Ismertek jól. A nevem Meredith Gentry, hercegnő és a faerie trón várományosa, korábban magánnyomozó a halandók világában. Hogy királynővé koronázzanak, folytatnom kell a királyi vérvonalat: utódot kell a világra hoznom. Ha kudarcot vallok, nagynéném, Andais királynő a faerie trónjára segítheti a fiát, az őrült Cel herceget. Engem pedig könnyedén eltesz láb alól. Hűséges őrök vesznek körül, akik megvédenek, szeretnek, és ha kell, az ágyamba bújnak. De minden próbálkozás ellenére elkerül a gyermekáldás. A gonosz királynő és bizalmasai ellenem szövetkeztek, így testőreimmel visszatértünk Los Angelesbe, remélve, hogy el tudtunk menekülni az udvari intrikák egyre gyülekező árnyai elől. De még száműzetésben sem lehet kicsúszni a sötét szándékkal közeledők markából. Most Taranis király, a faerie Seelie Udvarának hatalmas uralkodója szörnyű bűnnel vádolja meg testőreimet, és a halandók segítségével próbálja meg kézre keríteni őket. Ha sikerül neki, az embereimre szörnyű sors vár. De én…(tovább)
Fagyos érintés (Merry Gentry 6.) 74 csillagozás
Eredeti mű: Laurell K. Hamilton: A Lick of Frost
Eredeti megjelenés éve: 2007

Kedvencnek jelölte 13
Most olvassa 2
Várólistán 33
Kívánságlistán 29
Kölcsönkérné 2
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Jajj… imádtam a könyvet, de egyben kissé meg is facsarták a szívemet… Most még csak ott tartok, hogy SPOILER ne, ne, kérlek, ne Fagyot, csak őt ne!! SPOILER vége
A szokásos alig-bírtam-letenni könyv volt; és mivel pár napig egyáltalán nem tudtam olvasni, ez eléggé megviselt. :)
Alig várom a következő részt, hiszen erős fordulóponthoz érkeztünk, tudnom KELL, hogyan tovább! :D
Végre megint egy igazi Merry Gentry kötet! Nem mondanám, hogy hű, de meglepő fordulatok voltak benne, de Hamilton mindig megvesz magának a világkidolgozásával, a mitológia gazdagságával és a karakterekkel. No meg a sötét hangulatával és a vérfertőző utalásokkal.
Na! Következőt! Szeretem,ahogy Hamilton egy egész könyvet tele tud írni maximum 1-2 nap eseményével. Igaz, a végén pörögtek fel az események,és a vége… de nem unatkoztam sehol sem. Kicsit lelkizős,elgondolkodtat, a mitológiai világ pedig egyszerűen fantasztikus.
Hát teljesen mást kaptam mit amire számítottam, de szerencsére a jó értelemben. Nagyon haragudtam az írónőre azért amit csinált, de mégis tetszett az egész könyv. Sokkal több minden történt ebben a részben mint az előzőkben és sokkal jobban előrehaladt a történt. Nagyon várom a következő részt:)
Igazából minden azt kaptam amire vártam. Ha nem látnám a könyvön az íróját is tudnám hogy Hamilton.
Az eleje kissé unalmas, a vége viszont mindent kárpótól (mint szinte az összes általam olvasott Hamilton könyvben)
Szeretem a karaktereit, kifejezetten tetszik Merry érzelemvilága, ahogy egyszer határozott tud lenni máskor pedig hagyja hogy az érzelmei eluralkodjanak rajta.
Határozott fejlődést látok a testőrök személyiségében. Míg a korábbi kötetekben néhol már idegesítően érzelgősek voltak, itt ismét sikerült megtalálni az arany középutat.
A szexjelenetek elég tűrhetőek voltak, pedig ahogy a cselekmény haladt volt néha olyan gondolatom hogy na ebből mi lesz? De aztán szerencsére semmi furcsasággal nem találkoztam:)
Tetszős volt, „visszajött ” a sorozat a béka segge alól, ahová a Misztrál csókja taszította.
Tisztára csodálkoztam, hogy alig volt himi hümi, de annál több mágia. Újra élednek a tündérdombok, csak úgy kavarog a duzzadó mágikus erő a levegőben:)
Az Anita Blake-eket már egy ideje nem veszem, (bár @Shanara jóvoltából azért még elolvasom őket, ha másért nem fanyalogni és reménykedni – mellékszál: az is kezd végre magához térni), de a Gentry-sorozatot továbbra is várom.
És bár már 5 kötet óta tulajdonképpen csak előkészítés, bocs az érzékenyebbektől: felszopás van, de azt is szerettem olvasni, mert a lények sokfélesége, szokásaik tömege adott eddig is egyfajta etnográfiai pluszt, amit nagyon bírtam. Meg a történet is jól halad.
De ebben a kötetben végre felturbósodnak az események, egy etap célszalagját átszakítják, minden szép, minden jó, és semmi nem egyszerű, mert a bonyodalom genetikailag ültetve van a hercegnőnkbe, na, gyerünk már, mi lesz a következőben? :)
Olvassátok, olvassátok, nem fogtok csalódni!
Tökéletes dögrovásos agyzsibbasztó. Végre történetet is kaptunk, nem csak szexet. Egyedül a nyűgös férfiakból volt egy kicsit elegem ha beteg vagyok, akkor csak én lehetek nyűgös!
Kíváncsi vagyok, hogy innen hogyan tovább.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Egy kis izgalommal nyitott Hamilton, és izgulhattunk Doyle miatt- persze kedvenc főszereplőnknek életben kell maradni nem vitás :)
utána egy kis szex, egy kis lelkizés, majd még egy kis szex – ezzel ki is fújt a szex
majd egy kis mágia, és egy kis meglepi
majd még egy kis izgulás, utálat, majd a boldog befejezés, és a felkiáltás: ENNYI???? NEEE!!!!!!!!!!!!!!! AKAROM MÉG TOVÁBB
Nem erre számítottam, de legfőképpen nem voltam erre felkészülve. Hamilton összetörte Merryt és az én szívemet, most egy kicsit utálom is érte és egyben imádom, hogy egy ilyen történetet hozott össze, hiszen nála a szép és jó, túl egyszerű és unalmas lenne.
Egyszerűen kezdődött, semmi extra azon kívül, hogy meglepett hol is kezdődik a történetünk, majd kezdtem azt érezni, hogy ez a könyv a „kemény magé”, az első és legfőbb szereplőké, akik megnyílnak előttünk, úgy istenigazából és sokaknak megered a nyelve. Fagy történeténél már facsargatták szívemet a sorok, de ott inkább elérzékenyültem, és még nem sejtettem, hogy fájni is fog, de egy újabb fordulattal már teljesen más hangulatot kapott a könyv vége. Az őrültség, a téboly a tetőfokára hágott és nem kímélték Merryt. Most aztán kész káosz a faerie és a való világ. Nem is tudom, hogy bírok ki egy évet a folytatásért.
Most nem az erotika dominált, hanem az őrültség és a fájdalmas szerelem, mert mindenki szeret, csak nem egyformán.
Népszerű idézetek
Ha valakit szeretünk, az azt jelenti, hogy önmagunk és életünk felett is elveszítjük valamilyen szinten a kontrollt (…)
105. oldal (Agave, 2011.)
Vannak pillanatok, amikor a világ visszafojtja lélegzetét. Amikor maga a levegő vesz szünetet, és mintha az idő még egy utolsó, nagy lélegzetet venne, mielőtt…
209. oldal (Agave, 2011.)
Már évekkel ezelőtt megtapasztaltam, ha te vagy az áldozat, az őrület és a kegyetlenség közti különbség semmit nem számít.
120. oldal (Agave, 2011.)
Mit teszel, ha tudod, valakinek összetöröd a szívét, de ha másképp viselkedsz, akkor a sajátodat töröd össze?
108. oldal
(…) néha a csend két férfi között sokkal többet elmond, mint bármely szó. Az egyik legnagyobb különbség a férfiak és a nők között ez a bizonyos csönd, amit a nők nem értenek, és a férfiak nem tudnak megmagyarázni.
106. oldal (Agave, 2011.)
Faerie hercegnő vagyok,de tündér keresztanyák nem léteznek,csak anyák és nagymamák,és nem létezik varázspálca sem,amellyel meg lehetne suhintani a szívet,és mindent jóvá tenni.A tündérmesék hazudnak.Rhys ezzel tisztában volt.Én is tudom.A férfi aki a hátam mögött szuszog,ahogy egyre mélyebb álomba zuhan,szintén tudta.
Kibaszott Grimm testvérek.
19.fejezet vége
Országunk alkotmánya kimondja, hogy minden ember egyenlőnek születik, de ez hazugság. Soha nem leszek képes úgy zsákolni, mint Magic Johnson, úgy autót vezetni, mint Mario Andretti és úgy festeni, mint Picasso. A tehetségünkben nem egyformának születünk. De a hely, ahol a legkevésbé vagyunk egyenlők, az a szív. A tehetségen lehet dolgozni, tanulni lehet, de a szerelem, a szerelem vagy működik, vagy sem. Vagy szeretsz valakit, vagy sem. Nem tudod megváltoztatni. Nem tudod visszacsinálni.
198. oldal (Agave, 2011.)
A sidhe régebb óta uralkodja a faerie-t, minthogy valaki is emlékezne az előttük lévő időkre.
11. oldal
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
– Mindig szeretni foglak. Amikor ez a vörös haj fehér lesz, még mindig szeretni foglak. Amikor a fiatalság sima puhaságát felváltja az idő törékeny puhasága, bőrödet még mindig meg akarom majd érinteni. Ha arcodat elborítják a ráncok a mosolyaid, a szemeden átsuhanó meglepetések miatt, amikor minden elsírt könnyed nyomokat hagy arcodon, még inkább kincsként foglak őrizni, mert ott voltam, és mindezt láthattam. Meredith, meg fogod osztani velem az életedet, és szeretni foglak, amíg az utolsó lélegzet el nem hagyja tested vagy testemet.
163. oldal
















