!

Kékszakáll 191 csillagozás

Kurt Vonnegut: Kékszakáll Kurt Vonnegut: Kékszakáll Kurt Vonnegut: Kékszakáll
Könyvtár

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Azon a napon, amikor Circe Berman betéved Rabo Karabekian, a félszemű örmény festő otthonába, minden megváltozik. Az asszony fenekestül forgatja fel az életét, átrendezi a házát, és bár az idős művész nemcsak a burgonyacsűrjében őrzött titkait zárta le hetvenhét lakattal, hanem az emlékeit is, ráveszi arra, hogy önéletrajzot írjon. Így kezdődik el Rabo időtlen, varázslatos utazása a sötét, megkeseredett magányból az érzelmi újjászületés, az életöröm felé.
Vonnegut ragyogó színekkel festi meg az absztrakt expresszionista festő hol kudarcos, hol nevettető, hol tragikus életútját, miközben a művészi alkotóerőben rejlő humánum örök értékéről beszél. Írása hitvallás arról, hogy az erőszak, a háborúk, a kegyetlenség és gonoszság fölött csak a kreativitás, a teremtő szellem diadalmaskodhat.
A Maecenas Kiadó – újabb hagyományaihoz híven – kétnyelvű kötet formájában adja a kedves Olvasó kezébe a Mester méltán híres, egyszerre izgalmas, kacagtató és megrendítő regényét.

Eredeti mű: Kurt Vonnegut: Bluebeard

Eredeti megjelenés éve: 1987


Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Rabo Karabekian


Hirdetés

Kedvencelte 57

Most olvassa 14

Várólistára tette 100

Kívánságlistára tette 60

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

+
>!
legrin SP
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Furcsa, de ennél a regénynél nagyon sok időnek kellett eltelnie, mire értékelni tudtam, annyira a szemembe köpte az igazságot. Ezt az elején kicsit nehezebben viseltem, de most már visszatekintve látom, mennyire jó is volt ez a regény, főleg a múlt, az önéletrajz.

+
>!
gyurmapok
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Hetvenhét lakattal a kedvencek közé zárva, zseniális.

+
>!
gb_
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

huhú, nem is rossz könyv, sőt!
Igazából ott ölik meg Vonnegutot a kiadók, hogy minden egyes könyvére rányomják, hogy a legfeketébb fekete humor… és akkor mindenhol azt várom, hogy hol fogok fetrengeni a röhögéstől. Ennél a könyvnél rájöttem, hogy szó sincs nagy nevetésekről, Vonnegut megmosolyogtat, de ami még fontosabb: tanít is.

+
>!
Thorpapa
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Hát nem csalódtam a mester eme könyvében sem. Már csak azért is megéri végigolvasni, hogy megtudjuk mit rejt a csűr:) Megint nagyot varázsolt Vonnegut. Jól mondja a végén egy jellemzés, hogy nála a nevetés szomorú és könnyes. És tényleg. „Szerencsétlen” szereplők olyan dolgokon mennek keresztül, ami annyira szörnyű, és szomorú, hogy már nevetünk rajta. Aki nem értené a humort, az az első 20 oldal után abbahagyná.
Ajánlom akár első Vonnegut könyvnek is, mert annyira jó.:D

8 hozzászólás
+
>!
Rea
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Az utolsó harminc oldalig az gondoltam, hogy ez egy piszkosul jó könyv. A legvégén azt, hogy ez a legjobb Vonneguttól. A hatása alatt vagyok még, és azt hiszem végérvényesen megszerettem nemcsak az írásait,hanem magát az írót is. Amikor ez a kettő együtt jár,(mert ez viszonylag kevés íróval szemben alakul ki bennem), akkor érzem azt, hogy ezért érdemes olvasni.

6 hozzászólás
++
>!
plutyka
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Szeretem Vonnegut humorát.
Imádom, ahogy mindent olyan sajátos szemszögből lát, mutat :-)
Ez is egy jó könyv :-)
A vége meg pláne:-)

+
>!
RandomSky
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

HammerWorld No. 171 / 2005. február
Rabo Karabekian önéletrajza ez a regény, aki – miként azt System Of A Down rajongók sejthetik – örmény származású amerikai. Foglalkozására nézve absztrakt expresszionista festő, különben meg a Bajnokok reggelijében is felbukkan. Mondhatni, régi jó ismerős.
A könyv címe onnan jön, hogy a híres Kékszakállú herceg is rejtegett valamit egy elzárt szobában. Hasonlóképp tesz Karabekian, csak ő egy pajtába zárta el azt a ki-tudja-micsudát. Talán élete utolsó remekművét, talán valami mást. Nem mondom meg, mi az, de megéri miatta végigolvasni a könyvet. Nem mintha amúgy nem érné meg.
Az absztrakt expresszionista festészeten kívül számos dologról szól még a kötet, például a II. Világháborúról, melynek groteszk, borzalmas, bizarr és iszonytató eseményeiről már amúgy is írt egy remekművet Vonnegut. Annak Ötös számú vágóhíd a címe, de a Kékszakáll is ugyanolyan jó. Mi több, utóbbi talán még meghatóbb.
Ennél többet nem is írok róla. Nem olvashatom el helyetted.

+
>!
DrágaNyunyesz
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Kurt Vonnegut írásaival egy éve ismerkedtem meg a nagynéném által és szerelem volt elsőre. Ő tipikusan az a fajta író, akit lehet szeretni és utálni, de nem lehet mellett szó nélkül elsiklani. Én kifejezetten szeretem a fanyar, sokszor meghökkentő, egyedi stílusát, amit ez a műve is hűen tükröz.

+
>!
csend_zenésze
Kurt Vonnegut: Kékszakáll

Tényleg érdekes és olvasmányos, de egészen az utolsó részt kivéve nem tudott igazán lenyűgözni, de azért sejtettem, hogy nem ez lesz az egyetlen könyvem Vonneguttól. A befejezés pedig egyenesen biztossá tett ebben az elhatározásban.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

+
>!
tasiorsi

– Ez a titka annak, hogy az ember élvezze az írást, és hogy amit ír, az a legmagasabb elvárásoknak is megfeleljen – mondta Mrs. Berman. – Nem szabad az egész világnak írni, és nem szabad tíz embernek írni, vagy kettőnek. Csak egyetlen embernek kell írni.

Maecenas Könyvkiadó, 68. o.

+
>!
tasiorsi

– Hogyan lehet megkülönböztetni egy jó képet egy rossztól? – kérdezte Solomon, akinek az apja magyar lóidomár volt, a bajsza is gyönyörűen pödrött, mokány.
– Annyi az egész, drágám – mondta Syd Solomon –, hogy meg kell nézni tízmillió festményt, aztán már soha nem téved az ember.
Így igaz! Így igaz!

147. oldal (Maecenas Könyvkiadó)

5 hozzászólás
+
>!
Dora

Viszonyunkban nincs semmi erotikus. Huszonnyolc évvel vagyok öregebb Mrs. Bermannál, és úgy elcsúnyultam, hogy kutyánál magasabb rendű lény nem képes megszeretni. Valóban úgy nézek ki, mint egy gutaütött iguána, és ráadásul félszemű vagyok. Ami sok, az sok.

1. fejezet - 24-25. oldal

+
>!
tasiorsi

Olyan boldogtalan volt mellettem, hogy egyfajta humorérzéket is kifejlesztett, pedig amikor feleségül vettem, bizonyosan nem rendelkezett ilyesmivel.

Maecenas Könyvkiadó, 224. o.

+
>!
Katja

Én már minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ne kelljen magam komolyan venni.

1 hozzászólás
+
>!
janetonic

Nyilvánvalóan arra születtem, hogy a legtöbb embernél jobban rajzoljak, mint ahogy özvegy Bermanné és Paul Slazinger nyilvánvalóan arra született, hogy a legtöbb embernél jobban tudjon történeteket elmondani. Más emberek nyilvánvalóan arra születtek, hogy énekeljenek és táncoljanak, vagy az ég csillagait magyarázzák, vagy bámulatos trükköket csináljanak, vagy kiváló vezetők legyenek, vagy sportolók és így tovább.
Úgy gondolom, ennek az okát azokban az időkben kell keresnünk, amikor az embereknek kis, rokoni közösségekben kellett élniük, talán ötvenes vagy legfeljebb százas csoportokban. És az evolúció vagy Isten vagy valami egyéb úgy rendezte genetikailag a dolgokat, hogy a kis családok működjenek, hogy felviduljanak, hogy mindegyikben lehetett valaki, aki történeteket tudott mesélni a tábortűznél, és valaki más, aki képeket festett a barlangok falára és így tovább.
Ezt gondolom én. És egy ilyen rendszernek ma már nincs értelme, mert a mérsékelt tehetséget egyszerűen értéktelenné tette a nyomtatott sajtó és a rádió és a televízió és a műholdak és hasonlók. Egy mérsékelten tehetséges személynek, aki ezer évvel ezelőtt a közösség féltett kincse lett volna, ma másfajta munkát kell keresnie, mert a modern tömegkommunikáció révén eleve világbajnokokkal kénytelen naponta versenyre kelni.
Az egész bolygó nagyon jól elvan azzal a kábé tucatnyi bajnoki teljesítménnyel az emberi szaktudás különböző területein. A mérsékelten tehetséges személynek persze palackba zárva kell tartania a tehetségét, egészen addig, míg, hogy úgy mondjam, berúg egy esküvőn, és sztepptáncot jár a dohányzóasztalon, mint Fred Astaire vagy Ginger Rogers. Nevünk is van az ilyen emberekre. Úgy hívjuk őket: „feltűnősködő”.
Vajon hogyan dícsérjük meg az ilyen „feltűnősködőt”? Azt mondjuk neki másnap reggel: „Hej! Te aztán jól bepiáltál tegnap este!”

81-82. oldal (Maecenas, 1991)

+
>!
tasiorsi

– Nem tehetek róla – mondtam. – A lelkem tudja, hogy a testem rossz dolgokat tesz, és szégyenkezik miatta. De a testem csak csinálja tovább a rossz, buta dolgokat.
– A micsodád és a micsodád? – kérdezte.
– A lelkem és a testem – mondtam.
– Külön vannak? – kérdezte.
– Nagyon remélem, hogy igen – válaszoltam. Nevettem. – Utálnám, ha felelős lennék mindazért, amit a testem csinál.

Maecenas Könyvkiadó, 237. o.

1 hozzászólás
+
>!
gyurmapok

Ha egy művész istenigazában fel akarja verni alkotásai árát, a következőt tudom javasolni: kövessen el öngyilkosságot.

57. oldal

+
>!
gyurmapok

Számomra az otthon olyan hely, ahol, azt hiszem, én még sohasem jártam.

217. oldal

+
>!
Bernadett_Bodor

– Mit jelent az, hogy „hello”? – kérdezte.
Én meg azt mondtam:
– Én mindig úgy véltem, azt jelenti, hogy „hello”.
– Pedig nem azt jelenti – mondta. – Azt jelenti, hogy „Ne beszéljünk semmi fontosról”.
Azt jelenti, hogy „ Mosolygok, de nem figyelek, úgyhogy menj el”.

26. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján


Ha tetszett a könyv, olvasd el ezeket is