Egy évezreddel ezelőtti világba viszi el az olvasót ez a képeskönyv: honfoglaló eleink mindennapjaiba. Lapozgatunk, s hol a kardkovácsot, íjkészítőt lessük meg munka közben, hol a jurta mélyére pillantunk be, vendégei leszünk a menyegzői vigasságnak, vagy megismerjük a félelmetes pusztai harcmodor fortélyait. Egyszóval: a rajz és a magyarázó szöveg varázslatával részeseivé válunk az egykori magyar életnek. 1944-ben jelent meg a szerző korszakos jelentőségű könyve: A honfoglaló magyar nép élete. Ez a képeskönyv annak a nagy munkának dióhéjnyi s a művészi rajzokkal még meggyőzőbb erejű mondanivalóját adja a mai – ifjú és idősebb – olvasónak.
50 rajz a honfoglalókról 47 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1982
Enciklopédia 3
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 2
Most olvassa 1
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 17
Kiemelt értékelések
László Gyula munkássága elismerést érdemel. Ez a könyve különösen értékes, hiszen a saját művészi illusztrációit tartalmazza. A magyarság mindennapi életmódját bemutató mű így nemcsak a régész-történész, hanem a képzőművész egységes munkája. Minden sorából és vonásából érződik a múlt szeretete, melyet nemcsak a történelmi tények bemutatásával, hanem a családi kötődések megjelenítésével is személyessé tesz.
Nagyon hasznos könyv, hogy láthatóvá teszi a történelmet. László Gyula nemcsak régész volt, hanem tehetségesen rajzolt. Örülök ennek a könyvnek és nem is értem miért nem ajánlották annak idején az egyetemen vagy akár középiskolában. @Szürke_Medve javasolta, hogy olvassam el, mert szerinte tetszene nekem. Jól gondolta.
Fantasztikus kötet!
Mikor az ötödikesek tanulták a honfoglalást, akkor bukkantam rá. Szemléletes (és nagyon klassz) rajzokat tartalmaz elődeink életéből. De ez még nem minden: a másik oldalon levő szöveget is érdemes hozzáolvasni, mert új dolgokat tanulhatunk meg, kiegészítve történelem tudásunkat az általános, de még a középiskolából is!
Mindig lenyűgözött László Gyula zsenialitása… mint régész-történész és mint művész is! Ebben a könyvecskében nemcsak korrekt és informatív leírásokat találhatunk, hanem gyönyörű, korhű rajzokat is. Nézegessétek csak minél többen! :))
Évtizedekig alapmű volt, erősen meghatározta milyennek képzeljük a honfoglaló őseinket, legalábbis én még ma is ilyennek látom őket. Ugyanakkor az ismereteink gyarapodásával, e könyv tudásanyaga is kezd helyenként elavulni. Szép és hatásos rajzok, tömör és elgondolkodtató szöveg, igazán érdemes lapozgatni, olvasgatni. (A jurták ábrázolása azért engem zavart kicsit, túlságosan hajlított tetőrudakat rajzolt László Gyula, szerintem a valóságban nem ennyire félgömbszerű a tetejük.)
Népszerű idézetek
Székelyföldön a század elején megtörtént, hogy a kikosarazott legény társaival felment az erdőbe farkast lőni. Aztán a farkas bőrét, húsát elásták a hidak alá, amelyeken a lakodalmas menet a templomba ment volna. De a lovak a híd előtt megtorpantak, nem mentek rá a farkasszagú hídra. Ezek után vagy keresés, vagy alkudozás kezdődött, vagy verekedés. A szertartásos alkudozás néha még a templomban az Úrasztala előtt is folyt, mígnem megegyeztek.
91. oldal
A névadás első törvénye, amit még ma is sok helyen betartanak, hogy a névadás keresztelés előtt a gyermek nevét nem volt szabad kiejteni. Szeged környékéről jegyezte fel Kálmány Lajos, hogy a gyermeket keresztelés előtt Nemtudomkának hívják, mégpedig azért, hogy a rosszak ne tudják meg a nevét, mert keresztelés előtt könnyen megronthatják a gyermeket. Szőregen például arra a kérdésre, hogy: No, kisbabátok van? – úgy felelnek: Nincsen nékünk kisbabánk, csak pogánykánk van!
94. oldal
A magyar gyermek tehát évezredes, ősi soron való hagyományokat őriz – anélkül, hogy tudna róla. Érdekes esete ennek a hagyományőrzésnek, hogy a nyelvüket magyarra cserélő kunok ősi kun miatyánkját s a gyermekszáj őrizte meg, amolyan „értelmetlen” mondóka formájában. Ez az egyetlen élő kun nyelvemlékünk.
47. oldal
Se szeri, se száma nem volt a zengő nyilaknak: „… a röptében fütyülő, zizegő, zúgó, brummogó hangot kibocsátó nyíl ijedt felugrásra vagy figyelő megtorpanásra késztette a vadat, a nyíl vasa pedig azonnal súlyos vagy éppen halálos sebzést okozott. A hím szarvasokat bőgés idején a nőstény állat hangját utánzó nyíllal megállásra késztették, ugyanúgy a nőstényt a szopós állat hangját utánzóval. Vízen, nád, káka között rejtőző víziszárnyast a ragadozó madár rikkantását hallató nyíllal felreppentettek…”
50. oldal
Rajzomon elsősorban a fegyelmet szerettem volna érzékeltetni, ahogy a csatarendbe fejlődött íjasok parancsszóra azonos pillanatban lövik nyilukat a távolban levő ellenség felé. Később, amikor az íjkészitéssel ismerkedünk meg, szó lesz arról, hogy íjászaink több száz méterre röpítették ki a nyilakat, ugyanakkor,
amikor a nyugati íjak alig vittek száz méternél messzebbre.
26. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Petkes Zsolt – Sudár Balázs (szerk.): Hétköznapok a honfoglalás korában ·
Összehasonlítás - Budai Lotti: Rizsporos hétköznapok 2. 92% ·
Összehasonlítás - Gyurgyák János – Környei Anikó – Saly Noémi (szerk.): Élet a régi Magyarországon 92% ·
Összehasonlítás - Hanák Péter (szerk.): Hogyan éltek elődeink? ·
Összehasonlítás - Krász Lilla: Magánélet a Habsburgok korában ·
Összehasonlítás - Botos János – Vértes Róbert: Boldog békeidők ·
Összehasonlítás - Nagy Kati – Horváth Dezső – Kemény György: Nálatok esznek-e állatok? ·
Összehasonlítás - Magyar László András: A csámcsogó hullák és egyéb érdekességek ·
Összehasonlítás - Köves J. Julianna: Illik tudni 77% ·
Összehasonlítás - Lilu: Rutin 96% ·
Összehasonlítás