Halálcsók (Anita Blake, vámpírvadász 21.) 75% 124 csillagozás

Még mindig hiányzik valami, kicsit üres, kicsit unalmas, valamiből kicsit sok, valamiből kicsit kevés. Azt hiszem, egyetérthetünk, hogy nyálazásból, pasiból és szexből sok, akcióból pedig kevés.

Hol vannak már azok a régi szép idők, amikor Anitát egy részben vagy ötször megpróbálják kinyírni… amikor körömrágva várod, hogy egy veszélyes helyzetből hogy verekszi dumálja ki magát… amikor még nem ezer testőrrel vette körül magát…

És én még mindig hiszek a sorozatban, az írónőben és Anita Blake-ben. Ez mindig is így lesz. Bár a lelkesedés néha gyengül, és annak ellenére, hogy szeretem a ménage-sztorikat, ettől a sok pasitól lassan már rosszul leszek… mégis maradok a sorozat híve. És amennyiben jól értesültem, a kitartás kifizetődő, mert a következő részben felvillan a régi részek szelleme. *-*

Szögezzük le, hogy én szeretem ezt a sorozatot, annak minden hibájával együtt. Nem zavar a férfihárem, nem zavar a sok szex, én magam is tudnék a hímek közül válogatni. Így elfogadhatóbb számomra, hogy ez a rész csak egy kis töltike volt, semmi lényeges történéssel. Gyenge négyes. Ennek ellenére várom a következő részt :)

(…) volt ebben a részben minden, amit a rajongók csak kívánhatnak maguknak: nyomozás, „családi” gondok és persze néhány olyan jelenet is, amely miatt továbbra is megérdemli a tizennyolcas karikát a kötet – bár az is tény, hogy ezek számbavételét most egy kezemen is el tudtam végezni.
Volt még egy nagyon fontos hozadéka ennek a regénynek, mégpedig az, hogy az oly régóta nélkülözött szereplők közül többen is újra részesei lettek az eseményeknek. Nehezen tudom szavakkal kifejezni a boldogságot, amit Dolph kapitány és Zerbrowski nyomozó szereplésével kapcsolatban éreztem. Természetesen legalább ennyire örültem annak, hogy Jean-Claude, Asher és Micha ezúttal nemcsak említés szintjén, hanem teljes valójukban is jelen voltak a történetben."

„Alapvetően tetszett ez a történet, amelynek vámpírvadászattal kapcsolatos részét a viszonylagos lassúsága ellenére is örömmel, már-már nosztalgikus hangulatba kerülve olvastam. A regény közepe – ahol a magánéleti problémák kerültek terítékre – ugyan leült kicsit, de végül is sikerült új információkkal gazdagodni, és azért érezhetően haladt is valamilyen irányba a történet. A lezárás ugyan megint kicsit hirtelenre sikerült, de ezen egy rutinos Hamilton-olvasó már meg sem lepődik, hanem mindössze tényként fogadja el a helyzetet.”

„A Halálcsók című kötet nemcsak a címadó regényt tartalmazza, hanem a Szépség című novellát is, amely a kiadó ajándékaként került bele a kiadványba – részemről köszönet érte. A rövid, mindössze húsz oldal terjedelmű történet illeszkedik a regény cselekményének egyik szálához: Anita, Jean-Claude és Asher egy szenvedélyes liezonját írja le. A hangulat teljesen ellentétes a regényben olvasottakkal: itt még bámulatra méltó a szereplők közötti harmónia és az összhang.”
Bővebben: http://shanarablog.blogspot.hu/2015/10/laurell-k-hamilt…

Ajj, elfelejtettem frissiben értékelést írni hozzá! :D
Tulajdonképpen kevés gondom volt ezzel a résszel, sőt, talán örültem is, hogy viszonylag keveset rimánkodtak és még a szexuális részek sem voltak elhúzva-nyúzva, mint a rétestészta. Volt benne egy kis akciós-nyomozós-rendőrködős rész is. Juhúú, bár ezt azért elég „lájtosban” nyomta. Több oldal ment el arra, hogy mit miért visel, használ rendőrbíróként, mint a tényleges akcióra.
Rájött, hogy ez is az egyik nagy bajom Hamiltonnal, hogy olyan szájbarágós a stílusa. ******* kell 10 oldalon ragozni, hogy miért vesz fel mindenféle felszerelést vámpírdaraboláshoz?! :D
Néha tényleg nem értem magam, hogy miért tartok ki a sorozat mellett, de olvasás közben meg sokszor úgy élvezem, és érdekel, hogy mi lesz, meg reménykedem, hogy jobb lesz. Aztán meg jön a lelkizés…ahhh.

Nagyjából azt kaptam, amit vártam. Az akciós szál elég érdekesnek indult, de aztán megint olyan kurtán-furán zárta le ezt is az írónő, ahogy úgy általában szokta a sorozatrészeket. A magánszférával meg csak az a bajom, ami mindig: annyira sokan vannak, hogy a fontosabb embereken kívül nagyjából képtelen vagyok mindenki történetét észben tartani és csak úgy hemzsegnek a halványan ismerős, de mégsem-tudom-hova-tenni nevek a történetben. És Anita is hozza a mostanság szokásos formáját: túlkomplikál, agyonagyal és irtó hosszú gondolatmenetekben elemez mindent, ami csak szembejön vele.
No mindegy. Attól még olvasom, mert szeretem.

Tudom, tudom, nem olyan, mint régen volt. Elég sokban más. De amíg majd' kiugrik a szívem a helyéből, ha csak nyúlfarnyi említést is tesz a kedvenceimről, ha fülig érő vigyorral olvasom, akkor az csak jó lehet. Nekem legalábbis.
Asher miatt haragszom, nem kellett volna ekkora hisztérikát csinálni belőle. Ez már kicsit sok. Voltak más problémáim is, de elfogult vagyok.

Hamilton nekem az a szerző, akivel kapcsolatban valószínűleg elég elfogult vagyok. ;) Ebben a részben szinte semmi sem történt, mégis imádtam, hogy visszatérhettem ebbe a világba, és alig várom a következő részt is… :)
A pasikból sok, a szexből is sok, cselekmény nem sok, és még halottkeltés sincs, mégis kedvenc. :D

Akkor összegezzünk: Laurell K. Hamilton könyvei az első pillanattól kezdve a kedvenceim, így kissé elfogultan tudok állni hozzájuk. Ez a rész viszont most nagyon tetszett. És nem azért, amiért sokan reklamálnak, nevezetesen, hogy Anita végre megint nyomoz, mert én imádom azokat a részeket is, ahol összebújik a kedveseivel. Azért tetszett ez a rész, mert az utolsó pillanatig ébren tartotta a figyelmemet. Az írónő ugyanis az utolsó 30 oldalba is képes volt beletenni egy csavart.
A szereplőkkel szembeni rokonszenvem mit sem változott. Egyedül Asher miatt érzek némi keserű mellékízt, mert én nagyon sajnálom, hogy ennyire átment ebbe a hisztis karakterbe, és nem maradt meg a helyes, vad, szenvedélyes oldalon. Most meg lehet, hogy végleg eltűnik a történetből… Fáj érte a szívem. A két vérleopárdunktól meg írhatna még az írónő még többet. Meg hasonló jeleneteket, mint a könyv végén lévő novellában. Na, az vérpezsdítő volt. ;D

Az egyik leggyengébb rész amit eddig olvastam, lehet, hogy velem van a baj és már unom Anitát és a pasijait. Az is lehet, hogy nem a legjobbkor kezdtem el olvasni és ezért nem volt rám a megfelelő hatással. Öröm az ürömben, hogy régi ismerősöket üdvözölhettünk újra, volt egy kis nyomozás, pici lövöldözés, de engem már nem hat meg olyan rész amikor nem kerül elő legalább egy kése a tokjából hősnőnknek, nincsenek komoly halálos fenyegetések és még Edward sincs sehol. Van helyette lelkizés, lelkizés, ja és lelkizés.Egy kis filozofálgatás, Anita személyiségének súlyos elváltozása és olyan nyálazás a pasijaival, hogy majdnem tapétát vakartam. Míg Richard nyomta a nyavalygást még valahogy elment, bár két-három rész után azt is felejtősnek gondoltam. Most itt az a megszámlálhatatlanul sok szerető, akit ilyen-olyan oknál fogva az ágyába fogadott Anita, én meg alig ötöt-hatot ha fel tudok sorolni.
Sok volt ez nekem, miközben iszonyat kevés,mert mondanivaló, akció alig és így unalmas. Én a tökös Anitát akarom vissza, térdig vérben gázolva, hogy tövig rágjam a körmöm az izgalom miatt.

A véleményem a könyvről nem változott az újraolvasással : http://moly.hu/ertekelesek/1231347
Azonban a fordítással nem vagyok teljesen kibékülve, voltak részek ahol nem sikerült visszaadni az eredeti által nyújtott élményt és voltak benne magyartalan mondatok is.