A ​III. Birodalom elveszett kincsei 8 csillagozás

Kurt Rieder: A III. Birodalom elveszett kincsei

Mítosz, legenda és valóság.
A Toplitz-tó titka, az Antarktisz-expedíció és a náci arany rejtélye

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A II. világháború története Vagabund

>!
Vagabund, Kecskemét, 2015
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639685475
>!
Vagabund, Budapest, 2007
208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639685475

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 4


Népszerű idézetek

goldgirl>!

A Füherer maga is jól tudta, hogy esküdt ellenségei ádáz hajtóvadászatot indítottak utána. A zsarnok gyűlölte és megvetette mind a nyugati, mind a keleti nagyhatalmakat és azok vezetőit, alsóbbrendű emberekként, fajilag tisztátalan barbárokként tekintett rájuk. Minden porcikája írtózott attól a gondolattól, hogy elfogják őt, holmi néplátványosságként mutogatják ország-világ előtt, bíróság elé vezetik, és a nyilvánosság előtt hoznak ítéletet felette. Legfőképp ama lehetőség töltötte keserűséggel és mély undorral, hogy az oroszok hatalmába kerülhet, Sztálin elé vezetik, majd Moszkvában állíthatják bíróság s – kivégzőosztag elé – ennél pokolibb sorsot el sem képzelhetett volna magának.

7-8. oldal

ACR>!

Történészek becslései szerint mintegy 32 ezer zsidót, 40 ezer cigányt, és legalább 300 ezer szerbet (civileket) mészároltak le a háború éveiben (a horvát szélsőséges nacionalista usztasák).

167. oldal

ACR>!

A bánya mélyén talált kincsek leltárba vétele tíz teljes napot vett igénybe, s miután végeztek, listát készítettek a feltárt náci vagyonról. Összesen 8198 aranyrúd, 55 ládányi arany, több száz táskányi további aranytárgy, 1300 zsáknyi arany birodalmi márka és más aranypénz, rengeteg ezüstrúd és ezüsttárgy, fél tucat platinarúd és egyéb nemesfémek rejtőztek a bánya gyomrában kialakított páncélteremben.

155. oldal

ACR>!

[…] Lidice lakossága ellen vezetett megtorló hadjárat során 91 gyermeket válogattak ki elnémetesítés céljára, mielőtt a falu teljes lakosságát lemészárolták, illetve koncentrációs táborba hurcolták volna. Becslések szerint akár a negyedmilliót is elérheti azon csecsemők és kisgyermekek száma, akiket elragadtak családjuktól, és a Lebensborn-központok közbenjárásával az SS által politikailag és fajilag egyaránt megbízhatónak ítélt családokhoz továbbítottak.

137. oldal

ACR>!

Az évek múlásával Gestapo Müller rendkívüli hírnevet szerzett magának, serénysége és bestialitása még a legbrutálisabb nácikat is elképesztette. Olya kérlelhetetlen dühvel irtotta a Harmadik Birodalom valós és vélelmezett ellenségeit, mely még a fanatikus nemzetiszocialisták körében is ritkaságnak számított. Bár időközben megházasodott és családot alapított, soha nem vett ki szabadságot, soha nem pihent, éjt nappallá téve dolgozott.

121. oldal

ACR>!

(Gestapo) Müller nem kifejezetten intellektuális képességeinek, politikai elhivatottságának, netán pártfogói támogatásának köszönhette sikereit; szellemiek terén nem emelkedett ki az átlagból, a nagypolitika dolgába sosem ártotta bele magát, és a kötelező protokolláris rendezvényeken túl nem szeretett a náci elit társaságában mutatkozni. Müller egy csőlátással megvert, ám hihetetlenül serény és kirívóan jó szervezőkészséggel bíró hírszerző tiszt volt, akinek egész élete a munka körül forgott (Gestapo főnöke volt). Minden egyes feladatot sorsdöntő kihívásként kezelt, és betegesen irtózott a tévedés, a hiba lehetőségétől, így mindenki másnál alaposabban körüljárta a problémákat, és mindig több variációban gondolkodott. Alapvetően hidegen hagyta őt Adolf Hitler látomásos politizálása, ő csakis az egyes feladatokra koncentrált, és soha nem tett fel kérdéseket. Nem bénították morális kétségek, nem kérdőjelezte meg a felső döntéseket, hanem képességei legjavát nyújtva igyekezett kiszolgálni elöljárói akaratát. Ha úgy tetszik: Müller egy sejtjei legmélyéig elhivatott, törtető, sőt bizonyos kérdésekben egyenesen kicsinyes hivatalnok volt, aki élete céljának tartotta a szentként tisztelt államhatalom szolgálását.

117-118. oldal

ACR>!

1942-ben, a tömeges deportálások elszaporodásával egyre több információ került a Vatikánhoz. Egyházi emberek, különböző kormányok küldöttei, diplomaták figyelmeztették a Szentszéket a folyamatba lévő népirtásra, Myron Taylor, az Egyesült Államok vatikáni képviselője pedig arra intette a pápát, hogy az elítélő nyilatkozat kiadásának végeláthatatlan halogatása morális szepontból elfogadhatatlan károkat jelent a Vatikán számára. A pápai titkárság hivatalos válasza azonban minden belátást nélkülözött; a titkárság álláspontja szerint a Szentszéknek nem volt feladata az eseti atrocitásokkal kapcsolatban megnyilvánulni.

64. oldal

ACR>!

(Hitler) Nézetei szerint a kereszténység és a kereszténységet terjesztő hatalmak voltak felelősek az ősi német kultúra eltűnéséért, mert tűzzel-vassal irották mindazon tradíciókat és a tradíciók követőit, melyek a hajdani, katolicizmus előtti világot jellemezték. Az emberi közösségek együttélését igazgató keresztény elveket, a felebaráti szeretet törvényét, az élet elvételének szigorú tilalmát, a gyengék támogatására vonatkozó erkölcsi tanításokat kiváltképpen nevetségesnek tartotta. A Führer a német vérvonal felsőbbrendűségét, az árja faj világhódító erejét idealizálta, és a legkevésbé sem gondolta, hogy a német népnek, kiváltképp a német katonának követnie kellene a Jézusnak tulajdonított tanításokat; a megbocsátás, a kegyelem gyakorlását a gyengeség nyilvánvaló jeleként fogta fel és szilárdan hitt abban, hogy a természet törvénye szerint az erősnek veleszületett joga, sőt szent kötelezettsége a nálánál gyengébbek elpusztítása.

60. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ungváry Krisztián: Budapest ostroma
Viczián Antal: Meghaltak a Donnál
Gitta Sereny: Albert Speer küzdelme az igazsággal
Ungváry Krisztián: Hősök?
Balogh Zsolt – Ferwagner Ákos – Miszlay Zsolt – Prantner Zoltán – Szirtes Krisztián – Zámodits Attila: Villámháború
Szabó Péter: Magyarok a Don-kanyarban
Bajor Péter – Szabó Péter: Requiem egy tábornokért
Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért
Wilhelm Keitel: Keitel vezértábornagy visszaemlékezései
Földi Pál: A Magyar Királyi Honvédség a második világháborúban