Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kis ország, melynek lakói mindenféle furcsa történetet mondtak egymásnak és a csemetéiknek, akiknek ez aztán mélyen beleépült a kobakjába. Teltek-múltak az évek, másoknál több sütnivalóval megáldott embertársainknak köszönhetően pedig egyre több világosság gyúlt a fejekben s házakban, a mesék pedig háttérbe szorultak a múlt tévhitei és a a képzelet határai mögé, mígnem egy napon egy betűvető ember úgy nem gondolta, ideje kicsit leporolni ezeket az avíttas témákat, s megírta az Egyszervoltot. Fogta sokunk számára ismerős kis porfészkünket, Budapestet és hogy kis változatosság is legyen benne, Tihanyt, és a szemek sarkában, a csatornák réseiben, a tarkóra szegeződő szem okozta viszketésben elrejtett egy világot, ahol a mesék hősei bujdosnak.
Félig-meddig közéjük tartozik a főszereplő, Harlan is, akiha nem is gazdagságban, de nem is szegénységben, egyszerűen tisztességben boldogul úgy-ahogy. Van egy lakása, vannak kedves és kevésbé kedves szomszédai, munkája, csak épp nincs családja, és nincs barátnője. De ő azért nem szomorú, próbál optimistán állni a dolgokhoz, mígcsak a dolgok a fejük tetejére nem állnak, és mindenféle spoiler és spoiler el nem kezdi felforgatni az életét. Kénytelen hát felkötni az útilaput lábbelijére, megtömni tarisznyáját és útnak indulni, hogy megmentse, na nem az egész világot, de legalább a saját kis életét, megküzdve útközben mindazzal, amivel általában a legkisebb fiúknak meg kell küzdeniük, plusz némi önbizalomhiánnyal.
Minden jó lesz-e, ha a vége jó lesz? Elnyeri-e a királylány kezét, s apja fele királyságát? No nem teljesen, mert a vége nem lesz teljesen jó spoiler, királylány sincs, csak egy a halálhoz kissé betegesen vonzódó, a magyar őstörténet és lovasíjászat iránt kissé túlzottan érdeklődő atyával rendelkező leányzó, és sok-sok kaland. Lehetett volna ez még sokkal jobb is ennél, de nincs harag, nem kell mindennek tökéletesen sikerülnie, apróbb botlások beleférnek.