Az ​állatok karácsonya 22 csillagozás

Ladislav Pavlík: Az állatok karácsonya

Az erdő állatai is szeretnék megünnepelni a karácsonyt. Sőt, ajándékot is szeretnének kapni! Mit tehetnek azért, hogy kívánságuk teljesüljön? Megtudhatjuk ebből a gyönyörű mesekönyvből.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Művészi mesekönyvek Naphegy

>!
Naphegy, Budapest, 2006
28 oldal · keménytáblás · ISBN: 9638706465 · Fordította: Szigethy Katalin · Illusztrálta: Dubravka Kolanovic

Enciklopédia 2


Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 36


Kiemelt értékelések

imma P>!
Ladislav Pavlík: Az állatok karácsonya

Elég cuki (főleg a nyulak), de azért nekem valami hiányzott belőle és logikailag sem kerek. Illetve ebben a történetben is összekuszálják a keresztény verziót a gyerekek verziójával és az egymást megajándékozós verzióval, és nem bogozzák ki. Döntse el mindenki magának, miről szól számára a karácsony, de én ennél kevésbé komplex rendszerben gondolkodom róla.

eszter83>!
Ladislav Pavlík: Az állatok karácsonya

Szeretem a Művészi mesekönyvek sorozatot, mert kívül-belül szép meséket jelentetnek meg. Ez is egy gyönyörűen illusztrált mesekönyv. A történet is kedves, igazi szívmelengető, karácsonyra hangoló mese.

Gebics>!
Ladislav Pavlík: Az állatok karácsonya

Reggel bebújtak a gyerekek mellém az ágyba és ezt olvastam nekik. Nem is lehetett volna szebb a vasárnap reggelem, így karácsony felé közeledve! Gyönyörűen illusztrált mesekönyv, szép történet.

Szávitrí >!
Ladislav Pavlík: Az állatok karácsonya

Gyönyörű kis könyv a karácsony és az ajándékozás szépségéről.

Jeffi P>!
Ladislav Pavlík: Az állatok karácsonya

Rövid, de nagyon aranyos. A rajzok is aranyosak, bár szegény rókát többször kutyának néztem :D Minden esetre kedves mese, karácsony előtt olvasni talán jobb. Bár pont olyan mondanivalója van, hogy nem csak karácsonykor kell ajándékozni, boldognak lenni, és törődni a másikkal, hanem nap, mint nap. :)


Hasonló könyvek címkék alapján

Katharina von Krosigk: 24 adventi mese
Fred Rodrian: Szarvas Szilárd
Sven Nordqvist: Pettson karácsonya
A kis gyufaáruslány
Jennifer Coulmann: Az igazi ajándék
Ruben Saillens – Lev Tolsztoj: Panov apó különös napja
Beatrix Potter: Nyúl Péter adventi kalendáriuma
Marék Veronika: Kippkopp karácsonya
Borsi Darázs József: Jön a Télapó
Zdeněk Miler – Hana Doskočilová: A vakond és a hóember