint a többi férfinak – ennek semmi jelentősége. És ő a legizgatottabb, még egynémely apán is túltéve, hogy kialakítjuk a gyerekszobákat.

Kapcsolódó szócikkek: Kitto

A sorozat következő kötete

Merry Gentry sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Laura Thalassa: Rhapsodic – Az Éjszaka Királya
Jeaniene Frost: Síri csendben
Karen Chance: Átölel az éjszaka
Richelle Mead: A szukkubusz dala
Jennifer L. Armentrout: Wicked – Megveszekedett
J. R. Ward: A király
Chloe Neill: Ha eljön a péntek
Karen Marie Moning: Iced – Megnyílik az ég
Leda D'Rasi: Utolsó kívánság
Kayra B King: Chaos