Internet ​mindennap 2 csillagozás

Kővári Tamás – Szántó József – Tóthi Attila: Internet mindennap

Tíz éve a filmek főhősei még órákig mikrofilmeket böngésztek, vagy súlyos dokumentumokat lapoztak át a levéltárban. A mai hősök ellenben csak leülnek számítógépük elé és a legbonyolultabb összefüggésekre is pillanatok alatt fényt derítenek – persze mi más, mint az internet segítségével.
Az internet mára bebizonyította, hogy sokkal több, mint furcsa kuriózum vagy egyszeri divathullám. A „hálózat” a kapcsolattartás és információszerzés utolérhetetlenül praktikus és nem utolsósorban olcsó eszköze, amely akarva-akaratlanul is modern életünk részévé válik – csakúgy, mint a mobiltelefon vagy a műholdas televíziózás.
Habár az internet használatát egyre egyszerűbb és barátságosabb szoftverek könnyítik meg, egy kevés tanulás és gyakorlás még mindig szükséges ahhoz, hogy tapasztalt internetezővé válhassunk.
Ha Ön szakszavak bemagolása helyett az örömteli felfedezést, a száraz elmélet helyett pedig a szórakoztató gyakorlatot részesíti előnyben, akkor könyvünk az Ön tanulókönyve!

>!
238 oldal · ISBN: 9632299248

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

sünmalac>!
Kővári Tamás – Szántó József – Tóthi Attila: Internet mindennap

Az ilyen amatőröknek,mint én, kifejezetten segít. Közérthető, száraz elmélet helyett színes gyakorlat, teli van odaillő linkekkel.


Hasonló könyvek címkék alapján

Beleznay Péter: A Facebook
Bózsvári József – Petróczi Gábor: Digitális kommunikáció a 21. századi iskolában
Nagy Tibor: Az internet alapjai
László József: Mindenkinek az internetről
László József: Internet a világhálózat
Kiss Dénes – Mező Miklós – Turny Zoltánné: Rendszerfejlesztési dokumentáció
Mudri István: Quark Xpress 5.0
Pétery Kristóf: AutoCAD 2000
Glatz Ferenc (szerk.): A magyar nyelv az informatika korában
Kovács Zoltán Ambrus: Hipnózis bagatellek és válogatott vendégoldalak