Kosztolányi Dezsőnek a magyar nyelvvel és az irodalommal, elsősorban is a költészet általános kérdéseivel foglalkozó esszéit gyűjtötte össze Réz Pál. A rég nem kapható kötet nyolc új, közöttük kötetben eddig meg nem jelent cikket, és javított, bővített jegyzeteket tartalmaz.
Nyelv és lélek 23 csillagozás
Kedvencnek jelölte 6
Most olvassa 4
Várólistán 25
Kívánságlistán 17
Kölcsönkérné 1
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
+
>!
+KV P
11 hozzászólás
Kedvenc könyvemmé vált. Tökéletes, hibátlan.
A nyelvről és a lélekről… tényleg.
Ez a könyv szép. Hogy mitől szép, azt nem tudom… „Szép, ami érdek nélkül tetszik.” Nincs benne érdekem, tetszik, és pont. Ennek a könyvnek szíve van, és lelke, ami egyszer nyugodtan, magányosan ül a sarokban egy kanapén, máskor vadul püföli a falat, és ordít: valami nincs itt rendben! Tegyük helyére a dolgokat, változtassunk!
Tényleg a nyelvről szól és a lélekről. Ám szól emellett sok másról is: szépségről, jóságról, szokásokról, írókról, költőkről, modorról, mondásokról, a világról, az életről…
Ennek itt nem a K betűnél lenne a helye a könyvtárban. A bejárattal szemben kellene elhelyezni egy polcot, ami csak az övé, és ahol rögtön észrevesszük, amint belépünk a könyvtárba. Párnára kéne tenni…
Egy olyan világot szeretnék, ahol a könyvtárba beiratkozás nem 1000 Ft-ba kerül, hanem abba, hogy elolvassa az ember ezt a könyvet. Csak akkor engednék be bárkit, ha megismerkedett Kosztolányi gyönyörű mondataival.
Pilinszkynél azt mondtam: simogatja a szívem. Kosztolányi a lelkemet simogatja, belém lát, mélyen, nagyon mélyen…
Annyi minden fogalmazódott meg bennem olvasás során, és úgy bánom, hogy ezeket nem jegyeztem fel olyan formában, ahogy először megfogalmazódott bennem.
>!
+Frank_Tyrell I
13 hozzászólás
Csoda ez a könyv. Őszinte a címe, tényleg a nyelvről és a lélekről van itt leginkább szó. Esztétikai szempontból, írói/irodalmi szempontból (a kettő nem ugyanaz), néha még tudományos szempontból is…
Néha megdöbbent, néha szívet melenget (magyar szívet, ami a magyar nyelvvel van teli), néha megdorgál vagy kigúnyol, és hát nagyon-nagyon sokat tanít. Ez a szó rettentően hangozhat, hogy tanít… Mire? Például megtanít a nyelv helyes használatára. Minek írjuk, hogy „részt vett egy találkozón” ahelyett a sokkal magyarabb kapcsolat helyett, hogy „találkoztak”? Pölö. Megtanítja a kezdő írót néhány mesterfogásra is, tanácsokat oszt, bár ő maga is tudja, hogy nem lehet megtanítani az írást, csak megtanulni, sok-sok gyakorlás árán, és még az sem elég, de még a tehetség sem elég. Őszinte. Aztán megtanít alázatra a könyvek iránt. Mert az olvasáshoz alázat kell, a legjobb, legérthetőbb könyvet sem fogjuk megérteni enélkül. Erre is megtanít. Persze csak ha elég alázatosan közeledünk hozzá… ;)
Hogy valami személyeset is írjak: rám óriási hatással volt ez a könyv, mindig kipirult arccal tettem le (vagyis kellett letennem), és bántam, hogy ilyen "rövid"… alig 630 oldal…
>!
+szanes1
Nagyon szeretem Kosztolányit, nemcsak mint költőt, hanem mint gondolkodót is. Az intelligens hozzáállását a dolgokhoz, a precizitását, a humorát.
Ezt a könyvet általános iskolásként olvastam, úgy mint egy regényt, és nagyban formálta a magyar nyelvhez, az idegen nyelvekhez, az irodalomhoz és a hazámhoz való viszonyulásomat.
Jó szívvel ajánlom mindenkinek.
Népszerű idézetek
+
>!
+Frank_Tyrell I 77 hozzászólás
A könyvesboltban. Mindig megdöbbenek, mikor a könyvesboltban a vevő így szól:
– Kérek egy regényt.
Mintha a patikába valaki azzal a kívánsággal rontana, hogy az isten szerelmére, valami orvosságot. Mindegy, hogy szódabikarbóna, hajkenőcs vagy morfium.
A segéd komolyan vallatja:
– Önnek?
– Nem nekem.
– Hány éves az illető?
– Tizenöt.
– Fiú? Leány?
– Leány.
Erre a segéd csalhatatlan ösztönnel a polcra nyúl, onnan kivesz egy könyvet, mely pont tizenöt éves leánynak való.
Csodálatos, ezt én nem tudnám ily biztosan.
Elhatároztam, hogy legközelebb magam is kísérletet teszek.
Bemegyek a könyvesboltba, megmondom koromat, foglalkozásomat, s kérek egy „nekem való” regényt.
Vajon mit adnak?
Roppant kíváncsi vagyok.
Ábécé a prózáról és regényről
>!
+vargarockzsolt P 5 hozzászólás
Ha valaki elcsépelt, érdektelen, ködös dolgokat közöl gyarlóan, zavarosan, érthetetlenül, azzal vigasztalja magát, hogy „mély”. Mi legyünk szerények. Mindazt, ami lüktet bennünk, hozzuk lelkünk fényes felületére, hogy érzéki és megragadható legyen, mint az élet, a bonyolultat fejezzük ki lehetőleg egyszerűen, a homályost lehetőleg világosan, s hadd higgyék, hogy csak szellemesek vagyunk.
Pesti Hírlap, 1933. július 23.
442. oldal
>!
+Frank_Tyrell I 23 hozzászólás
HA MÁS NYELVEN…
Ha más nyelven beszélek, mindig kissé elfogódott leszek, de bátrabb, egyenesebb. Meg vagyok fosztva attól, hogy a szók közötti csönddel, az ezredik árnyalattal hassak. Mégis bizonyos szabadságot ad ez. Általában azt tapasztaltam, hogy a kellemes dolgokat anyanyelvemen tudom inkább közölni, de a kellemetlen dolgok – fölmondani egy régi hű alkalmazottnak, vitatkozni egy szerződés kétes pontjáról, gorombáskodni egy pincérrel, szemébe vágni valakinek a nyers és kínos igazságot – könnyebben mennek más nyelven. Szerelemet vallani az anyanyelvemen óhajtok, de szakítani idegen nyelven. Verset írni magyarul, de kritikát lehetőleg portugálul.
66. oldal (Szépirodalmi, 1971)
>!
+Frank_Tyrell I
Hidd el, nincs nagyobb művészet a törlésnél. Én, ha tőlem függne, az iskolában ezt előbb tanítanám, mint a fogalmazást. Végre az alkotás is ezzel kezdődik. Elhagyunk valamit, ezer millió dolgot, melyet mellékesnek tartunk, és kiemelünk valamit, egyetlenegy dolgot, melyet fontosnak tartunk. Aki tudja, hogy mit ne mondjon, az már félig-meddig tudja, hogy mit mondjon.
Egy és más az írásról
>!
+++Frank_Tyrell I 12 hozzászólás
Gyerekkoromban elnevettem magamat, mikor először hallottam idegen nyelvet. Micsoda jöttment játékszavak. Ez a mosoly ma is kísért. Hiába, csak anyanyelven az igazi, a komoly nyelv. A többi, melyen sokszor olvasok, és néha beszélek is, csak madárnyelv.
41. oldal, Nyelvtudás (Szépirodalmi, 1971)
>!
++z 15 hozzászólás
Ha a mi regényírónk Jókai Mór, akkor a franciák regényírója Dumas Sándor. (…) Némelyek váltig csodálkoznak, és hasukat fogják a röhögéstől, hogy eszerint Shakespeare-t Shakespeare Vilmosnak hívják. (…) A vita és harc voltaképpen akörül forog, hogy a legutóbb forgalomba került híres neveket magyarosan írjuk-e, úgy, ahogy a múltban tettük. Immár beletörődtek abba, ami ellen még néhány évvel ezelőtt kézzel-lábbal kapálóztak, hogy a mentalitás nem több, mint gondolkodásmód, s abba is, hogy Friedrich Schiller már Schiller Frigyes, mert így szállt ránk a neve, de tiszteletlenségnek, jogtiprásnak és istenkísértésnek érzik, hogy Stefan Zweig-et, ezt a méltán népszerű népszerűsítőt, egyszerűen Zweig István-nak tiszteljük. Itt a nemzeti önérzet ágaskodik föl. Nem a saját nemzeti önérzetünk, hanem a mások nemzeti önérzete. Sehol a világon nem dagadozik annyira a más nemzetek önérzete, mint a magyarok között. Különösen akkor, amikor a túloldalon szellemünk és nyelvünk önállósága forog kockán. Állandóan Európa feje fáj nekik. Riadtan kérdezik, hogy mit szól majd a mi meghitt családi szokásunkhoz a művelt Európa, és nem tart-e majd bennünket kötnivaló bolondnak vagy gaz kegyeletsértőnek, hogy éppúgy a magunk nyelvén szólaltatjuk meg az ő hírességüket, mint ők?
307-8. oldal, Zweig István és Alexander Petőfi (Szépirodalmi, 1971)
>!
Frank_Tyrell I 1 hozzászólás
Dolgozunk, hogy élvezhessük az életet, de nem bírjuk élvezni, mert folyton dolgozunk. A munka a rabszolgaság.
Munka és játék