Az ​utolsó ügy 86% 41 csillagozás

Ahogy @Kuszma írta: „Egyik legfájdalmasabb regénylezárás.”
Vajon miért csak az a bibliai parancs terjedt el, hogy tisztelnünk kell apáinkat és anyáinkat, a másik pedig, amivel csak felnőttként találkoztam, nem. Az, hogy az atyák viszont ne ingereljék gyermekeiket, oktalanul ne hatalmaskodjanak felettük…
Mert a rideg, kemény, szeretetlen bánásmód visszaüt. Szenvedést, szorongást, majd lázadást, szembefordulást kelt a gyermekekben. Ez pedig olyan lehet, mint a villám. Sose tudni, lecsap-e, s ha igen, hova, hogyan.
Mesterien felépített történet, mind lélektani, mind krimi oldalról. A végén pedig becsap a villám, de teljesen másképp, mint ahogy azt az ember elgondolhatná. És ez a befejezés alapjaiban rendíti meg az olvasót.
A lélektani vonal kifejtéséből egyet hiányoltam csak: semmi magyarázata nem volt, miért viselkedett Heumann főtanácsos ilyen ridegen, szeretetlenül a fiaival (és talán a régen meghalt feleségével is). Hiszen arról ejt egy megjegyzést, hogy fiatalon még nem volt ilyen merev és rideg ember. Mi változtathatta meg ennyire? Erre az egyre nem kaptam választ.

Csehes miliőbe oltott angol gótikus rémregény. Nem élveztem minden oldalát, voltak fenntartásaim mind a nyelvezet, mind a háttér, mind a jellemek, mind a krimiszál logikája kapcsán, de a befejezése nagyot szól! Pusztán ezért érdemes volt kézbe venni.

Kezdem a kifogásaimmal – ezért nem kap öt csillagot:

A nyelvezet: kamaszok így nem beszélnek. Ahelyett hogy apám jó le fog b*ni/tolni/szidni, mert megint későn megyek haza ezt mondani: ma megint konfliktusom lesz vele, ez kínos eufemizmus, (egy példa a sok közül). És a török kereskedő áradozása Isztambul szépségeiről, vagy a (túlokos) komornyik helyzetelemzése a kamaszfiúnak apja magatartásáról: ez sem élőbeszéd, hanem szónoklat. Nem tudom, ezekből a stilisztikai gondokból mennyi tudható be a szerzőnek, mennyi a fordítónak.

A háttér: valami furcsa, absztrakt, a két háború közötti Csehszlovák Köztársaság és a hatvanas évek Beatles-korszakának nyugat-európai miliőjéből kotyvasztott keverék, kapitalista viszonyokkal, a húszas évek kispolgári mentalitásával, közép-európai provincializmussal egyfelől, metróval, neonfényekkel, tranzisztoros rádióval másfelől. Németes hangzású nevek, a szocializmusra még utalás sem történik. Habár nem sikertelenül ábrázolt közeg, mégis kicsit művi.

A jellemek: statikusak, helyenként indokolatlanul merevek (főleg az apa figurája), az embernek az a benyomása, hogy csupán a drámai összecsapás miatt lettek ilyenre faragva: a szerző nem enged nekik semmi autonómiát (apa és fia esetén; a mellékalakok kicsit lazábbak).

A krimiszál logikája: spoiler.

És mégis: minden gyöngesége ellenére remekül van kihegyezve a végére, az óriásit csattan! Tessenek fülvédővel olvasni…

Lebilincselő és egyben megrázó kelet-európai krimi, amiben megvan minden, ami garantálja az izgalmat és a feszültséget:
– Gyermekgyilkosságok
– Rideg apa, aki csak a munkájának él, és akit gimnazista fia minden tette és szociális kapcsolata ingerel
– Szimpatikus, de az apai elhidegülés és szerethiány miatt kissé bizonytalan főhös
– A fiúval szimpatizáló komornyik, aki mindent reálisan lát, és próbálja tartani a fiúban a lelket
– A fiú barátja, aki próbál egy kis színt vinni főhősünk sivár életébe
– A szomszéd, akire a fiú apai jóbarátjaként tekint

A történet folyása közben mindenki gyanússá válik, és bár a könyv felénél fény derül a gyilkos kilétére, a végén mégis kapunk egy félreértésen alapuló nem várt csavart, minek hatására az egyik szereplőt végleg meggyűlőlhetjük.

Furcsa könyv ez. Furcsa mondatokkal, ismétlődő szófordulatokkal (lásd még: eposzi jelzők), azzal a furcsasággal, hogy az ember nem tudja hova tenni a cselekmény helyszínét és időpontját. A nevek németesek vagy csak simán furcsák, árubőség van az üzletekben, a srác barátja piros jaguárral közlekedik (kötöttségek nélkül külföldre is), jól menő cége van egyes szereplőknek, templomba járnak az emberek – tehát biztosan nem a hetvenes évek Csehszlovákiájában vagyunk. Viszont nem is a boldog békeidőkben, mert tévéznek, telefonálnak, fényképeznek a szereplők. Ez végig nem hagyott nyugodni, hogy valami támpontot kapjak – nem kaptam.
Maga a történet viszont nagyon jól felépített lélektani krimi, kicsit átfazonírozott mondatokkal ma is bestseller lehetne (az Agavénál mondjuk). De nekem így, ebben a formában jobban tetszett, kissé vontatottan, eposzosan, régimódiasan, komótosan előadva.

Elvan az ember ezzel a könyvvel… Aztán kinyúlik belőle egy baltát fogó kéz, és levágja a fejed.

Szépen, lassan, nyugodtan áramlik a történet, mint ahogyan a csillámló porhó hull egy decemberi éjjelen, míg be nem üt a ménkű! Érdekes volt, kis párhuzamot véltem felfedezni A hullaégetővel, csak itt az apa helyett a fiú szemszögéből követhetjük végig a történéseket… többet nem mondok, el kell olvasni, le kell gyűrni a viszolygásunkat a sok ismétlés és lassúság miatt az elején, közepén, háromnegyedén, mert nagyot üt a végén és ez kárpótol az előbbiekért. (Talán még azért is, amiért Vikinek hívják a kamaszfiú főhőst) :)

Fuks aztán tudta, hogyan kell úgy bevinni egy ütést, hogy az olvasó lenn maradjon… Annyira ütnek a könyvei, hogy már szinte fizikailag készültem ki az izgalomtól. Hiába folynak lassan és szenvtelen hangnemben leírva az események, számítottam rá, hogy hogy ez a rengeteg feszültség csak hatalmas tragédiában végződhet. És tényleg – a vége akkora sokk volt, kétszeresen is, hogy csak fásultan néztem magam elé…

Lassan szállingózó események, visszatérő képek, jelentéktelen mozzanatok, lusta karácsonyi jelenetek, érdektelen párbeszédek, kamaszos lelkizés, szinte az egész szöveg úgy teremt feszültséget, hogy alig lépi át az ingerküszöböt, már-már unalmas. De valahogy mégsem tudtam letenni. Nincs az eseményeknek szuperpozíciója, előjele, csak durran egy hatalmasat, amit szinte vártam, de nem hittem, hogy bekövetkezik. Az utolsó lap elolvasása után elkezdtem nyomozni én is, valamit nem értettem? Mit nem vettem észre? Egyáltalán észre kellett volna vennem valamit?

Hű-.ha!A könyv vége nagyot szólt Úgy éreztem,hogy a vége előtt 30-40
oldallal kitaláltam a végét,de őszintén szólva csak kis mértékben jött be a megérzésem.
Nekem nagyon tetszett a könyv.Nálam a legjobb Skandináv krimikkel(Nesbo, Olsen) egy szinten van.Nem egy szokványos könyv az biztos,én személy szerint nagyon szeretem az olyan krimiket,amelyben van valami kiszámíthatatlan „csavar”,és ebben volt…

Annyira én azért nem voltam elájulva ettől a könyvtől. Nem volt nagyon rossz, de volt egy csomó dolog, ami zavart benne. Többek között zavart a nyelvezete. Nem tudom, eredetiben milyen lehet a fogalmazás (nem olvastam eredetiben, mert úgysem értettem volna belőle egy kukkot sem), de van egy olyan érzésem, hogy a fordítással gondok vannak. Kicsit vértelen, kicsit semmilyen. Maga a történet viszont nagyon jó és nem kicsit érdekes.