1938 egy reggelén rozoga motoros komp indul el Bécsből, horogkeresztes zászlaja alatt néhány családdal, egy operaénekesnővel és egy rabbival, hogy vagyonuk hátrahagyása fejében eljuthassanak a Fekete-tengerig, s onnan majd ki-ki a maga remélt ígéret földjére. Különös utazásuk az indulás derűs, reményt keltő perceitől döbbenetes, végig félelmetes modern balladává lesz a rendkívüli helyzeteket amúgy is oly erőteljesen megjeleníteni tudó Fuks tolla alatt. A kötet másik írásában a történet fantasztikus kerete csak arra szolgál, hogy az előbbi írás mondanivalóját, az ember ember által való megalázásának ott csak áttételesen ábrázolt kérdéskörét teljes mélységében és közvetlenül tárgyalhassa. Valójában egyetlen hatalmas dialógus ez az írás az üldözött, és annak erkölcsi jóba vetett hitéért cserébe minden földi jót kínáló titokzatos idegen között. Egy világ végét idéző háború, egy elpusztult város romjai és lángjai a háttér kettőjük párbeszédéhez, mely a formailag mindig újat kereső Fuks… (tovább)
Utazás az ígéret földjére / Hang a sötétből 14 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1969
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa
Kedvencelte 1
Várólistára tette 12
Kívánságlistára tette 7
Kiemelt értékelések
„Barátom! Ilyen álmot akkor látnak a lények, ha a világ a végét járja."
Ladislav Fuks ismét maradandót alkotott, de aki még nem ismeri az írót, az a Ladislav Fuks: A hullaégető című művével kezdje az ismerkedést!
Ezúttal két kisregényt olvashatunk, ezek közül az első groteszk és horrorisztikus, a második pedig apokaliptikus és misztikus horror elemekkel tarkított.
Hol lehet az ígéret földje? Új életet kezdhetsz-e bárhol és bármikor? Ki lehet az a titokzatos alak a sötétben? Ha megszólítana a fekete köpenyes, válaszolnál? Hinnél neki? Vagy csak rettegnél és keseregnél tovább?
„Örök emlékek maradnak utánatok. Fölszálltok a csillagokig…"
A kötet két kisregényt tartalmaz, amelyek nem egy időben születtek, de – feltételezem a magyar szerkesztőknek köszönhetően – összepárosítva kerülnek az olvasó elé. A párosítás a könyv elolvasásával nyeri el jogosságát, amennyiben már nem szavaztuk meg neki „útközben” ezt a jogot.
Az első, az Utazás az ígéret földjére című rövidebb regény egy XX. századi Exodus-t, az Anschluss-t megélő Ausztriát elhagyó kis csoport történetét mondja el, ami bevezetésként is felfogható a második regény elé.
A Hang a sötétből már jóval komorabb, és igazából itt domborodik ki az a bizonytalanságot megteremtő írói stílus/hangulat, amit a Hullaégető című regényben is megismerhetünk. Az Exodus folytatódik, de itt már egy belső vívódás keretében, ami egy hosszú, a regény keretein túlnövő párbeszéd – hihetetlen, amit itt művel az író. Amennyiben nem volt elég az első regény vége, akkor itt minden bizonnyal letaglózás lesz a „jutalom”.
Elolvastam, de valahogy nem tudom értékelni. Az Utazás az ígéret földjére egy kicsit a Kukoricaszigetre emlékeztetett. A Hang a sötétbőlt nem tudom értékelni, egyszerűen nem értettem, számomra nagyon érthetetlenül volt megírva.
Kedves Olvasó!
Ha ez az első könyv, amit Ladislav Fukstól a kezedbe veszel, akkor sürgősen tedd vissza a polcra!
Nem, nem azért mert nem jó könyv. Hanem…. miért is?
Az első kisregény könnyen olvasható, de rám olyan hatással volt, hogy fél évig nem tudtam elővenni újra ezt a könyvet. Gyanútlanul olvasva könnyed kezdés és a végén mintha úthengerrel gázoltak volna át rajtam! Összetört, lehangolt, féltem!
A második kisregénye nagyon nehezen olvasható. (számomra) Egy látomás, borzalmas és lélekölő. Haldoklás ………
Annyira letaglózott, hogy ha elsőként ezt a könyvet olvastam volna tőle, akkor nem biztos, hogy szeretném jobban megismerni! Hát ezért tedd vissza a polcra!
Népszerű idézetek
[…] az élet rossz, az mindenből kiderül; csupa félelem, gond, akadály, csupa hajsza, munka, fáradság, csupa veszteség, nyomor, betegség, ez nyilvánvaló, ez mindenből kiderül, és senki józan ember nem tagadja. De hogy az élet lényegében kegyetlen lét, tudod… – hangsúlyozta halkan – lé-nye-gé-ben, az csak akkor derül ki, csak akkor tudható meg, ha a mélyére hatolunk, a legrejtettebb hajszálcsövébe, a fenekére, és ez ritkán történik meg. Tudod mi a lyssa? – kérdezte, s én enyhén megráztam a fejemet a kövezeten.
– Lyssa vagy rabies, az veszettség – magyarázta mögöttem az ember –, veszett állat harapásától lehet megkapni. Ha a megharapott ember két napon belül nem kap injekciót, vége, nagy kínok között meghal. Dührohamot kap, kapar, harap és borzalmasan ordít, ugyanis egészen őrült. Ez semmihez sem hasonlítható – mondta mögöttem –, hacsak nem a tűzhalálhoz. És közben, mialatt az ember teljesen őrült, ebben a ritka állapotban, valami megmozdul a mechanizmusomban… egyszer már kimondtam ezt a szót, amikor a Zöldhegyre való menekülésről beszéltél… a mechanizmusában megmozdul egy olyan rejtett kis emeltyű, és akkor az ember hirtelen rájön, milyen kegyetlen lét az élet. Mert hirtelen a mélyén találta magát, a legrejtettebb hajszálcsövében, a fenekén. De ez nyilvánvaló – folytatta mögöttem, és mintha kissé legyintett volna –, ez veszettség, vagyis betegség. De van egy más mód is az élet kegyetlen lényegének megismerésére, mégpedig az, hogy az ember bizonyos kábítószereket vesz be.
Egy pillanatra elhallgatott, aztán folytatta:
– Ha az ember bizonyos kábítószereket vesz be, akkor lelepleződik előtte az igazi valóság, amelyet rendszerint egész életében nem sikerült felfogni. Bizonyos kábítószerek hatása alatt az emberben megmozdul ugyanaz a rejtett kis emeltyű, mint a veszettségnél, és az ember megint csak az élet mélyén találja magát, a legrejtettebb hajszálcsövében, a fenekén, de ez csak a kábítószerek hatására történhet, s ezért marad tudatlan az emberek túlnyomó többsége. Az ember a kábítószer hatása alatt sohasem látott ábrákat, alakokat, formákat rajzol, amilyenekre különben soha életében nem jött volna rá, amelyek álmában sem jutottak volna eszébe, olyan ábrák ezek, olyan alakok és formák, mintha más, idegen világokból származnának, és ez is egy darabja az igazi valóságnak. De hát – mondta mögöttem, és mintha megint legyintett volna –, az a fő, hogy közben megismeri az életet a maga kegyetlen lényegében. Amit ugyanis átél és érez, az mindannyiszor rettenetes, pusztító, borzalmas, nincs benne egy szemernyi öröm és boldogság, egy szemernyi nyugalom és világosság, egy szemernyi hit és remény sem, így hát ezt mindenki átéli, aki ezeket a kábítószereket beveszi, időpontra, korra, műveltségre, származásra, fajra való tekintet nélkül, ezt különben az orvosok is ismerik, és időnként kísérleteket is végeznek ilyesmivel. Ezek az emberek ugyanis olyan rettenetes tapasztalatokra tesznek szert, hogy már soha életükben nem vennének be kábítószert, inkább vízbe ölnék, megmérgeznék magukat, elmetszenék a torkukat, inkább felakasztanák, agyonlőnék, megölnék magukat, semhogy azt a kábítószert még egyszer bevegyék, hogy még egyszer megismerjék az élet lényegét. Inkább százszor meghalnának, csak hogy elkerüljék az életet. Ha az emberek ismernék az élet lényegét – mondta nyugodtan a hátam mögött –, hatvan másodpercig sem bírnák ki élve. Az élet egyszerre csak összeomlana a földön, a föld egy csapásra halott bolygóvá válna. […] Úgyhogy az emberek mai tudatlansága az életről áldásnak mutatkozna, persze csak akkor, ha a dolog valóban ilyen egyszerű volna. […]
– Mondtam az előbb – folytatta –, hogy azért bírtál a Zöldhegyig szaladni és vissza, beleszámítva a termet a kályhával, ahova bementél, mert működni kezdett benned a mechanizmus. Az emberek persze különféleképpen nevezik, némelyek léleknek, szellemnek, szellemiségnek mondják, mások lelkiségnek, pszichikumnak vagy a legmagasabb szervezettségű anyag termékének. Nem furcsa ez a nézetkülönbség, az emberek bizonytalansága önismeretükben? Ismerik a világűr mélységeit, földi bolygók repülnek a csillagok felé, de önmagukat nem ismerik. Nem tudják mit hordanak magukban – az ember mögöttem elnevette magát –, minden hibás. Csak a testi mechanizmus gondolkozik, érez, akar, és működni kezd az emberben vagy az állatban a veszély pillanataiban, mint nálad, amikor a Zöldhegyre futottál, de a léleknek vagy valami lóherének ehhez semmi köze. Az ember és az állat is a nukleinsavas atomok közötti kapcsolatok összessége, proteinszintézisek eredménye, olyan mechanizmus, amely kémiai képlettel meghatározható. És az érzések, az érzelmek, a félelem? […]
– Azt mondtad – folytatta –, hogy félni kezdesz, talán még tőlem is. Barátom, egyetlen lénynek sem szabad félnie, még annak a valóságnak a megismerésétől sem, amiről beszéltem. A veszettségtől és a kábítószertől sem. A félelem a lények legvészesebb betegsége, az igazi megismerés akadálya, illúzió, mint minden érzelem és érzés, pára csupán, amely hibás súrlódás útján keletkezik a mechanizmusban, és átitatja, s ilyenkor az következik be, hogy a mechanizmus képtelenné válik a normális működésre. A nukleineket és a proteineket bomlás támadja meg, és a mechanizmus megbénul […] Ha az ember bölcs volna, tudná, milyen rossz az, amikor az érzelmei elgyengítik, tönkreteszik, és bölcs cselekedettel védekezne az ellen, hogy ilyesmi keletkezzék a mechanizmusában. És akkor látná, hogy butaság félni. Mi baja eshet? Legföljebb az, hogy egy napon elveszíti mechanizmusát, vagy, ahogy ő mondja, önmagát. De elveszíteni a mechanizmusunkat, azaz önmagunkat, az éppen az egyetlen jó dolog az életben. Hiszen ez a legjobb dolog, amiben az embernek és az állatnak része lehet, miként erről talán már meggyőztelek – eredetileg magad is meg voltál győződve erről, hiszen azt állítottad, hogy a halál megváltás. Csakhogy…
(..)
– …mondtam – folytatta nyugodtan –, hogy ez egy kicsit bonyolult. Nem elkerülhetetlenül szükségszerű, hogy minden olyan legyen a világon, amilyen, és ahogy azt itt híven ecsetelem neked. Egy helyen ugyanis, furcsa módon másvalami van írva. […]
– Írva van ugyanis, hogy minden lény a hatalmában áll, csak akarnia kell. Csakhogy éppen ez az a bűvös kör. A lény képtelen eléggé akarni, ha érez, érzékel, fél, ha a mechanizmus csikorog. Eléggé akarni csak az erősek tudnak, aki csak egy kicsit is érez, érzékel, fél, az gyenge.
174-178. oldal - Hang a sötétből (Európa, 1982)
Esténként a temetőben jártam
s a halottak nyugalmára vágytam.
Szólt egy halott: sírját odahagyná,
életemért a halálát adná.
Cseréltünk, a sírban most én fekszem,
s a halott jár a temetőkertben.
Hallom, hogy az életet becsmérli,
halál nyugalmára akarja cserélni.
172. oldal - Hang a sötétből (Európa, 1982)
Ha a százszor ismételt hazugság igazsággá válik, hazugsággá válhat-e a százszor ismételt igazság?
139. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Stephen King: A Setét Torony – Varázsló és üveg 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Végítélet 88% ·
Összehasonlítás - Selma Lagerlöf: A halál kocsisa 86% ·
Összehasonlítás - Stephen King: A halálsoron 96% ·
Összehasonlítás - Takami Kósun: Battle Royale 92% ·
Összehasonlítás - Fritsi Péter: A székkészítő 92% ·
Összehasonlítás - Justin Cronin: A szabadulás 91% ·
Összehasonlítás - Anne Rice: Lestat, a vámpír 90% ·
Összehasonlítás - Dennis Lehane: Viharsziget 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Állattemető 90% ·
Összehasonlítás